Rómeó Júlia erkélyén

Valahogy úgy néz ki, mint az Esterházy Péter által egy írólapra kézzel lemásolt egész Iskola a határon (lehet, hogy Esterházynak éppen ez a hely adta az ötletet?). Ezeket Icu persze fényképezni akarta, viszont épp előtte vett igen finom sárgabarackfagylaltot. Amíg fényképez, tartsam tehát egy darabig. No, de az alapos dokumentálás, a precíz munka időigényes, meleg van, a fagyi olvad, nyalni kell (noha nekem nagyon nem ízlik), hacsak nem akarom, hogy a ragacsos lé végigfolyjon az izzadságtól amúgy is ragadós karomon. Közben a szintén izzadó, szuszogó (vagy ami még rosszabb: az ember fülébe ordibáló) turisták lökdösnek ide-oda, nyalom a fagyit, magamban pedig keményen anyázok… Főleg fiatal lányok az erkélyen fényképeződnek, valamint Júlia bronzszobrával (utóbbi már uniszex). Ennek az a legendája, hogy aki megfogja a híres leányzó jobb mellét, arra rátalál a szerelem. Csöcsörészik is szaporán a szobrot (az amúgy sem túl nagy mellű Júlia jobb keble nemcsak fényes, de mintha kisebb is volna a párjánál), a szobor mögött a falon, meg egy száraz fán valamikori, rágógumival odaragasztott szerelmi cédulák százainak a nyomai (fuj! mennyi DNS-mintát lehetne innen venni!), nem messze egy vasrács szerelmi lakatoktól roskadozik, egy kis butikban textilszívecskékre megvárásra ráhímzik a pár nevét, egy postaláda, amelybe dobva Júliának lehet levelet küldeni, és mind megválaszolásra kerül (marhaság!), közben minden korú és nációjú, szerelemre áhítozó ember izzadságban tocsogva próbál ide vagy oda (a legszívesebben mindenhova) eljutni. Rábeszélem Icut, be is fizetek neki, hogy menjen föl az erkélyre – ha már itt vagyunk. Ülök ott, hosszú, méla lesben, de csak nem jelenik meg a balkonon, viszont egy másik ajtón egyszer csak már kinn is van. Lelkesen, ahogy szokott, hogy mi mindent fedezett ott bent (Volto Santo- meg Szentháromság-freskók stb.) fel (csak éppen az erkélyt kerülte el), ezeket nekem is okvetlen látnom kell, s ha már ott vagyok, jöjjek csak ki szépen a balkonra, s majd ő lefényképez engem: fordított Júlia, vagy hamis erkélyen, hamis Júlia, avagy: Ó, Rómeó, mért vagy te Júlia, stb. Szóval tülekedés tovább, kijutok az erkélyre, hát az én „Rómeóm” ott lenn nyugodtan nézelődik jobbra is, balra is (csak fölfele nem), először fényképezem (én őt, fentről!), mutogatok, hadonászok, majd kiabálok, már mindenki engem néz, mögöttem türelmetlenkedő fényképezkedni óhajtók sora, de aztán csak észrevesz (meglehepőhődiik!), a feneketlen táskájából körülményesen előkerül a fényképezőgép, s a mérges Rómeó megörökítődik Júlia erkélyén…