<p>Hogy én megint mire jöttem rá! Képzeljék csak el, a múlt héten hosszú idő után valahogy jóval nyolc előtt hazakerültem, és bekapcsoltam a tévét. Kíváncsi voltam, vajon mit néznek az emberek, akik naponta jóval nyolc előtt hazakerülnek, vagy akik el sem mennek hazulról.</p>
Így akadtam meg a krimihíradónál. Megakadtam, mert megdöbbentem, aztán megmeredtem, aztán megbotránkoztam, végül majdhogynem megszoktam. Nem is tudom, meddig tartott (fél óra reklámokkal együtt?), de ez alatt az idő alatt halálos autóbalesetet szenvedtek legalább húszan; a vár alatti árokban feldarabolt tetemet leltek; külön egy fejet; egy férfi leszúrta várandós feleségét; egy másik lelőtte még a két gyerekét is, magával épphogy csak nem volt ideje végezni; egy nő feldarabolta az élettársát, és a hűtőben tartogatta; a végén meg egy nyugdíjasra ráesett valami betonpad a Tátrában, és agyonnyomta. Teatyaúristen! Nézem a műsorban, hát ez ám naponta jelentkezik friss hírekkel. Kész csoda, hogy van még élő ember ebben az országban. És most már egyáltalán nem csodálkozom, miért olyan búskomor és negatív a bulvárlapok olvasója és a tévénéző típus, gyakorlatilag tehát a széles tömeg. Hogy miért kárognak annyian egyre romlottabb és rosszabb világról. (Nem az, csak régen nem nézhették a tévében!) Ez valami borzasztó és lesújtó nap mint napi látvány, csoda volna, ha valaki ezek után optimistán vigyorogna. Mint ahogyan az is kisebb csoda, hogy aki ezt naponta látja, maga még nem próbálta ki, valaki torkát elvágni, hiszen olyan természetességgel követik egymást az erőszakos elhalálozások képkockái, mintha természetfilmben egy-egy állatfaj szokásvilágát mutatnák be.
Nomondommagamba, de jó, hogy én ezt nem látom, mi mindenre jó a munka, és mi mindenre a jó munka. Eszembe nem jutna senkit megfojtani, feldarabolni meg aztán véletlenül sem tudnám, a csirkét is, ha lehet, daraboltan veszem. És hát valljam be őszintén, időm sincs rá! Mert ha van egy kevés, akkor keresztrejtvényt fejtek, amióta azt olvastam valahol (biztos a Vasárnapban), hogy az jót tesz az agysejtek korai pusztulása ellen. Aztán mivel, mint minden, ez is rutin dolga, egy időben kitaláltam, hogy én biz megnehezítem azoknak a sejteknek a munkáját, nehogy már ellustuljanak: elkezdtem szlovák nyelven fejteni a rejtett dolgokat. Most már az is egykettőre megmegy, de hogy eleinte mit törtem én a fejem bizonyos szavakon! Például, nem fogják elhinni, a gyermekmegőrző hely régiesen a szlovákban ovoda. Az úri fejfedő pedig sem nem klobúk, sem nem čiapka, sem nem cylinder, hanem, úgy bizony: kalap. A kör alakú tárgy? No, mit gondolnak? Bizony ám: karika. Mire jó a magyar iskola! Nem is tudom, hogy fejti meg a szlovák rejtvényt, aki nem oda járt. No, de nem is az én dolgom tudni mindent, azt viszont biztosan tudom, hogy ebben a Vasárnapban, a VasárnapOlvasmányban van rejtvény is bőven, igényes és szórakoztató olvasnivaló, élet van benne és szeretet a halál és erőszak helyett. Óvodába is bevihető, kalap mellé is kitűzhető, és olvasható körbe, körbe, karikába. Mert olvasmányok az olvasmányban, könyvek az újságban, vehető is, nyerhető is, ajándékozott is. Mivel a Vasárnap-olvasók jók. Olvassanak hát, fejtsenek velük Önök is inkább, mint hogy idegen emberek szörnyű halálának bámulásával ölnék agysejtjeiket.
Éljen a Rejtvényes Nyár!
Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő
Ragyogó meleg délelőtt volt, az utcák már tele voltak fényképezkedő turistákkal, VASÁRNAPi sétára induló családokkal, összebújó szerelmesekkel.
Julie Orringer: Láthatatlan híd
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.