Pozsony a Bratislavában

<p><em>2016. március 16. </em>Március 15-én Pozsonyban havas esővel indult a reggel. A minden mindennel összefügg elv szerint teljesen biztos, hogy azóta és akkortól van velem a tompa fejfájás, együtt jegyezzük le: <em>Tintinnabulum tripudiantium</em>, a végső dolgok, utánanézni a jövő hétre, húsvét előtti szerdára.</p>

Hazafelé bizonyosodok meg arról, hogy séta közben mintha nem lenne jelen teljes egészében, a tompa fejfájásból csak a tompa marad, ezért váratlanul balra fordulok, amikor jobbra kellene, így talán hosszabb lesz az út. Ismeretlen utca, frissen aszfaltozott, a forgalom még nem jár erre, az előttem lépdelő pedig hirtelen lefordul, feje felett felirat: Pasáž. Ez a szó vezetett végig a Pálffy-palotában, tárlatról tárlatra, a gótikától a modernségen át a Szalay–Sokol–Picasso-kiállításig. Egyik emelet idős hölgyével sem találtunk közös nyelvet, de a fölszinti hadart valamit szlovákul, amiből csak a pasáž szót tudtam kiszűrni, ezt szajkóztam azután végig, és minden emeleten helyeslően bólogattak, de mielőtt megmutatták volna a helyes irányt, gyors mozdulattal felkapcsolták a lámpákat, tekinteném meg az állandó tárlat rájuk bízott részét.

Energiahatékonyság szempontjából talán ebben a pasážban is megérné lekapcsolni a lámpát két járókelő között, de mégsem állhat a sötétben az egyik virágosbolt előtt az a három személy, akik palócos á-kat ejtve magyarul beszélgetnek. A Duna utcához érkezve felrovom magamnak, hogy több mint két hét alatt sem néztem meg, a hivatalos adatok szerint hány magyar él a szlovák fővárosban. Most jobbra helyett előre, ismeretlen irány, nem segíthet a mobilnet sem a népességszám kiderítésében, sem a tájékozódásban. A továbbra is jelen levő tompaság miatt nem is regisztrálom igazán, amikor némi mazsoladrazsét veszek, de a Medikuskertbe (Medická záhrada) talán éppen azért fordultam be, mert a belgrádi Studentski trg jutott eszembe róla, a drazsé emléke pedig oda kötődik.

Először azt hittem, hogy egy hajléktalan ül a lépcsőkön, és magában beszél, azután láttam csak, hogy a ruhája rendes, nem is piszkos, előtte pedig, a földön fel van tépve a fólia a csirkemáj csomagolásán. Darabkánként eteti meg a körülötte lépkedő és szálldosó varjakkal, közben olyan gügyögve beszél velük, mint a gyerekkel szoktak. Mára sem lett tavaszi idő, a park kihalt, csak néhány anyuka tologatja kocsiban a gyermekét, a legtöbbjük közben egyik kezében a mobilját fogja, arra figyel. Közelebb érve a varjakat etető nőhöz, megállok, és én is előveszem az idegen országban jóformán lebénult telefonomat, hogy ne tűnjön annyira furcsának a hezitálásom. Néhány macska is az asszonyhoz közelít, aki nekik is kínál egy falatot, valamit kiszed az egyik szőréből, s végig gügyög, elvékonyított hangot, mintha-szeretetből. Egy idős nő és férfi karon fogva jön velem szemben, lassan közelednek, de egy idő után mégis illik utat engednem nekik, teszek hát néhány lépést. Már csak akkor veszek ki egy értelmes magyar szót a gügyögésből, amikor egy másik ösvényre lépve hátat fordítok az asszonynak. Az újabb megtorpanásom után igazolódik be, amit néhány napja mondott a nyelvészprofesszor: sokat számít, ha valóban értelmet akarunk találni egy-egy elhangzott szövegben. A foszlányok azonban csak a nyelv azonosításához elegendőek.

Senki nem mondta, és ennek se néztem utána: a Medikuskertben Petőfi-emlékmű áll. Az ünnepet követő napon azonban már csak a virágok maradtak, ahogy az utca túloldalán levő András-temető (Ondrejský cintorín) is csak ritkán az emlékezés színhelye ma már. Belépve az első fekete obeliszk mellett csak egy fehérre fakult művirág. „Itt nyugszik az Úrban özv. vasszójai Scherz Józsefné szül. Darázs és porpászfalvi Porpáczy Mária. Élt 75 évet. Meghalt 1913. augusztus 14-én. Áldás és béke emlékének.” Múltbeli és jelenlegi népességarányok a tompaság érintőképernyőjén.

 

*A szerző vajdasági egyetemista

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?