Ne szülj, te szülj!

Ne szülj robotot, te szűz! 2018-ban ez van. Meg mindenféle konzultációk a nőkről, merthogy azért csak kell a jövőre is gondolni, rabok vagy robotok, így vagy úgy, kiszolgáló személyzetre mindig szükség lesz. Most olvastam valahol, hogy Szlovákia lakosságának több mint a fele negyven év feletti. Öregecske kis ország, ki fog ezekre (ránk) nyugdíjat termelni? Meg azt is most olvastam, hogy harminc-negyven éven belül akár háromszáz évre is kitolható az emberi életkor, már most bizonyított, hogyan transzportálható az ego mind fiatalabb és fiatalabb testbe, illetve hogyan megújíthatóak csontok, szervek, szövetek. Persze, ezt nem a szülésre ösztönzött nők, hanem éppen a most őket ösztönzők engedhetik s biztos vagyok benne, engedik is meg maguknak. Úgyhogy diktátorok, akarnokok, terroristák és egyéb állatfajok helyett a remény hal el hamarabb, cáfolva az eddig vezető tézist, mely szerint utoljára. Akik a mában Istennek képzelik magukat, Istenként uralkodhatnak a holnapban gyermekeink, unokáink, sőt déd- és ükunokáink felett is. Mindörökkön örökké. A leleményes emberi elme a mindiget javítja örökkére, de nem úgy, mint a nagy magyar író, hanem fordítva. Amint a mennyben, úgy a földön is – örökké tarthat az élet.

Ne szülj rabot, te szűz! Kiált a walesi bárd. És a múlt század vészt jósló harmincas éveiből déja vu érzésként jön vissza újra meg újra (most megint), hogy Számon tarthatják, mit telefonoztam / s mikor miért, kinek. / Aktákba irják, miről álmodoztam / s azt is, ki érti meg. / És nem sejthetem, mikor lesz elég ok / előkotorni azt a kartotékot, / mely jogom sérti meg.

És akkor jön a Tenkes kapitánya, a tizedes meg a többiek, hogy törvényt alkossanak arról: szülessen több gyerek. Akár úgy, hogy korlátozzák a nők személyiségi jogait. Nem gondolom, hogy ne tudnák, a gyermekszületéshez per pillanat még mindig férfi is kell (nem elég a nőket megregulázni), sőt a neveléshez is ajánlatos. Meg egy minimális komfort- és biztonságérzet, hogy bármilyen lesz is az a gyermek, nem hagy magamra vele a társadalom, szűkebb és tágabb közösségem, hogy éppen a szülésre ösztönző törvényeket hozók nem löknek le vele a Taigetoszról, ha nem szőke és kékszemű lesz, ne adj’ isten, másban is más. Ebbe jobban most nem is lovalnám bele magam, Vrabec Mária a heti Témában bőségesen és remekül kifejti. De ha már itt tartunk, még ezek a spártai törvények is emberségesebbek voltak, mint a mai ember – hiszen ha véneik tanácsa úgy ítélte meg, hogy a gyermeket a szülőknek nem kell felnevelniük, állítólag nem is lelökték a hegyről, amint az legendaként terjed, hanem csak odahelyezték, adva neki esélyt. És azok, akiknek nem volt gyermekük, kijártak terepszemlére, s elvihették a kitetteket. És el is vitték, úgyhogy a gyermekkitételnek a spártaiak között ritkán volt áldozata. Ezzel szemben manapság ki viszi el a kitett gyereket? Aki nem szőke és kékszemű, ne adj’ isten, másban is más? Végül is, oda lyukadtam ki, hogy egy társadalom sem különb a saját véneinél, olyan törvényhozást érdemlünk, amilyen törvényhozókat választunk? A bárdok meg a költők pedig csak énekeljenek, s ha nem tetszik a rendszer, ha egy se bírja mondani, hogy: éljen Eduárd, menjen, bizony, dalolva lángsírba az a bárd. Akár ötszáz.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban / az idegen anyag, / mint szivemben a halál. De jogom van / és lélek vagy agyag / még nem vagyok s nem oly becses az irhám, / hogy érett fővel szótlanul kibirnám, / ha nem vagyok szabad!

Ki szül nekem?

Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

--------------------

Minek beszélek az anyámról? Mert eleinte szeretett, vett VASÁRNAPonként fagyit, epreset, piros lett tőle a nyelvem. Akkor még bírtam tükörbe nézni.

Szabó T. Anna: Törésteszt