Végső ideje, hogy ne csak a gyerekeket, hanem az emberiség egészét erre szólítsuk fel. Értelemszerűen magunkat is.
Az újba fordult év egyik legfrissebben érkező híre volt, hogy Csehországban törvény szabályozza: ezután a nagyobb élelmiszerüzletek kötelesek segélyszervezeteknek ajándékozni az el nem adott termékeket. Persze azokat, amelyek fogyaszthatóak. A kedvezményezettek olyan ún. élelmiszerbankok lehetnek főleg, amelyek tárolni tudják őket, hiszen az se lenne jó, ha aközben romlanának meg és válnának használhatatlanná, amíg eljutnak a rászorulókhoz. A lépést természetesen megelőzte némi belpolitikai turbulencia, hiszen egyes érvek szerint így sérül a tulajdonhoz való jog, vagy éppen a gazdasági szereplők szűk körére hárítanak egy szociális ügyet, de végül valósággá vált, és közelsége miatt nemcsak jó, hanem reális példaként szolgálhat. Merthogy komoly globális problémára tapint, mutat, reflektál ez a lépés.
Az előállított élelmiszereknek ugyanis a harmada, azaz évente mintegy 1,3 milliárd tonnányi kukában végzi. Emiatt főképp a fejlett társadalmak, vagyis az Egyesült Államok után az európai meg az iparosított ázsiai országok a felelősek. És közben tudjuk jól, hogy milyen sokan – közvetlen környezetünkben és más világrészeken is – élnek szegénységben és szenvednek hiányt élelemben is. Becslések szerint nagyjából egymilliárd embert sújt éhínség, és úgy számítják, hogy ha a kukába kerülő élelmiszernek mindössze a negyede eljutna hozzájuk, máris megoldódna a szörnyű helyzetük.
Válogatunk, válogatunk…
Nyilván oda kell figyelni arra, hogy a háztartásunkban minél kevesebb élelmiszer jusson rossz sorsra, hiszen a kárba vesző mennyiség 40 százaléka innen ered, különösen a legjobb módban élők esetében. De máshol is szivárog a rendszer. Ahhoz, hogy a boltok polcai az emberi táplálék változatos tárházai legyenek, elkerülhetetlen a feldolgozóipar megléte, amely azonban az élelmiszerhulladék 40 százalékának létrejöttéért felelős. Emellett a rendelkezésre álló adatok szerint a boltokból az élelmiszerek 5 százaléka a szemetesbe jut, és ebbe nem számítják bele a termelőktől át nem vett vagy a vásárlókra különböző akciókkal rátukmált (aztán rajtuk odavesző) élelmiszereket.
A mielőbbi változás szükségességét mutatja, hogy mind többen leszünk a földön (akik válogatunk): 2050-re akár 2,3 milliárd fővel is növekedhet a populáció, ennek nyomán vagy 60-70 százalékkal emelni kell az élelmiszer-előállítás mértékét, vagy egyszerűen változtatni kell a rossz szokásokon. És nemcsak az élelmezés szempontjai miatt. Az erre a célra felhasznált ivóvízmennyiség 25 százaléka ugyanis olyan élelmiszerekre megy el, amelyeket soha senki nem esz meg. Hovatovább: ha egy fiktív ország állítaná elő a végül szemétre dobott ételeket, akkor Kínánál nagyobb területet követelne, és a harmadik legnagyobb károsanyag-kibocsátó lenne Kína és az Egyesült Államok után. Inkább együk meg, ne vegyük meg, hogyha úgyse esszük meg, és magatartásunkkal jelezzük a boltoknak meg az illetékes vállalatoknak, hogy márpedig a kukának nem jár a finomból!
Prioritáspiramis: Konyhatündéri csodaképességünk legyen az, hogy csökkentjük a fel nem használt élelmiszer mennyiségét – a fennmaradó részt (különösen igaz ez a cégekre) élelmiszerbankon keresztül juttassuk a rászorulóknak – ha emberi fogyasztásra nem, de állatoknak megfelelő a hulladék, akkor juttassuk nekik –, komposztáljuk, vagy hasznosítsuk megújuló energiaforrásként – csak az való a kukába, ami mindezek után (esetleg) megmaradt.
- Az EU-tagországokban évente 89 millió tonna élelmiszert dobnak ki a szemétbe, ami egy személyre átszámítva 179 kilogrammnyi.
- Szlovákiáról nincs statisztikai adat, de a szakkamara szerint a megvásárolt élelem ötöde a szemétben köt ki.
- A táplálkozás céljára kifogott halak és tengeri élőlények 35 százaléka, a hústermékek 20 százaléka, a pékáru harmada, a gyümölcsök és zöldségek 45 százaléka, a tejtermékeknek pedig 20 százaléka vész kárba átlagosan.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.