Mit mond a szakember A szoptatásról, 1.

Divat ma szoptatni? Mennyire tudatosak az anyukák?

Minél jobban kezd napjainkban a »vissza a természethez« elv érvényesülni, annál inkább éli reneszánszát a szoptatás is. Nem bánnám, ha örök divattá válna, mert akkor talán több anyuka döntene tudatosan a kizárólagos anyatejes táplálás mellett. Pozitív gondolkodással, kellő mennyiségű információval, a háttérből (család, barátnő, partner, akár szoptatási tanácsadó) kapott segítséggel leküzdhetők a kezdeti nehézségek.

Tehetnek azért a nők már várandósként, hogy gyermekük megszületése után a lehető legkevesebb problémával szembesüljenek?

Tapasztalatból tudom, hogy a leendő anyukák inkább a terhességre, szülésre készülnek, mint a szoptatásra. Az utóbbiról nincs kialakult képük, hiányzik az ösztönzés is, mivel szinte teljesen kimaradt két nemzedék a szoptatott babák sorából. Még mindig gyakori, tanácsolt a háromóránként cumisüvegből tápszerrel való etetés, pedig az nem szoptatás. Minden anyának természetes adottsága, hogy teljesen vagy valamilyen mértékben szoptatni tudja a gyermekét. Anyai ösztön, csak az idők során elfelejtettük használni.

Az információhiány, tapasztalatlanság, a szüléstől való félelem, a barátnők rossz élménye – mind aggódást, bizonytalanságot kelt. Minden kismamának ajánlani tudom a szülésfelkészítő tanfolyamokat, a szoptatásra felkészítőt. Ezeken valahány kérdésükre próbálnak választ adni, és megismerkedhetnek a szoptatás élettani hátterével, folyamatával s a kezdeti problémákkal – mindegyik átmeneti, kellő türelemmel, segítséggel megoldhatók a szoptatás abbahagyása nélkül.

Melyek a leggyakoribb tévhitek?

Elsősorban az, amikor a kismamának meggyőződésévé válik, hogy nem tud majd szoptatni, mert az anyukája meg a nővére sem tudott, mivel ez a genetikai adottságoktól függ. Tanulságos példa rá egy nagymama, aki elkísérte menyét az előkészítőre, és ott jött rá, hogy ő is képes lett volna szoptatni, ha jókor éhes, szopira felkészült babát kapott volna, nem háromóránként táppal megetetettet. Gyakori tévhit a mell mérete is. Nem függ össze a tej mennyiségével. És nincs rossz minőségű anyatej: a mi anyukáink nem alultápláltak, a tej minősége és mennyisége változó, alkalmazkodik a baba igényéhez. A lapos vagy befelé forduló mellgombokkal is meg lehet tanulni szoptatni.

Minden anya tud tehát szoptatni? Mi az oka, hogy sokaknál gondok adódnak? Számít például, hogy valaki természetes úton szült-e, vagy császármetszéssel segítették világra a gyermekét?

»Majd szoptatok, ha lesz tejem, az én mellemben még nincs« – ehhez hasonló kijelentésekkel találkozom a kismamákkal beszélve, vagy amikor a szülőszobában először próbáljuk mellre tenni a babát. Pedig a szülőszobára minden anyuka tejjel érkezik. Ugyanis a tej a terhesség 16. hetétől képződik, csak a szülésig blokkolva van a folyása. Nem kell várni rá, hogy elinduljon. Ellenkezőleg, minél hamarabb szopik a baba, annál gyorsabban kapnak észbe a hormonok: a prolaktin – hogy több tej legyen – és az oxitocin – hogy kilövellje a tejet. Ha idejében, jó technikával, szívással gyakran szoptatunk, akkor nincs akadály. Használjuk ki az első napokat tanulásra, összecsiszolódásra, hogy elkerüljük a problémákat. Császármetszés után is fontos a szoptatás mielőbbi elkezdése, a mell stimulálása.

Mégis mikor tanácsos először mellre tenni az újszülöttet?

Szülés után pár perccel. Ha ez nem lehetséges, akkor hat órán belül ajánlatos.

Meghatározó az első etetés tapasztalata a későbbi sikeres szoptatás szempontjából? Nagyjából mennyi idő szükséges ahhoz, hogy rutint szerezzen az anyuka?

A szoptatást anyának, babának egyaránt tanulnia kell. Akár hat hét is beletelhet, amíg az anyuka felismeri gyermeke jelzéseit, igényeit, amíg megtalálják a jó tartást, kifejlesztik a technikát. Türelem, idő, megéri.

*

A szépség és a szülés

Abszurd párosításnak tűnhet, ha valaki összepárosítja ezeket a merőben különböző fogalmakat. Nyilván azért, mert a legtöbb nő szüléskor cseppet sem tud annak szépségére koncentrálni. De valljuk be, nem is maga a folyamat az, ami boldogsággal tölt el bennünket! Hiszen bármilyen módon történjen is, természetesen, császármetszéssel, epidurális fájdalomcsillapítással, fájdalmakkal van teli. Emlékszem, amikor rám még csak várt ez a felismerés, találkoztam a volt gimnáziumi osztályfőnökömmel. Tapasztalt asszony lévén csak annyit mondott: azért készüljek fel, hogy nem kapom a babát ingyen.

Aztán megtapasztaltam, hogy így is van. Amikor megindult a folyamat, még olyan boldog voltam, hogy hamarosan a karomban tarthatom őt, hogy a fájdalom elenyészőnek tűnt. Ezt nem mondhatnám a kitolási szakasznál érzett fájásokról… Aztán jött egy pillanat, amikor minden túlzás nélkül azt éreztem, belehalok a szülésbe. Abban a pillanatban érkezett a világra a kislányom, vette első önálló lélegzetét, és hallottam kétségbeesett sírását. Szépséges pillanat volt, magzatmázzal bevonva rám helyezték, tapinthattam a kis testét, nyugtatgattam, és megszűnt minden fájdalom. Ha a szépség és szülés fogalma valamiben összekapcsolható, akkor az ez a helyzet. A nyugalommal körbefont első öleléshez fogható momentum nincs még egy a nő életében. Valahol azt olvastam, hogy a szülés egy nő beavatása. Hiszem, hogy akkor válik teljessé az anyaságra vágyó hölgy, ha ezt megélte.

A saját szülésem kínjaira elég élénken emlékszem, ezért képmutatás volna azt mondani, hogy az szépséges folyamat. De megtalálható benne az élet megannyi folyamata, a fájdalom mellett a földöntúli boldogság is! Arra kell emlékezni, és tudatosítani, mekkora áldás, hogy mindennek a végén anyává válunk. 

Mészáros Krisztina