Mi vár ránk 2019-ben?

tema

Emelkedik a nyugdíj és az oktatási dolgozók bére, de a villanyáram és a gáz ára is. Drágább lesz a kenyér, de talán kaphatunk üdülési csekket. Na és kétszer mehetünk választani.

Szlovákia lakossága fölöttébb elégedett volt az elmúlt évvel: a Go4insight közvélemény-kutató intézet decemberi felmérése szerint a megkérdezettek négyötödének jobban alakultak a dolgai, mint az év elején remélte. A javulás főleg az anyagiakra, a karrierre és a magánéletre vonatkozott, a politikai helyzet alakulásával szinte mindenki elégedetlen. Akik az elmúlt évet nagyon rossznak ítélték, azok szinte kivétel nélkül súlyos betegséget említettek.

Ebből is az következik, hogy anyagi javaknál és társadalmi viszonyoknál is sokkal fontosabb egészségünk megőrzése és az egészségügyi ellátás hozzáférhetősége. Úgy tűnik, ez egyre bonyolultabb lesz, és egyre többe kerül.

Növelik a nővérek bérét

2019-ben a zsebükbe kell nyúlniuk például azoknak, akik, a rendelési órákon túl, pontos időpontot szeretnének az orvosnál. Az előrendelés kizárólag az interneten lesz lehetséges, az árat pedig az orvos legfeljebb 30 euróban szabhatja meg. Az orvosi ügyeleten és a fogorvosoknál nem lesz lehetőség rendelési időn túli fizetett előrendelésre.

A pozitív egészségügyi hírek kategóriájába tartozik, hogy januártól ingyenes szűréseket végeznek a vastagbél-, végbél-, emlő- és méhnyakrák megelőzésére. A vastag- és végbélrák esetében a biztosítók tesztet küldenek azoknak az 50 éven felüli betegeknek, akik a családi anamnézis alapján a veszélyeztetett kategóriába tartoznak, és pozitív eredmény esetén végbéltükrözésre utalják őket. Az ingyenes emlőrákszűrés az 50 és 69 év közötti, a méhnyakrákszűrés a 23–64 éves nőket érinti.

A legtöbb hazai egészségügyi intézményben már a betegek is érzik a nővérek hiányát, utóbbiak szakmai kamarája szerint legalább tizenötezer fővel többre volna szükség. Mivel elsősorban az alacsony fizetés miatt távoznak külföldre vagy más szakmába, az egészségügyi tárca idén átlagosan 147 euró nettóval emeli a bérüket. A nővérek bruttó bére átlagosan 1476, a mentősöké 1188, az ápolóké pedig 773 euró lesz, ami még mindig jóval kevesebb, mint az ausztriai és csehországi standard, ezért korántsem biztos, hogy itthon tartja az érintetteket.

Folytatás a Vasárnap 2. számában!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?