Mercedesben az Úr

S ahogy azt a szerző kéri: vadul, vagyis hangosan végighallgatjuk az Úr kedvenc, erőt adó énekszámát, Janis Joplin híres dalát, a Mercedes Benzet.

A 2015/2016-os évad legjobb drámája ez, már díjat is kapott. Januárban mutatják be Pozsonyban, de mivel Roman Polák és Eszenyi Enikő nemcsak mint igazgatók, hanem mint magánemberek is jó viszonyban vannak, először mégis a magyar közönség hallhatta a művet. Felolvasószínházi előadásként, Hegedűs D. Géza rendezésében. A dráma, Esterházy drámája utal Az ember tragédiájára, az Úr és Lucifer „üzletkötésével” kezdődik, majd megszólal Gott is, Karel Gott és a Lady Karneval, s lesz rémület, vidámság, bizakodás, kilátástalanság – a magyar történelem egyik legendás családja kapcsán. A Gróf pedig, az ifjú Gróf, vagyis maga az író, kinek egyik őse Galántán született, ahol mostanában kel új életre a kastély, az Esterházy-kastély, ahova az író már nem juthatott el.

Hogy milyen úton jutott el a Pesti Színházba ez a fényes elmében született s finom humorral átszőtt mű?

„Pozsonyban hallottam Peter Kováčtól, a Szlovák Nemzeti Színház fődramaturgjától, hogy Esterházy Péter darabot ír a társulatnak, s már az első változatot módomban állt elolvasni – így Eszenyi Enikő. – Hallottam, hogy Roman Polák, aki majd a darabot rendezi, még nem teljesen elégedett a művel, hogy változtatásokat kér a szerzőtől, amelyeket aztán ő végre is hajtott. Halála előtt két héttel beszéltem vele telefonon, hogy szeretnénk a darabot felolvasni, de akkor még nem sejtettük, hogy ezen az estén már nem lehet velünk. Közben Radnóti Zsuzsa, a Vígszínház dramaturgja szólt Hegedűs D. Gézának, hogy van ez a darab, és elkészített számára egy nagyszerű példányt. Rendkívüli anyag ez, minden kolléga átérezte a súlyát, és nagy élvezettel vett részt a felolvasásban. Esterházy Péter négy darabját mutatta már be a Vígszínház. 1996-ban a Búcsúszimfóniát, 2000-ben az Egy nőt, 2008-ban a Rubens és a nemeuklideszi asszonyokat, 2012-ben pedig a Csokonai Lili – Tizenhét hattyúkat. Remélem, nemsokára a Mercedes Benz is felkerül a színház repertoárjára.”

A Pesti Színház különleges estjén a mű szlovák megrendelői is részt vettek. Peter Kováč már az előadás szünetében azt mondta: „Az egyik szemem sír, a másik nevet.” Így hatott rá ugyanis a Lukács Sándor, Kern András, Eszenyi Enikő, Kútvölgyi Erzsébet, Hegedűs D. Géza, Fesztbaum Béla, Tahi Tóth László, Csapó Attila, Csiby Gergely és Szántó Balázs által megszólaltatott szöveg.

„Először Esterházy Péter tolmácsolásában hallgattam végig a darabot – idézi fel a történteket Peter Kováč. – Ott ültem nála, és felolvasta. Felvettem diktafonra, és abból kellett nagyon gyorsan lefordítanom Roman Polák számára. Két napot kaptam rá. Kemény munka volt. Súlyos gondolatok, bonyolult mondatok. Nem is mindig hallottam jól a felvételt. Péter aztán megírta a második változatot, legépelve megkaptam, és azt is gyorsan lefordítottam. Az igazi műfordítást ezen a nyáron végeztem el, de még azt a szöveget is egy hónapig csiszolgattam. Minden szóval, szófordulattal, kifejezéssel eljátszogattam. Szerényen elmondhatom: sikerült.”

Roman Polák szerint nagyon nehéz egy felolvasószínház keretében megmutatni a mű kontrasztjait, egyszerre érzékeltetni a darab iróniáját, szellemességét és kegyetlenségét. A Vígszínház remek csapatának ez is sikerült.

„Összevethettem a rendezői elképzelésemet azzal, ahogy a magyar színészek játsszák Esterházyt. Ettől volt izgalmas ez az este. Remélem, a mi előadásunkat is átjárja majd a darab eredeti humora. Esterházy Péter nagyon nagy író, pompásan bánik a szavakkal, konkrét történelmi és családi eseményekre különböző szemszögekből tekint. Néha az az érzésem, egy földönkívüli ember néz a dogmáinkra, s ettől van a műnek frissítő hatása. Ezt persze minden művéről elmondhatjuk, nemcsak a Mercedes Benzről. Ő európai író, s az is marad. Nem vágyom dicsőségre, s őt sem a hírneve miatt kértük fel a darab megírására, lehet, hogy nem is sikerül az előadásunk, majd meglátjuk. Természetesen mindent megteszünk, hogy értéket hozzunk létre, a lényeg mégis az, hogy ez a mű megszületett, hogy mi ezt kikommunikáltuk vele. Hiszem, hogy eljut majd más európai színpadokra is, a miénket pedig majd elhozhatjuk Budapestre. Nagyon erősek az emlékeim Esterházy Péterről. Szerény, alázatos embernek ismertem meg, aki lélekben nagyon megérintett, ragyogó elméjével újra és újra lenyűgözött.”

Az est rendezője Hegedűs D. Géza volt, aki Radnóti Zsuzsával ötször dolgozott, finomított a szövegen, mielőtt a példányt kezükbe vehették volna a színészek.

„Oda-vissza átláttam, strukturáltam a szöveget, időben és korban el tudtam helyezni – meséli. – Az egyik pillanatban behúzza az embert a csőbe, a másikban már ki is lövi. Különös játékot űz velünk a szerző. Mintha hullámvasúton ülnénk, a történelem nagy csillaghintájában, és szállunk fel az égig, majd le, a pokolba. Döbbenetes költői munka. Az olvasópróbán, amely néhány nappal a megvalósítás előtt volt, én olvastam fel az egész művet, de ráutalóan, instrukciókkal a szerepek hangbeli megformálásában. Kollégáim csodálatosan felkészültek az estre. Minden úgy történt a színpadon, ahogy asztal mellett, az olvasópróbán elképzeltem. Lépésről lépésre épült az anyag a térben. Mindenki nyitott volt, segítőkész, odaadó. Én egyébként játszottam egy Esterházy-műben. A Rubensben. Gödelt, a depresszív alkatú matematikus zsenit, aki magasröptű, ugyanakkor szórakoztató szellemi párviadalt folytat a hedonista festőzsenivel. Péter pompás elméje hozta össze ezt a két embert. S akárcsak a Rubensben, a Mercedes Benzben is azt bizonyítja: az élet nem szeletelhető, nem atomizálható. Van egy olyan dimenziója, ami tudományos alapon nem lebontható, nem lézerezhető, nem lehet gépek vagy bármiféle tételek, tudományos levezetések alapján kibogozni. Ezt nevezzük léleknek, fantáziának, tehetségnek, ösztönnek, az értékek szférájának. A bennünk futó képek, vágyak megszöknek a tudomány elől. Esterházynál minden két- vagy háromfenekű. A fiatal Gróf, vagyis az író maga azt kérdezi az általa teremtett fikciós alaktól, vagyis Lucifertől, aki abban a pillanatban ügyvédként áll vele szemben, hogy »mennyibe fog ez nekem fájni?«. Mert a fájdalmat sem lehet belefoglalni semmibe. Nem lehet műszerekkel kimutatni. Igen, most is magam előtt látom Pétert. Bejárt a Rubens próbáira, többször megnézte az előadást. Éltette. Boldog volt, akár egy gyermek. Végtelenült örült, hogy színpadra került a műve. De soha nem éreztette, hogy zseni. Mindig úgy volt jelen köztünk, mint aki társa a csapatnak. Ő is nagy csapatjátékos volt, hiszen a focipályán szocializálódott. Tudta, mit jelent nyerni, veszíteni, odaadónak lenni, konstruktívan gondolkodni. A pályán minden lezajlik az emberben, ami az önértékelésében is segíti.”

Arra a kérdésre, hogy olvasni vagy játszani könnyebb-e Esterházy Pétert, Hegedűs D. Géza a következőt válaszolja:

„Igazi színészi örömről akkor beszélhetünk, amikor teljes szabadságban mondhatjuk a szerző szövegét. Amikor már birtokoljuk, beleléphetünk, és kitölthetjük érzelmekkel. Amikor már bent vagyok az agyában, amikor már én lehetek az ő agya, működtethetem a nyelvét, képviselhetem a szellemi energiáját, ami benne foglaltatik a műben. Én most az egész nyaramat Esterházy Péterrel töltöttem. Velem volt a Harmonia caelestis és a Javított kiadás, mert tudtam, hogy a Mercedes Benz motívumaiban erre a két kötetre alapozódik. Hatalmas öröm volt ez a munka elejétől a végéig. Péter sokat utazott a világban. Én úgy tekintek rá, hogy most is csak elutazott, de itt van köztünk. Csodálatos égitest ő a magyar irodalom univerzumában. Egy örök sugárzású csillag marad.”

Gitta, az író özvegye is részt vett az esten. Ő a színészeket szeretgette, a színészek pedig őt ünnepelték.

„Sírhatnék még most is, mert tudnék – mondta az előadás után. – De nem sírok, mert ha Péter itt lett volna, ő is kellemesen szórakozott volna. A színészek remekül adták a hangjukat. Péter szellemében történt minden. A közönség is érezhetően jól szórakozott. Nem az aktuálpolitikát keresték a műben, hanem a történetet szerették. Kíváncsian várom a pozsonyi bemutatót. Baráti társasággal megyek. Egy egész kisbuszt meg fogunk tölteni.”

Lukács Sándor, aki az Úr hangja volt, és Rubenst alakította annak idején, a következőt fűzte az esthez.

„Gitta egy csoda! Fantasztikus hátországot teremtett Péter számára. Én még sosem láttam őt rosszkedvűnek, ami nem egy megjátszott kedély nála, mindenáron mosolygás, kacagás. Szó sincs erről. Sugárzik belőle a derű, a megértés. Mindig a dolgok fényesebb oldalát keresi. Nagyon jó kisugárzás ez. Kevés ilyen embert ismerek. Péter már hallgat. Elmondott mindent, amit elmondhatott.”