<p>Kedves Tibor! Kicsit elkéstem, de remélem, odafent is megkapod ezt a levelet… És érzed a falu, a pincesor, a szőlőtőkék illatát, mint Búcson, ahol felnőttél. Meg Török Irénke tanító néni szeretetteljes szigorát az alapiskolában. Később Dunaszerdahelyen a Mezőgazdasági Szakközépiskolában – ahol mindketten tanultunk – valamivel megfertőződtünk. </p>
„A tanító olyan lámpás, mely minél inkább világít, annál inkább fogyasztja önmagát.” (Gárdonyi Géza)
Kedves Tibor! Kicsit elkéstem, de remélem, odafent is megkapod ezt a levelet… És érzed a falu, a pincesor, a szőlőtőkék illatát, mint Búcson, ahol felnőttél. Meg Török Irénke tanító néni szeretetteljes szigorát az alapiskolában. Később Dunaszerdahelyen a Mezőgazdasági Szakközépiskolában – ahol mindketten tanultunk – valamivel megfertőződtünk. Nem csupán szakmai tudást szereztünk, egykori tanáraink a pedagógia művészetével is beoltottak bennünket. Te Nyitrára, az akkori Pedagógiai Főiskolára kerülve tanítói oklevelet szereztél. Hazatérve, Komáromban a Béke Utcai Alapiskolában – ma Jókai Mór Alapiskola – kezdted azt a kreatívan nehéz pályát, amely egy vérbeli tanítónak jár. Ambiciózus fiatalként aktív részese voltál minden versenynek, rendezvénynek. Emlékszel, mennyit jártunk Rimaszombatba a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyre, az azt követő éjszakába nyúló beszélgetésekre?
Aktív és agilis fiatal pedagógusként, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének tagjaként, szervezőjeként Királyhelmectől Pozsonyig mindenütt jelen voltál, sem időt, sem energiát nem kímélve a felvidéki magyar nyelvű oktatásért tevékenykedtél és harcoltál, fokozatosan kezdett beérni minden tetted gyümölcse. Fáradhatatlan munkád eredményeként 2003-tól a pedagógusszövetség irodavezetői tisztségében felvállaltad és teljesítetted azt a feladatot, amelyre kevesen lennének képesek. Hiszen tudod, neked lételemed volt a diák, a pedagógia és az iskola. Felvidéki pedagógusként energikus, naprakész segítője voltál a szlovákiai magyar pedagógustársadalomnak. Ádám Zita méltó utódaként vetted át a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének vezetését 2014-ben. Erős emberként indultál, álmodtál, terveztél nagy dolgokat. Ha Te nem vagy, akkor ma Komáromban nem működik a Pedagógusok Háza – pedig ez csak egy a sok közül, amit megvalósítottál. Azok közé a hiteles emberek közé tartozol, akik szavukat tartva tettekké formálták az ideákat. Nélküled nem valósult volna meg a Kárpát-medencei pedagógusszervezetek közötti együttműködés sem.
A szülői házból hozott megszállott hittel, márványkeménységű akarattal harcoltál a magyar oktatás jobbításáért. Munkád elismeréséül alig egy hónappal ezelőtt megkaptad a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést, melyet a tőled megszokott szerénységgel nem önmagadénak, hanem a pedagógusszövetségének tartottál.
Már súlyos betegen is mindig azt mondtad: „Nyugi, gyerekek, jól vagyok.” Hittél önmagadban és abban, hogy ez a gyilkos kór legyőzhető, akár a többi akadály. Rendíthetetlenül hittél abban, hogy terveid megvalósulnak a kisiskolák megmentésével, a regionális különbségek csökkentésével, a pedagógustársaid állandó képzésével. Ám a kegyetlen sors közbeszólt. Pályád nem torzó, hanem példa mindannyiunk számára. Rövid, ám példaértékű életút.
Amíg éltél, szerettünk és tiszteltünk, amíg élünk, emlékedet tisztelni és szeretni fogjuk. Nyugodj békében, drága Tibor!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.