Másé a telek, amelyen a házam áll

<p>Egy igen kényes kérdéssel szeretnék önökhöz fordulni a Panaszkönyv rovaton keresztül. Olyan esetről van szó, amely most a valóságban áll fenn, de a probléma visszanyúlik a háború utáni évekre. Valamikor az elődeink a földeket úgy adták, cserélték el, hogy nem készült róla hivatalos dokumentum. A dolog kölcsönös bizalmon alapult.</p>

 

Ezekből a cserékből kifolyólag alakult ki az én problémám is. A házunk még a 60-as évek környékén épült, s ma kezdem azt érezni, hogy nem tudok benne biztonságban, nyugodtan élni. Ugyanis kiderült, hogy a telek, amelyen áll, nem az én tulajdonomban van, hanem egy idegené. Az elődeimtől s az idősebbektől tudtam meg, hogy valamikor a dédszülők megvették a telket, de nem íratták magukra, amikor elkezdtek építkezni. Lehet, hogy laikus vagyok, de nem megy a fejembe, hogyan adhatták ki annak idején az építési engedélyt, ha a telek nem volt a kérelmező nevén.

Most sajnos az a helyzet, hogy a ház átalakításába sem merek belefogni, mert a telek tulajdonosa bármikor előállhat az igényével, hogy fizessem ki a telek árát. Kérdésem az volna, hogy ilyen esetben, ha pl. egy 8 áras telekért 10 000 eurót vagy bármennyit kér tőlem, köteles vagyok-e teljesíteni a követelését, vagy milyen úton tudnám rendezni e telek tulajdonjogát, hogy a saját házamban biztonságban érezhessem magam. (Megjegyzem, hogy azokból az időkből, amikor a telekre építkezni kezdtek, már nincs senki az élők sorában, aki bizonyítani tudná a cserét.)

Jelige: Kergesd el a felhőt a házamról

 

Sajnos, a szocializmusban tisztázatlan tulajdonviszonyú ingatlanokra is adtak ki építési engedélyt, sok örökös volt kénytelen utólag rendezni a telek tulajdonjogát. Ilyenkor általában ki kell fizetni, amit a tulajdonos kér, de előtte érdemes hivatalos becslővel felbecsültetni a telek értékét, hogy ne legyen irreális a követelése. Neki is tudnia kell, hogy más úgysem veheti meg a telket, a normális piaci árnál többet nem várhat. Vagy bírósági úton lehet rendezni a dolgot, ha ön legalább régi feljegyzésekkel, akár kézzel írott szerződésekkel vagy a cserébe adott telek tulajdonosai által igazolni tudja, hogy ezt az ingatlant a nagyszülei vették.

 

Jogosult vagyok a kocsipénzre?

Hat hónapos terhes vagyok a külföldi barátomtól. Időközben útjaink szétváltak, ő továbbra is hazájában maradt, én hazaköltöztem. Itthon járok terhesgondozásra, szülni is itthon fogok. Volt barátom vállalja az apaságot, a kicsit is a nevére szeretné venni. Ilyen esetben hol kell intézni, milyen papírokra van szükség, hogy a kicsit az ő nevére írják? A kicsi automatikusan megkapja mindkettőnk állampolgárságát? Továbbá azt szeretném kérdezni, kell-e valahonnan igazolás arról, hogy nem élünk együtt, hogy jogosult legyek az ún. kocsipénzre szülés után.

Németh Ildikó, Komárom

 

Annak, hogy valaki megkaphassa a gyermek születésekor adott 829,86 eurós állami hozzájárulást, az a feltétele, hogy Szlovákiában legyen az állandó lakhelye. Vagyis: ha ön itt járt terhesgondozásra, itt fog szülni, és itt is fog élni a gyermekkel, jogosult a „kocsipénzre”. Folyósítása előtt a hivatal megvizsgálja, hogy a kérvényező valóban életvitelszerűen Szlovákiában lakik-e, van-e itt egészségbiztosítása, vagyis jogosult-e a hozzájárulásra. A szociális biztosítás fizetése nem feltétele sem a fent említett hozzájárulás, sem a gyes (203,20 euró), sem a családi pótlék (23,52 euró) megítélésének. Arról, hogy nem él együtt az apával, nem kell igazolás, a gyermek születésekor járó állami támogatást egyedülálló anyák is megkapják.

Ha az apa vállalja a gyermeket, erről az ön lakhelye szerint illetékes anyakönyvi hivatalban kell nyilatkoznia – ezt lehet a szülés előtt is vagy legkésőbb három nappal a gyermek megszületése után. Lehetséges, hogy ezt az illető országban működő szlovák nagykövetségen is megteheti: ott helyben kell róla érdeklődnie. Ha Szlovákiába jön, akkor az anyakönyvi hivatalba hatósági tolmácsot is vigyenek magukkal, aki hitelesen fordítja a nyilatkozatát, hogy vállalja és a nevére veszi a gyermeket. Mindkettőjük állampolgárságát nem kapja meg automatikusan a gyermek, ha Szlovákiában jön a világra, akkor szlovák állampolgár lesz.

 

Szellem a lakásban?

Egy régi olvasójuk (idős hölgy) a közeli városból nemrég felhívott, hogy segítséget kér, mert úgy érzi, szellem van a lakásában. A hölgy egyedül él, szerintem már nem nagyon jár sehová, esetleg orvoshoz vagy templomba. Régebben találkoztam vele, de most nagyon kért, hogy segítsünk neki, adjunk tanácsot. Már volt nála a pap, a tiszteletes úr is, megszentelte a lakását, imádkozott is érte, de szerinte ez sem használ. Mi ilyenkor a teendő? Ha valaki – szakember vagy az olvasók – tanácsot adnának neki…

Jelige: Margit

 

Előfordul, hogy gondolkodóba esünk, komolyan vegyük-e egyes kérdéseiket – ez is közéjük tartozik –, amelyekről nem tudjuk eldönteni, ugratnak-e bennünket, vagy valóban tanácstalanok. Ha az utóbbiról van szó, az idős hölgy valószínűleg társaság híján a saját képzeletének rabja és áldozata lett. Az segítene rajta, ha gyakrabban mozdulna ki otthonról, vagy rendszeresen látogatnák, ha pedig ennél súlyosabb a helyzet, pszichológushoz, orvoshoz kell fordulni. A kényszerképzet sok súlyos időskori betegség (pl. a demencia vagy az Alzheimer-kór) velejárója. Semmiképp nem szabad az érintettet magára hagyni, mert a helyzet csak súlyosbodni fog.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?