Maffiáról és politikáról*

Korábbi beszélgetésünket itt, a Vasárnapban azzal fejeztük be, hogy Cigányúton címmel írod az új regényed. Erre most valami egészen mással rukkoltál elő.

Valóban, mert közben elcsábított a politika, a gengszterek témája. A cigány témát is be fogom fejezni, de úgy érzem, szélesebb merítést érdemel. Eredetileg egyetlen sztorit terveztem, de most már több sorsot is meg akarok mutatni, és érdekel a politikai vetülete is a dolognak, a pénz, a nyomor, menekülési vágy, kilátástalanság, identitástudat…

Ha láttam az elnök fiának elrablásáról vagy a Mečiarról szóló filmet, a közszolgálati televízió maffiáról szóló sorozatát, olvastam Karika könyveit a témában, akkor mi újat mond nekem A klán?

Amit felsoroltál, azokból egyik sem volt rám hatással. Sokkal inkább Gustáv Murín könyvei. Ő tényirodalmat ír, és inkább csak összegzi a korábbi újságcikkeket, én viszont regényt írtam. Meg is akartam őt keresni, hogy tanácsot kérjek tőle, hogyan nyúljak ehhez a kényes témához. Felhívtam a kiadóját, tudni akartam, fenyegették-e őt például. De a maffiózók, akikről írt, vagy a föld alatt vannak már, vagy életfogytiglani börtönbüntetésüket töltik. És a politikusok nem bántják sem az újságírókat, sem az írókat, ezt a Gorilla-könyv kapcsán láthattuk. Amiben más az én regényem, az a személyes érintettségem a témában.

Tényleg tartottál az esetleges megtorlástól?

1990-nel fejeződik be a könyv. Kénytelen voltam dönteni, valódi nevükön nevezem-e a szereplőket, esetleg csúfnevükön, vagy fiktív nevet adok nekik. Vida, Pápay, Sipos közismert figurák, így az ő nevük maradt, de lett Satyu, Joker, Béci, Éla… Ugyanígy Mečiar, Lexa, Svěchota nevét le kellett írni, egyébként hiteltelen volnék. Azért született a könyv, hogy tanuljunk a múltból, vonjuk le a következtetéseket. De úgy látom, nem igazán akarunk tanulni. Mečiar alatt megverték a Fradi drukkereit, Fico alatt a dunaszerdahelyieket. Nézd a praktikákat: Remiáš felrobbantotta magát, Malina Hedvig megverte magát… Mečiart mély dekoltázsú szőke nők kísérték, Fico asszisztense a Playboy hasábjain vetkőzött… Csak én látom a párhuzamot?

A 18+ jelzés miért került a borítóra?

A leírt brutalitások miatt, valamint ehhez a világhoz a könnyű nők, a leánykereskedelem is szervesen hozzátartozik. Leplezetlenül írok erről is.

Ezen az új könyveden is ott díszeleg a már védjeggyé vált piros pántlika.

Ez jó ötlet volt. Rengeteg új könyv van. Bemész a boltba, és beleveszel a kínálatba. Meg kell akadnod a könyvnél. Egy vevő átlagban ötöt fog meg az üzletben, én azt akarom, ebből egy az enyém legyen. Minden borító szép, az nem akaszt meg. Jé, pántlika lóg rajta? És már meg is fogtad. A Felvidéki sagából több mint tizenegyezer példány elfogyott, a Fáklyavivőből megközelítőleg négyezer.

Hogyan kapcsolódik A klán korábbi regényeidhez?

Minden könyvemben arra keresem a választ, nehéz-e Szlovákiában magyarnak lenni. A Sagában történelmünket írtam meg, a Fáklyavivőben az egyházban rejlő lehetőségeket, A klánban pedig azt, milyen veszélyeket rejt a rossz politika. A negyedik rész a magyar cigányokról fog szólni. Mert most már tényleg muszáj lesz megírnom…

Személyes érintettség

(részlet a regény befejezéséből)

Mindenki óva intett ennek a könyvnek a megírásától. Még most, majd két évtizeddel az események után is rázós témának számít a dunaszerdahelyi Pápay-klán története. Nemkülönben a Vladimír Mečiar nevéhez köthető, visszaélésekkel és botrányokkal teli politikai háttér felvázolása.

A figyelmeztetések ellenére nem tehettem mást, ezt a könyvet nekem meg kellett írnom. Így rendeltetett.

Biztosan tudom, hol ebédeltem 1999. március 24-én. Aznap délelőtt üzleti úton Dunaszerdahelyen jártam. A vágóhíd vezérkarával való tárgyalás közben ért utol fiam születésének a híre. Elsőként az igazgató gratulált, s ahogy illik, koccintottunk az örömre. Ez a boldogság napja. Félreteszünk minden mára tervezett tennivalót, és megyünk ünnepelni – hívtam meg két munkatársamat egy ünnepi ebédre.

Megkérdeztem a szerdahelyieket, hol főznek a legjobban. A Fontánát ajánlották. A tanácsot megfogadva kisvártatva ott kötöttünk ki. A földszinti részen nem találtunk szabad asztalt, hát felmentünk az emeletre. Ott végre ebédelhettünk és ünnepelhettünk. Valóban jól főztek.

Másnap este ugyanazon a helyen két merénylő halomra gyilkolta a Pápay-klán tíz tagját.

Hiszek a sorsszerűségben. Nem lehetett véletlen, ahogy ez a téma megtalált engem. Bár különösképpen nem foglalkoztam vele, időről időre hallottam egy-egy újabb adalékot. A történet egyre kerekebbé vált.

Eddig megjelent regényeimben jórészt a szlovákiai magyarság sorsával foglalkoztam. Népem utolsó három évtizede semmiképpen sem tekinthető sikertörténetnek. Pedig akkor, a bársonyos forradalom utáni napokban minden esély megvolt arra, hogy egy jól élhető világot teremtsünk magunknak. Aztán sok minden félrecsúszott, és azóta is sokat törtem a fejemet azon, mi lehetett ennek az oka. Ezt a könyvet kellett megírnom ahhoz, hogy többé-kevésbé összeálljon a kép.

* Az interjú nem sokkal a Kuciak-gyilkosság előtt készült