Lökéshullámmal gyógyítható a sarkantyú

<p>Egyik napról a másikra borzasztóan fájni kezdett a sarkam. Elmentem ortopéd szakorvoshoz, s a röntgenfelvétel igazolta gyanúját, hogy ún. sarkantyú okozza a panaszt. Bár a csontkinövés még nem volt teljesen látható, a tünetek már ilyenkor is felléphetnek.</p><div>&nbsp;</div>

Mint megtudtam, meglehetősen gyakori probléma a sarokcsont kinövése, amely két helyen alakulhat ki. A talp alsó részén, ez a talpi sarkantyú, az Achilles-ín környékén létrejövő pedig a Haglund-sarok. Mindkettő nagyon fájdalmas. Az esetek többségében nem a csontkinövés okozza a fájdalmat, hanem a túlterhelés következtében kialakult csonthártya-irritáció és -gyulladás. A túlsúly, az állómunka, a nem megfelelő, főleg lapos sarkú cipő (állítólag a 3–5 cm magas sarok az ideális), a lábboltozat deformitásai, például a lúdtalp, mind hozzájárul a saroksarkantyú kialakulásához. Haglund-sarok esetében a cipő hátul nyomja a sarkat, és az ennek hatására kivörösödik, kidörzsölődik, begyulladhat s fájdalmat okozhat. A talpi sarkantyú ugyancsak fájdalmat okoz a sarokcsont talp felőli nyomására. További jellemzője, hogy a gyulladás általában reggel vagy hosszabb pihenés után az első lépések során a legfájdalmasabb, majd néhány lépés megtétele után valamelyest enyhül, viszont éjszaka, pihenés közben is lüktet, fáj.

Hogyan kezelik?

Enyhébb esetekben a borogatás, jegelés, gyulladáscsökkentő krémek használata is segít, komolyabb esetben a szakorvos terápiás röntgenbesugárzást, lézerterápiát, újabban lökéshullámos kezelést rendel el. Nekem ez utóbbit javasolta Emil Huraj ortopéd orvos, s épp a cikk írásának napján kaptam utoljára, hetedszer. Lényegesen javult a helyzet, bár a kezelést végző terapeuta előre figyelmeztetett, hogy esetleg fájhat. Erre a neten is többen panaszkodtak, de én az egyszer-kétszer érzett csípést nem nevezném fájdalomnak. Martin ... azt is elmondta, hogy utána kb. hat hétnek kell eltelnie a teljes gyógyulásig; ritka esetben újabb kezelésre van szükség. Annyit hadd tegyek hozzá, hogy a terápiát, amelyet manapság már több helyen is alkalmaznak, nem fizeti a betegbiztosító.

„A lökéshullámok nagy energiájú, hallható hullámok – kezelés közben kattogást hall az ember –, amelyek a gyógyításban is rendkívül hatékonynak bizonyultak.

A terapeuta az érintett helyre juttatja el a hullámot, s az beindítja a test öngyógyító mechanizmusait, élénkíti a vérkeringést, anyagcserét, oldja a triggereket és dekalcifikál, ezáltal meszesedés okozta problémák gyógyítására is alkalmas. Egy-egy kezelés után azonnal nem ajánlott terhelni a lábat, sokat járni. Jót tesz ilyenkor a hideg borogatás vagy jegelés” – ajánlotta a terapeuta.

 

Mire jó a lökéshullám?

  • Tálpfájdalmak (sarkantyú) kezelésére
  • Achilles-ín-gyulladásra
  • Vállfájdalom, vállízületi problémák gyógyítására
  • Nyaki panaszokra, például ízületi kopásra és nyakcsigolya-ferdülésre
  • Könyökfájdalmak – ficam, tenisz-, és golfkönyök – gyógyítására
  • Derékfájdalom – porckorongkárosodás, ún. lumbágó – esetén
  • Csípőfájdalom enyhítésére
  • Térdproblémákra (futótérd, ugrótérd, ízületi fájdalom, porckopás)

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?