Kristálylázban

 Ilyen volt végig. Kedves, közvetlen, határtalanul szívélyes. És nem kötelességből, mert ki kötelezhetné erre? Ura s parancsolója ő maga: John Travolta, aki nem felejtette el, honnan jött, hiszen akármilyen magasra emelte is a hírnév szárnya, meg tudott maradni annak, akinek született: a nép egyszerű fiának.

Karlovy Vary fesztiválja aligha látott még ilyen szerény, nyíltszívű, szeretetre méltó hollywoodi sztárt, akinek minden megszólalása, gesztusa a közönség iránti tiszteletből ered. Kézfogása, ölelése, stílusa csupa derű és biztatás, őszinte elfogadás. Rokonszenves magatartásával előítéletek egész garmadáját oltja ki. Nemhogy három lépés, egyetlen centi távolságtartást sem diktál. Nem „kezeli”, magával egyenértékűnek tekinti az embert. A magabiztosság legapróbb jele sem látható rajta. Nem púderillatú, roggyant térdű bájgúnár, és nem is rózsaszín arcú, formáját veszített ötvenes. Elegáns tartású, ruganyos léptű, erőtől duzzadó, varázsos személyiség. Könnyű kérdezni őt, mindenre válaszol. A világ filmművészetét gazdagító alakításaiért kapott Kristályglóbusszal a kezében a következőt mondta a fesztivál nyitóestjén: „Büszke vagyok arra, hogy tagja lehetek az itt díjazott színészek csapatának, többen is a barátaim közülük. Érdekes dolog színésznek lenni. A színész ugyanis mindig a személyén keresztül interpretálja a világ jelenségeit, s önök ezt nem kötelesek elfogadni. Ezért is örülök, hogy az én alakításaimat elismeréssel övezik.”

És valóban örült, tényleg büszkén szorította magához a díjat.

Acélkék ingben, finom szabású, sötét nadrágban, szálfaegyenesen ül előttem a Pupp Szálló fényes szalonjában, én mégis piros ingben, fekete bőrdzsekiben, trapéznadrágban látom, a Szombat esti láz harminchat évvel ezelőtti Travoltájaként. Mondom is neki, hozzátéve, hogy észrevettem, a járása semmit sem változott.

„A járásom? – kérdez vissza csodálkozva. – Mire gondol?”

Arra, ahogy Tony Maneróként azzal a bizonyos festékesdobozzal a kezében úgy lépdelt a New York-i forgatagban, hogy egymás után hatszor néztem meg a filmet. Hétfőtől szombatig mindennap.

„Csak hogy újra és újra lássa, hogyan megyek?”

Igen, felelem, mire kacagva rácsap a térdemre.

„Dicsértek már sokféleképpen, de ezt még senkitől sem hallottam. Köszönöm. Tényleg jólesik. Egyébként az édesanyámat és a nővéremet is láthatta a filmben. Anyukám a festékboltban tűnik fel egy pillanatra, a nővéremtől pizzát veszek rögtön a film elején. Őket is beszippantotta ez a pálya. Pedig a mamám messziről jött, aztán mégis eljutott a színházig. Népes család a miénk. Táncoltunk, énekeltünk mindennap. Ha jókedvünk volt, azért, ha szomorkodtunk, azért. Én imádtam és ma is imádok táncolni. A diszkó- és a latin tánc nagyon érdekelt. Később a hip-hop. Szteppórákra Gene Kelly fivéréhez, Fredhez jártam. New Yerseyben neki volt a leghíresebb iskolája. Sokszor csak a késő este vitt haza. Figyeltem a géppuskalábú fiúkat, és titkon azt a napot vártam, amikor már én is ugyanolyan jó leszek, mint ők. A Szombat esti lázba be is kerültek néhányan. Fred elküldte őket a válogatásra, és azonnal megfeleltek.”

Ha a mama révén a színészet felé fordult, édesapjától nem is tanult semmit?

„Dehogyisnem! Focizni és repülőmodelleket készíteni. Nem egy értelmiségi család a miénk. Anyám és apám oldaláról is mindenki a két kezével kereste meg a kenyérrevalót. Apám, amikor már jól ment a sorunk, autógumikat árult. Sok időt töltöttem az üzletben én is. Lestem, hallgattam, hogyan társalog a vevőkkel. Egyébként ebből is sokat tanultam. Az emberek beszédéből. Abból, hogy ki hogyan viszonyult apámhoz. Otthon, a pincében volt egy házilag eszkábált színpadunk. Ott szórakoztattuk egymást, ha a hétköznapok már elviselhetetlennek tűntek. Nehéz életünk volt. Nem dúskáltunk mindenféle jóban. Nagy volt a család, pénz meg kevés jött a házhoz. Apámmal folyton szereltünk, bütyköltünk. Másoknak is, mert megfizették. Apám igazi ezermester volt. Deszkából épített repülőgépet. Hatan-heten elfértek benne. Később motort is szereltünk bele, és csináltunk légcsavart is. De nemhogy felszállni, megmozdulni sem tudott a gép, a fantáziámat viszont alaposan beindította. Áthívtam a szomszéd lányokat, legyenek légikisasszonyok. Ott tipegtek magas sarkú cipőben, én voltam a kapitány.”

Hány éves volt, amikor először ült igazi repülőn?

„Még tíz sem. De a repülőteret már jól ismertem, hiszen ott volt nem messze tőlünk. Imádtam a gépek zaját, amikor fel- vagy leszálltak. Feküdtem a szobában, behunytam a szemem, és elképzeltem, hogy ott ülök én is az utasok között. Vagy bámultam, ahogy a fellegek között egyszer csak megjelent a repülő, és egyre nagyobb és nagyobb lett. Sok nagy nap volt már az életemben, de az egyik legnagyobb az volt, amikor pilóta lettem, és először szálltam fel egyedül. Nem tudom, mikor voltam büszkébb magamra. A Szombat esti láz sikere után vagy az első önálló felemelkedésem és földet érésem után? Talán ez utóbbi minden más nagy élményt elnyomott bennem. A United Airlines pilótája volt az oktatóm. Egy kemény fickó, aki nem engedte, hogy feladjam. Mert azt akartam. Túl soknak tűnt, amire figyelnem kellett. Kiborultam. Azt mondtam, ennyi volt, nincs értelme folytatnom. Hogy mégis végigcsináltam, s mindent elsajátítottam, megtanultam, az az ő érdeme. Egyértelműen. Addig biztatott, amíg vissza nem ültem a pilótafülkébe.”

Első Oscar-jelölését a Szombat esti lázban nyújtott fergeteges táncáért kapta. A Pomádéval és az Életben maradnival ugyanezen az úton haladt tovább. Hollywood első számú musicalszínésze lett. Nem érezte később a skatulya szorítását?

„Nemhogy a szorítását, még a skatulyát sem éreztem. Nekem a tánc és a zene természetes közegem gyerekkorom óta. Az egyik a kenyér, a másik a víz. Ha ilyen feladatot kaptam, úgy estem neki, mint egy gyerek a csokitortának. Soha nem ijedtem meg, és soha nem mondtam azt, hogy elég, nem kérek belőle többet. Sokan még ma is azt hiszik, a Szombat esti lázzal indultam a pályán. Az első nagy lehetőséget a Broadwayn kaptam, a Pomádéban, amelyből aztán a film született. A hetvenes évek közepén ez volt a leghíresebb musical New Yorkban, ezt akarta látni mindenki. Már gyilkosokat és gengsztereket játszottam, amikor a közönség még mindig Tony Manerót látta bennem. Lady Diana a protokoll szabályait felrúgva fel is kért táncolni a Fehér Házban, Washingtonban. Ezt is a filmnek köszönhetem. Még a ruháját is híressé tettem, amelyben velem táncolt. Az idén tavasszal nyolcmillió dollárért kelt el árverésen. De van egy pikánsabb történetem is: James Bonddal is táncoltam. Sean Connery egy jótékonysági bálon bejelentette, hogy addig nem mehetek haza, amíg nem táncolok vele. Bizsergető felkérés volt, és elmondhatom azt is: jobb partnert, mint ő, azóta sem kívánok magamnak a táncparketten. De én vezettem őt, ezt azért szeretném hangsúlyozni!”

A Ponyvaregény aztán, amellyel ismét Oscarra jelölték, hatalmas fordulatot hozott a pályáján. A Nicsak, ki beszél… három része után, gondolom, a legjobbkor találta meg Quentin Tarantino, hogy felkérje Vincent Vega, a vaskosan fogalmazó bérgyilkos szerepére.

„Elolvastam a forgatókönyvet, és rögtön éreztem, hogy remek munka részese leszek; ugyanakkor izgultam is nagyon. Egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy képes leszek maradéktalanul megmutatni mindazt, amit Tarantino belegyúrt a figurába. Féltem, hogyan tudom elhitetni majd a nézőkkel, hogy ez egy heroinfüggő, mindenre elszánt gengszter. Ki kellett hozzá találnom egy sajátos mozgást, egy általam először bevetett arcjátékot. Mindehhez a humort és a groteszket hívtam segítségül, s ehhez jött aztán Tarantino nagyszerű ötlete, hogy táncoljak egyet Uma Thurmannel. Kérdeztem is tőle, hogy »haver, te tudsz arról, hogy gyerekként tvisztversenyt nyertem? – Mire ő: – Akkor tviszteljetek egy eszelőst! – Jó, rendben – kaptam a lehetőségen, és hogy valóban emlékezetes maradjon a jelenet, nyomtam bele pár izgalmas figurát. Ezért is szeretem annyira a hivatásomat. Kedvemre váltogathatom az arcaimat. Lehetek városi cowboy, dandártábornok, vagy most éppen, a legutóbbi filmemben veterán szerb katona. Említettem, hogy szegény családból jöttem. Nagyobb ajándékot nem is kaphattam volna az élettől, mint hogy olyan munkáért fizetnek meg jól, amely igazán érdekel, sőt ezenfelül még szórakoztat is. Megnyugtató érzés tudni, hogy ha például táncolok, akkor nemcsak én vagyok boldog, hanem azok is, akik szeretnek. Hozzáteszem: amikor rám bízták a Szombat esti láz főszerepét, kilenc hónapig mást se csináltam, csak gyakoroltam a koreográfiát. Pedig azelőtt sem voltam falábú.”

Új filmjében, a Gyilkolás idejében (Killing Season) a boszniai háború volt katonája, aki az Appalache-hegységben kutatja fel egykori amerikai ellenfelét, akit Robert De Niro alakít. Ott akar ugyanis végezni vele, a lehető legkegyetlenebb módon. Erős gyomor kell a filmhez. Igazi nézőriogató kamaradráma.

„Ne riasszunk el senkit tőle, hiszen nem öncélúak az erőszak jelenetei. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy nehezen találtak rendezőt Hollywoodban ehhez a filmhez. És nem elsősorban a kemény összetűzések, hanem a lelki terror ábrázolása és a háború utáni traumák feltárása miatt. Mark Steven Johnson azonban bátor fickó. Elvállalta a rendezést, és végig pontosan instruált bennünket. Nem politikai filmet csinált belőle, hanem lélektani drámát, hiszen a háború mint mikrokozmosz jelenik meg a két ember életében. Robert De Niro színészete a New York, New York óta egyszerűen lenyűgöz. A szereppel való tökéletes azonosulás kedvéért megtanult szaxofonozni, a Dühöngő bika forgatása előtt bokszolni. Harminchét évig ámulattal néztem őt a moziban, és most eljutottam odáig, hogy vele játszhattam. Pályám legizgalmasabb heteit töltöttem a társaságában, hiszen közelről láthattam, hogyan formálja meg a figurát, mit és mennyit visz bele magából. Úgy látszik, most jött el az életemben az az időszak, amikor már a rendezők sem félnek ilyen zseniális színész mellé állítani.”

Hogy mi következik ezek után? John Travolta nem ezen töri a fejét. Sokkal jobban érdekli, hogy boldog jövőt biztosítson a gyerekeinek. Főleg azután, hogy tizenhat éves fiát máig tisztázatlan körülmények között elveszítette. Ezt a tragédiát azóta sem dolgozta fel magában. Mert akárhogy ragyog is a szeme, a mérhetetlen veszteség távolról is kiolvasható belőle.