Ki ő? Kemény József

Bámulatos a memóriája. Amikor diákéveiről kérdezem, még a biológiaórán tanult növények latin nevét is felsorolja. Mozgalmas élete volt, mégsem annak egyes pillanatait osztja meg az olvasókkal. „Én csakis vidám dolgokról szeretek írni, az ember életében viszont akad sok rossz is, betegség is...” – indokolja a témaválasztást. Ami pedig igazán páratlan: számítógépen ír. „A 90. szülinapomra kaptam. Amikor az első oldalt írtam, egyetlen meggondolatlan gombnyomással sikerült mindent eltüntetnem, de aztán lassan belejöttem a gépelésbe...” – kuncog.

Fia családjával él, paralimpikon úszó unokájával, Viktorral (őt még 2012-ben, a karácsonyi számban mutattuk be), akire, magától értetődő, nagyon-nagyon büszke. Rajta kívül még hét unoka nagypapája. „A menyem viseli gondom. Három lányom szétszóródott az egykori Monarchia egész területén – Bécsben, Pozsonyban, Budapesten élnek. Ha József-napra összejön a család, 25-en is vagyunk.”

Józsi bácsi 15 éve özvegy. Felesége fényképe most is ott van szobájában a polcon. Az asztalon legújabb száma a Vasárnapnak, azóta járatja, amióta csak létezik. Megmutatja díszoklevelét, melyet 2010-ben kapott a budapesti Corvinuson. 64 éve diplomázott ugyanis a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetemen. Tudomása szerint ő az egyetlen Szlovákiában, akinek ilyen gyémántdiplomája van.

Polgármesteri díjjal is büszkélkedhet, ezt 1990-ben kapta. Lejegyezte szülővárosa öt legendáját, Strba Sándor könyvében meg is jelentek. A Fórum Intézet felkérésére katonatörténeteit írta meg. A 7. számú Öregcserkészklub tagja, minden hónap utolsó csütörtökjén eljár az összejövetelekre – történelmi, politikai témájú előadásokra.

Kemény József az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium legidősebb öregdiákja. Név szerint emlékszik tanáraira. „Az iskolában két dologban tűntem ki: számtanban és stilisztikában. Dr. Kálmán Béla nyolcadikban mindig az én munkáim olvasta fel, osztályfőnököm is volt egy ideig. Szerette nagyon Adyt, pedig Ady akkor még nem volt »szalonképes«. Az irodalomtörténet-könyvünk meg sem említette, ő mégis nagy hévvel tanította. Dr. Krammer Jenő franciára oktatott, ő meg a Szemke tagja volt. Emlékeim szerint az újvári gimnázium volt az első és egyetlen, amely Kodály Háry Jánosát bemutatta. A későbbi igazgató, Mrenna József rendezte. A múzeumalapító Thain János pedig rajztanárom volt. Egyszer ő díszítette fel az Aranyoroszlán Szállót a megyebálra, és négyen diákok segítettünk neki. Ezért mi is kaptunk meghívót, ami nagyon nagy dolog volt, mert ott csak Újvár elitje lehetett jelen” – ontja az emlékeket.

Az egyetemre úgy szökött, mert szülei már megkapták a fehér lapot. Friss diplomásként aztán a Somogy Megyei Állatforgalminál volt alkalmazásban, majd miután amerikai fogságba esett, kémnek tartották, így csak segédmunkás lehetett a csepeli vasműnél. Dolgozott a lőrinci gépállomáson is üzemirányítóként, míg 1954-ben visszajött Újvárba. A családalapítást nem siette el, 1957-ben nősült, 37 évesen. Ógyallán volt agronómus, majd a komáromi, később az újvári Agrostavnál lett közgazdász. Ez utóbbitól ment nyugdíjba.

Bélyeggyűjtő, bár most már csak a zeneszerzőkről kiadott példányok érdeklik, kb. 1000 ilyen darab van a tulajdonában. „A klubba már nem járok el, nehezemre esik menni még bottal is..., de egy 95 éves ne panaszkodjon” – inti magát nevetve.

Ötven évvel ezelőtt hetente publikált a Szabad Földművesben – gyakran János bácsi név alatt, az Érsekújvár és Vidéke honlapon most jelent meg két története. Most épp Mikszáth-összest olvas, továbbá a napisajtót, a Vasárnapot mindig hétvégén. A Kopertában eddig 30-40 levele jelent meg, 7-8 éve kezdett rendszeresen írni. „Bár az évekkel nem vagyok tisztában, már összefolynak. Ami tegnap történt, arról néha azt hiszem, tíz éve is van már...” – mereng.

Lapunkban a Falu-kép rovat a kedvence, mindig keresi Plavec Gyula írásait, és sosem hagyná ki a vezércikket. Meg-megállítják az utcán, hogy elmondják neki, szívesen olvasnak tőle. „A minap épp figyelmeztetett egy illető, hogy mostanában nem írok. Ebben a Füles a füles. Most éppen rejtvényeket fejtek.”

Amikor arról faggatom, mit jelent számára az írás, nem sokat gondolkodik a válaszon. „Az írás? Olyan, mint a mákony. Nem tud az ember leszokni róla.”

!!!!!!!!!Olyan kopertás alapra a szélére!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Tépelődök

A címet nem kell komolyan venni, egészben vagyok és maradok is. Gondolataim azonban kergetőznek, mint a kerge birka a zöld mezőn. Hírek és riportok ellentmondó kavalkádja képes az embert a legnagyobb bizonytalanságba dönteni. Ad rem! Nemrégiben a televízióban egy vidám kinézetű százéves hölggyel, aki legalább 20-at letagadhatott volna, készítettek interjút. Mikor megkérdezték, minek köszönheti, hogy még itt van közöttünk, felemelt egy stampedlit, mondván, minden reggel egy korty fehér pálinka, majd ránk köszöntötte és felhajtotta. Nem sokkal azután egy anyókát köszöntöttek, akiről az a hír járja, hogy életében nem ivott sem kávét, sem szeszes italt, és az orvost sem ismeri. Ha emlékeim nem csalnak, egy százéves aktív sertésetetővel beszélgettek a rádióban a múlt század ötvenes éveiben, aki annyit árult el, hogy ő bizony mindig szerette a bort, a nőket és a pipáját. Nemrégiben kezembe került egy amerikai orvos tudós könyve, aki óva int az élvezeti cikkek fogyasztásától, a falánkságtól és a zsíros ételektől, az elhízástól. Vagy 160 oldalnyi tanulmányában egy mondat lepett meg, hogy még nem látott idős kövér embert. Érthetetlen, hogy lehet, hogy 170 centimmel és 90 kilómmal még mindig élek. Valószínű, én vagyok a kivétel, aki erősíti a szabályt. Az is szeretnék maradni. Éppen ezért naponta ebéd után megiszom a pohár vörösboromat, a feketekávémat, elolvasom a napi híreket. Szerencsére az utóbbi már nem borzolja az idegeimet. Jelszavam: aki más ostobaságain mérgelődik, magának árt. Elhatároztam, nem bolondítom magam, fütyülök (menyem szerint hamisan) orvostudósok eszmefuttatásaira, élek tovább, ahogy eddig. Mellőlem már kihaltak nálam sokkal fiatalabb vegetáriánusok, nyers ételeken tengődők, absztinensek. Majdcsak valahogy eljutok a százhoz, már nem sok hiányzik, és ha nem, az sem baj.

Vágyam megérni a Corvinus Egyetem vasdiplomáját, ami jövőre lesz esedékes. Példaképem egy színes, hamutartónak kiképzett kerámia Buddha-szobor, valamikor valamelyik lányomtól kaptam. Ott trónol a vitrinemben kényelmesen és bölcs mosollyal kerek arcán. Célom, amíg az égiek engedik, mosolyt fakasztani olvasóim arcán, hogy rövid fél órára elfeledjék a világ bajait. Kemény József, Érsekújvár