Képzőművészet és rapköltészet

A fiú irodalomórán úgy skandálja az ókori klasszikusokat, hogy elkerekedik a szemem. „Könnyű neki, örökké rappel” – kiáltják kórusban osztálytársai. Ujváry Kanyicska Csaba és Dávid, azaz Deekay. A festő és a rapper. Apa és fia.

A büszke apa

„Kürti dédapám portréjának csodálatában nőttem fel. Ő volt a falu bírója, Thain János 1934-ben rajzolta le. Amolyan ötéves kisgyerekként én is buzgón próbálkoztam, idős bácsikat rajzoltam. Néha eltaláltam egy-egy ráncot, szemet, ilyenkor nagyapám a faluban házról házra hordva büszkélkedett rajztehetségemmel. Valahonnan innen ered a festészet iránti szeretetem – emlékezik vissza a szabadúszó művész. – Szüleimmel gyakran jártuk a galériákat, elvittek Splitbe, amely a festők Mekkája. Ott minden sarkon portrét rajzoltak. Tengert alig láttam, mert mindig a művészek körül sündörögtem.”

Autodidakta módon tanult meg festeni. Iskolásként a pad alatt, órák közben az itatósra firkálgatott mozgásban lévő atlétákat vagy karikatúrákat osztálytársairól. „Művészeti alapiskolába körülbelül egy hónapig jártam. Amikor ennyi idő után még mindig csak kis bábfigurákat készítettünk, ecsetet nem is láttam, csalódtam, otthagytam. Elriasztottak a varrással. Idegennek éreztem az egész környezetet. Helyette nyolc éven át klarinétoztam. Később az Érsekújvárból származó Luzsica Lajosnál többször megfordultam Budapesten. Ő volt a Műcsarnok igazgatója. Ösztönzött, hogy tanuljak festészetet, de én önmagamat akarom megvalósítani, nem tűrném, ha valaki a saját ízlésére próbálna formálni.”

Feleségét, Klaudiát is a festészet által ismerte meg az Érsekújvári Művészeti Galériában. A lány tárlatvezető volt, a fiú pedig látogatóként rendszeresen betért ide inspirációért. „Mai napig ő a fő kritikusom: már a tekintetéből kiolvasom, dolgozzak-e még a képen, vagy már kész. Amíg ő nem bólint rá, addig nem tudom az alkotást kiengedni a kezemből.”

Korábban konstruktőr volt, viszont a ’90-es évek eleje óta minden hétvégén motorkerékpárra ült, hogy Bécsben az utcán rajzoljon. „Tucatszám hordtam ki az olajfestményeket, egy teljes évtizedig portréztam a művészeti piacon. Hamarosan ott is hagytam az állásomat, beléptem a bizonytalanba, de nem bánom a mai napig, a festészet kielégít. Megismerkedtem bécsi képzőművészekkel, akik által belépést nyertem az ottani főiskola műtermeibe. Beigazolódott számomra, hogy jó úton haladok, Nyugaton a realista stílus létező irányzat ma is. Az ember nem lehet magányos farkas, szeretem magam konfrontáltatni más alkotókkal. Erre jó lehetőséget adnak a művésztelepek, kiállítások. Utóbbiak közül a 2008-asra vagyok a legbüszkébb, amelyet a Thain János Múzeum szervezett Érsekújvárban.”

Domináns műfaja a portré mellett a zsánerkép, a képzőművészeti technikák közül a rajz, szépia, olaj, kréta és pasztell a sajátja. Jó ismerőseit festi, többnyire felkérésre. Kiállításkor úgy kell visszakérnie a képeket, otthon nem raktározza őket. „Így is az egész lakás egy nagy műterem” – mondja. „Ezért nincs külön szobám – kapcsolódik be a beszélgetésbe Dávid. – Hétéves öcsémmel, Tomival kell osztoznom. Felhozom a barátnőm, ő rálép a kisautóra…” – nehezen tolerálja a helyzetet a gimnazista fiú. Már a képtárakat sem járja a papával, mint korábban. „Ami neki 5-6 óra szenvedély volt, nekem ugyanannyi szenvedés” – magyarázza. Ő a rapzene világában próbálja megvalósítani önmagát.

Szavakkal lehet 

„2009 óta írogatom a szövegeim, ezek általában csalódásokról szólnak. Az interneten találtam zenei alapokat. Stúdiót és mikrofont először csak egy évvel később láttam. A számokat a világhálón terjesztettem, engem is meglepett, mennyi emberhez jutottak el. Többen kritizálták, hogy Újvárban talán mégsem magyarul kellene, így Valko Sebastiannal kezdtünk el dolgozni. Rapley nevű formációnk első albumán hat kétnyelvű szám volt, és volt rá kereslet. Később klipet is készítettünk, ebben apu a segítségünkre volt, ő forgatott, én vágtam össze. Érsekújvárban 2011-ben léptünk fel, Ganxsta Zolee, Rytmus és a világhírű Coolio előzenekaraként az XXL Festen. 2012 második felétől Brezík Petivel dolgozom, most már újra magyar nyelven készülnek a számaink. Egy internetes fórumon találtunk egymásra, ahol mindenki írta a szövegeit, véleményeztük egymáséit. Korábban ő is a Pázmány Péter Gimnáziumba járt, ismertük is egymást, mégsem az iskolában lettünk barátok. Már az első közös szöveg megírásakor kiderült, hogy egyformán gondolkodunk, így alkottunk egy csapatot BORN2FALL néven. Nemrég a Music Channelen is szerepeltünk, az Animal Cannibals készítette velünk a beszélgetést. Sokan azt hiszik, a hiphop vandalizmus, semmitmondó trágárkodás. Mi igyekszünk nem ezt az oldalát képviselni. Számunkra a rap maga a költészet, a saját szókimondó, szlenges szövegvilágunkkal.”

Dávid július elején a Minorma Polgári Társulás szervezésében Zsámbékon a régi katonai bázison járt művészeti táborban. Mentorától, Balogh Zoltán budapesti fotóstól tanulta a manuális fényképezés alapjait, mivel operatőr szeretne lenni.

„Támogatom, ösztönzöm Dávidot – veszi vissza a szót az édesapa –, hajlandó vagyok filmezni őket az elhagyott széntelep harmadik emeletén is, ami épphogy csak le nem omlik… Mindig is állítottam, hogy a művészeti ágak egybefonódnak, nincsenek éles határok. Hasonlítunk” – állítja mosolyogva.

Akkor tehát mégsem esett olyan messze az a bizonyos alma a fájától?

„A valóság az, ami a szerző portréin és zsánerképein megragad bennünket. Az ábrázolt tárgyak kiválasztásánál nem bonyolult a filozófiája. Nem törekszik az ábrázoltak szimbolikájának kombinálására. Ujváry Kanyicska Csaba festői tapasztalata saját szükségleteiből indul ki – az adott problematikát ábrázolni és megbirkózni annak igényességével. A mai »tömeges fénykép« világában egy becsületes kézírású U. K. Cs. eredeti alkotást birtokolni a »gyors étel« alkotásokkal szemben »kiadós eleség«.” (Szalai Dániel festőművész)

Ujváry Kanyicska Csaba kiállításai:

1986 – Prága – ZUČ

1988 – Érsekújvár – Fiatalok Klubja

1990–93 – Bécs – Schwedenplatz (Donaukanal)

1992 – Salgótarjáni Művésztelep – Somoskő

1997 – Kürt

1999 – Érsekújvár – művelődési ház

2001 – Érsekújvár – Vunar

2003 – Tótmegyeri kastély

2006 – Érsekújvár – ferences templom

2008 – Érsekújvár, „Helyek és emberek” – Thain János Múzeum

2010 – Keszthely, Balaton Színház, III. Zala–Pannon Nemzetközi Művésztelep

Kanyicska Dávid: Szavakkal nem lehet  

(részlet)

Talpon maradok, mert tudom, hogy a sarat állnom kell,

minden ütés erősít, ezért sosem bánom meg,

ha padlóra küld az élet, vagy elvisz a homályba.

Négy fal közt ülök esténként egyedül a szobámba’.

Ha másik irányt hajtanék, talán nem itt tartanék,

ellopták a lelkem, de még talán lenne tartalék.

Eltakarom a gyötrelmet, a boldogságot színlelem,

minden ember szívtelen, ez hatalmas kín nekem.

A valóság színtelen. Viszek bele festéket,

hogy kiszínezzem végre a sötét, borús estéket.

Nem vagy magányos, hiszen veled van a testvéred,

a levél nem jut célba, ha elégeted vagy eltéped.