Kell fizetni a vizsgálatért?

<p>Februárban influenzás volt a hatéves kislányom, és a doktornő azonnal antibiotikumot írt elő neki. Tavaly sok antibiotikumot szedett, ezért kértem, hogy végezze el azt a tesztet, amelyből megállapítható, hogy vírusos vagy bakteriális fertőzésről van-e szó. A doktornő azt mondta, hogy ezért fizetni kell, és 7 eurót kért.</p>

Megfizettem, és nem is bánom, mert végül kiderült, hogy a fertőzés vírusos, és nincs is szükség antibiotikumra. De úgy tudom, gyermekek esetében a teszt ingyenes. Akkor hogy is van ez?

Jelige: CRP-teszt

 

Elég bonyolult a dolog, mert a jogszabályok szerint a CRP-teszt gyermekek és felnőttek esetében is ingyenes, ha az orvos úgy ítéli meg, hogy a helyes diagnózis felállításához szükség van rá. Ha viszont a páciens – vagy gyermek esetében a szülő – kéri, akkor fizetni kell érte. Ön kérte a tesztet, és az orvos benyújtotta a számlát. De tegyük hozzá, hogy elég tisztességtelenül járt el, mert az eredmény végül önt igazolta. Valójában semmiféle kár nem érte volna akkor sem, ha nem kér öntől pénzt, mert a CRP-tesztet a biztosítók térítik – 2,71-tól 4,41 euróig terjedő összeget fizetnek érte.

Az egészségügyi minisztérium szóvivője szerint évente több tucat panasz érkezik hozzájuk arra vonatkozóan, hogy az orvosok csak fizetség ellenében hajlandóak elvégezni a CRP-tesztet, és utólag gyakran kiderül, hogy a szülők által már kifizetett vizsgálatot a biztosítóknak is számlázták. A minisztérium azt ajánlja a betegeknek, hogy őrizzék meg az orvosnál kapott nyugtát, majd ellenőrizzék a biztosítójuknál, hogy nem fizetett-e a vizsgálatért. A CRP-teszt elvégzése indokolt esetben ajánlott, ezért tartozik 2011 óta minden rendelő kötelező felszereléséhez az ehhez szükséges műszer. Használata nagyban hozzájárult az antibiotikumok alkalmazásának csökkenéséhez: 2011-ben 6,1 millió, 2012-ben 5,7 millió csomag antibiotikum fogyott el Szlovákiában.

 

*

 

Minek a fele az özvegyi nyugdíj?

Férjem 2013. augusztus 1-jén hunyt el, ettől az időtől vagyok jogosult özvegyi nyugdíjra. Az én öregségi nyugdíjam 286 euró volt, a férjemé 372,20 euró. A decemberi számban megjelent cikk alapján úgy értelmeztem, hogy a nagyobb összegű nyugdíjhoz kell a kisebbik felét csatolni, és így a kettőnk járulékából megszabott özvegyi nyugdíj elég alacsony: 398,30 euró. Valóban erre az összegre vagyok jogosult? Nem az elhunyt férjem nyugdíját kellett volna megkapnom az én nyugdíjam felének a hozzáadásával?

Jelige: MM

 

Rosszul értelmezte a leírtakat, az özvegyi nyugdíj összegét nem a két öregségi nyugdíj összecsatolásával kapják meg. Az özvegyi nyugdíj az elhunyt házastárs öregségi nyugdíjának hatvan százaléka, de ezt senki sem kapja meg automatikusan. Ha az özvegy is nyugdíjas, mint ön is, akkor az őt megillető nyugdíjak közül a nagyobb összegűt teljes egészében megkapja, a kisebbnek pedig a felét. Ha az elhunyt nyugdíjából kiszámított özvegyi járulék a kisebb összeg, akkor ennek – azaz a 60 százaléknak – a feléről van szó. De ha még ez a hatvan százalék is több, mint az özvegy öregségi nyugdíja, akkor ezt kapja meg teljes egészében, és az öregségi nyugdíjat felezik.

Az ön esetében a férje öregségi nyugdíjából kiszámított özvegyi nyugdíj a 374,20 euró 60 százaléka, vagyis 224,60 euró. Az ön 286 eurós öregségi nyugdíja ennél magasabb, így ezt az összeget teljes egészében megkapja, az 224,60 eurós özvegyi nyugdíjnak pedig a felét, azaz 112,30 eurót. Így jön ki a 398,30 euró, amely ugyan kevés, de a törvény alapján ön ennyire jogosult. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?