Jó befektetés a régi jármű?

Manapság is sok régi példány áll garázsok mélyén évek óta elfeledve. Az örökösök többnyire rózsaszín szemüvegen át szemlélik a rozsdás kincset, és az internetes hirdetések árai látszólag igazat is adnak elképzelésüknek, mely szerint a talált jármű értékes. Hogy a hirdetésben kevés kilométert futott, végig garázsban tartott és szakadásmentes belső terű kocsiról olvasunk, míg az általunk talált fészerlelet rozsdás, lejárt a forgalmija, és nem lehet beindítani, most nem számít, hiszen ugyanarról a típusról van szó, nagy különbség nem lehet – gondolja a lelkes kezdő. Általában csalódás a vége, amikor kiderül, hogy a kincsnek tartott járműre nincs érdeklődő, vagy csupán az eredetileg elképzeltnek a töredékét ajánlják érte. Az ilyesmi elkerülhető, ha hosszas piackutatás előzi meg a befektetési céllal történő öregautó-vásárlást.

Világ veteránjai

A veterán gépkocsik értéke folyamatosan növekszik, de a ritka vagy történelmi jelentőségű típusok esetében nagyobb árbeli ugrásokkal lehet számolni. Írtuk már, hogy egy kisebb népautó és egy gazdagon felszerelt limuzin közötti egykori árkülönbség apróbb torzulásokkal veteránkorban is megmarad. Egy ma negyvenéves Mercedes-Benz arányaiban körülbelül ugyanannyival drágább a vele egyidős VW Bogárnál, mint a két autó gyártásának évében volt, sőt kiviteltől függően a két típus közti árrés tovább szélesedhet. Viszont a két autó felújítása ugyanannyiba is kerülhet, hiszen hellyel-közzel ugyanannyi lakatos-, kárpit- és fényezőmunka kell a feltámasztásukhoz, de ezek a költségek várhatóan csak a Mercedes árában mutatkozik majd meg teljes mértékben.

Az árkülönbség egy adott típuson belül is jelentős lehet. A gépkocsitörténet legnagyobb példányszámban előállított típusából, a VW Bogárból több mint 21 millió példány készült. Ez azt sugallná, hogy a típus nem számít kuriózumnak. Alapjában véve valóban nem az, a megmaradt bogarak többsége elfogadható áron beszerezhető, viszont a legelső, osztott hátsó ablakos példányok árából akár több újabb kiadású darabot is vehetnénk.

Egy ritkább típus értéke meglepően alacsony is lehet, ha műszaki tulajdonságai már új korában sem voltak lenyűgözőek, és ha ehhez szinte nem létező alkatrészellátás is társul, a típus csak különleges marad, de befektetésnek alkalmatlan.

A brit járműgyártás régebbi termékei jól képviseltetik magukat a legkeresettebb típusok listáján, de az 1970-es és 1980-as évekből meglepően kevés ottani kocsi számít ma jövedelmező befektetésnek. Ennek oka a brit autóipar lassú összeomlásában keresendő, amely a típusok hírhedten alacsony megbízhatóságában és gyenge korrózióvédelmében nyilvánult meg. Így ma csupán azért számítanak különlegesnek ezek a típusok, mert 90 százalékuk meg sem érte a veteránkort; ez azonban a megmaradt példányok értékét alig növeli. 

A hazai piacon

A csehszlovák gyártmányok világviszonylatban nem tartoznak a legkeresettebb veteránok közé, kivétel a második világháború előtt gyártott áramvonalas Tatra T77A, T87 és T97 típus, amelyek műszaki megoldásaik révén megelőzték korukat. Rájuk már az 1970-es években felfigyelt a nyugati veterános társadalom, és szép lassan felvásárolta az elérhető példányok többségét. Ma neves külföldi gyűjteményekben láthatóak, az egykori Csehszlovákia területén viszonylag kevés maradt belőlük, ezért az átlagember számára elérhetetlen összegekért cserélnek gazdát.

Az utolsó áramvonalas Tatra, a pártlimuzinként emlegetett 603-as értéke is meredek emelkedésnek indult az elmúlt két évtizedben, a fiatalabb és kisebb példányszámban előállított 613-as első szériái már szintén jó befektetésnek számítanak, de egykori állami tulajdonban lévő és sok kilométert futott autók lévén kiváltképp fontos, hogy rendezett papírjaik és típusazonos alkatrészeik legyenek.  

Az átlagos veterános számára ma az 1950-es és 1980-as évek között gyártott Škodák és egyéb szocialista gyártmányok képviselhetik az elérhető árú veterán járművet. A tervgazdálkodásra jellemző, helyenként hanyag összeszerelési minőséget és némileg elmaradt műszaki tartalmat kárpótolja az alkatrészek könnyű beszerezhetősége és kedvező ára, a nosztalgiafaktor pedig az elismerő tekinteteken mérhető. A hasonló típusok közötti jelentősebb árkülönbségre jó példa a Škoda Octavia és Felicia páros. Az útjainkon egykoron gyakori modellek esetében jelentős árnövekedés zajlott le, a szép állapotú Octaviák 10 évvel ezelőtti 35–45 ezer koronás ára manapság kiviteltől függően 3–5 ezer euróra változott, a műszakilag szinte azonos, de jóval ritkább, nyitott Felicia Roadster pedig ennek két-háromszorosát érheti. A különösen eredeti vagy rendkívüli precízen felújított példányok még drágábbak lehetnek.

A fiatalabb, farmotoros típusok ára úgyszintén lassan, de biztosan emelkedik, ám euróezreket csak a teljesen eredeti vagy szépen felújított példányokért lehet kapni, a mindennapi használat nyomait magukon viselők néhány száz eurónál drágábban továbbra sem adhatók el.

Mibe fektessünk?

Aki ódzkodik a keleti gyártmányoktól, az Nyugatról is importálhat régi járművet, vagy választhat a hozzánk anno újonnan behozott nyugati típusok valamelyikéből. Egy Ford Cortina, Fiat 850-es, Simca Aronde vagy Saab 99-es nálunk is erős nosztalgiát kelt, ezért ajánlhatók befektetésnek, ám a hazai alkatrészellátás helyzete egyre kiábrándítóbb, a nyugati beszerzés pedig jelentősen növelheti a felújítás költségeit.

Sok gyűjtő előrelátóan gondolkodik, és 30 évesnél jóval fiatalabb autót vesz. A 80-as évek derekán, 90-es évek első felében gyártott gépkocsik ára manapság a legalacsonyabb, de egyes típusoké csakhamar emelkedhet. Aki idejében felismeri, melyeket fogja a közeljövő piaca kegyeibe fogadni, kétségkívül jó vételre számíthat.