Húsvéti nyárban

 Ónodi Eszter a normális életet is ugyanúgy szereti, mint a másikat, amelyben finom lélekrajzaival újra és újra nagy alakításokra képes.

* Ennyire megértő az igazgatója, Máté Gábor? Szólt neki, hogy szeretne egy kicsit »levegősebben« élni, s visszavett a terheléséből?

Igen, maximális megértéssel fogadta a kérésemet. November óta vágytam erre az időszakra. Nagyon készültem rá. Örülök, hogy már-már sikerült letornásznom az előadásaim számát az általam kívánt tizenötre. Az éppen elég. A fiam felügyelete még mindig megoldásra váró feladat. Egyedül nem hagyhatjuk otthon. Tavaly rengeteget dolgoztam. A Nóra próbái nagyon élvezetesek voltak, de lelki szemeim előtt végig ott lebegett, hogy ha ennek vége lesz, rám tör a szabadság. És most ezt élvezem, méghozzá roppantul. Picit lelassult az idő, és ez nagyon jó. Persze ilyenkor sem tétlenkedem. Olyan kisebb terveket valósítok meg, amelyekre eddig nem volt lehetőségem. Fejembe vettem, hogy megpróbálom teljesíteni a félmaratont, és ennek megfelelően futok. Napi beosztást készítek magamnak, hogy lássam, mi vár rám. Tegnap viszont még ahhoz sem volt kedvem, hogy vízszintes helyzetből függőlegesbe kerüljek. Ágyból a kanapéra mozdultam ki, olvastam, interneteztem. Vagy moziba megyek, kiállításra, énekórára, mert az utóbbi időben egészen meglepő helyekről jöttek különböző felkérések. A Gödörben például David Bowie-dalokat énekeltem.

* Utánanéztem, hogy a Nóra előtt mikor játszott legutóbb főszerepet a Katona József Színházban. Ha nem tévedek: 2011-ben, a Mizantrópban. Öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ismét önről szóljon egy előadás.

Az elmúlt évadokban ugyanis vagy férficentrikus, vagy társulatépítő, közösségi, sok szerepet felvonultató darabokat tűzött műsorára a színház. És ugye, sok az eszkimó, kevés a fóka. Másokat is ki kell elégíteni szerepekkel. Én hiszek a kommunikáció erejében. Ha rossz érzésem van, vagy ha nem szeretek valamit, akkor szeretem őszintén megbeszélni. Rossz éjszakákat, gyomorgörcsöket alázat címén nem akarok magamban tartani. Ha bánt valami, azt akkor megmondom. Tisztázzuk. Keressünk rá megoldást.

* Bontsuk akkor ketté az elmúlt húsz évét. Melyik volt nehezebb, az első vagy a második tíz év?

Nehéz kérdés. Mindkettőre tudok igennel is, nemmel is válaszolni. Az első tíz nyilván azért volt nehéz, mert fiatal voltam, pályakezdő, s olyankor az ember mindent elvállal. Valamiben megbukik, valamiben sikeres lesz. A bukást nehéz lenyelni, amiben meg sikeres, azt hamar leveszik a műsorról. Én is faltam a szerepeket. Rengeteget dolgoztam. Aztán megszületett a fiam, a pályán töltött első tíz év után, onnantól kezdve meg egyeztetni kellett a gyereknevelést a munkával, és ez ugyancsak nehéz. Mint ahogy az is, hogy milyen produkciókhoz adjam a nevem. Mert ha van már bizonyos mérce, akkor mindig meg kell ugrani, s ez néha teher is tud lenni. Bonyolult kérdés ez. Minden életszakasznak megvan a maga szépsége és nehézsége.

* Zsigmond fia kezdődő kamaszkora milyen helyzetek elé állítja?

Minden alkalommal azzal szembesülök, hogy a kamaszkor napról napra változó állapot. Hol egy nagyfiút látok magam előtt, aki már youtube-ozik és bemutatkozó videót készít magáról, mert erősen követi a nagyfiúk trendjét, hol egy kisgyereket, aki csüng az anyján, vagy éppen hisztizik vele, ki tudja, hányadik dackorszakát élve. Nagy a kilengés jelen pillanatban, folyamatos kihívások előtt állok, hogy éppen melyik viselkedését próbáljam meg kezelni. Mindeközben pedig igazi cukorfalat az én fiam, oda vagyok tőle és vissza. Csatározásaink persze vannak. Mint egy olasz családban. Igazi, szenvedélyes kapcsolat a miénk. A nagyon nagy szeretetből pillanatok alatt jönnek a villámok. De ha összebújunk az ágyban, az maga a csoda. Zsigmond akkor született, amikor a Katona József Színház társulata épp a világot járta. Párizs, New York, Moszkva, Dél-Amerika, Ausztrália. Halálosan őszintén mondom, egy pillanatig sem bánkódtam amiatt, hogy nem utazhattam. A születése óta máshogy gondolkozom. Örülök, ha megkapom a szerepet, de ha nem, az is jó, mert több időt tudok vele tölteni. Minden elszalasztott lehetőségre így tekintek.

* Ibsen Nóráját viszont, aki valósággal kimenekül a hazugságra épülő házasságából, a lehető legjobbkor kapta meg, amikor a mintafeleséget ugyanolyan hitelesen tudja ábrázolni, mint az összeomlott, elbizonytalanodott, érzelmeiben sérült asszonyt. De van az előadásnak egy különös mozzanata. Amikor Ibsennél Nóra tarantellát táncol a férjének, ön, akár egy popdíva, angolul nyom le egy fergeteges számot.

Mivel Székely Kriszta az egész darabot átültette a mába, komoly vérfrissítésen ment keresztül a történet. Ezért úgy éreztük, a tánc helyett valami más kell. Így döntöttünk a Jefferson Airplane Somebody to Love című száma mellett, amelyben ott a szexus, a szerelem, az odaadás, de az őrület is, hiszen az előadás olyan pontján szólal meg, amikor Nóra kezdi elveszíteni a realitásérzékét. Hogy most talált meg a szerep, abban ott a sorsszerűség is. Úgy látszik, most kellett eljönnie. Ezzel a rendezővel, ezzel a csapattal, és nem húsz-, hanem negyvenéves koromban, amikor színészileg éppen ezek a problémák állnak jól nekem. Nyilván egy húszéves ember másfajta gondokkal küszködik, mint egy érett nő. Önazonos lehetek a szerepben, ez a lényeg. Hogy a mondatok, amelyek elhangzanak általam a színpadon, úgy hangoznak el, hogy a néző számára is hitelesek. Minden pillanatát megterveztettem a darabnak, életem különböző polcairól veszem le az élményanyagot, hogy minden mondat őszinte legyen a számból. Aztán összeáll ebből egy kép, egy ember, aki minden apró részletében én vagyok, az én életemmel. Bárki kerülhet ilyen helyzetbe, amikor azt érzi, kész, itt nincs más kiút, csak felállni és elmenni. Aztán van, aki tényleg megteszi, vagy nyel kettőt, jobb belátásra tér és marad. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy az én életem csupa jó döntések sorozata. Ilyen nincs. Az embert sokszor elsodorja az ár, s csak később jön rá, mit tett jól, és mit rosszul.

* Maradni vagy elmenni? Ez a kérdés emészti fel Nórát is. Felállni és kimenekülni egy elrontott házasságból, vagy megalkudni és mindent elölről kezdeni?

Sokat gondolkodtunk a rendezővel a darab legvégéről. Hogy Nóra valóban elmegy, és otthagyja a férjét a gyerekekkel együtt? Kriszta nem akarta azt látni, hogy mindent magam mögött hagyva kimegyek egy díszletajtón. Inkább úgy döntöttünk: legyen ez egy olyan pillanat, amikor Nóra már ott áll indulásra készen, amikor megszólal a férje, hogy: »Gyere, üljünk le, beszéljük meg!« S aztán elkezdődik az ő új életük. Persze vannak mondatok, amelyeket már nem lehet visszaszívni.

* Három filmet fogatott egymás után. Amerikai produkcióban a Houdinit, Fekete Ibolyával az Anyám és más futóbolondok…-at és Kamondi Zoltánnal a Halj már meg!-et. Mind a három szerep nehéz feladat elé állította.

A Houdiniban a szabadulóművészt alakító Adrien Brody édesanyja vagyok. Amikor a gyerek Houdinival lát a néző, akkor a saját koromban vagyok, amikor Adrien Brodyvá változik a fiú, akkor már egy speciális gumimaszkkal adom az édesanyját, mintegy hetvenévesen.

* Angolból diplomázott az ELTE magyar–angol szakán. Nyelvtudását legalább színészként is kamatoztathatja.

A forgatáson végig angolul beszéltem, a filmben jiddisül. Közelről látva az amerikai kollégákat elmondhatom, nekünk, magyar színészeknek egyáltalán nem kell szégyenkeznünk. Ha játszani kell, nem maradunk alul. A hollywoodi sztárságról pedig az a véleményem: olyan vándorcirkuszjellege van az egésznek. Egyik forgatásról mennek a másikra, sokszor távol a családjuktól. Nem, nekem ez egyáltalán nem hiányzik. Nagyon magányos életmód az övéké.

* Gardó Bertaként az Anyám és más futóbolondok a családból című filmben lánykorától a felnőttéveiig látjuk, ráadásul kapott egy rendkívüli szinkronszerepet is a rendezőtől. Berta anyjának, a forgatás idején kilencvennyolc éves lengyel színésznőnek, Danuta Szaflarskának kölcsönözte a hangját.

Ez volt a legnehezebb. A szinkron. De még az anyukám sem ismerte fel a hangomat! Komoly feladat elé állított a történelmi részek felvétele is. Egyetlen képbe, szinte szavak nélkül, minimálisra redukált színészi pillanatokkal megmutatni egy sűrített érzelmi állapotot! Mivel párhuzamosan forgott a két film, a Houdini és Fekete Ibolya filmje, s mindkettőben fiatalnak és idősnek is kellett lennem, volt egy nap, amikor azt mondtam, ha ezen túl leszek…! Egyébként éppen azon az egy napon múlott, hogy tudom-e vállalni mindkét filmet. Volt is egy délután, amikor már úgy nézett ki, hogy mindkét szerep elveszett, aztán történt egy csavar, és mindkettő megmaradt. De az az egy nap még egyszer soha ne ismétlődjön meg! Reggel hattól este hatig a Houdiniban forgattam Budapesten, kész lett a jelenet, lesminkeltek, leszedték a fejemről a gumimaszkot, beültem egy kis mikrobuszba, és hajnali háromkor már Szófiában voltam, ahol éppen akkor az Anyám és más futóbolondok… felvételei zajlottak. Kaptam egy szállodai szobát, délután egyig aludtam, majd kamera elé álltam. Ez olyan áldozat volt, amelyet meg kellett hoznom két izgalmas szerepért. Fekete Ibolyánál nem volt gumimaszk az arcomon, ő inkább költőien fogalmazta meg az idő múlását. Az amerikai produkcióban mindenre volt anyagi fedezet. Ők a legapróbb részletekre is nagyon ügyelnek. És most nem a patriotizmus beszél belőlem, de Ibolya filmje sokkal izgalmasabb, érvényesebb, mint egy történelmi képeskönyv.

* S a Halj már meg?

Kamondi Zoltánt nagyon nagyra becsültem már életében is. Bár nagyon sok szálon fut a történet, így is érthető a film. Csak a címével volt elakadásunk. Mondtuk is neki, hogy nem lenne jobb valami más? Ő ragaszkodott ehhez. Egy hétre rá meghalt. Szívroham vitte el. Szerelmi háromszögtörténet a film, nem állítom, hogy soha nem játszottam ehhez hasonló szerepet. Picit közönséges, de nagyon nagyszívű, abszolút hús-vér, érzéki nő. A szerető. Kováts Adél a feleség, a kontraszt, a neurotikus, törékeny, intellektuális, kicsit besavanyodott asszony. A film végén aztán kivirul, én meg egy picit bezárulok.

* Az HBO égisze alatt készült Aranyéletről, amelyben egy piti bűnöző számító, gátlástalan feleségét játssza, azt nyilatkozta: bearanyozta az elmúlt két évét.

Eddigi pályám egyik mérföldköve lett az Aranyélet. Nemcsak szakmailag fontos, a nézők körében is egyértelmű siker. Ez a kettő ritkán esik egybe. A Valami Amerikát imádta a közönség, a szakma viszont egy helyes zsánerfilmnél többet nem gondolt róla. Az Aranyéletnél minden egybeért. Pedig egy rettenetesen negatív nőszemély vagyok benne.

* Húsvétkor mit fog játszani?

Hosszú évek óta most fordul elő újra, hogy nem lesz előadásom. Sem húsvétvasárnap, sem húsvéthétfőn. A véletlennek köszönhetem, hogy így alakult. Szabadkára megyünk a párom szüleihez. Ott nagy a családi ünnep húsvétkor is. Összejön vagy harminc-negyven fő. Nagy a rokonság, sok a gyerek. Mindenki hozza a maga készítette finomságokat. Lesz most is kenyérben sült sonka, nagy közös reggeli. Evés-ivás, beszélgetés. Én is imádok főzni. Főleg most, hogy ráérek, nem kell sietni. El is megy a nap azzal, hogy teszek-veszek a lakásban. Élvezem, hogy otthon lehetek, házimunkát végezhetek. Nekem most van nyár. Júniusban, júliusban és augusztusban végig dolgozni fogok. Folytatjuk az Aranyéletet, és elkészül a Valami Amerika harmadik része. Addig igyekszem kipihenni magam.