<p>Éjféltől hajnal háromig állok az erkélyen. Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka. A híradások már napok óta arról szólnak, hogy ma van a Perszeidák meteorraj csúcsa, most húz majd át felettünk a legtöbb fényes csík. Hogy óránként többtucatnyi hullócsillagot láthatunk.</p>
Igaz, azt is írták, hogy a csillagászok javasolják, menjünk minél távolabb a települések fényszennyezésétől, és a megfigyelés idejére kapcsoljuk ki a magunkkal vitt fényforrásokat is. No, de hová kellene nekem éjszaka mennem, hogy minél távolabb legyek a nyolcemeletes ketrecemtől. Hová? Meg még hozzá fényforrás nélkül. Állok hát rendületlen az erkélyen, pásztázom a távoli horizontot, hogy valami cikkantás legalább, ha cikázás itt nem is, de az égen még hullatlan csillag se látszik, kivéve az egy legfényesebbet, nemhogy hulló. Ellenben a távolban a Slovnaft kéményei lángolnak, mint egy távoli hatalmas tortán három gyertya. A lobogás ütemére meg az idegesítően nem múló dubb, dubb, dubb, bomm, bomm, ilyet sem tapasztaltam még ennyire, ekkora erővel, pedig már jó húsz éve, hogy hozzám képest ugyanott van. Lángot láttam, dubogást hallgattam, fénycsóva egy szál sem, pedig még Lívike is azt írta a fészen, hogy négyszer is kívánhatott gyors egymásutánban. Én meg csak állok, egyre inkább megy idegeimre az ütemes villózás és robaj, orromról csöpög az izzadság, mint jégcsapról tavaszi hóroskadáskor, és akkor még csak nem is kívánhatok? Egy jól sikerült szlovák televíziós reklám fürdőző masájának naiv felismerése jut eszembe hirtelen: Vagyis hogy itt senki semmit nem garantál?
Hát kívánok én csillag nélkül is, aztán majd meglátjuk.
Kívánom, hogy a nyelv, amelyben otthon érzem magam, és jól, épüljön, szépüljön, sose fogyjon. Hogy e nyelv által durva, ordas, alattomos eszmék ne terjedjenek, sunyimód, szép szavak által besurranva, aztán folyondárként behálózva a kevésbé gondolkodókat. Hogy használói ismerjék fel mind a gyönyörű és fennkölt, az ízes és játékos és pajkos és gyermeki, a köznyelvi és nyelvjárási, az irodalmi és szaknyelvi jelentéseiben is az értéket. Hogy olyan szép szavakkal, mint emberség, kereszténység, haza, magyarság, összetartozás, testvériség, szeretet… egyesek ördögi-sátáni terveket képesek kifejezni, tetteket ezek előretolásával elkövetni. Hogy az olyan ártatlan gyermeknyelvi szavakkal, mint a pisi (= vizelet; tréfásan: langyos sör az akadémiai értelmező szótár szerint is), de még ettől pajzánabbakkal sem, nem lehet megrontani senkit, de még csak megbotránkoztatni sem azt, akinek ez a nyelv édes. Hogy a Jót s jól! Kazinczyja is kis epigrammáját (már mikor!, az 1700-as években) imigyen fejezte be: Íz, szín, tűz vagyon a borban, ha hegyaljai termés: / Íz, csín, tűz vagyon a versben, ha mesteri mű. Kívánom, hogy ismerje fel végre minden felnőtt, de főként, aki oktatásra, nevelésre szánta el magát, hogy íz, csín, tűz nélkül lehet ugyan tanítani, értekezni, de nem érdemes. (Szerintem nem is szabad.) És kívánom még, hogy tudjuk időben elválasztani az ocsút a búzától, a csillogó, könnyen kapható hamisat az aranytól. Kívánom, hogy a véleménynyilvánítási kényszerben szenvedők, ha kigyógyulni nem tudnak is e meglehetősen makacs függőségből, mind hiteles források alapján nyilvánítsanak csak ezután. Kívánom, hogy korunk lavírozó Horthyját ne korunk radikális Szálasija kényszerítse hatalomátadásra. Kívánom, hogy legyen vizünk és kenyerünk, legyen vizük és kenyerük ük-ükeinknek is, és legyen, aki ezt a vizet a kútból felhúzza, aki ezt a kenyeret megtermeli. Akármilyen lesz is a színe neki magának. Kívánom, hogy jól fogyjon a Vasárnap, mert csak úgy olvashatják azok is, akik nagyon szeretik. Kívánom, hogy legyen béke, legyen értelem és érzelem. Asszonybeszéd? Nem baj.
Nem magamnak kívánom.
Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő
Arra ítélték, hogy három VASÁRNAPon égő gyertyával kezében a templom előtt álljon, s a községet megkövesse.
Kosáryné Réz Lola: Asszonybeszéd
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.