Három anya vallomása

Gyerek egy gyereknek?

Evelin, ahogy mondja, mindig lázadó kamasz volt, soha nem találta meg a szüleivel a közös hangot. „Állandóan dolgoztak, ráadásul az sem volt divat nálunk, hogy beszélgessünk, pláne nem az érzelmekről. Néha megkérdezték, hogy mi újság az iskolában, de ennyi. Volt egy fiú a városban, aki néhány évvel idősebb volt nálam. A polgármester fia volt, mindig meglepett valami aprósággal, hamar beleszerettem, és nem is vártunk sokat arra, hogy együtt legyünk. Nem védekeztünk, de biztosított róla, hogy nem lesz baj. Néhány hét múlva dobott egy másik lányért, én meg nehezen, de túltettem magam rajta. Egyik éjjel arra ébredtem, hogy irtózatos vesegörcseim vannak. Ekkor tizenhat éves voltam. A szüleim mentőt hívtak, és már a mentőben megszületett a kislányom. Hát volt nagy meglepetés. Én nem fogadtam el, hogy nekem gyerekem van, mondtam, nem kell, vigyék innen. Mit kezdhettem volna egy babával, hiszen még én is gyermek voltam. A szüleim azt mondták, hogy ők majd magukhoz veszik, lesznek a gyámjai, sajátjukként nevelik majd fel. Néhány hónap után elfogadtam, hogy a gyerek az enyém, és egyre jobban megszerettem. Ma már lányomként nevelem, nem volt egyszerű, de nagyon örülök, hogy végül nem került árvaházba. Az apja fizeti a gyerektartást, de nem látogatja, a családjának és neki is meglehetősen kellemetlen a szituáció. Nekem ez picit fáj, csak az vigasztal, hogy a szüleimmel soha ilyen jó nem volt a kapcsolatom, mint most. Mindenben segítenek és támogatnak. És ehhez a nagy változáshoz ez a pici csodababa kellett, aki ma már elsős, gyönyörű, egészséges, jó tanuló, és igazán életrevaló.”

Az orvos is tévedhet

Anikó története egy picit más, ő szeretett volna babát, ám az orvosok váltig állították, hogy hormonproblémái miatt még nem lehet gyereke. „A férjemmel azonnal szerettünk volna babát az esküvő után, de hamar kiderült, hogy olyan hormonális problémáim annak, amelyek csak hosszú gyógyszeres kezeléssel enyhíthetők, és még akkor sem lesz biztos, hogy teherbe esek. Nagyon csalódott és haragos voltam, főleg, hogy ezekben az időkben a legjobb barátnőm, aki nem szeretett volna még anya lenni, teherbe esett. Haragudtam a sorsra, Istenre, hogy miért az kap gyereket, aki nem is akarta. Persze neki soha nem mondtam, mert a szívem mélyén örültem az ő boldogságának. Aztán úgy alakult, hogy három hónappal hamarabb szültem meg, mint ő. Amikor náluk voltam, még én ugráltam körül a barátnőmet, nem engedtem, hogy nehezet emeljen, pedig én is várandós voltam. Csak nem tudtam róla. Végig menstruáltam, igaz, picit meghíztam, de mindig is hajlamos voltam a hízásra, ezért nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Ráadásul állandóan bennem volt a gondolat: nekem nem lehet gyermekem. Amikor olyan rosszul voltam, hogy a férjem bevitt a kórházba, még nem sejtettük, hogy hárman térünk haza. Egészséges kisfiút szültem, semmilyen betegsége nem volt, pedig nagyon féltem ettől, mert a kilenc hónap alatt nem étkeztem tudatosan, néha esténként a férjemmel borozgattunk, és végig dolgoztam. A munkahelyemen is nagyon meglepődtek, és nem igazán örültek, mikor egyik napról a másikra megtudták, hogy anya lettem, és bizony három évig nem megyek vissza dolgozni. Én mégis isteni csodának tartom, hogy a kisfiam megszülethetett. Annál is inkább, mert bármennyire szerettük volna, testvére már nem jött világra. Ez az egy esélyünk volt a szülővé válásra, és sikerült is, Isten segítségével.”

Három gyerek után

Andrea három gyerek édesanyja volt, amikor a hatodik hónapban megtudta, hogy jön a negyedik gyerek. „Azt gondolom, igazán rutinos kismama voltam, hiszen három gyermeket már kihordtam, mégsem vettem észre, hogy ismét babát várok. A hatodik hónapban az évi nőgyógyászati vizsgálaton szembesültem azzal, hogy három hónap múlva szülni fogok. Nem tudom, miért nem vettem észre: az előzőeknél pontosan tudtam, hogy megfogantak, minden pillanatot átéreztem. A pocakom alig nőtt meg, a magzat mozgására valahogy nem lettem figyelmes, a menstruációm pedig rendszertelen volt előtte is, így annak nem tulajdonítottam jelentőséget. Azelőtt én is mindig meglepődtem azon, ha egy anyuka nem vette észre, hogy babája lesz; aztán amikor a saját bőrömön megtapasztaltam, sokkal megértőbb lettem. Azt gondolom, sokan felszínesen ítélkeznek, nem tudják, hogy egy szervezet hányféleképpen működhet. Annak örülök, hogy nem később derült ki a várandósságom, mert így idejében fel tudtam készülni a szülésre. El sem tudom képzelni, hogy akik a szülés előtti pillanatban tudják meg, hogy nemsokára anyák lesznek, hogyan dolgozzák fel a hirtelen jött információt. Minden tiszteletem az övék, és nagyon sok kitartást kívánok nekik.”

A teljes cikk a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!