A burmai határra vezető út elég nyomasztó. És nem azért, mert The Rock és Bruce Willis koprodukciós sci-fi-akciófilmje üvölt német szinkronnal és thai felirattal a busz tévéjében közvetlenül előttem (feltehetően én voltam az egyetlen, aki egyáltalán felismerte a nyelvet).
Éjszakai busszal mentem, hogy időt és szálláspénzt spóroljak, gondoltam, 8 óra alatt kialszom magam. Arra nem számítottam, hogy óránként megállítanak a katonák, és átkutatják a buszt. Néhány szegény burmait rendszeresen leszállítottak.
Az ellenőrzésből láttam, hogy összesen három thai volt a buszon (a thaiakat és engem nem ellenőriztek), a többi burmai, akik hatalmas csomagokkal utaztak. Leginkább átlátszó kukás zsákokkal, amik tele voltak zsúfolva ajándékokkal. Mindenütt ajándékok voltak a buszon és a csomagtérben. Nem hasznosak, hanem pl. kisgyerek méretű lila pandamaci, tulipános kalap, zenélő műanyag játék laptop, méternyi hosszú távirányítós helikopter meg hasonlók. Ezek az emberek, ezekkel az ajándékokkal láthatóan mélyszegénységben élnek.
Pierróval minivanban
Miután reggel hatkor átkecmeregtem a határon, eufória helyett gyorsan elaludtam a minivanban Mawlamyin felé. Burmai nyelven bömbölő AC/DC-re ébredtem, a sofőr az érintőképernyős telefonjáról bluetoothon küldte a tragacs (a szóhasználat nem véletlen) magnójára a zenét. Ezután Eros Ramazzotti következett, szintén burmaiul.
Rajtam és a helyieken kívül két turista volt az autóban. Pierro, a bunkó olasz és Leia, a sűrű szemöldökű izraeli lány. Leia katolikus. Ez akkor derült ki, amikor Pierro, a bunkó olasz megkérdezte tőle, hogy mi a helyzet a zsidókkal mostanság. Aztán megkérdezte azt is, hogy került Izraelbe, ha nem zsidó. A lány elmondta, hogy sok keresztény él Izraelben. A szülei, nagyszülei is ott élnek, minden rokona izraeli keresztény. A lánykával nem sokat beszélgettem, idegesített a csipogó hangja és az is, hogy épp egy barlangba készült meditációs célzattal, utána fél évre Indiába valami kolostorba.
Pierróval sokat beszélgettem. Ő azért van itt, mert utálja a milánói telet. Egyébként az utazás nem érdekli. Az egyetlen turista Mianmarban, aki egy nagy gurulós bőrönddel közlekedik. Legalábbis eddig nem láttam többet. Egyébként értelmes ötvenes arc, a humora elég cartmenes, a világ az ő számára Kyle Broflowszkykból áll. Engem valamiért kedvelt, de frusztráló volt, hogy mindenütt utálnak, ha vele vagyok.
Intermezzo
Egy vénasszony elvette a bételszüzességem. Annyira megörült, hogy egy európai a bétel felől érdeklődik, hogy csavart nekem egyet ajándékba a mocskos kis ujjaival. Miközben elvettem a sáros kis tenyeréből a levélbe csavart dohányt (el bírom képzelni, hogy esténként a nyálával fermentálva rágicsálja a másnapi adagot), és felhelyeztem az ínyemre, egy algoritmus az agyamban a mianmari kórházak kinyomtatott listáját kereste a hátizsákomban.
Egy bécsi filantróp
A vonat nagyon rázós errefelé. A helyiek a teázóban azt mondták, a vonat nem jó, nagyon rázós, miért nem busszal utazom inkább. Nem tudtam, mire gondolnak, aztán felvettem videóra, hogy otthon majd megmutassam. Nem értem, hogy marad a síneken. Egyébként pangott az ürességtől. Gondolom, mert nagyon rázós, és az emberek félnek tőle. Mindenesetre nekem megfelel. Az élmény miatt is.
Thomasszal a vonaton találkoztam. Ketten voltunk turisták az egész szerelvényen. Megnéztem. Thomas egy 56 éves filantróp szakács, aki imád Burmában vonatozni. Feltett szándéka, hogy egyszer megnézze Indiát, és megváltoztassa a kasztrendszert. Persze az összes intoleranciát szeretné kiirtani a világból, de Indiában kezdené. Egyébként ötödik alkalommal van Mianmarban, ez a kedvenc országa errefelé. Szokott főzni a helyieknek. Főként pizzát és spagettit (ezért mindig hoz magával egy kis oregánót), mert azokat itt nem ismerik, és nem tudják, hogy azok a kedvenc ételeik. Múltkor egy iskolának főzött nagy adagot, a gulyás volt a legkézenfekvőbb. Azt mondta. Thomas egyébként német, de Bécsben él, és fél évig fagyit készít, utána fél évig utazik.
Thomasszal sokat teázunk együtt. Ő folyamatosan kommunikál a helyiekkel, akik mindig megkérdezik, honnan vagyunk. A furcsa tapasztalatom, hogy a Germanyre mosolyogva bólintanak, a Hungaryra pedig felkapják a fejüket, elvigyorodnak, és elismétlik, hogy Hungary. Nem nagyon értem. Bár ma az egyik teázóban az egyik bácsi elkezdett valamit mesélni az Osztrák–Magyar Monarchiáról, és hogy milyen kár, hogy szétesett, de azért jó, hogy mi Thomasszal barátok maradtunk. Thomas előhozakodott azzal a nem túl erős érvvel, hogy az száz éve volt, erre a bácsi mondta, hogy tudja, és a távolba révedve csóválta a fejét.
Bizarr különbségek
Mianmar folyamatosan Indiára emlékeztet, de az az érzésem, hogy egy enyhén elcseszett koppintás. És nem azért, mert például antropológiailag sokkal színesebb (az indiai kasztok összes típusától a mongoloid vonásúak összes típusáig minden megtalálható itt), hanem például: a teaárus a vonaton instant teaporból készít teát, és 3in1-ből kávét. Minden tele van teázóval, de ezeknek nincs stílusuk, csak onnan lehet megkülönböztetni az étkezőtől, hogy az asztalon van egy termosz, amiben az ingyenes zöld teát tartják. Tehenek helyett kutyák kószálnak az utcán (ha kecskék volnának, az viccesebb volna). Értik az európai mutogatást. Ismerik Eros Ramazzottit. Üresek a vonatok, és a csomagtartón nem alszanak emberek. Nem akarnak átverni. Minden második burmai tele van tetoválással. Hiányzik az indiai giccs és esztétikum.
A férfiak többsége itt is longit hord – ez egy lepedő, amit szoknyaként maguk köré csavarnak. Az utcán rengetegen ülnek mindenfelé az útpadkán, és okostelefonon játékokat játszanak. Minden korosztály. Az út szélén pedig mindenfelé okostelefonokat árulnak. Nem ismerem a márkáikat, gondolom, kínai trash.
Azt olvastam egy blogon, hogy a burmai kaja nem jó. Szerintem jó. Igazából annyifajta ételt láttam, hogy az az érzésem, mindennap mást fogok ebédelni, s mindent meg sem kell kóstolnom ehhez. Például a csirkekloákából készített pörköltet, a disznóbélcurryt és a hegyekben kedvelt bundában sült patkányt nyugodtan kihagyhatom.
Úgy tűnik, itt megvan minden, ami Thaiföldön, de hozzá jön az indiai és a kínai konyha jelentős része. Elkezdtem félni az elhízástól. Thomas például, aki negyedik hónapja van itt, már fogyókúrázik.
Intermezzo 2
Szemtanúja voltam, amikor egy holland lány életében először magot talált egy banánban. Pár másodpercig azt hittem, hányni fog a felismeréstől, hogy olyan dolog került a szájába, ami nem létezhet, de legalábbis semmi keresnivalója a szájában. Nem hányt. Kemény, északi lány volt, megevett még egy banánt.
Rozbroy Viktor
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.