<p>Most akkor… készítsem magam az otthoni depresszioakklimatizációra, vagy maradjak örökké egy kambodzsai szigeten? Gondoljatok csak bele: A saját kis bambuszházatok verandáján üldögéltek a világ egyik legszebb, fehér homokos tengerpartján, sört isztok, szivaroztok, és wifin kapjátok a netet valami láthatatlan forrásból.</p>
Ennél már csak az lenne jobb, ha Otavský zlatý vagy Prazdroj volna mellettem, és a hátam mögött egy néptelen via ferrata. Aztán ahogy lenézek a hasamra, eszembe jut például a Bikás parki remek kis futópálya, a mindennapi bringázás, az óbudai mászótermek, a cseh sörök és a velük járó személyek a Márvány utcában vagy a Lusta Macskában, a gesztenyefák az irodám ablaka előtt, a kis kertem, amit nyáron mindennap meg kell locsolnom, az emberek, akikkel szeretek együtt lenni, és a Balaton…
Lacival minap a tengerben lebegtünk naplementekor Otresen, és arról beszélgettünk, milyen jó lehet egy New York-i galéria dolgozójának: elkirándulgat, amikor nincs dolga, és olyanokat lát, mint most mi!
Giccses egy naplemente volt.
Orwell
Burmai napok című regényét egy nappal azelőtt fejeztem be a buszon, hogy elhagytam volna az országot. Valami indiai bölcsesség, hogy a könyv utolsó 10 oldalát nem szabad elolvasni, képzeljük el a végjátékot, ahogy nekünk legjobban tetszik. Ezt kellett volna tennem Orwell eme remek kis regényével is. Akkor ezt gondoltam, mostanra kibékültem vele. A mellettem utazó dán lány is a Burmai napokat olvasta. Ő Bhutánból érkezett Burmába. Antropológus, aki a bhutáni népviseletből írja a szakdolgozatát. Három hónapig volt ott. Kérdeztem, miért pont Bhután. Mondta, mert nagyon autentikus, törvény kötelezi az állampolgárokat, hogy nyilvános helyen csak népviseletben jelenhetnek meg. Kérdeztem, van-e arrafelé sok turista. Azt válaszolta, hogy nincs, mert 250 $/nap a vízum. Azt hittem, rosszul hallok, de megismételte. Aztán megnéztem a neten, és belenyugodtam, hogy az az ország kimarad az életemből.
Halászpóz és hosszú nyak
Az Inle-tó sarkában van egy kis város. Úgy hívják, Nyase (legalábbis így ejtik). Ebben a városban tömörül Burma fehér turistáinak 90%-a. Helyieket tulajdonképpen csak a boltokban, kifőzdékben, az infrastruktúra üzemeltetéséhez szükséges helyeken látni.
A tó érdekessége, hogy vannak rajta falvak, lebegő kertek satöbbi. A turizmusból él ott majdnem mindenki. Öt év múlva kirakat lesz az egész, semmi más. Bérelnek fel színészeket, akik ott szobroznak majd a csónak végében, s amikor arra megy egy lassító motorcsónak, pár fénykép erejéig halászpózba merevednek. Mint a szövőszék előtt üldögélő hosszú nyakú nők, akiknek karikákat raknak a nyakukra – évente egyet –, lefényképezni sem volt kedvem őket, pedig mondogatták: „photo is free, take photo, photo is free”.
Első nap béreltem egy biciklit 1 dollárért, gondoltam, megúszom a 10 dolláros hajózgatást, de az út olyan messze vezet a parttól, hogy nem látni a vizet sem. Ráadásul a komfortzónám is sérült, mikor majdnem áthajtottam egy másfél méteres, diákcsemege vastagságú kígyón. Úgyhogy másnap béreltem egy hajót, a kormányos tartozék volt. Az ott készült fotók elég rossz minőségűek, mert a tabletemmel készítettem őket; ugyanis elvesztettem a telefonomat egy napra. Aztán egy utcai kifőzdében odajött hozzám egy helyi nő, hogy nem vesztettem-e el a telefonomat, és odaadta – emlékezett rám előző napról. (Kambodzsában 110 $-t vesztettem el, egy kemping személyzete megtalálta a homokban, és visszaadták – eredetileg skótok voltak egyébként.)
Tranzit
Múlt januártól Thaiföldön új törvény lépett életbe: szárazföldön évente kétszer lehet csak belépni az országba, mert a thai nép nem akarja, hogy átjárónak használják a földjét. Így tehát kaptam is az útlevelembe egy egyest.
A thai határon találkoztam egy holland és egy argentin párral, együtt utaztunk tovább Chiang Maiba. A találkozás leginkább azért érdemel szót, mert kiderült számomra, hogy élnek Európában emberek, akik nem tudják, hogy a kontinens közepén van egy baromi nagy hegység – ehhez képest nüansz, hogy a Kárpátok kifejezést tőlem hallották először, és hogy azt hitték, a Nikola Tesla egy autó teljes neve. Nem is értem, hogy jutottak el Burmába.
Chiang Mai egy bazi nagy turistafészek lett, megtízszereződött a fehérek száma. Szerettem ezt a várost, de ittjártam óta minden báját elvesztette. Azért egy estét elszórakoztunk ott Lacival a találkozás örömére. Laci most érkezett Budapestről.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.