Elmélkedések a VASÁRNAPBAN Róbert Bezákkal – 6. rész: A betegségről és a halálról

vas

Vrabec Mária 2017-től több igényes, mélyre ható beszélgetést folytatott egy-egy témában a máig tisztázatlanul leváltott nagyszombati érsekkel, Róbert Bezákkal. A húsvét, a feltámadás reményt adó ünnepének tiszteletére olvashatták az elsőt, november utolsó Vasárnapjában, advent idejében pedig majd az utolsót.

 

Nem a halál az, ami mindent meghatároz

Gyászukat akkor örömre fordítom, megvigasztalom őket, s örömet szerzek nekik fájdalmuk után.(Jeremiás 31,13)

A katolikus tanítás szerint a halált nem tragédiaként, hanem valamiféle szebb lét kezdeteként kellene felfognunk.

Illendő ezt mondanunk egy olyan embernek, aki épp elveszítette a hozzátartozóját? Miért Krisztus halála a kereszténység központi témája? A halál a szeretet megszűnését jelenti? Mégis mit mondhat egy pap a gyermeküket temető szülőknek, azoknak a gyermekeknek, akik szenvedni látják a szüleiket, vagy azoknak, akiknek a szerettei terrortámadás áldozataivá váltak? Lehet egyáltalán élni azzal a tudattal, hogy meghalunk? Mit gondol azoknak a tanúságtételeiről, akik átélték a klinikai halált? Nem azért tartunk a haláltól annyira, mert már nem része az életünknek? Mit tehetünk mi, többiek a súlyos betegekért és a haldoklókért? Mikor legnehezebb a haldoklás? Ha életmentésről beszélünk, hol az a határ, ameddig el kell mennünk? Létezik megváltás az eltékozolt életből? És mi van azokkal, akik nem képesek belenyugodni sorsukba? Tanulhatunk mások szenvedéséből?

Ezekre a kérdésekre is mind választ kapnak, ha a már megvásárolható Vasárnapban elolvassák Vrabec Mária beszélgetését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?