Ellopták az adatait

<p>A Vasárnap 9. számában figyelmeztettük olvasóikat, hogy sehol ne engedjék fénymásolni személyi igazolványukat, mert csalók élhetnek vissza vele. Akinek nem volt még rossz tapasztalata, az természetesen gyanútlan, és sokan azt sem tudják, hogy másolat készítéséhez sem a mobilszolgáltatóknak, sem a portásoknak nincs joguk.</p>

De leginkább az autókereskedőknél és pénzkölcsönzőkben kell résen lenni, és semmi szín alatt ki nem adni kezünkből az okmányainkat. Ugyanis megtörténhet, hogy az ügyfél később egy rendőrségi idézésből tudja meg, hogy a nevében szabálysértést vagy ne adj’ isten bűncselekményt követtek el.

 

A nevére jegyezték be az autót

Ezt történt olvasónkkal, Sándorral is, aki októberben a magyarországi Vas Megyei Rendőr-főkapitányságtól kapott értesítést, hogy 60 ezer forintra bírságolták, mert augusztus 19-én gépkocsijával Székesfehérváron a Seregélyesi úton 40 kilométerrel túllépte a megengedett sebességet. „Nem is jártam arrafelé, ezért biztos voltam abban, hogy csak tévedésről lehet szó. Az értesítésben feltüntettek egy weboldalt meg egy kódot, ahol meg lehetett nézni a gyorshajtáson ért kocsi felvételét. Rögtön láttam, hogy ez nem az én autóm, egy Volkswagen Touareg volt magyarországi ideiglenes rendszámmal. Soha nem volt ilyen a birtokomban, gondoltam innen kezdve egyszerű lesz a dolog, de tévedtem”.

Sándort a révkomáromi rendőrségen érte az első meglepetés. Azt a tanácsot kapta, hogy felejtse el az egészet, úgysem tudják behajtani rajta. Miután megkérdezte, mi van akkor, ha valaki a nevére bejegyzett kocsival cserbenhagyásos gázolást követ el, a rend őrei is belátták, hogy abból már gond lehet. Sándor tehát a dél-komáromi rendőrség felé vette az irányt – majdnem feleslegesen. Hiába mondta el a szolgálatos rendőrnek, hogy visszaéltek az adataival, és a nevére jegyeztettek be ideiglenes rendszámmal Magyarországon egy személygépkocsit, a rendőr közölte vele, hogy nem tehet feljelentést. Mégpedig azért nem, mert előtte bizonyítania kell, hogy a kocsit nem ő jegyeztette be. „Ennek pedig az a módja, mint megtudtam, hogy a Fejér Megyei Kormányhivatal Okmányirodájából kikérem a gépkocsi tulajdonjog-átruházási szerződését. Megírtam a kérvényt, erre azt válaszolták, hogy először ki kell fizetnem az 1200 forintos illetéket. Miután ezt is kifizettem, megkaptam a választ, hogy a szerződést csak akkor küldhetik el, ha feljelentést teszek ismeretlen tettes ellen” – meséli a huszonkettes csapdájával felérő történetet Sándor.

 

Fénymásolatot is elfogadnak

Az okmányiroda válaszát látva Komáromban kénytelen-kelletlen elfogadták a feljelentést, de Sándor ekkor már látta, hogy a magyarországi hatóságokkal egyedül nem ért szót, ezért ügyvédet fogadott. Január végén idézést kapott a székesfehérvári rendőrkapitányságra, és ott kihallgatták az ügyben. „Elmondtam, hogy nem gyanakszom senkire, de júniusban vettem egy használt gépkocsit egy komáromi autósbazárban, és ott lefénymásolták az irataimat. Ekkor már túl voltam néhány tapogatózó beszélgetésen rendőr ismerősökkel, és tudtam, hogy a külföldre szánt kocsikat így jegyzik be ideiglenesen – természetesen illegálisan. Úgy nézett rám, mint aki nem érti, mire akarok kilyukadni, de amikor megkérdeztem, lehetséges-e Magyarországon fénymásolt okmányokkal hivatalos ügyeket intézni, igennel válaszolt. Ezek után már nem fűztem nagy reményeket a nyomozáshoz.”

Pedig mint utólag kiderült, időközben a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közigazgatási Hatósági Szolgálat jogorvoslati osztály képviseletében az osztályvezető asszony is feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki valótlan adatokat jegyeztetett be a szóban forgó jármű üzembentartójaként. „Szerintem ő lehetett az, akinél a hamis papírokkal bejegyezték a kocsit, ezért tett utólag feljelentést. A székesfehérvári kihallgatás során nekem meg sem akarta mutatni a nyomozó az autó tulajdonjog-átruházási szerződésének másolatát, amelyet az okmányirodától kapott. Csak a nyomozás megszüntetéséről szóló határozatból tudtam meg, hogy ezzel sem tudott semmit kezdeni.”

 

Eredmény nem várható

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya február 22-én értesítette Sándort a nyomozás megszüntetéséről. Az osztályvezető, kapitányságvezető-helyettes egyszerűen arra a következtetésre jutott, hogy a hamis magánokirat felhasználása miatt ismeretlen tettessel szemben folytatott nyomozás alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és egyenesen beismerte, hogy az eljárás folytatásától sem várható eredmény. Mégpedig többek között azért, mert a Fejér Megyei Kormányhivatal csak az adásvételi szerződés másolatát tudta elküldeni – az eredeti példány állítólag nincs a birtokában. A fekete-fehér másolat viszont alkalmatlan az írásszakértői vizsgálat elvégzésére, így a nyomozó szerint esély sincs arra, hogy kiderüljön, ki jegyeztette be a kocsit. Valakit ugyan kihallgattak az ügyben – Sándornak el sem árulták, ki volt –, de az sem emlékezett semmire; így a legkézenfekvőbb megoldásnak az tűnt, ha hagyják a fenébe az egészet.

Sándor is hagyná, ha az ügybuzgó hatóságok engednék. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság ugyan az ellene indított közigazgatási eljárást a nyomozás idejére felfüggesztette, de miután kiderült, hogy ettől „eredmény nem várhatóˮ, a felfüggesztést megszüntette. A nyomozó bizonyára azt gondolta, hogy legalább ő felmutat valami eredményt, és tájékoztatta Sándort, hogy a fizetési kötelezettsége fennáll. Nem számít, hogy Sándor feljelentést tett az okmányaival való visszaélés miatt, az is mellékes, hogy a rendőrség beismerte, nem tudja kinyomozni, mi történt – a lényeg, hogy a kiszabott összeget valaki befizesse. Az igazi tetteseket macerás volna megkeresni, annál is inkább, hogy a fénymásolt okmányok alapján intézkedő rendőrök is benne lehettek a buliban, azt kell megbüntetni, aki kéznél van. Hogy a tényállás világos legyen, Sándorral azt is közölték, hogy a végzéssel szemben önálló jogorvoslatnak helye nincs. „Nem fogom befizetni a hatvanezer forintot, mert nem követtem el semmit, sőt, ebben az ügyben én vagyok a sértett – mondja Sándor. – Ha már a tetteseket nem keresik tovább, legalább engem is hagyjanak békén. Abban sem lehetek biztos, hogy a fénymásolt személyi igazolványommal nem alapítottak céget, vásároltak ingatlant vagy vettek fel hitelt Magyarországon. Azért tettem feljelentést a magánokirat illetéktelen felhasználása miatt, hogy ha bármi történne, ne mondhassák azt, hogy én is benne voltam a buliban. Az eddigi tapasztalataim alapján csak azt tudom mondani: imádkozom, hogy ne történjen semmi, mert a hatóságok segítségére nemigen számíthatok.”

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?