<p>A nagy 1965-ös árvíz és két keszegfalvai lány tragédiája. Keszegfalva (Kameničná) a Csallóköz délkeleti határán található, közigazgatásilag a Komáromi járáshoz tartozik. Egyik régi temetőjében, ahová ma csak kivételes esetben temetkeznek, van egy fehér, három részből álló síremlék, amelynek közepéről két mosolygós fiatal lány fényképe tekint az arra járóra.</p>
Első benyomásra testvérekre gondolunk, a felirat azonban megcáfolja feltételezésünket, a lányok vezetékneve ugyanis eltér egymástól.
A jobb oldalon az alábbi szerepel:
Tu odpočíva v K. P.
MARIENKA HORŇÁKOVÁ
1944 – 1966
Žila si krátko ale krásne
Nikdy na teba nezabudneme
Zormútená rodina
Bal oldalon az alábbi sorok olvashatók:
Itt nyugszik
BEDECS MAGDIKA
1945–1966
Ifjú életed hajnalán
lezárta szemed a véletlen halál.
Adósod maradt sokkal az élet
legyen jutalmad azért az égben.
Emléked szívünkben örökké élni fog.
Szüleid és testvéreid!
A felirat tanúsága szerint haláluk dátuma azonos, az viszont nem derül ki, mi volt az oka. A helyi emlékezet azonban megőrizte az akkori eseményeket, s még élő hozzátartozókat is találhatunk.
A magyar felirat egy 21 éves római katolikus helyi lánynak, a szlovák pedig egy 22 éves evangélikus szlováknak állít emléket, aki kislányként 1947-ben az ún. magyar–szlovák lakosságcsere során települt át szüleivel a Békéscsabához tartozó Telpis-majorból Keszegfalvára.
Bedecs Magda a magyar, Horňáková Marienka a szlovák tanítási nyelvű kilencéves alapiskolát végezte el, majd a helyi egységes földműves-szövetkezetben dolgoztak, s itt kötöttek egy életre szóló barátságot. Ahogyan az egyik adatközlőm is fogalmazott: „boli kamarátky na život a smrť” (Barátnők voltak életre-halálra). Magyarul beszéltek egymással, mivel Marienka nagyon hamar elsajátította a helyiek nyelvét. Mindenhová együtt jártak, elválaszthatatlanok voltak.
Milyen tragédia?
Milyen tragédia emlékét őrzi a síremlék és a közös fénykép? Bár közvetve, de az 1965-ös nagy csallóközi árvízhez kapcsolódik a két lány története, mégpedig az azt követő újjáépítéshez.
Mivel az árvíz hatalmas károkat okozott, s nagyon sok ember maradt fedél nélkül, az újjáépítés hatalmas erőfeszítést igényelt, s nem utolsósorban sok segítő kezet. A csallóközi falvakba Szlovákia és Csehország területéről rengeteg munkás érkezett segíteni. A csallóközi falvak között alig akad olyan, ahol ne őrizné egy vagy több utcanév azoknak a településeknek az emlékét, ahonnan építőmunkások jöttek, s általában tábla is emlékezteti az utókort erre.
Keszegfalvára a Galántai és a Pardubicei járásból érkeztek építőipari munkások, erről a községi krónikába 1965-re vonatkozóan az alábbi sorok olvashatók:
„Minden árvízsújtotta község újjáépítésének megsegítésére két patronáló – védnökségi – járás jelentkezett, illetve lett beosztva. Kameničná községet a Galánta-i és a Pardubice-i járások patronálták. Augusztus elején eljöttek ezen járások politikai és közigazgatási képviselői, hogy a helyszínen beszéljék meg a segélynyújtás különböző formáit. Az említett járások vezetőségei járásuk építkezési üzemének bizonyos részét jelentős munkaerővel és munkagépekkel községünkbe küldte. Hatalmas segítséget jelentett ez a rombadőlt falu lakosságának. Ezen kívül építkezési anyaggal, ruhaneművel, technikai dolgokkal segítették a lakosságot, a szövetkezetek pedig takarmánnyal. Az építkezési dokumentáció kidolgozására és a károk felbecsülésére mérnöki hivatal alakult. A hivatal vezetője Krčula mérnök volt. A hivatal, amely több irodahelyiségből állt, a községháza mögötti szántóföldeken felállított barakkban volt. A védnökségi járások építkezési üzemeinek dolgozói ígéretet tettek, hogy a tél beállta előtt minden család részére legalább egy helyiséget rendbe hoznak, ezáltal a családoknak lesz hol meghúzni magukat a tél hidege elől. Az építkezés rendkívül nagy lendülettel kezdődött és folytatódott tovább…”
Az építkezés 1966-ban tovább folytatódott, így került a két keszegfalvai lány kapcsolatba az egyik munkással, s egy esti séta mindhármuk részére végzetessé vált. A tragédiát a községi krónikában is feljegyezték:
„1966. július 3-án este 8 órakor szomorú eset történt Kameničnán, amely megrázta az egész falu lakosságát. Bedecs Magda szül. 1945. november 19-én és Hornyák Mária szül. 1944. március 23-án, két fiatal lány, jó barátnők a napi munka után estéli sétára indultak. Sétájuk helyéül a Telepsor előtti töltésen levő országutat választották. A két lányhoz csatlakozott Jozef Dziura brigádos, aki a pardubicei brigádosok egyik tagja volt. Dziura menekült a helyi kocsma füstös levegőjétől, és helyette a kellemes sétát akarta összekötni két fiatal lány vidám csevegésével. Ilyen gondolattal csatlakozott a kettesben sétáló leányokhoz. Sétára az úttest jobb oldalát használták fel és vidám, meghitt, őszinte beszélgetésüket mosolygás, kacaj, olykor hangos nevetés töltötte ki. Ilyen vidám hangulat mellett pillanatig se gondoltak arra, hogy őket veszély is érheti. Talán éppen a legédesebb napi élményüket mesélték és vidám kacajjal színezték, amikor hátuk mögött nehéz autóbúgást hallottak. Hátra nem néztek, mert meg voltak győződve, hogy az út szélét használják és hárman nagy célpontot mutatnak a sofőrnek és kikerüli őket. – Igen ám, de a volánnál nem egy talpig ember, hanem egy részeg halál ült, aki pardon nélkül szedi áldozatait. – A sofőr nem tért ki menetirányából, a hatalmas 10 tonnás Tatra teljes sebességgel rohant a három fiatalra. Elgázolta őket és tovább robogott, áldozatait cserben hagyta. Bedecs Magda és Dziura József a helyszínen szörnyethaltak. Hornyák Máriát életveszélyes állapotban szállították a komárnói kórházba. A kórházban még aznap kiszenvedett. A halálos gázolás 3 fiatal életét követelte. A részeg sofőrt az útrendészet (csendőrség) emberei Hadovcén [Gadóc] fogták el. A bíróság gondatlanságból okozott emberölés címén 7 évi szabadságvesztésre ítélte. A büntetés gyenge, egy, kettő elmúlik és a gyilkos újra szabad ember, de a 3 fiatal többé az életbe nem térhet vissza. Te ismeretlen olvasó, ki e sorokat olvasod »In memoriam« állj egy percre meg és zárd szívedbe e szomorú esetet.”
Kik voltak ők?
A tragikusan elhunyt lányok közül egyik sem élt teljes családban, Bedecs Magdit a nagymamája nevelte, mivel édesanyja korán meghalt, édesapja pedig nem tért vissza a második világháborúból. Horňáková Marienkának már csak az édesanyja élt, az édesapja majdnem egy évvel korábban tragikus balesetben hunyt el. A két lánytól egyházi temetésen vettek búcsút: Marienkát a gútai evangélikus lelkész, Magdit pedig a helyi katolikus plébános temette. Az evangélikus pap szlovákul és magyarul, a katolikus pap magyarul folytatta le a szertartást. A koporsót fiúk vitték a sírhoz, akiknek a mellükre keresztben egy fehér szalagot tűztek, a lányok pedig virágcsokrot tartottak. A temetésről fénykép nem készült, és a községi krónikában sem említik, az adatközlők elmondása alapján feltételezhetjük, hogy a jelképes lakodalom valamilyen változata része volt a temetési szertartásnak. A két lány világos színű koporsóját egymás mellé helyezték a közös sírgödörbe. Az evangélikus Marienka a sír jobb oldalára került, ami nem volt véletlenszerű döntés, hanem egy előre elhatározott tény. A két lány sírját ugyanis szándékosan a Marienka apjának sírja mellé ásták, amely a temető evangélikus és katolikus részének határán fekszik. (Keszegfalván az a szokás alakult ki, hogy a betelepült szlovák evangélikusok a régi temető délkeleti részének jobb oldali sarkába temetkeztek). A sírt jelenleg Horňáková Marienka 1938-ban született nővére gondozza.
Az adatközlők és rokonok által elmondottak alapján a két lány sorsán keresztül egy olyan tragédia történetét ismerhetjük meg, amely bár az 1965-ös nagy csallóközi árvízhez kapcsolódik, a két lány sorsán keresztül egyben betekintést kaphatunk a falu árvíz utáni újjáépítésébe, interetnikus kapcsolataiba, valamint nem utolsósorban figyelemre méltó adalékokhoz jutunk a helyi temetkezési szokásokat illetően is.
A fekete-fehér fénykép 1966-ban készült, Judita Žilinská családi archívumából származik
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.