Egy közülünk való Budapesten és az ikrek

Volt a Tiszavirág rovatvezetője (1994–1998), a Szőrös Kő munkatársa (1996–1999), 2000 óta a Szlovákiai Magyar Írók Szövetségének, 2005-től a Műfordítók Egyesületének tagja. PhD tudományos fokozatot az ELTE-n szerzett fordítástudomány programon, emellett hivatásos prágai és magyarországi idegenvezető. Rengeteg publikációja, szépirodalmi fordítása (szlovák, cseh és német nyelvről), filmszinkron- és –felirat-fordítása, recenziója, úti beszámolója mellett kilenc saját, műfajilag különböző kötettel is büszkélkedhet, melyek közül 2001-ben az Egy férfi / A férfi című prózakötetért megkapta a Madách Imre-nívódíjat, idén májusban pedig Kavicsok című elbeszéléskötetért a Talamon Alfonz-díjat. A legjobb hazai magyar prózaírónak járó díj átadásán már nem tudott részt venni, egészséges ikreknek, egy fiúnak és egy lánynak adott életet pár nappal az ünnepség megrendezése előtt.

Tímeával budapesti otthonában találkoztam, egy nagy belmagasságú polgári lakásban, ahol férjével és két gyermekével él. Mivel István napközben pénzt keres, Tímea egyedül gondoskodik és foglalkozik az ikrekkel: a reggeleket és az estéket viszont négyesben töltik. Férjével fél világot bejárták, Ghánától kezdve Kubáig, Namíbiától Izlandig, mielőtt erre a családi utazásra vállalkoztak. Úti tapasztalataikat könyvekben is megörökítették: István fényképezett, Tímea pedig szövegben fogalmazta meg a közös élményeket.

Sokan nem tudták, hogy anyai örömök elé nézel …

Így igaz, nem kürtöltem világgá. Csak a legközelebbi rokonok, barátok tudtak róla. Amikor a Talamon-díjjal kapcsolatban interjút készített velem Jakubecz Laci a Pátria rádióban, sorra hívtak a barátok, ismerősök, hogy micsoda meglepetés – nem is igazán a díj lepte meg őket, hanem az, hogy anya lettem. Vagyis inkább az, hogy rögtön két gyermeknek adtam életet.

Írói mivoltodat nem hazudtolod meg, találtam a neten két blogot is, az egyik nem lepett meg – utazásaidról, élményeidről élvezet olvasni, a másikra viszont, Ikerbogaraink címmel, bevallom, nem számítottam. Sok édesanyának alig van ideje bármire is egy baba mellett, te viszont még írsz is kettővel a karodon.

Fontosnak tartom, hogy feljegyezzem az élményeimet. Eddig főként az utazásaimról írtam, most azonban a gyerekeim jelentik az újabb utazást. Egy életre szóló utazást, amely újabb kalandokat hoz, új tájakra kalauzol el. Megörökítem a velük töltött perceket, a bennem megszülető, eddig ismeretlen érzéseket – főként magamnak, de mások is hozzáférhetnek.

Az éjszakai etetések kissé fárasztóak, egyébként semmi okom panaszra. Két gyermekem szinte csak alszik és eszik, és szinte mindig egyszerre csinálnak mindent, ezért körülbelül annyi gondom van velük, mint egy gyerekkel. Nagyon sok energiával töltenek fel, amikor elnézem, ahogy alszanak, amikor elmosolyodnak, amikor gügyögnek. Egyszerűen bolondulok értük. Velük lett kerek a világ. Olvasásra kevés idő jut, fordításra pedig semmi, de nem bánom. Mivel nyugodt gyerekek, az írásra mellettük is tudok időt szakítani, amikor alszanak. Keveset sírnak, sokat mosolyognak, de természetesen az is előfordul, hogy sztereóban zendítenek rá. A dupla mosoly mindenesetre újabb energiákkal tölt fel, és a fáradtságot is kevésbé érzem. A férjem is teljes mértékben kiveszi a részét a gyerekek körüli teendőkből, esténként és hétvégenként így kipihenhetem magam. Persze megesik, hogy olyan fáradt vagyok, hogy ezer évig tudnék aludni. Ilyenkor a férjem azt mondja: az nem lenne jó, mert mire felébrednél, mi már nem élnénk.

A blogjaim nem annyira kidolgozottak, mint egyéb írásaim, mivel családi használatra készültek. Szeretném, ha fennmaradna mindaz, amit átélek velük, feljegyzések és fényképek formájában.

Sokat változott az időbeosztásod?

Igen, nagyon megváltozott, mivel igyekszem a lehető legtöbb időt a kicsikkel tölteni. Az etetéseken és a pelusozásokon kívül egy-két játékóránk is van. Felidézem velük gyerekkorom mondókáit, dalait, amikor épp nem alszanak, mindkettőjüket átrakom a nagyágyra, és énekelgetek nekik. Szerencsére még nem hallják, hogy hamisan. Már a pocakomból ismerik ezeket a dalokat, megzenésített verseket, főleg a Kicsi vagyok én-t, ezzel biztattuk őket, hogy növekedjenek. De Weöres Sándor-verseket is éneklek, gyakran a férjemmel együtt. Sok dalt hozzájuk igazítunk, beleszőjük a nevüket a szövegbe. Az apukájuk főként népdalokkal szórakoztatja őket. De a kiságyra szerelt zenélő körforgó és a képek a falon ugyancsak lekötik a figyelmüket.

Hasonlítanak, vagy inkább különböznek egymástól?

Konrád szemlélődő, elmélkedő típus, ha jellemezhető így egy három hónapos gyerek. Mindenesetre elnézegeti a környezetét, már a kezét is felfedezte, megfigyel minden részletet. Leköti magát a kiságyban, sokat alszik, sokat eszik. Ajna élénkebb, izgágább, rúgkapál és hadonászik, amikor örül, főként mikor megpillantja az apját, és azon nyomban sír, ha kiesik a szájából a cumi. Konrádban az ismerőseink többsége tudóst lát, Ajnában pedig cserfes, rafinált leányt. Mindenesetre a habitusuk nagyon eltérő. Ajnában külsőleg inkább férjem felmenőinek vonásait véljük felfedezni, Konrádban pedig az én ágamét. Bár néhány nagyszülőjükkel sajnos már nem találkozhatnak, bizonyára sok emléket hordoznak a génjeik.

Nagyon profin csinálod, olyan béke árad belőletek.

Nagyon szeretjük őket, ez a titka mindennek. Meglepően hamar belerázódtunk a szülői szerepbe, talán azért, mert nagyon vártuk őket. A gyerekek megérzik, ha nyugodt légkör veszi őket körül.

És a munkád?

Nagyon sok olyan mondat jut eszembe, mely egy-egy elbeszélés kezdőmondatát jelenthetné, de fáradt vagyok lejegyezni őket, aztán feledésbe merülnek. Csak arra emlékszem, hogy eszembe jutottak. Talán a következő könyvem nem felnőtteknek, hanem gyerekeknek szól majd. Most ők a legfontosabbak, ők az én örömteli munkám. Szeretnék a lehető legtöbb figyelmet szentelni nekik. Ez életem legpozitívabb élménye, és teljes mértékben át akarom élni. Írni és fordítani még bizonyára adódik bőven alkalmam, de két pár hónapos kisgyermekem talán már nem lesz. Szeretnék mellettük lenni, és látni, ahogy felfedezik a világot, magukat és persze egymást, hallani az első gügyögő szavaikat. Nagyon viccesek tudnak lenni például, amikor hátravetett kezekkel alszanak, mint akik megadták magukat az álomtündérnek. Vagy amikor megragadnak valamit, és nem tudják még elengedni – ilyenkor úgy hordozgatjuk őket, hogy lóg a kezükben a pelus vagy az előke. Vagy amikor cumi nélkül is úgy mozgatják a szájukat, mintha cumiznának.

Persze, annak ellenére, amit mondok, néhány könyvismertetésem és fordításom ezekben a hónapokban is megjelenik. Sőt egy fordításkötetem is megjelenés előtt áll, már csak az utolsó simításokat kell elvégeznem rajta. Monika Kompaníková Az ötödik hajó (Piata loď – 2011-ben Anasoft litera díjazott) könyvét fordítottam a terhességem alatt, mely ikrekről szól, és nemcsak nekem, a kiadó igazgatójának is ikrei vannak! Ha megírtam vagy lefordítottam valamit, mindig hagytam magamnak és a szövegnek egy kis időt, hogy eltávolodjunk és visszatérhessünk egymáshoz. Amikor benne vagyok egy szövegben, nem látom az esetleges hibákat. Most bőven lesz időm, hogy eltávolodjam, ilyen sok ideig egyetlen szövegemet sem hagytam magára, mielőtt visszatértem volna hozzá.

Amíg Timi mesél, közben figyelem, milyen mérhetetlen szeretettel, türelemmel foglalkozik az ikrekkel – szüntelenül mosolyog rájuk, cirógatja őket, egyszer az egyiket, majd a másikat. Beszédét félbeszakítja, hogy eldúdolja a Kicsi vagyok én dalocskát. Mintha mindig is ezt tette volna, olyan könnyedséggel, anyai ösztönnel tesz mindent.