Édes mostoha - Lehet úgy szeretni, mint a vér szerinti szülőt?

Szabó Magda regényében egy olyan történetet olvashatunk, ahol a kislány és jövendő mamája az iskolában találkozik, tanárnő és tanítványa. Az élet hozza létre a helyzetet, de a szereplők érzelmei alakítják. A legfontosabb tanulság talán az: semmit sem lehet/szabad siettetni, meg kell várni, míg a valódi érzések mélyülnek, mert csak akkor lehet rájuk támaszkodni.

Ellentétben a gyönyörű amerikai filmekkel, az életben nem mindig csupa öröm és boldogság egyedül nevelni egy gyermeket. Tudjuk, hogy ilyen helyzetekben a felelősség és a problémák megoldása általában szintén egyszemélyessé válik, hiszen a másik szülő már nincs ott minden alkalommal. A legnehezebb pszichés terhet is az jelenti, hogy a döntések és a velük járó konfliktusok megosztása már nem azonnali, viszont a következmények visszavonhatatlanul megjelennek.

Amikor egy „mostoha” feltűnik a színen, még nem lehet tudni, hogy édes lesz-e, avagy olyan negatív személy, akit egy gyermek nem fogad el. Az sem mindegy, hogy az illetőnek van már gyereke, tehát maga is gyakorló szülő, vagy nincs, és akkor érezheti azt, hogy ismeretlen terepen kell megfelelően viselkednie. De bármelyik eset áll is fenn, az illetőnek azzal tisztában kell lennie, hogy a szülő életében ott a gyermek, mindig is ott lesz. A nehezebb része ennek az elfogadásnak, hogy azt is meg kell emészteni, hogy a gyerek édesanyja lesz az első fontos személy, nem a később érkező.

Gyakran látjuk azt, hogy az új párkapcsolatok kialakításakor a gyermek jelenléte addig problémamentes, amíg nincs konfliktus és olyan helyzet, amelyben ez a sorrend megnyilvánul. Ha például egy gyerek beteg lesz, és a vér szerinti anya felhívja telefonon az apát, hogy jöjjön segíteni, akkor a „mostoha” pozitív és negatív érzelmeket egyaránt átélhet.

Hogyha tudattalan rivalizálás zajlik a felszín alatt a két nő között, akkor egy ilyen telefonhívás még veszekedést is okozhat, a „miért kell most odamenned? Meg tudják oldani, nem?” jegyében, ami nyilván mutatja, hogy a női érzelmek elsodorják az illetőt, és nem a gyermeket látja a helyzetben, hanem azt, hogy a „régi feleség rángatja a szálakat”.

Komoly döntés elfogadni azt, hogy mostoha helyzetbe kerül valaki. De az elfogadás mindaddig elméleti marad, míg megoldásra váró helyzetek nem alakulnak ki, mert csak akkor látszik majd, hol problémás az érzelmi kapcsolat.

Azokban az esetekben, ahol az új társ féltékenyen tartaná a határokat, gyakran előfordul, hogy olyan helyzeteket minősít elfogadhatatlannak, amelyeket a szülők másképp látnak, és másképp is cselekszenek benne. Ilyenkor látszik, hogy az első lépés: elfogadni, hogy mindig másodikként lesz jelen, nem pedig a gyermek édesszülőjeként.

Ha – mint Szabó Magda regényében – az édesanya meghalt, akkor sem könnyebb a helyzet, mert az emléke és így lélektani figurája is, mindig jelen lesz. Egy új társnak nyilván nem könnyű látnia a fotókat vagy hallania az emlékező történeteket, ekkor is érezhet féltékenységet vagy olyan leértékelődést, amelynek mentén tudattalan harag alakulhat ki benne, és ellenszenvessé teheti számára a jelen nem lévő, mégis riválist. Ezt egy pszichoterápiás szobában meg lehet érteni, de párkapcsolatban komoly érzelmi feszültséget kelthet, amelytől az élet megnehezül, és a gyermek (akárhány éves legyen is) ellenszenvesnek kezdi érezni a mostohát.

Egy gyermek pontosan érzi, hogy tényleg szeretik-e, avagy csak mutatják. Az is felismerhető számára, hogy megmaradó szülője „merre húz”: mellette áll, vagy a szerelmét választja. Ha ezek mentén a felismerések mentén az eredmény nem egyértelmű, a gyermek legalábbis ambivalensen fog viszonyulni mindenhez, amit az új társ szorgalmaz.

Ez az ambivalencia eltérő életkorokban változó viselkedésben nyilvánulhat meg, az egyszerű hisztitől a komolyabb érzelmi hárításokig, melyek valójában a vér szerinti szülő érzelmeit célozzák, és neki üzennek: „nem jól választottál...”

Ilyen esetben egy szülőnek a gyermeke mellé kell állnia, érzelmileg őt kell támogatnia, hogy biztonságérzése és nyugalma helyreállhasson. Az elfogadás hosszú és konfliktusos folyamat lehet, de következetesen és a realitásban maradva kell végigfuttatni.

Miért akadékoskodik a gyerek?

Ha az elvált szülők között nem maradt jó kapcsolat, akkor ebben a lélektani térben nemcsak a gyermekkel kapcsolatos feszültségek jelennek meg, hanem a két felnőtt közötti ellentétek is. Kisebb gyereknek a válás inkább azt jelenti, hogy az addig biztonságosnak látszó világ összeomlik, a megszokott élet kifordul a sarkaiból, a nyugalom és biztonság részlegesen eltűnik a hétköznapokból. Néha a felnőttek elfelejtik, hogy számukra a párkapcsolat ment tönkre – ez fájdalmas, de megismerkedhetnek valaki mással –, ezzel szemben a gyermek, akinek még hiányoznak a felnőttek érzelmi megoldó képletei, valamelyik szülőjét veszíti el, akit teljes értékűen már senki sem pótolhat. Ha a válás egy harmadik miatt következett be, akkor az ilyen esetekben általában az egyik oldalon van egy csonka család, a másikon pedig az új kapcsolat és benne az induló, friss és életteli érzelmek. Gyermekként óhatatlanul az első reakció annak sajnálata, akit elhagytak, ugyanakkor egyre nehezebbé válhat a helyzet, ha az otthoni gyászos vagy féltékeny hangulat és a másik oldalon a jókedv szinte kettéválik. Ekkor látjuk, hogy a gyerek a legjobb programoknál is rosszkedvű, leértékelő, „biggyeszt mindenre”, semmihez sincs kedve, vagy minden mindegy neki.

Kétségtelen, ilyenkor nehéz lehet szeretetet érezni egy – lényegében idegen – gyermek iránt, aki inkább ellenségként viselkedik. Mégis, ilyen helyzetekben is a gyerek, az gyerek, akinek segíteni kell, hogy kilábaljon ebből.

Ma sok olyan válás zajlik, ahol a gyermek érzelmi állapota a felszínen nyugalmasnak tűnhet, belül azonban komoly jégzajlás folyhat. Az ő kedve, hangulata akkor tud változni, ha azt látja, hogy elfogadják és szeretik őt, nem büntetik azért, mert az elvárt időn belül nem viselkedik kis tündérként.

„Hogyan fog megszeretni?”

A gyermek szemével nézve egy új társ eleinte olyan személy, akit valahogy be kell illeszteni a korábbi keretek közé. Sokat segít, ha az illető szerethető valaki, nem pedig olyan merev, szigorú, fantáziátlan vagy szorongó személy, akinek az érzéseit és viselkedését látva a gyerekben negatív az első néhány benyomás.

A filmekben mindig mindenki szimpatikus és jó fej, akivel érdemes barátkozni, az életben azonban nem ennyire jó a helyzet. Vannak olyan mostohák, akiket nehéz elfogadni.

Olykor ezt látjuk akkor is, amikor már mindenki felnőtt, és egy harmincas találkozik szülője új párkapcsolatával, akit többféle módon fogadhat.

Az „anyám együtt él egy pasival, aki hát... olyan... na mindegy, ő él vele, nem én!” – gondolatok mutatják, hogy ha a választás valójában nem tetszik, csak látszatelfogadás történik.

Egy gyermek (bárhány éves legyen is) akkor lesz érzelmileg biztonságban, és így képessé válhat az elfogadásra, ha tiszta kommunikációt, valódi érzelmeket és kölcsönös tiszteletet érez. A vér szerinti szülő sem mindig kaphatná meg „az év szülője” díjat, de egy mostohának még járhat, ha elfogadja, hogy lassan kell haladni, kevés elvárással és sok szeretettel.

Tari Annamária pszichoanalitikus

A teljes cikk a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!