Diplomamunkák diszkréten és olcsón

„Diplomamunkák, szakdolgozatok megírását vállalom. Diszkréten és olcsón.” Ilyesféle hirdetéseket százával lehet találni a lapokban és az interneten – jeligével, e-mail címmel, de akár telefonszámmal is.

„Diplomamunkák, szakdolgozatok megírását vállalom. Diszkréten és olcsón.” Ilyesféle hirdetéseket százával lehet találni a lapokban és az interneten – jeligével, e-mail címmel, de akár telefonszámmal is. Az üzlet igencsak virágozhat, mert hatalmas a kínálat – és mint tudjuk, azt a kereslet szüli.

Akinek telik rá, megíratja
Hol van már az az idő, amikor a végzős egyetemista könyvtárba járt, tanárokkal konzultált, és maga hozta össze kínkeservesen a záródolgozatát! Ma más divat járja: a diákok jelentős része – sejteni sem lehet, mennyien, de talán jobb is, ha nem tudjuk – vagy másolja, magyarán lopja a diplomamunkáját, vagy elegánsan mással íratja meg. Utóbbi ugyan pénzbe kerül, de biztosabb megoldás, mert kisebb a lebukás esélye, már ha a béríró garantálja, hogy feltünteti a felhasznált forrásokat, és nem másol át egész fejezeteket egy az egyben. Ma már ez is egy üzletfajta, amelyben a felek megállapodnak a feltételekben, aztán szerződést kötnek, majd az áru és a pénz gazdát cserél. Csak a terméket nem nevezik a nevén, mert a szerződés általában gépelésről, számítógépes szerkesztéstől vagy adminisztratív munkáról szól.
„Hat éve diplomáztam, és nem volt munkám. Ekkor keresett meg egy ismerősöm ismerőse, hogy megírnám-e a diplomamunkáját. Ma is emlékszem a témára: a jobboldali és baloldali populizmus összehasonlítása volt. Politológiát végeztem, érdekelt a téma, pénzre is szükségem volt, úgyhogy elvállaltam” – mondta el az egyik béríró, nevezzük Péternek, akinek a hirdetését szintén az interneten találtuk. Tapasztalatait csak úgy volt hajlandó megosztani velünk, ha sem a nevét nem közöljük, sem azt, hol dolgozik; annyit azonban elárult, hogy gazdaságpolitikai elemzéseket készít egy nagy cégnek. „Nem rendszeresek a felkérések, de még mindig jól jön egy kis mellékes. Oldaltól, témától és felhasználandó szakirodalomtól függően szabom meg az árat, az átlag 600–800 euró. Ennél feljebb csak akkor szoktam menni, ha kizárólag idegen nyelven megjelent forrásokra is hivatkoznom kell” – avat be a részletekbe Péter, aki az elmúlt hat év alatt profi vállalkozássá fejlesztette a diplomaírást. A hirdetésekben csak egy e-mail címet tüntet fel, és az adott postafiókba érkező leveleket kizárólag internetkávézókban nézi meg. Az érdeklődőknek visszajelez, hogy vállalja-e az adott témát, és mennyiért – ha elfogadják a feltételeit, akkor következik a személyes találkozás.

Az elfoglaltak, a lusták és az alkalmatlanok
„Aki hozzám fordul, általában már ajánlásra teszi: tudja, hogy megbízható vagyok, és nem ismétlem önmagam. Ilyenkor tisztázzuk, hogy mire kérdezhet rá a konzultáns, kik a kedvenc szerzői a témában, mi az, amin kifejezetten lovagol. Politikán kívül történelemből és filozófiából vállalok szakdolgozatokat, de írtam már magyar irodalomból is diplomamunkát – igaz, rokonnak. Ha van rá igény, a megvédésre is felkészítem a megrendelőt: ez kétórás foglalkozás kétszáz euróért. Eddig még mindenki egyest vagy kettest kapott a dolgozatra, amelyet írtam neki, csak egy fiú kérte, hogy hármasra írjam, mert tanárainak gyanús lenne a nagy buzgalom. Előlegként az összeg harmadát kérem; ennek fejében kétszer küldök a megrendelőnek tíz-tíz oldalas részletet a dolgozatból, ezek alapján számolhat be a konzultánsnak arról, hogy hol tart. Két-három hét múlva szállítom a kész munkát, ekkor kérem a fennmaradó összeget, és el is felejthetjük egymást. De volt már olyan kliensem, aki két főiskolát végzett el úgy, hogy az összes dolgozatát és a diplomamunkáját is én írtam meg” – mondja a fiatal szakember, aki úgy látja, hogy nem követ el nagy vétséget, mert akiket annyira nem érdekelnek a tanulmányaik, hogy a diplomamunkájukon dolgozzanak, azok úgysem maradnak a szakmában.
„Többnyire munka mellett tanuló családos embereknek vagy olyan fiataloknak írok záródolgozatot, akik maguk sem tudják, miért épp politológiát tanultak. Tapasztalataim szerint háromféle típus van: az, akinek nincs ideje, a lusta, és az, aki képtelen volna megírni egy szakdolgozatot. Az utóbbiból egyre több van, úgy látom: a mai egyetemisták nagy része nem tud forrásokkal dolgozni, továbbgondolni mások ötleteit, sőt kifejezni sem képes magát.”

Nem képzettség kell, hanem diploma
Amit Péter mond, abban lehet némi igazság, hiszen egy tavaly készült felmérés szerint a szlovákiai egyetemisták és főiskolások harminc százaléka csak azért tanul tovább, hogy meghosszabbítsa a fiatalságát. Érdeklődésről, elhivatottságról, a szakma iránti elkötelezettségről ilyen esetben szó se lehet, a felsőoktatási intézmények hallgatóinak nagy többsége nem műveltségre, szaktudásra, hanem csupán diplomára vágyik manapság. Hogy ezt miképp szerzi meg, mellékes – elvégre a diplomaosztón pont úgy feszíthet az, aki lopta, mint az, aki maga írta a munkáját. A másik csalási lehetőség ugyanis a másolás. A számítógépek korában mi sem egyszerűbb, mint kicsit böngészni az interneten, megnyomni a Ctrl és a C, majd a Ctrl és a V gombot, s az ember egész fejezetekkel készül el egy másodperc alatt.
A felsőoktatási intézmények az utóbbi években etikai kódexeket fogadtak el a plágium ellen, de amíg a diákok azt látják, hogy ismert személyiségek, főrendőrök, sőt a saját tanáraik is lopnak, addig nehéz lesz meggyőzni őket, hogy pont nekik nem szabad. Az egyetemek, főiskolák egy része vásárolt ugyan olyan számítógépes programokat, amelyek egyre nagyobb biztonsággal szűrik ki a másolatokat, ám még mindig sok köztük az olyan, ahol senki nem néz utána, hány végzős prezentálja a saját művét. Ez azonban nemcsak a diákokra vet rossz fényt, hanem a mindenkori konzultánsokra is. Felvetődik a kérdés, hogy hányszor cserélhetett eszmét a hallgatóval, egyáltalán mennyire ismeri őt az a tanár, aki egy teljes egészében lopott diplomamunkát aláír.
A záródolgozatok lopása, másolása és megíratása főleg az elméleti, bölcsész-, pedagógiai és szociológiai szakokra jellemző. Ott, ahol komoly, hónapokig vagy akár évekig tartó kísérleteket, számításokat kell a diáknak végeznie, nemegyszer tanári felügyelettel, kisebb az esélye annak, hogy idegen babérokkal ékeskedjen, bár így sem teljesen kizárt. Ha valaki olyan ügyes, hogy idegen nyelven írott, csak külföldön publikált szakdolgozatot szerez meg és fordít vagy fordíttat le, nagy az esélye, hogy soha senki sem fog rájönni a csalásra. Az egyetemek, főiskolák – tisztelet a kivételnek – könyvtárai hézagosak, számítógépes programjaik elavultak, a tanárok pedig annyi szakot garantálnak, és annyi órát adnak annyifelé, hogy idejük sincs az eredetiség ellenőrzésére. Ha esetleg rájönnek is a turpisságra, egyszerűbb szemet hunyni, mint vállalni a botrányt, amely most, hogy egyre kevesebb a diák, egyik oktatási intézménynek sem jön jól. Ráadásul egyelőre olyan lista sem létezik, hogy melyik egyetem végzettjei hogyan tudnak érvényesülni a munkaerőpiacon; így aztán a diplomák is szinte egyenértékűek – legyenek saját kutatás vagy lopás, csalás eredményei.
Változás akkor várható, ha majd nem csupán a rosszakarók és sértődöttek fogják felhívni a sajtó figyelmét a hasonló esetekre, hanem maguk a konzultánsok és opponensek veszik észre, hogy valami nincs rendben, és levonják a megfelelő következtetéseket. Ha pedig urambocsá! valamelyik tanárnak már a sokadik diákjáról derül ki, hogy plagizált, neki is viselnie kell a felelősséget. Amíg ez nem történik meg, addig virágozhat a diplomabiznisz, legfeljebb egy-két rajtakapott hallgató évet ismétel, és lophat/írathat egy új záródolgozatot.


Mi a plágium?
A plágium szellemi alkotás részleges vagy teljes lemásolása és saját néven való közlése, vagyis mások munkájának kisajátítása. Ha valaki ki akarja zárni annak a lehetőségét, hogy plágiumot kövessen el, minden forrást feltüntet, s nagyobb terjedelem közléséhez a szerző engedélyét is kikéri.
Létezik szó szerinti plágium – ilyenkor a publikáló szó szerint lemásolja az eredeti művet, esetleg bizonyos kifejezéseket, szórendet változtat csak meg.
A parafrázisszerű plágium az eredeti tartalmat a saját szavaival közli, a kulcsszavakat, esetleg néhány mondatot megváltoztat, de a tartalom marad.
Mozaikszerű plágium esetén az eredeti szöveg legfontosabb részeit és a szerző ötleteit lopja el a másoló.
A plágium a szerzői jogokról szóló 618/2003-as törvény szerint hat hónaptól nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A szerzők ezenkívül polgárjogi perben anyagi kártérítést is követelhetnek, az érintett egyetemek, tudományos intézmények pedig fegyelmi eljárást indíthatnak az elkövető ellen. Amerikában és Nyugat-Európában automatikusan kizárják a rajtakapott diákot, nálunk azonban többnyire csak új szakdolgozat megírására kötelezik, esetleg évet ismételtetnek vele.


Lop a rendőr, a bankár, a politikus
Az utóbbi években plágiumon kapott közszereplők között volt politikus, politológus, egyetemi tanár, sőt főrendőr is.
Braňo Ondruš, a kormányhivatal sajtóosztályának egykori vezetője, parlamenti képviselő a Slovo című lapban a saját neve alatt publikálta Juraj Draxler nyugdíj-biztosítási szakértő tanulmányának részleteit.
Marián Tkáč, a Szlovák Nemzeti Bank volt alelnöke a pozsonyi Közgazdasági Egyetem tanáraként a gazdaságtörténetről írt egyetemi jegyzetet mások munkáinak felhasználásával. Emiatt kellett az intézményből távoznia.
Pavol Dinka újságíró és médiaelemző egy újságíró-kolléga szemináriumi munkáját közölte a saját neve alatt. A manipuláció módszereiről szóló kiadványt a Matica slovenská jelentette meg.
Peter Tóth politológus a saját diákjai diplomamunkáiból idézett egész fejezeteket tankönyvében. Azt állította, a hasonlóság oka az, hogy a hallgatók ugyanazokból a forrásokból merítettek, mint ő.
Az országos rendőrfőkapitány helyettesei 1999-ben végezték el a rendőr-akadémiát lopott diplomamunkával. Ľubomír Ábel és Ján Vaľo az általános emberi jogok és a szervezett bűnözés kapcsolatának témakörével foglalkoztak, dolgozataik szinte szóról szóra egyeznek az eredetivel. Csak annyi fáradságot vettek, hogy ne ugyanattól a szerzőtől lopjanak. Ábel munkája 95 százalékban azonos Štefan Diňa egy évvel korábban megjelent dolgozatával, Vaľo 65 százalékban Marko Zummer 1997-es záródolgozatát másolta le. Az ügy lelepleződése után a rendőrök azt mondták, hogy konzultánsuk tehet az egészről, mert ő adta nekik a szakirodalmat, és ragaszkodott a felhasználásához. Ján Kráľ docens azóta meghalt, úgyhogy nem védekezhet. Jaroslav Spišiak országos rendőrparancsnok azzal védte helyetteseit, hogy amikor diplomamunkájukat írták, még nem volt olyan szigorú a források felhasználásának megítélése, mint ma. Az 1999-ben érvényben lévő szerzői jogi törvény úgy határozta meg a szellemi alkotást, mint a szerző kizárólagos tulajdonát, a lopás pedig akkor is legalább etikai vétségnek számított a rendőrségnél. Az ügy pikantériája, hogy Spišiak saját diplomamunkáját a szerzői jogok megsértésének módjairól írta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?