Amikor a százas még csak ötven

Škoda

Több mint fél évszázaddal ezelőtt, 1969 őszén jelentek meg útjainkon a Škoda 100-as első példányai. Bár elődei hírnevét a típus máig nem érte el, a tavalyi jubileum kapcsán megérdemel néhány szép szót.

Az 1960-as évek második fele Csehszlovákiában a politikai rendszer fokozatos lazulásának jegyében zajlott. A lakosság nagy része nem csupán a nyugati határok esetleges tartós megnyitását, hanem a Škoda 1000 MB utódjának bemutatását is feszült érdeklődéssel várta. Amíg előbbi álom Csehszlovákia 1968-as elfoglalásával szertefoszlott, utóbbi egy évvel később, a Škoda Š100 formájában tiszta kontúrokat öltött.

Csak semmi hivalkodás

Amíg díszes karosszériájával és diszkrét hátsó uszonyaival az 1000MB már-már a nyugati járműipar hazai megtestesülése volt, és ezáltal tökéletesen szimbolizálta a lazuló rendszert, addig szögletesebb, dísztelen formavilágával a 100-as Škoda éppoly hatásosan jellemezte a prágai tavaszt felváltó rideg normalizációt. Persze ez inkább véletlen egybeesés volt, az 1960-as évek végén ugyanis az autóipart is elérte a racionalizáció, a mérnökök praktikummal, egyszerűséggel és átgondolt megoldásokkal kívánták leváltani az öncélú díszítőelemeket felvonultató, bonyolult formavilágú karosszériákat.

A nyilvánvaló formai különbségek ellenére a 100-as és 110-es Škoda valójában az 1000MB enyhén átdolgozott továbbfejlesztése volt. A gyökeres változtatásokhoz szükséges akarat még csak-csak fellelhető volt a Mladá Boleslav-i fejlesztőrészleg falai között, pénz azonban alig, így a műszaki tartalom szinte változatlan maradt, az igazi különbség az autó elülső és hátsó részének átdolgozása volt. Elöl a sima, alig tagolt homloklemez, hátul a vízszintesen elrendezett lámpák tértek el lényegesen. Kezdetben maradtak az elülső sárvédők 1000MB-ről származó nyíl alakú díszlécei (a jobb oldali embléma felpattintását követően lehetett tankolni), de később tovább egyszerűsítették az autó amúgy sem hivalkodó külső megjelenését. 1973-ban a gyalogosvédelmi előírások hatására az ajtók síkjába süllyesztették a kilincseket, máskülönben a gyártás nyolc éve alatt alig változott valami. A kínálatot néhány felszereltségi szinttel sikerült bővíteni, így a csúcskivitelű négyajtós típus, a 110LS már négylámpás orr-résszel, némileg erősebb motorral, igényesebb kárpitozással és fautánzatú műszerfaldíszléccel jelezte felsőbbrendűségét. A Škodák között persze…

Ha műszaki forradalmat nem hozott is a típus, a hazai járműállomány gyökeres megfiatalítását megoldotta. A 100/110-es Škoda lett az első csehszlovák autó, amelyből több mint egymillió darab készült, a hazai családok jelentős részének épp ez a típus jelentette a belépőt a ma oly sokszor hangoztatott egyéni mobilitás világába. Elérhetősége okán előszeretettel használták az amatőr autóversenyzők is, a csehszlovák rendőrség azonban alig kért a 100-asból, 1971-től ugyanis megkezdődött a jóval erősebb és jobban vezethető Zsiguli hazai forgalmazása.

Galéria

Üde színfolt a forgalomban

Manapság 100-as Škodából még szinte minden faluban fellelhető egy-egy darab, de bemutatásra méltó állapotban csak a töredékük maradt meg, így nem egyszerű ilyet találni. Mayer Géza, a lapunkban már bemutatott Komáromi Veteránkedvelők Baráti Társaságának elnöke néhány hónapja vásárolta a képeken pompázó 1975-ös, alapkivitelű „százast”. Bár elsősorban a Mercedes-Benz nagy rajongója, s a csillagos márka típusaival vesz részt a veterános rendezvényeken, fiatalkori emlékei mégis a 100-as Škodához kötik. „Amint megszereztem a jogosítványt, vettem egy ugyanilyen színű darabot. Nagyon rossz állapotban volt, de fokozatosan megjavítottam, sőt még néhány elektronikai újítással is feldobtam” – meséli. „Akkoriban még máshogy tekintettünk ezekre az autókra, nem az eredetiséget tartottuk szem előtt. Ez mára megváltozott”. Jelenlegi autója mindössze 47 ezer kilométert tett meg, így motorja és egyéb szerkezeti elemei még eredetiek, csupán a karosszéria szorult némi esztétikai felújításra. „Büszke vagyok rá, hogy mindössze két tulajdonosa volt előttem. Az előző kicserélte a sárvédőket, és az eredeti árnyalat szerint újrafényezte a karosszériát. Más elemek felújítására nem volt szükség.” Az autó mindenhol feltűnést kelt, kifogástalan esztétikai állapota és manapság már ritkaságszámba menő okkersárga színe messziről kiemeli a mai szürke utcaképből.

A rövid, Somorja környéki próbaút során igyekszem elképzelni, milyen is lehetett anno egy ilyen járművel leautózni az Adriai-tengerhez. 80 felett már erősen beszűrődik a motor zaja az utastérbe, 70 környékén azonban még problémamentes a társalgás. Alapkivitel lévén, a hátsó ablakokat nem lehet leereszteni, ez a forró nyári hónapok alatt erős magatartás-fejlesztési képességekkel ruházta fel a hátul utazókat. Mai szemmel nézve nehezen érthető, hogy a többévnyi fizetésért vásárolt szocialista termék az alapvető kényelmi felszereltséggel sem kényeztette el felhasználóit. Az 1970-es években virágkorát élte az autóturisztika, így a megfelelő felszerelés szállítására a tetőcsomagtartó vagy az utánfutó jelentett megoldást, a farmotoros elrendezés miatt ugyanis csak korlátozott méretű csomagtér állt rendelkezésre az orr-részben. A pótkereket a csomagtér padlója alá helyezték, elődjétől eltérően csak a csomagok kirakását követően, belülről lehetett kivenni. A hátsó ülések mögötti rakodótér csupán szimbolikusnak tekinthető, két kézitáska behelyezésével elfogy a szabad tér.

Ötven év elteltével a százados, ahogy néhányan becézik a típust, ismét sokak vágyálma, a kellemes múltbéli emlékek kézzel fogható megnyilvánulása. Aki a megvásárlásán gondolkodik, ma még megteheti, az 1000MB árnyékában ugyanis a könnyebben megfizethető veterán autót képviseli.

Ivkovič Péter

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 2020/8. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?