Állunk rendelkezésére!

1968 – a prágai tavasz

Ötven éve, 1968. augusztus 20-án indítottak inváziót a Varsói Szerződés csapatai Csehszlovákia ellen. A 68-as eseményeket pár évvel előtte hozott gazdaságpolitikai élénkítést célzó döntések előzték meg. Mindez nem volt egyszerű folyamat, hisz a reformvonal képviselői és a dogmatikus, régi konzervatív szárny tagjai közötti ellentét belső harcok kiéleződéséhez vezetett. Később bebizonyosodott, hogy az intellektuális fölény nem mindig kap elismerést. A távolba látó gondolat gyakran feleslegesen leterheli az agy döntéshozó központját.

1968 januárjában a pártreformerek Novotný helyett Dubčekot választották a párt első titkárává. Megindultak a gazdaság, a párt s az állam demokratizálását hozó prágai reformok, a politikai és kulturális liberalizáció. Bár nem volt cél átlépni bizonyos marxista elvek határait, a Szovjetunió mindezt mégsem nézte jó szemmel, hisz jött a cenzúra eltörlése, a szólásszabadság mint szükséges emberi jog kinyilvánítása, az Štb szerepének korlátozása, a politikai elítéltek szabadon bocsátása. Ez rendkívül érzékenyen érintette Moszkvát, mert attól félt, nehogy láncreakció alakuljon ki a keleti blokkban, nehogy felboruljon a szocialista táboron belüli egyensúly. Mindez a Szovjetunió csatlós államai fölött gyakorolt hegemóniai szerepének elvesztéséhez vezethetett volna. Brezsnyev összehívott egy rendkívüli csúcstalálkozót március 23-ra Drezdába a szövetséges kommunista vezetők részére. Itt élesen támadták a csehszlovák delegációt. Dubček hiába deklarálta, hogy a proletárdiktatúra és a hatalom folytonossága biztosításáért vonzásközpontivá kell tenni a kommunista pártot, erősíteni a demokráciát, az emberi jogokat és szabadságot, valamint az állampolgárok bevonását az ország irányításába. A szovjetek közül senki sem hitt neki, igaz nem is akartak. A többi résztvevő, a csatlós országok vezetői pedig Moszkva befolyása alatt voltak, nem mertek ellentmondani. Amit Dubček csinált, szerintük szovjetellenes, konspirációs tevékenység.

A Kreml célja mindig is az volt, hogy lojális, odaadó, szovjetbarát erők vezessék a szövetséges államokat. A csatlós államok vezetésében történő személycserét mindenkor ők hagyták jóvá. Moszkva mindenképp a csehszlovákiai megújhodás elfojtására, megsemmisítésére törekedett, abban is veszélyt látott, hogy hazánk közvetlen határos volt az akkori NSZK-val, és így a NATO-val is. Nálunk akkor még nem állomásozott szovjet katonai kontingens, ellentétben Lengyelországgal, Magyarországgal és az NDK-val, ahol állandó jelleggel tartózkodtak szovjet katonai egységek. A továbbiakban még volt néhány találkozó Moszkva és a csehszlovákiai vezetők között. Felmerül a kérdés: Lehetséges lett volna valami ésszerű megegyezés, közös határozat? Elméletileg igen, a gyakorlatban viszont nem, mert a Kreml már a tavasz végén eldöntötte, hogy így vagy úgy, ha kell katonai erővel is, de véget vet a megújhodási folyamatnak. Már csak valamilyen ürügyre volt szükségük, mert behatolni egy ország szuverén területére nemzetközi szempontból túl rázós lett volna. A washingtoni szovjet nagykövet tudatta Moszkvával, hogy az Egyesült Államok tiszteletben tartja a háború utáni jaltai egyezményt, és nem fog beavatkozni Csehszlovákia belügyeibe. (Elég baja volt Vietnámmal.) A NATO sem kívánt beavatkozni. Így aztán a szovjetek a Varsói Szerződés seregeinek közös hadgyakorlatot szerveztek Csehszlovákia területén június 20–30. között Šumava fedőnév alatt. Ők 27 ezres sereggel képviselték hazájukat. Ezt a hadgyakorlatot a szovjet vezetés meghosszabbította azzal az ürüggyel, hogy ilyen rövid idő alatt nem lehetett teljes mértékben összhangba hozni a csapatmunkát. Megtehették, mert az említett katonai tömörülésben minden funkciót, a legfelső vezetéstől az alsóbbrendű szintig magas rangú szovjet tisztek töltötték be, elvétve voltak kisebb, jelentéktelen funkciókban más ország képviselői. Nos, a hadgyakorlat befejezése után minden részt vevő állam hazarendelte csapatait, kivéve a szovjeteket, akik csak részben hagyták el hazánkat. Több helyen hátrahagyták az állomány nagyobb részét. Ma már sok külföldi politikai elemző is rámutat, hogy a hátrahagyott katonai kontingens feltérképezte, hol vannak a csehszlovák hadsereg legütőképesebb hadtestei, hol kell félni az esetleges ellenállástól. Közben Moszkva kieszelte, hogy kreálni kell egy segítséget kérő hívólevelet, és így a szovjet hadsereg csak internacionalista kötelességét teljesíti a nemzetközi normáknak megfelelően. Ezt a hívólevelet a szovjetbarát Biľak segítségével kapták meg, amit a dogmatikus, régi konzervatív párttagok sorban aláírtak. 1968 júliusában több magas rangú, tapasztalt katonatiszt jött turistaként, civilben hozzánk. (Felesleges mondanom, milyen céllal.) Augusztus 20-án a késő délutáni és esti órákban több ismeretlen, úgymond, reptéri dolgozó volt a prága-ruzyněi repülőtéren. Majd az éjjeli órákban, amikor megjelentek a nehézfegyverzetes hadtesteket szállító szovjet gépek, ezek az emberek már tiszti ruhákba öltözve átvették a repülőtér irányítását. Reggelre az ország keleti részén is jelen voltak az ütőképes páncéloshadosztályok, és fokozatosan jött a többi, mintegy félmilliós szovjet sereg.

Valahol olvastam, hogy a holnap új nappal, új reményekkel kezdődik, mert a holnap a ma eredménye. Nos, augusztus 21-én új nap jött, de elveszett a remény, és nem lett a mának folytatása. Az a reggel inkább gyászos volt, sötétség borult az igazságra, meggyalázott lett az igaz elme. Hosszú időre úrrá lett a félelem, mert az államvédelmisek, valamint a sunyi besúgók és talpnyalók piszkos munkája sok ártatlan embert ellehetetlenített (még a kiskorú gyermekeiket is), százakat juttatott évekre börtönbe, folyt a könyörtelen Husák-féle, durva normalizáció. Így 50 év távlatából is fájó az emlékezés.

Szabó István, Kassa

Iskola, ahol zajlik az élet

Az izsai Döme Károly Alapiskola pedagógusai élükön Dudás Katalin igazgatónővel a tanítás mellett sokrétű kulturális és sportéletet (sítábor, különféle versenyek) biztosítottak tanulóiknak. Februárban farsangi karnevált rendeztek, március 15-én a magyar szabadságharcról emlékeztek meg. Áprilisban húsvétváró kézművesdélelőttel kedveskedtek növendékeiknek. Az iskola is bekapcsolódott a polgármester, Domin István által meghirdetett Duna-parti takarításba. A szorgoskodókat a polgármester étellel, itallal kínálta, és még emlékpólóval is megjutalmazta őket. Dudás Katalin nemcsak az iskolai kulturális élet, hanem a falu rendezvényeinek is ápolója és mozgatórugója. Május 22-én az iskola névadójának, Döme Károlynak tiszteletére impozáns ünnepséget rendezett. A koszorúzás, svédasztalos fogadás mellett különféle versenyek (olvasó-, ügyességi verseny), tánc, ének, szavalatok tarkították. Június 1-jén a pedagógusok számtalan versenyprogrammal remekbe sikerült diáknapot is szerveztek. A mozgalmas júniust egy erdélyi pár napos testvériskola-kirándulás is tarkította. A gyerekek több alkalommal látogattak el a falu gyönyörű múzeumába, ahol Kaprálik Zsuzsanna érdekes előadásokat, kézműves-foglalkozásokat biztosított számukra. Június 21-én Szarvasvárra, Sereghy Zoltán Lovasudvarába vitték el autóbusszal a gyerekeket, június 26-án Pozsonyba. A műsoros évzárót a kilencedikesek búcsúztatásával, ballagásával kötötték össze. Az ünnepségen a polgármester, a plébános és az óvoda igazgatónője is jelen volt. Július első hetében a diákok a szokásos, gazdag programot kínáló nyári táborozáson vettek részt. Az izsai iskoláról elmondható, hogy falai között nemcsak igényes pedagógiai munka folyik, hanem szeretetteljes, gyermekcentrikus légkör is uralkodik, s ez a tantestület minden egyes tagjának érdeme. Elismerés és a tisztelet az ilyen pedagógusoknak.

Egriné T. Szonja, Komárom

Fegyverneki találkozó

A fegyverneki (Lévai járás) alapiskola volt tanulói június 30-án 45 éves találkozóra jöttek össze az iskola épületében, majd a község klubhelyiségében. A találkozót Kollárné Baka Erzsébet és Halúzné Molnár Márta, osztályunk tanulói szervezték. A huszonegy diákból tizennégyen jöttek össze, kettejükkel telefonon vettük fel a kapcsolatot, ketten sajnos már távoztak az élők sorából, hárman pedig ismeretlen okból maradtak távol. A találkozóra engem is meghívtak, és feleségemet, aki az alsó tagozaton tanította őket. Az osztályfőnöki órán mindenki részletesen beszámolt életének eseményeiről, a munkában elért sikereiről, majd kellemes, meghitt beszélgetéssel folytattuk a társalgást. Konstatáltuk, hogy tanulóink jól megállják a helyüket az életben. A 21-ből nyolc leérettségizett. Ketten mérnöki diplomát szereztek (az egyik vegyész-, a másik textilmérnök lett). Ketten pedagógiai, hárman szakközépiskolában érettségiztek, a többiek is mind szakmát szereztek. Iskolánk tehát jól felkészítette diákjait a továbbtanulásra. Ezért is olyan nagy kár, hogy 1980-ban megszüntették a magyar tagozatát.

Lettang Géza osztályfőnök

Tiszteletre méltó orvosok!

Akik rengeteg panaszt meghallgatnak. Sok esetben ugranak éjjel is akár, vagy ünnepnap, hogy életet mentsenek. Tudásukkal, emberségükkel, szeretetükkel gyógyítanak. Megszámlálhatatlan sokszor elhangzik tőlük a kérdés: Mi a panasz? Mi fáj? De tőlük megkérdezi-e valaki: Doktor úr, ön nem fáradt? Ön csak szolgál? Embertárs, tegyük fel magunkban a kérdést. Vajon mi képesek lennénk rá, ha a legmélyebb álomból felébresztenének, és azonnal felelősségteljes munkába kellene állni? Nagy tiszteletet, elismerést, köszönetet az ilyen orvosoknak. A ranglétra legmagasabb fokát érdemlik.

Czuczorné Kis Irén, Andód

Kellemes fürdőzés

Nyári kedvenc időtöltésünk, hogy idős édesanyámmal elmegyünk a helybeli termálfürdőbe. A kinti ülőmedencében tartózkodunk, és kellemes meglepetés ér, amikor ránk köszönnek azok a fürdővendégek, akik tavaly itt tartózkodtak, és megismertek. Rendszeresen járnak ide, főleg az ipolysági nyugdíjasklubosok, a lévaiak. Az ország különböző részéről szerveznek társasutazást a vöröskeresztesek és a csemadokosok is. Elmondásuk szerint azért kedvelik ezt a kis fürdőhelyet, mert olyan családias a hangulat. Legutóbb az idősek otthonából is voltak itt, sőt a közeli gyermekotthon gondozottjait is elhozták. A német és a csehországi turistáknak törzshelyük, minden évben visszatérő vendégek. Elbeszélgetünk alkalmi ismerőseinkkel, és már úgy köszönünk el egymástól, hogy „Viszontlátásra egy év múlva, ugyanitt!”

Hostina Irén, Komárom

Kedves Vasárnap!

Először köszönöm még egyszer, hogy folytatásban leközölték a Kassa a történelem tükrében című hosszú írásomat, másodsorban tolmácsolom azok köszönetét, aki habár személyesen, telefonon, interneten nekem köszönték meg – én mindig azt válaszoltam, hogy ez valójában nem engem illet. Mert ezt megírhatta volna bárki, a köszönet viszont Önöket illeti, hisz a Vasárnap által olvashatták egész Dél-Szlovákiában. Köszönetet mondok azért is, hogy a cikket lefordították az én kassai magyaromból helyes magyarra (az anyanyelvem magyar, de a munkanyelvem szlovák, egész életemben szlovák és cseh környezetben mozogtam), minden benne maradt, így sokkal érthetőbb is volt. Amit írtam, sok esetben engem és a családomat érte, de így is sok valós, megtörtént esemény kimaradt. Például, hogy a háború után olyanok is kaptak partizáni elismerést, pénzeket, akik a társadalom szélén éltek (finoman fogalmazva), és a felkelésről mit sem tudtak; a párt határozata alapján a felkelést mindenképpen megtörtént és kitalált dolgokkal kellett népszerűsíteni; még a 60-as évek elején hogyan szűntek meg magyar iskolák a környékbeli falvakban (Szalánc, Györke stb.); elferdített és kitalált történetleírások, tényhamisítások, nevek szlovákosításának egész sorozata: pl. gróf Losonczyból 500 év múlva Lučenecký lett. No, erről bőven mit lehetne írni!

Buday Ernő, Kassa