Állunk rendelkezésére!

Kassa a történelem tükrében 7.

Az utazás külön fejezetet érdemel. 1948 után létrejött a vasfüggöny, ezért 1960-ig Csehszlovákiából semmiféle kiutazás nem jöhetett számításba. Az 1960-as évek elején már lehetett a szocializmust építő országokba menni, leginkább rövid látogatás, üdülés céljából, például a bolgár tengerpartra. A határokon továbbra is szigorú volt az ellenőrzés. Ha valaki Nyugatra szándékozott utazni, azt előtte tüzetesen átvizsgálták. Olyan esetek is megtörténtek, hogy a kérelmezők lakását akkor kutatták át, amikor nem tartózkodtak otthonukban, és aki ez ellen panaszt tett, sok jóra nem számíthatott. Aztán nagy nehezen vagy megkapta a vízumot, vagy nem, ennek esélye egyenlő volt az akkor népszerű športkáéval. 1968-ban és 1969-ben, a normalizációs időszak kezdetén sokan emigráltak Nyugatra a szocialista Jugoszlávián keresztül úgy, hogy tengerparti üdülésre mentek a Čedok utazási irodával. Később e tekintetben Jugoszlávia is nyugati országnak számított. A Szovjetunióba 1980-ig szinte alig lehetett kiutazni, utána itt is lazult a szigor. De a határátlépésnél borzalmas procedúrákon kellett átesni. Nemcsak hogy órákig kellett várakozni, de maguk az ellenőrzések is sértették az emberi méltóságot, sokszor pőrére vetkőztették az embereket, az autókat pedig majdnem szétszedték.

Talán sehol máshol a világon nem létezett még egy olyan, a saját szemszögéből jól működő párt, mint amilyen a kommunista párt volt. Uralta az egész országot, a társadalmat, nélküle még egy levél sem mozdulhatott meg a fákon. Más volt a parancsolt ideológia, másként gondolkodtak az emberek. Például a kommunista gyűlések után az volt a szép szokás, hogy a kávéházakban és a sörözőkben a kommunisták és a nem kommunisták egyhangúlag nevettek az egészen, és viccelődtek még a legfelsőbb tisztségviselőkön is. A tárgyilagosság miatt ide tartozik az a tény, hogy ennek a korszaknak a maihoz képest volt egy pozítívuma az egyes emberek számára – az iskola elvégzése után minden fiatalnak volt munkahelye (amit törvény írt elő), minimum két év alatt kaphatott bérlakást, és hozzájuthattak ifjúházas-kölcsönhöz (30 000 Kčs) az alapvető szükséges műszaki tárgyak megvételére (mosógép, hűtőszekrény, tévékészülék).

Egy kis humor a szocializmusban: Abban az időben sok tréfás mondás keringett, főleg a csehek sziporkáztak e téren is. Például, hogy nálunk csak azt szabad, amit muszáj. Vagy egy köszönési mód: Üdvöz légy, és kerüld a munkát. Vagy a szocializmus 7 csodája: 1. Mindenkinek van munkája. 2. Annak ellenére, hogy mindenkinek van munkája, senki sem dolgozik. 3. Annak ellenére, hogy senki nem dolgozik, a munkatervek 100 százalékra teljesítve vannak. 4. Annak ellenére, hogy a munkatervek 100 százalékra teljesítve vannak, semmit sem lehet venni. 5. Annak ellenére, hogy semmit sem lehet venni, mindenkinek megvan mindene. 6. Annak ellenére, hogy mindenkinek megvan mindene, mindenki lop. 7. Annak ellenére, hogy mindenki lop, sehol, semmiben sincs hiány. Végül egy örök jelszó: A Szovjetunióval örök időkre, és soha másként! Ez 1989 után egészen más jelentést kapott: – Tudod-e, meddig tart az örökkévalóság? Nem? Hát 41 évig!

A 20. század nagyon bonyolult, viszontagságos időszak volt, aminek mementónak kellene lennie Európa számára, beleértve minket is. Kívánatos lenne, ha pótolnánk hiányos tárgyilagos feldolgozását, mert sok esetben elferdített írások láttak és látnak a mai napig napvilágot. Mi, a közép-európai országok lakói a 21. század elején valóban összehasonlíthatatlanul sokkal rosszabb helyzetben vagyunk, mint a nyugatiak. Az 1. világháború után bizonyos hatalmi erők szétverték a Monarchiát, és most sajnos ez történik Európával. Csehszlovákia békés kettéválása is több mint valószínű, hogy hatalmi érdek volt. Mi egy szabad, demokratikus Európában szeretnénk élni –izmusok, ideológiák és nagyhatalmi érdekek térhódítása nélkül. Eddig sokszor és nagyon pórul jártunk. A jelenlegi politikai értékelések és a múltbeli valós történetek sarkalltak ennek az összefoglalónak a megírására olyan kassai polgárként, aki a múlt időkről elég sokat hallott, és a hosszú évek alatt tapasztalt is, de távolról sem lett kimerítve a témakör.

Buday Ernő, Kassa

Ad Gondolj apádra

Gondolok, pedig már 32 éve nincs közöttünk. De nem is az apák napja kapcsán, hanem egy hétköznapi bosszúság irányította rá figyelmemet, és persze a vezércikk. A bosszúság akkor ért, amikor a pár hetes felmosónak eltört a nyele. Mi az összefüggés a két dolog között? Nagyon sok! A takarítófelszereléseket gyártó üzem úgy adta el a termékét, mint minőségi árut, miközben selejt volt. A már eleve rozsdás csövet bevonták szép fehér műanyaggal, és eladták. Pár hét használat után lett belőle két darab virágkaró. Az én apám kezéből pedig mindig minőségi munka került ki. Jó nevű asztalosmester volt, aki nemcsak a falubelieknek készített használati tárgyakat, hanem a környékbeli kúriák megbecsült szakembere is volt. A háború és a kitelepítés után már nem dolgozhatott a szakmájában, ezért a nagy építkezéseken kereste kenyerét mint ács. A fiatalok is megszerették pontossága, embersége és tudása miatt, s mikor nyugdíjas lett, még mindig hívták egy-egy építkezésre. Történt a 70-es évek közepén, hogy az erdőnkben álló kaszárnya felújítását vállalta el egy parti, s apámat is meghívták. Előző nap szemrevételezték a terepet, majd leosztották, hogy másnap ki mit fog csinálni. Az én apámnak egy üzemanyagtartály befestése lett volna a feladata. Ő annak rendje-módja szerint még este előkészítette táskájába a spaklit, a drótkefét, a smirglit, ecsetet, öreg újságpapírt, hogy a festék még a kezét se érje, és másnap ment munkába. Szokása szerint nekifogott megtakarítani a rozsdás tartályt, de mikor a főnök meglátta, odafutott, és hangos szóval leteremtette, újra kihangsúlyozva, hogy festeni kell, nem megtakarítani. Kis szóváltás után az én jó apám összepakolt és hazament. Így van az, ha valaki mindenkinek úgy dolgozik, mintha magának csinálná. Ez a fajta hozzáállás hiányzik manapság az emberekből, és azért termelnek a gyárak „szemetet”. Csak a haszonnal törődnek. A háztartási gépek valamikor 30-40 évig szolgáltak, a mostaniak pedig, alig telik le a szavatosság idejük, máris végük, vehetsz újat. Gondolok apámra, mikor kinyitom az ablakot, ajtót, mert a keze munkáját tartom a kezemben. Gondolok apámra, mikor a nem használt paplanokat pakolom a gyerekágyba, melyben sok-sok gyerek felnőtt, és nem csak a mieink. Gondolok apámra, mikor karácsonykor előkerül a karácsonyfaállványnak faragott kistemplom, amit még tizenkét éves korában készített. Gondolok apámra befőzéskor, mert a pincében az általa készített szék, asztal, szekrény még mindig használatban van. Gondolok apámra, mikor átlépem a templomajtót, ha ránézek a keresztút állomásaira, vagy a prágai Kisjézus koronájának és országalmájának keresztjeire, vagy a torony ablakaira, mert ezek mind-mind az ő precíz és minőségi munkáját dicsérik. Gondolok apámra és mondására gyerekkorunkból, hogy ez úgy legyen megcsinálva, mint Isten parancsolata! Sokáig nem értettem, de ahogy teltek felettem az évek, rájöttem, és most már örülök, hogy munkamódszerének és gondolatainak örököse vagyok. Sokat gondolok apámra!

Bugyi Mária, Nagymácséd 

55 év

Május 26-án az érsekújvári Korzón, a Country Pub teraszán gyülekezett egy kis csoport, tizennyolcan, azzal a szándékkal, hogy „megállítsák a rohanó időt”! 55 évvel ezelőtt 50 diák lépett ki az Érsekújvári Magyar Tannyelvű Gimnázium ajtaján a nagybetűs életbe, frissen szerzett érettségi bizonyítvánnyal a kezükben. Különös a számok játéka: valami okból 16-an nem jöttek el, és 16 emberrel már kevesebben vagyunk (rájuk mindig szeretettel emlékezünk). Rendkívüli évfolyam volt a miénk. Az első két évet a mai Czuczor Gergely Alapiskola második emeletén töltöttük. Akkortájt még elfért az épületben az alapiskola, az óvoda, a kereskedelmi szakközépiskola, sőt a Simon utcai emeletes házikóban a kisegítő iskola is. A szünetekben (hogy oldják a tumultust) sétáltunk a folyosókon, az udvaron és a parkban. Érdekes és jó megoldás volt, lehetőség nyílt a többi diákkal is megismerkedni. Sőt, vásárolni is lehetett a kis büfében mindenféle apróságot (amit az iskolagondnok, Vida bácsi és néni működtetett). Azután néhány iskola elköltözött. Akkor került a magyar gimnázium a régi Széchenyi (ma Štefánik) utcai szlovák nyelvű gimnázium épületébe, ahol két év múlva leérettségiztünk. Kitűnő tanáraink voltak. Gánóczi Miska bácsi, Dobossy Anikó néni, Barák József, PaedDr. Hofer Lajos, PhDr. Rehák Gyula és mások, akik becsületes munkára, fegyelmezettségre és kitartásra oktattak-neveltek bennünket. Lelkiismeretes munkájuk nyomán az osztályokból kitűnő orvosok, mérnökök, tanárok, egészségügyi dolgozók, hivatalnokok és egyéb, sikeres szakemberek kerültek ki. Csodálatos élményeket gyűjtöttünk össze – volt tánciskola, népitánc-csoport (amellyel csaknem kijutottunk a VIT-re!), szavaló- és más versenyek, nyári építőtáborok, sítúrák és kirándulások, melyeknek nagy közösségformáló erejük volt. És a szép emlékek megmaradtak. Sajnos, az idő nem kímél senkit: mára kissé megfáradt kis csapatunk. Öt éve elhatároztuk, hogy ezentúl minden évben találkozunk. Kell a pozitív energia. Fiúk-lányok, drága diáktársak, szeretettel várunk mindenkit, jövőre ugyanitt!

D. Szaló Márta

Gyermeknap és gulyásfőző verseny

A 2018-as kulturális nyár nyitórendezvénye Inámban, a hagyományként nyilvántartott gulyásfőző verseny volt, melynek keretében június 9-én egy fantasztikus családbarát gyermeknap valósult meg a kultúrház mögötti téren. Rendezvényünk ezúttal is jó hangulatú, étvágygerjesztő és nem utolsósorban közösségépítő volt. A gulyásfőző verseny, melynek évekkel ezelőtt ötletgazdája Balík Róbert volt, a mai napig a település egyik legemlékezetesebb rendezvénye. Az inámi önkormányzat nevében Régi Zsolt polgármester üdvözölte a vendégeket, a versenybe benevezett hét csapatot és a szakmai zsűrit, melynek elnöke ezúttal is Sinágel József, a balassagyarmati Švejk vendéglő tulajdonosa volt. Tagjai pedig Parák József ipolynyéki püspöki helynök és Deutsch Dávid, Cserháthaláp (magyarországi testvértelepülés) polgármestere voltak. A bográcsgulyás szakácsai a kora délutáni óráktól hagymát, különböző húsokat és a főzéshez szükséges alapanyagokat aprították, metélték. Sürögtek-forogtak, minden erejükkel arra törekedtek, hogy a lehető legízletesebb ételeket készíthessék el. A bográcsgulyás számtalan fajtája került terítékre, volt babgulyás, vadhúsból, sertéshúsból, vegyes húsból készült gulyás. Hamisítatlan falusi ízekkel igazi magyaros ételek készültek. Az önkormányzat csapata falunk minden lakosát meginvitálta egy tányérra. A szakmai zsűri igencsak nehezen hozta meg döntését. Az első helyen Ipolybalog Szerelem Rabjai ifjúsági csapata végzett, második Vígh Ernő (Oroszka) csapata inámi kukták közreműködésével, harmadik a cserháthalápi Mogyorók csapata lett. Az eredményhirdetés után kezdetét vette a késő estig tartó zenés szórakozás.

Az önkormányzat nem feledkezett meg a legkisebbekről sem, a gyermeknap is igencsak tarka programot kínált. A délután első felében a budapesti Napraforgó Meseszínház Vitéz Katinka című zenés előadását tekinthették meg kicsik és nagyok, majd kézműves-foglalkozások közül válogathattak. A kicsik körében nagy sikernek örvendett az ugrálóvár. A játékban elfáradt gyermekeket üdítő, édesség és uzsonna várta a gyermeknapon.

A késő délutáni órákban barátságos labdarúgó-mérkőzésre került sor a helyi futballpályán Inám és Ipolynyék öregfiúcsapata között.

Nagy Mária, Inám

Kedves Vasárnap!

Először is nagyon köszönöm a Kassa a történelem tükrében hosszú cikk közlését, többen, néhai kassai magyar iparisták (magam is az vagyok) a Csallóközből hívtak, hogy sok mindent nem is tudtak, és szintén többet fognak foglalkozni a múlttal. Ezt akartam, és még egyszer nagy köszönet Önöknek a szerkesztőségben. Kívánok szép nyári és sikeres napokat, üdvözlettel:

Buday Ernő, Kassa