Állunk rendelkezésére!

Május első vasárnapja

Április 30-án csodálatos reggelre ébredtem. Mivel korán kelő vagyok, így kora reggel ért a meglepetés. El nem tudtam képzelni, mi van reggel 6 óra körül a postaládába szúrva. Meglepődtem, ugyanis nem számítottam arra, hogy éppen a VASÁRNAP hetilap 18. száma érkezett meg szokatlan napon, de annál nagyobb volt az örömöm. Főleg akkor, amikor megláttam a címoldalon, velem szemben a mosolygós, fekete kalapos kisfiút, aki csodálatos színű csokrot tart a kezében. A színösszeállítás láttán bizony elpityeregtem magam örömömben, hiszen a piros, fehér, zöld „ez a magyar föld” drága nagyikám szerint – Isten nyugosztalja. És ez a mosolygós, kalapos fiúcska bizony az ÉDESANYÁK-at köszönti. Mondtam is neki szerényen, hogy köszönöm, drága, jólesett korán reggel.

Folytatnám a következő oldallal: „benned kaptam első / fészkemet, / szívem a szíveddel / lüktetett”. Csodálatos szavak egy édesanya részére. Igen, együtt lüktetett szívünk a fiammal és a lányommal. Köszönöm Hegyi Zsuzsának a szép szavakkal, mondatokkal teletűzdelt szöveget! Úgy van, ahogy írja, ilyenek az Anyák mindennapjai! És végül köszönöm a Főszerkesztő asszonynak és a lap minden egyes munkatársának, hogy a sors ilyen emberekkel ajándékozta meg ezt a csodálatos lapot, a VASÁRNAPOT.

Krizsanné Kajos Irén, Nagyfödémes

Anyák napja Inámban

Számtalan izgalmas esemény van az életben, de ezek közül is talán az egyik legfelemelőbb, legjobban várt az anyák napi ünnepség. Annak is, aki először éli át ezt az élményt, de annak is, aki már másodszor, harmadszor vagy akár többedszer, hisz mi, szülők legalább annyira izgulunk a nagy napon, mint a műsorban fellépő aprócska csemetéink. Az inámi önkormányzat idén sem feledkezett meg erről a kiemelten kedves napról. Anyák napja alkalmából családias hangulatú rendezvényt tartottunk május 6-án a helyi kultúrházban.

Anya, mama – ezek azok a csodálatos szavak, amiket életünkben elsőként kimondunk. A gyermekek és a felnőttek szívében az édesanya különleges helyet foglal el. Ő az, aki számára kortól függetlenül mindig mi, a gyermekei vagyunk a legfontosabbak, Ő az, akivel örömünket, bánatunkat mindig megoszthatjuk, akiben mindig bízhatunk. Ő az a személy, aki minden körülmények között képes összetartani a családot, akinek jelenléte, gondoskodása életünk fontos része, aki aggódik miattunk, aki őszintén örül sikereinknek, és akihez mindig visszatérhetünk.

A meghitt, bensőséges ünnepen Inám önkormányzata nevében Régi Zsolt polgármester üdvözölte a megjelenteket és mondott köszönetet minden édesanyának, nagymamának mindazért a sok jóért, amit családjukért, gyermekeikért, unokáikért tesznek. Ezután a helyi óvodások léptek színpadra. A zenés, táncos, verses összeállítás témája a gyermek számára legnagyobb kincs, az édesanya köré fonódott, szeretettel kinyilvánítva, milyen áldozatos munkát végez nap mint nap. Az anyukák és nagymamák meghatottan törölgették könnyeiket, miközben boldog mosoly is átsuhant arcukon. Dalcsokorral kedveskedett a résztvevőknek a Csemadok UNICUM kórusa. Tarka repertoárjuk ezúttal sem okozott csalódást, teljesítményüket vastapssal jutalmazta a hálás közönség.

Azt gondolom, minden ott jelen volt felnőtt nevében kijelenthetem: tiszteletünk és köszönetünk Klárinak, Amálkának, Robinak meg persze a kis „hősöknek” és minden fellépőnek, akik ilyen ügyesen helytálltak, és megszépítették mindannyiunk délutánját.

Nagy Mária, Inám

Kassa a történelem tükrében

Január 19. – Kassa felszabadításának napja (1945), február 25. – győzelmes kommunista február (1948), április 5. – a Kassai Kormányprogram kihirdetése (1945), május 8. – győzelem a német fasizmus felett (1945).

A szlovákiai közmédiában minden év tavaszán többször megemlékeznek a fent említett történelmi eseményekről, különösen, ha ezek valamelyike kerek évforduló, mint ahogyan az idei évben is konkrétan a győzelmes február. De a fő esemény mindig május 8-ára összpontosul, amely nap állami ünnep is.

Kassa felszabadulásának emléknapját az idén is január 19-én tartották. Ezen a napon a hivatalos szlovákiai szervek és a lakosság egy része is megemlékezik a város felszabadításáról, e napon ugyanis a szovjet Vörös Hadsereg 4. Ukrán Frontja Ivan Petrov generális vezetésével elfoglalta Kassát és környékét, bár az akkori kassaiak nagy része ezt nem igazán így képzelte. Úgy mondogatták: „No, bejöttek már a muszkák.”

Az idén is megkoszorúzták a szovjet katonák és az ismeretlen katona emlékművét az Antifasiszták Szlovákiai Szövetsége és Kassa város vezetése képviseletében a Hősök terén. Az ünnepi beszédekben elhangzottak a felszabadításról a szokásos dicsőítő értékelések és méltatások, kiemelve hazai és nemzetközi jelentőségét. A város vezetése részéről többek között az is elhangzott, hogy ezen megemlékezésekre már csak az idősebb generáció jön el, a fiatalokat valahogy nem érdekli a borzalmas múlt. Igen, egyrészt igaz ez, hiszen a mai fiatal korosztály más dolgokkal törődik, nagy részük az iskolából kikerülve egzisztenciális gondokkal küzd. De e megemlékezések kapcsán valahogy mindig el van hallgatva, hogy a felszabadulás utáni korszak sem volt valami sétagalopp. Nos, a történelmi igazságtételhez az is hozzátartozik, hogy a szóban forgó emléknapot három dimenzióban értékelhetjük:

* e napot tartjuk a fasizmus alóli felszabadulás napjának,

* ettől a naptól kezdődött érvényesülni a szovjet hatalom beavatkozása, majd 1948 után a kommunizmus diktatórikus és leigázó korszaka,

* e napon semmi jó nem történt, csak az egyik rosszból a másikba kerültünk.

Azt mondogatták az akkor élő tapasztalt emberek, hogy az az eszmei irányzat, ami -izmus képzővel végződik, sohasem lehet jó. Milyen igazuk volt! Mert talán a mostani kapital-izmus olyan jó volna?

Nem lenne korrekt a történelmi események értékelésénél, ha csak az utóbbi korszakot vennénk figyelembe. Vissza kell nézni egy kicsit a tágasabb múltba, mert minden korszaknak megvolt a maga sajátossága, pozitív és negatív értelemben egyaránt. Folyt. köv.

Buday Ernő, Kassa

Gasztronómia a múltban, jelenben és a jövőben

Befordultam a konyhára… írta Petőfi Sándor, igaz, ez nem ízről, hanem a szerelem lángjáról áradozik (persze többek között a pipa és a tűzhely is benne foglaltatik összehasonlítás végett). Veres Istvánunk is elmélkedik a Vasárnap vezércikkében a konyháról Élet a konyhában címmel, ami bennem is elindított valamit e témáról.

A 20. század 46–64. éveiben a nagyon egyszerű, de annál finomabb falusi konyhához voltam közelebb, mivel falun nevelkedtem. Utána a főiskola menzáját két évig látogattam, mivel nem voltam s a mai napig sem vagyok válogatós. Akkoriban – Kassán – a reggeli két mákos kifliből és egy csésze kakaóból állt, amit egy cukrászdában álló helyzetben kaptunk be, mivel sietni kellett az előadásra. Az ebéd egy diákok által látogatott vendéglőben, már ülve, meleg étel formájában. Első fogásként leves, második pedig egy olcsóbb húsétel, krumpli, rizs, néha knédli, úgymond, szárazon. Délután néha innen mentünk „boncolásra” egészen a vacsoráig, s mivel a diákszállás messzebb volt, a város peremén, megint csak éhes gyomor kellett az általában „vízzel” főzött vacsorához (gulyás vagy papírvékony hús rizzsel, krumplival, knédlivel). Ugye változatos étrend? Itt térnék vissza az 50 évvel ezelőtt történtekre és átéltekre. Ekkor ugyanis a kötelező katonai szolgálatomat teljesítettem a nyugatnémet határon. Igaz, hogy harci alakulatnál szolgáltam, de mint egészségügyi felelős a konyháért (2000 személynek főztek) és a vízgazdálkodásért is felelős voltam. Minden reggel mintát kellett vennem a vízből és a főzéshez használt nyersanyagból, amit aztán egy kislaboratóriumi teszttel ellenőriztünk. Így kerültem közel a gasztronómiához, amit az is tanúsított, hogy két év alatt 20 kilót híztam, mivel a gyengélkedőn, ahol szolgálatot teljesítettem, volt egy kis konyha a betegeink részére, ahol a mintának kiválasztott kilós színhúst a szolgálatot teljesítő szakács ínyencfalatként elkészítette, mindig más recept szerint. Közben természetesen jártam reggelire, ebédre és vacsorára a beosztottjaimmal, s mivel közöttük voltak a főszakácsok is, estére a szállásunkon is volt terülj-terülj asztalkánk. Emellett kipróbáltuk a tábori konyha katlanban főzött teáját, kávéját, ételeit is, amikor a gyakorlótéren töltöttünk általában minden évszakában az évnek kb. négyszer tíz napot, ahol helye volt a zöldfülűek és öregfiúk közötti, nem mindig egyenrangú kreativitásoknak is (persze az öregfiúk javára, így tanulták meg a zöldfülűek megenni a forró levest és a bepanírozott katonai zöld vastag zoknit kirántott hús gyanánt). Na de minden zöldfülűből öregfiú lett, és tradicionálisan adta vissza az újoncoknak az öröklött szokásokat. Most fogyasztói társadalomban élünk, divatosak az egészséges ételek, így vannak vegetáriánusok, méregtelenítő és fogyókúrák, határokon átnyúló ételkülönlegességek, jobbnál jobb receptek (lásd a Vasárnap által ajánlottak, ezekért köszönet). A jövőre hagytam a jövőbeli étkezés vízióját, az ún. űrkonyhát, pl. sűrített ételeket, pasztákat, esetleg tablettákat, amiket már kipróbáltak az űrhajósok. Reméljük, marad valami az ízlelőbimbóinknak is.

Bokros Gyula, Vígtelke

Meghitt találkozó

Városunkban több mint tíz évvel ezelőtt Rácz Ilona létrehozta a Napsugár csoportot, amely mentálisan sérült fiatalokat tömörít. Minden héten szerdai napon találkoznak a református egyház gyűléstermében, ahol beszélgetnek, énekelnek és együtt imádkoznak. Megkönnyebbülést jelent a szüleik részére is ez az együttlét, ahol közösen elmondhatják mindennapi gondjukat-bajukat. Évente több alkalommal kirándulni is elviszik őket. Voltak már Kovácspatakon, a Balatonon, de egynapos találkozón is részt vesznek, mint legutóbb, amikor a csallóközi Tany község látta őket vendégül. Nagyon meghitt találkozó volt, amely az ottani református templomban Csík György helybeli lelkipásztor szolgáltatta istentisztelettel kezdődött. Utána átvonultak a közeli napközi otthonba, amely szintén az egyházhoz tartozik. Nagy örömmel fogadták a régi ismerősöket, szeretetvendégség közben jó hangulat alakult ki a jelenlevők között. Hála a szervezőknek, volt egy szép napjuk, melyet a sorstársak és a Napsugár csoport tagjai együtt tölthettek.

Hostina Irén, Komárom

Nem jó az embernek egyedül

Ez a keserű igazság! Én is, mint sokan, több éve eszem az özvegyek keserű kenyerét. Így hát hagytam magam rábeszélni, hogy adjak fel ismerkedési hirdetést. A múlt hónapban meg is jelent egy meg nem nevezett szlovák nyelvű ismerkedési hetilap hasábjain. Én megadtam a jeligét is, amelyre a szerkesztőségbe várom a válaszokat. A címet és a telefonszámot a szerkesztőségnek írtam meg. De sajnos az történt, hogy ők a telefonszámomat mégis közölték. No, én már akkor sejtettem a nem jót! És sajnos a gyanúm be is igazolódott. Bizony, heteken keresztül kaptam mindenféle hívásokat, de sajnos több volt a kevésbé normális. Igen, olyanok is, akiknek az IQ-ja bizony nem érte el a hintaló szintjét sem. Én persze mint idősödő hölgy ezeket kikértem magamnak, és a hívást megszakítottam. Ezeket okulásul írtam azoknak, akik hasonló cipőben járnak. Remélem, soraim tanulságul szolgálhatnak sok sorstársamnak.

Nagy Márta

Kedves Vasárnap!

Olvastam az Új Szóban nemrég, hogy talán 65 évesen lehet nyugdíjba vonulni, tovább állítólag nem nyújtják a korhatárt. Tudjuk, ennek különböző okai vannak, pl. a rossz demográfiai feltételek, csakhogy azt figyelembe kell venni, amiről nem nagyon nyilatkozik a kormány, hogy rendkívül megugrott az elhalálozás a közép- és a fiatalabb középkorosztály körében (szintén több oka van ennek, fokozott stressz, bizonytalanság a munkahely megőrzésében, túlhajszoltság, egyebek). Megtörténhet, hogy nem lesz, aki gondozza majd az időseket vagy a nagyon öregkorúakat! Meg persze aki az ötvenes évei körül veszíti el a munkáját, az hol talál munkahelyet, hogy még 65 éves koráig dolgozzon? Üdvözlettel:

Petőcz Mária, Komárom