Állunk rendelkezésére!

<p>Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk NÉVVEL, CÍMMEL ellátott leveleiket, mégpedig a megváltozott címünkre:&nbsp;<strong>Duel-Press, Vasárnap szerkesztősége, P. O. Box 222, 830 00 Bratislava, vagy a vasarnap@vasarnap.com</strong>&nbsp;elektronikus címre. A közlésre érdemes levelek beérkezés vagy téma szerint és szerkesztve jelennek meg!&nbsp;<strong>Legyen eredményes ez a hetünk is!</strong></p><div>&nbsp;</div>

Nomád olimpiai bajnok

A Magyar Asszonyok Ligája gútai csoportja még januárban meghívta a helyi tájházba Vermes Istvánt, a nomád olimpiai bajnokot. A helyszín pár perccel kezdés előtt zsúfolásig megtelt. Vermes István a gútai Vermes törzs törzsfője, a budapesti Kassai Lajos tanítványa. A bogyaréti tanyavilágban nőtt fel, a helyiek szerint ő volt a környék legrosszabb gyereke. A lovakat már kiskorában megszerette. Kassai Lajos budai találkozásuk után azt mondta neki, hogy a lovas íjászkodáshoz nem kell más, csak egy ló és egy íj. Először a barátjától kért kölcsön lovat, azon gyakorolt. 2016 szeptemberében már a magyarországi küldöttség tagjaként Kirgizisztánban aranyérmet szerzett a nomád olimpiának is nevezett játékokon, ahol 40 ország részvételével 23 versenyszámban zajlottak a küzdelmek. Felemelő érzés volt a dobogó tetején hallgatni a magyar himnuszt, mondta, és az aranyérem mellé 120 000 kirgiz szomot is kapott. Élménybeszámolója majd három órán át tartott szünet nélkül (!), csak nyolc óra körül hagyta el a helyiséget egy-két kisgyerekes család. Óriási élmény volt hallgatni és diavetítésen látni a humorral teletűzdelt beszámolót. Elmondta még, hogy kis csapatával állandó résztvevői – személyesen Geszti Péter hívta meg őket – a budapesti Nemzeti Vágtának, mely évente a Hősök terén zajlik. Ők nem versenyeznek, hanem lovasíjász-bemutatót tartanak, aminek óriási sikere van, a televízió is közvetíti.

Paulovics László, Gúta

 

Pénz beszél, kutya ugat

A régiektől hallottam ezt a szlogent, de gyerekként nem tudtam felfogni az értelmét. A pénz hatalom! A pénzért gyilkolnak, pénzért megvesznek gyönge jellemű embereket becstelen cselekedetek elkövetésére. A második világháború idején is egy ember uralta egész Európát, ismerjük a következményeit, koncentrációs táborok, romokban sínylődő országok, évtizedekig tartó nyomor és szegénység. A történelem folyamán a kis országok mindig ki voltak téve a nagyhatalmak kénye-kedvének. Tisztelt szerkesztőség! Önök nem először sértegetik a magyar kormányt és annak vezetőit, azt az Orbán Viktort, aki a külhoni gyerekeket ingyen nyaraltatja Magyarországon, és sok egyéb támogatással hozzájárul ahhoz, hogy kisebbségiként is érvényesülhessenek hazájukban. Hol vannak az Önök gyökerei? A Soros által támogatott Pakisztánban, Afganisztánban vagy Szíriában? Mert a kép azt mutatja. Sem szülőhazájukat, sem az anyaországot nem tisztelik. Nagyon szélsőséges irányba halad a Vasárnap. Ami pedig a Fico-kormányt illeti, soha ilyen jó és szociális nem volt a szlovák–magyar viszony, mint a jelenlegi kormány alatt. Noha szomorúan vettem annak idején tudomásul, amikor széthullott az MKP, de miért baj az, hogy a Bugár Béla közreműködik a szlovák pártokkal? Attól ő még nem tagadta meg a magyar nemzetiségét. Szlovákiában botrányos dolgok történnek. Sajnos! De mutassanak csak egy országot, ahol minden rendben van. Ilyen ország nincs. Tehát ne keressük a kákán a csomót. Sátáni világban élünk, és erős negatív nyomások sújtják az emberiséget. Kérem szíves elnézésüket, ha netán írásommal bárkit is megbántottam. Csak éltem a szólásszabadság lehetőségével. Most már lehet rám követ dobálni!

Bajtek Erzsébet, Szímő

 

Kiskirályság

Szlovákiát szerintem már régen nem lehet jogállamnak minősíteni, sőt még demokráciának sem, hanem egyenesen kiskirályság uralkodik. Jólét szempontjából a lakosságot három főbb csoportra osztanám. Kezdeném a kiskirálysággal, ahová tartoznak a hirtelen meggazdagodott polgárok, akiknek a meggazdagodás csak annyi volt, mint egy álom. Este lefekszel, és reggel már gazdag ember vagy. Ezek az igazi kiskirályok dúskálnak minden földi jóban, a hirtelen szerzett vagyonukat féltve őrzik, és azt is, hogy hol és hogyan szerezték. Azt pláne! Arról senki emberfiának nem szabad tudomást szerezni, szóvá tenni avagy vizsgálódni, mert az darázsfészekbe nyúl, és bizony nagyon megütheti a bokáját. Sok kellemetlen tanút betonoztattak már be, és semmilyen lelkész nem mondott utolsó imát felettük. Példa rá a két ártatlan újságíró meggyilkolása. A Fico-kormány egymillió eurót tett ki csalinak, hogy fogja el a tettest. Kérdezem én, ez nem a rendőrség dolga volna? Elvégre azok vannak azért fizetve. Ha az államnak annyi felesleges milliói vannak, akkor oda folyósítsák, ahová nagyon szükséges. Iskolákra, nyugdíjemelésre, kórházakra stb.

A középrétegbe azok a polgárok tartoznak, akik becsületes munkával keresik a kenyerüket. Van tisztességes lakásuk, megélhetésük. Nem dúskálnak, de nem is éheznek, nem nyomorognak.

A harmadik rétegbe tartozik a sok beteg, rokkant ember, a nyugdíjasok, a roma lakosság. Végezetül a sok hajléktalan, ami eddig sohasem volt. Soknak nincs tető a feje fölött, eleségük nagy részét a kukából szedik ki. Piszkosak, rongyosak, büdösek. Nap mint nap kell szembenéznünk ezekkel a tényekkel. A kenyerem javát már megettem, de ennyi koldust sohasem láttam az országban, bármilyen rendszer volt is. De csak hallgattunk. Kinek szóljunk, ki hallgat meg bennünket? Pedig: vétkesek közt cinkos, aki néma, ahogy Babits Mihály írja a Jónás könyvében. De nálunk nem szabad ezeket bolygatni, mert az életével fizethet, aki megteszi. Meddig várjunk még, hogy igazság legyen? Hogy a jog minden embert egyformán védjen, avagy büntessen. Nem szabad megelégedni azzal, hogy meghalt Mátyás király, oda az igazság!

Tóth Éva, Kassa

 

Ad Szomorú esküvő

Tisztelt Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő asszony! A Vasárnap március 20-i számában olvastam az Ön írását. Természetesen igaza van, nagyon szomorú, ami történt. Minden emberért kár, pláne nagy kár ilyen fiatal két emberért. És ráadásul ilyen tragikus körülmények között, ahogy ők távoztak el a világból, különösen. Jó lenne, ha kiderülne a színtiszta igazság, hogy valóban mi is történt, és legfőképpen hogyan. Miért kellett ennek a két szerencsétlen fiatalnak meghalni? Eddig csak azt lehetett tapasztalni, hogy sürgetik Robert Fico kormányfő és a belügyminisztere leváltását. Az ellenzéki pártok előrehozott választásokat szorgalmaznak, és még népszavazást is. De hogy kiderítsék, mi történt egy hónappal ezelőtt, arról nem nagyon esik szó. Az a bizonyos olasz maffia, amelyik állítólag az egészért felelős, még a Ficóét megelőző kormányok idején telepedett meg nálunk. Most meg az ellenzéki politikusok mossák kezüket, úgy tesznek, mintha ők semmiről nem tehetnének. Persze a Smer vezette kormány is felelős, már hogy is ne lenne. De a korábbi pártok és politikusaik úgyszintén. Az előrehozott választások és a népszavazás fölösleges kiadás lenne, sok pénzt venne ki az államkasszából. Még kevesebb jutna az egészségügyre, az oktatásra, az idős betegek házi gondozására.

Vass Tibor, Köbölkút

 

Szenvedélybetegek intézete

Szlovákiában, ahogy a környező országokban is, csak a rendszerváltás után nyílt lehetőség a magánjellegű intézmények és alapítványok létrehozására. Egy igen humánus szellemű, a szenvedélybetegek megsegítésére szolgáló alapítványt hozott létre a Szőcs lelkész házaspár 1992-ben a komáromi járásbeli Bátorkeszin, a Reménység Házát. Alkohol- és drogfüggő emberekkel kezdtek foglalkozni. Magyarázatként, hogy hogyan jutott eszükbe ez a nemes gondolat, egy kicsit vissza kell kanyarodnom a múltba. A házaspárt baráti szálak fűzték a budapesti szintén lelkész Bereczky házaspárhoz, akik már régebben létrehozták az Emberbarát Alapítványt. Önerőből rendbe hoztak egy rossz állapotban levő zsinagógát, és elnevezték Mindenki Templomának. Istentiszteleteket, összejöveteleket, koncerteket tartanak benne, a gondozottaknak szállást és munkahelyet biztosítanak. Kialakítottak egy saját pékséget is, mely szó szerint kenyeret, mert munkát ad az ott élőknek. Ennek példáját vette át a Szőcs házaspár. Az ott lakó gondozottakkal egész napos foglalkozást tartanak, munkaterápia keretében művelik a kertet, rendezik a parkot, besegítenek a konyhán, a szobák takarításában. Sportolási lehetőségük is van. Részt vehetnek a napi áhítatokban, Biblia-magyarázó alkalmak is vannak. Néhány éve átköltöztek Bátorkesziről a Csallóközben levő Nagykeszire, ahol egy új épületben folytathatják tevékenységüket. Nagy öröm az alapítók és vezetők számára, hogy segítségükkel sikerült sok fiatalnak megszabadulnia a gyötrő függőségektől. A kezelés után ismét helyt tudnak állni az életben, sikerül új munkahelyet találniuk, beilleszkedniük a közösségbe. Új életet tudnak kezdeni. Szlovákiában ez az egyetlen magyar nyelvű intézmény, ahol a rászorulók saját anyanyelvükön beszélhetik meg gondjaikat, bizonyságtételeikben elmondták, hogy hit által gyógyultak és szabadultak meg a sokéves kínjuktól, amire önerőből képtelenek lettek volna.

Hostina Irén, Komárom

 

Az elveszett örökségünk

Az ember az évszázadok során óriási változáson, úgymond, fejlődésen esett át mind külsőleg, mind a gondolkodását tekintve. Ezzel kapcsolatban nemcsak sejtéseink vannak, hiszen történészeink a tudományt felhasználva tényekkel bizonyítják az emberiség óriási fejlődését. Amióta az ember ismeri a tüzet, és felismerte fontosságát, gondolkodó emberré vált, így fölé kerekedett minden élőlénynek a földön. A szakaszonkénti fejlődés során eljutott oda, hogy a technika vívmányait kihasználva elhagyta a Földet, ezzel is megmutatván, hogy amit eddig elért, az már valami. Ám a csúcstechnológiának és az atomkorszaknak köszönhetően „pozitívnak” induló fejlődésünk irányát meghatározva átléphet egy határvonalat, amikor a fejlődési folyamatunk lelassulhat, sőt visszafejlődhet. Elfeledkeztünk ugyanis egy fontos tényezőről, mely szerint a jelen csak a múlt együttes ismeretével válhat fejlődőképessé.

De semmi pánik, mi mindent elkövetünk annak érdekében, nehogy a visszafejlődés bekövetkezzék, és a tudatlanság emberi csökevénnyé tegyen bennünket. A fejlettségi mutató állását követve láthatjuk, hogy nemcsak nyelveket beszélünk, hanem az önképzésben sem maradunk el más országoktól. Legfőképp arra vagyunk büszkék, hogy van hagyományunk, melyet az örökségünk részeként büszkén adhatunk át a jövő nemzedéknek. Példával járunk elöl. Az esti beszélgetés és a mese helyett veszekedés. Színház, mozi, könyv helyett a pénznyelő automaták és az italboltok szorgos látogatásával töltjük időnk nagy részét.

A világfejlődést követve megfigyelhetjük, a mai kor emberére jellemző tulajdonságoknál nemhogy fejlődésről, inkább visszafejlődésről beszélhetünk. Sokak szerint ez képtelenség, de ha jobban körülnézünk, láthatjuk azokat az embereket, akik közönyben, felelősség nélkül és tehetetlenségben rejtőzködve élnek. Az ember történelmében valóban nagy a változás. Olyannyira megváltozott, hogy nem ismeri meg önmagát. Nem tudja, ki ő, ki volt, ki lett, de főleg azt felejti el, honnan jött. Elfeledve, hogy ahonnan jött, onnan hozott is valamit – az örökségünket. Az örökségünk pedig a hagyomány, a tisztelet és a felelősség, amit valahol a számítógépes, túlfejlett világ felé rohanva elveszítettünk.

Nyitrainé Verbók Ilona, Kőhídgyarmat

 

Kedves Vasárnap!

Tisztelt Szabó G. László! Előfizetője vagyok a Vasárnapnak. Mindig várom és elolvasom az Ön írásait, nagyon jó, hogy van valaki, aki foglalkozik a híres emberekkel. Kívánunk sok sikert munkájához.

Zsóka és a komáromi színházkedvelők

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?