Állunk rendelkezésére!

Köszönet, Uram...

Az elmúlt évért, a napokért, mikor boldogok voltunk, a napokért, mikor másokat tehettünk boldoggá. A napokért, mikor szomorúak voltunk, és vigasztalást kaptunk, a napokért, mikor mi vigasztaltunk másokat. A napokért, mikor együtt tudtunk sírni a sírókkal, a könnyekért, melyeket letöröltél, a napokért, mikor mi törültük le mások könnyeit. A betegségekért, mikor éreztük, hogy velünk szenvedsz. A napokért, mikor sötétségben voltunk, és megpillantottuk fényességedet, a napokért, mikor mi vittünk be egy kis fényt mások életébe. A napokért, mikor elestünk, de Te felemeltél minket, a napokért, mikor bátorságot adtál, hogy lehajolhassunk az elesettekhez. A napokért, amikor örömmel ajándékoztál meg bennünket, és amikor a mások örömének is szívből tudtunk örülni. A csöndért, melyben Rád leltünk, a békédért, amit csak Nálad találunk meg, a hűségedért, hogy sose hagysz el bennünket. A napokért, amikor másokért imádkozunk, a napokért, mikor rácsodálkozunk erre a csodálatos világra, és próbáljuk még szebbé tenni. A napokért, mikor akadályokba ütközünk, és mikor rájövünk, hogy Veled az árral szemben is lehet úszni. A napokért, mikor segítünk a hiányt szenvedőkön, néha egy kedves szóval, egy szelet kaláccsal vagy csak azzal, hogy türelmesen meghallgatjuk őket. A napokért, mikor a felénk dobott követ nem dobjuk vissza, hogy a kis dolgoknak is tudunk örülni, s hogy utolsók is tudunk lenni. Uram! Köszönet az életért, életünk minden napjáért, a nap minden órájáért és az óra minden percéért. Köszönjük, hogy megszülettél, és kérünk, maradj velünk, mert szükségünk van Rád!

Bugyi Mária, Nagymácséd

Mit hozzál, új év

Az új év kapuját átlépve akaratlanul is megállunk és elmélázunk. Nosztalgiával mérlegeljük a múlt esztendő sikereit vagy kudarcait. Ami szép volt, boldogan nyugtázzuk, ami gondot és bosszúságot jelentett, annak pontot rakunk a végére, hadd ne ismétlődjön tovább.

Drága új év, ha kérhetnénk mi, halandók, elsősorban jó egészséget kérnénk, hogy ne kelljen nyugdíjunk egy részét gyógyszerekre kiadni! Hozzál örök békét a világnak, ne háborúzzanak egymással az emberek a hatalomért, a pénzért, mert annak csak a sok szegény látja kárát. Továbbá kérünk, szűnjön már meg a tömeges népvándorlás, mindenki ott keresse megélhetését, boldogságát, ahol született, ahol ősei nyugosszák örök álmukat. Az új évben szeretnénk magasabb nyugdíjat kapni, mert az árak és a szolgáltatások emelkednek európai szintre, vagy talán még annál is magasabbra, a nyugdíjak viszont csak nevetséges összeggel minden évben. Drága új év, hozzál az emberiségnek nagyobb igazságot, változtasd meg a törvényeket, hogy ne ott legyen a jog, ahol a pénz és a hatalom. Büntesd meg azokat, akik eltulajdonították az ország vagyonának nagy részét, és kényszerítsed arra, hogy visszaadják a közös tulajdonba. Minden embernek egyformán szolgáltass igazságot. A törvény minden embert egyformán védjen vagy büntessen. Drága új év! Adj erőt és kitartást a Szlovákiában élő magyar embereknek, hogy nagyobb összetartással tevékenykedjenek a magyarság fennmaradásáért, céljaikért, kultúrájukért. Végezetül, ha lehet, varázsoljál az emberek szívébe több megértést és tiszteletet, hogy bárhol éljenek is a földkerekségen, segítsék és szeressék egymást!

Tóth Éva, Kassa

Egyél, igyál, panaszkodjál

Ünnepek ünnepe a karácsony, kedvesek az emlékei. Gyerekkoromban különleges bánásmódban részesült a bennünket akkor meglátogató rokon. Étel, ital került az asztalra, és nagyanyám sosem mulasztotta el a szívélyes kínálást: egyél, igyál, panaszkodjál! Miért kapcsolta össze ezt a három dolgot, nem értettem. Természetesnek tartottam, hogy tüneményes gyorsasággal, csak ilyen alkalomra tartalékolt finomságok kerültek az asztalra. Rejtély volt viszont előttem, miért kell a sült húst, vaníliás palacsintát panaszkodva fogyasztani. Akkor még szerencsére nem tudtam a lelki teher tatarozásának szükségességéről. Mégis szórakoztatott a dolog, és a vendég által elfogyasztott palacsinták számlálása közben megtudtam ezt-azt a távolról érkezett, mondjuk, harmadik faluban lakó rokonunk viselt dolgairól. A tizedik palacsinta legyűrése után szóba került az élhetetlen szomszéd, a büszkén emlegetett kétmázsás hízó, és a közös gazdaságból a három számmal nagyobb gumicsizma szárában hazahordott kukoricadara is learatott némi vidámságot. Csak arról nem beszéltek, miért jó, netalán kell panaszkodni.

Az egyre szaporábban múló években mi is fejtetőre állítottunk dolgokat. Emlékké homályosult boltokban a sorban állás, a polcok roskadásig teltek áruval. Közben el-elvetettük a sulykot, evés-ivás közben mi is panaszkodhatnánk, de miért tennénk? Az evésnél maradva, nyitott kapuk döngetéseként hatna ismételgetni, hogy az élelmiszereink fölös mennyiségben tartalmaznak vegyszereket, melyek tartósítják, színezik és szemnek, szájnak kívánatossá teszik a csodálatos csomagolásban található portékát. Hogy mellékesen az egészségünket károsítják, és környezetünket szennyezik, mindenki tudja, mi a csodának panaszolnánk? Egyébként a tudálékos magyarázkodók szerint mi, vásárlók tehetünk a rajtunk lecsapódó negatív hatásokról, mert fogyasztjuk az ilyen, apró betűs, ám érthető feliratokkal jelölt árut. A szövegolvasáshoz szükséges nagyítóüveget és a gondok megoldását eleddig elfeledték mellékelni. Ugyanez a helyzet az italokkal is. Sok mindent tartalmaznak, amit az egészség nem, de a belőle profitálók lelkiismerete elbír. Vegyszerek, cukrok, esetenként faszesz is jelezte a nyereségvágy túlkapásait. Köztudott, a lelkiismeret nagyon idomítható emberi érzés, a miénk is, nemcsak a kereskedőké. Nagyon úgy néz ki, humánus elveinket rossz helyen erőltettük, pedig akarata ellenére nem érdemes senkit boldogítani. Előbb csodálkoztunk, majd megdöbbentünk, amikor „ölünkbe hullt” csaknem egymillió bevándorló, akiket elsősorban nem az öreg kontinens kultúrája, hanem az anyagi jólét vonzott. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a megsegítettek közül néhányan az életösztönt sutba vágva egész uniós rémületet keltettek. Riadókészültséget teremtettek az eddig békés kontinensünkön. Talán jövőképük keresése közben, de alaposan feladták a leckét. Ez esetben már panaszkodhatnánk, de a közmondás szerint – és most jobb híján azzal példálózhatunk – minden rosszban van valami jó. Mert az illetékes politikusok szerint kitűnő, olcsó munkaerőhöz jutottunk. Lelkük rajta, ők már csak tudják, mennyi hasznot profitálhatunk a terrorizmussal aláfestett befektetésből. Tegyük hozzá, a szerencsétlen áldozatok életének árán, a békénk, a napi nyugalmunk feladásával, a holnapunk bizonytalanná válásával üzletelünk. Hát ez így, év elején bizony keserű megállapítás, de reméljük, az elkövetkező történésekben benne van a nehézségek jobbra fordulásának ígérete is.

Gazdag József, Jányok

Kellemetlen Mikulás

December 6-án elmentem egy kis mikulási bevásárlásra. A pénztárnál kártyával fizettem. Mivel az összeg meghaladta a 15 eurót, kaptam egy kaparós sorsjegyet. Alighanem arra koncentráltam, emlékszem, hogy a számlát betettem a pénztárcámba, de utána már semmire sem. Ezalatt ellopták a pénztárcámat a bankkártyámmal, személyimmel, vagy 100 euró és 4000 Ft kézpénzzel. Ahogy észrevettem, azonnal visszamentem a 3. számú (több nem is működött!) pénztár alkalmazottjához, de ő állította, hogy nem látott semmit, és nála nem hagytam a pénztárcámat. A kaparós sorsjegyet pedig a neten lehetne érvényesíteni, de sajnos minduntalan azt írja ki, hogy: Vaše pripojenie nie je súkromné. Én próbáltam a megadott címen reklamálni, de a mai napig nincs válasz. Azonnal még az üzletből telefonon letiltattam a bankkártyámat, és átmentem a rendőrségre, hogy letiltassam a személyimet is. Csináltattam újat, olyan 1 hónap múlva lesz meg, nagyon rendesen viselkedtek velem. Mind a banki telefonos hölgy, mind a rendőrségi ügyintéző – még csokoládéval is kínált, és csak nyugtatgatott, mert látta, hogy nagyon a padlón vagyok!

Aztán ért az újabb sokk: a helyi bankfiókban nem fogadták el az ideiglenes rendőrségi azonosítómat, nem utalták át a Vasárnapnak és a biztosítómnak a befizetendő összeget, sem új kártyát nem tudtak adni, persze készpénzt sem! Ott álltam karácsony előtt fillér nélkül, mert a nyugdíjam a bankba megy, mivel a kórházi kezeléseim miatt sose lehet tudni, mikor hol vagyok. Nagyon el voltam keseredve, és mindezt csak azért írom le, hogy mindenki okuljon az esetemen, és nagyon vigyázzon a pénztárcájára, az irataira, mert igaz, hogy karácsony előtt nagyobb a felhajtás, de év közben is bármikor érhetik az embert kellemetlen meglepetések.

Paulovics László, Gúta

A gazdagságról

Mi jellemzi a gazdagságot? Kacsalábon forgó kastély, luxusjacht vagy a nagy bankok páncéltermében felhalmozott aranyrudak? Igen. Ez az anyagi gazdagság, amit szabad szemmel láthatunk, és a fél világ irigyelhet.

Nem mindegy, hogy ki hogyan jut a nagy gazdagsághoz. Van, aki szerencsés csillagzat alatt született, más örökösként lett gazdag. Vagy mint például a számítógépek zseniális fejlesztői, akik tehetségükkel és szorgalmukkal, egy kis autógarázsból indulva világelsőnek számító vállalatot hoztak létre. Ilyeneket találunk a kisvállalkozók között is, akik nem tartoznak a milliomosok közé, de amit elértek, azt a szorgalmukkal és tehetségükkel érték el. Ők is, mint a nagy vagyonnal rendelkezők, előbbre viszik az emberi fejlődést. A kisvállalkozók milliói szerte a világon az emberiség javát szolgálják.

Mindennek van másik oldala is. Ide azok a gazdagok – milliomosok – tartoznak, akik nem a munkájukkal, hanem harácsolással, csalással, hamissággal, lopással, sőt rablással tettek szert nagy vagyonra, mások kárára. Őket már az Írásban is említi Urunk, amikor példabeszédében felhozza a tű és a teve hasonlatát. De nemcsak a szupergazdagok között találunk ám gátlástalanokat, fellelhetők ők az alacsonyabb szférákban is – például jogosan járó bérek visszatartása vagy kölcsönpénzek meg nem adása. A nagy mamutvállalatok az elvégzett munkákért járó, szerződésbe foglalt jogos összegeket nem térítik meg a beszállító-bedolgozó alvállalatnak. Azután itt vannak az uzsorások, akik a legszegényebb rétegeken élősködnek. Ezekre a kisebb kaliberű gazdagokra is hasonló elbírálás vár, mint a Szentírásban említettekre.   

Puss Rudolf, Somorja

Karácsony szelleme(i)

A karácsony a szeretet ünnepe, a megértésé, a toleranciáé és az egymásra figyelésé. Nagyon sokan tiszteletben is tartják, és legalább ebből az alkalomból gyakorolják is. Nagyon sokan, de nem mindenki. Főleg az olyanok nem, akik szótárában a felsoroltak meg sem találhatók. Az ilyenek aztán meg tudják keseríteni nagyon sokak ünnepét. Így volt ez karácsony szentestéjén Ipolyságon is. Néhány számítógép-monitortól beszűkült látókörű ifjú titán megerősítve pár féldecivel, maradandót akarva alkotni, mivel építeni nem tud, rombolni kezdett. Alkohol adta erejüket ugyan min is bizonyíthatták volna, mint a lakótelepi padokon, szőnyegporoló állványokon és szemétkukákon. Azok nem tudnak elfutni az okosabb enged értelmében, és ami a fő: nem ütnek vissza! Az ilyenek bátrak falkástul akár egy tolószékes rokkantnak is neki „mernek” menni, miközben józan állapotban egy szigorúbb tekintettől is tele a gatyájuk. Az a filozófiai tétel, mely szerint „a lét határozza meg a tudatot”, náluk fordítva érvényesül, miután megisszák a lét, elmegy a tudatuk. A folytonosság értelmében rájuk kellene bízni a jövőt. Már előre borzonghatunk. Ha saját magukkal nem tudnak mit kezdeni, mihez kezdenek majd a jövővel? Azt nem lehet kialudni, mint a másnaposságot, na meg az aztán kegyetlenül vissza is tud ám ütni! A baj csak az, hogy arra sok ártatlan ember is ráfizet végül.

Belányi Gyula, Ipolyság

Sorsfordulás

Idős édesanyámmal és a kis unokámmal éppen az óvodából mentünk hazafelé, mikor találkoztunk egy rég nem látott ismerőssel. Szó szót követett, szomorkásan mondta, hogy neki is ilyen öt év körüli unokája van, mint a miénk. Sajnos ritkán láthatja, mert nagyon messze, Ausztráliában telepedtek le. Elmesélte, hogy a leánya és a veje is diplomás, de nem tudtak munkát találni, két évig náluk laktak, szegényesen éltek a kis nyugdíjukból. Mikor a kis unoka megszületett, megelégelték ezt a pénztelenséget, és egy ismerősük invitálására elutaztak szerencsét próbálni, és ott is maradtak. Évente egyszer hazajönnek, karácsony környékén, de az kevés. Hiányzik az unoka, nem foglalkozhatnak vele, mint mások, nem gyönyörködhetnek a fejlődésében, fájdalmas a búcsúzás, és a hosszú várakozás a következő találkozásig. Sajnos nagyon sok fiatal család kénytelen külföldön maradni a jobb megélhetésért. Ezek után elgondolkodtam, hogy milyen szerencsés helyzetben is vagyunk, a családtagjaink a közelünkben, az unoka is sok örömet ad nekünk. Együtt tudok érezni azokkal a családokkal, akiket a sors szétválasztott.

Hostina Irén, Komárom

Kedves Vasárnap!

Kezembe került egy régebbi számuk – tavaly júniusi –, melyben megragadta figyelmemet egy szép írás, a Levél mamikának Bárdos Kingától. Hasonlóságot fedeztem fel a gondolataimban, nekem is most egy éve halt meg Anyukám, volt neki… „egy kékes selyemsála...”, én is bele-beleszagolok az illatába, felidézem az emlékeimet Mamikámról. Szívélyes üdvözlettel:

Petőcz Mária, Komárom

*

Ezúton szeretném megköszönni Önöknek, a Vasárnap szerkesztőinek a tartalmas és választékos lapot, riportjaikat. Harminc éve előfizetője vagyok.

Balázs Mária, Nagydaróc

*

Szeretném megköszönni Önöknek, hogy a Vasárnap 50. heti hűségese lettem, és átvehettem azt a kis csomagot, mely egy ünnepváró receptes albumot tartalmazott. Karácsonyi ajándéknak tekintem, és nagyon örülök neki. További munkájukhoz kívánok erőt, egészséget, sok sikert.

Feke László, Örös

*

Köszönöm a megrendelt szakácskönyvet és naptárakat. Látom, jól választottam, mert hasznos tudnivalók és jó receptek vannak bennük. Kívánom, hogy továbbra is maradjon meg ez a színvonal. Az új esztendőben töretlen munkakedvet, sok szerencsét és nagyon jó egészséget kívánok az egész szerkesztőségnek.

Szabó Mária, Százd

*

Tisztelt Főszerkesztő, Cs. Liszka Györgyi! Szintén a Vasárnap olvasója vagyok, amelyet Liptószentmiklósra kézbesít nekem a postás. Néhány évvel ezelőtt az egyik lányomtól kaptam ezt karácsonyra ajándékba, és azóta is kapom. Mindig csodálattal olvasom a cikkeit, mert „rettenetesen” tetszik, ahogyan ír a problémákról, az emberekről és a mindennapi életről. Kívánom, hogy az új évben minél több optimista témáról „legyen kénytelen írni”. Tisztelettel:

Mgr. Vyšná Edita, Liptószentmiklós