Állunk rendelkezésére!

Uborkaszezon

Ilyen is van, és nemcsak a zöldséges piacon. Amikor beköszönt a nyári vakáció, és szünetel a politika aktivitása, az országos jelentőségű hírek között, helyett amolyan familiáris értekezések csordogálnak a sajtóból. Mint például: késelésre vetemedett két hajléktalan polgártárs az utolsó féldeci elosztása miatt. Utána a kilencvenesztendős Örzsi nénit hírszerzés végett vállalt sétája közben megharapta a szomszéd kutyája. És még szerezhetünk néhány ehhez hasonló, társadalmilag fontos információt. Ebbe a langymeleg felvezetésbe rondított bele a nagypolitika vihara. Anglia kilép az Unióból! Nahát, kellet ez nekünk? Anglia, az Unió egyik, valószínűleg a legerősebb nagyhatalmi tényezője elhagy bennünket. Megáll az ész. Pedig nem kellene meglepődni a népszavazás eredményén. Közel kétszáz éve egy okos angol honatya kiötlött a már akkor is jól működő parlamentjükben egy aranyköpést, mely szerint Angliának nincsenek ellenségei, sem barátai, Angliának érdekei vannak. Valószínűleg az uniós tagsággal csorbultak az angol érdekek, vagy legalábbis nem váltották be a hozzá fűzött reményeket. Nagyon úgy néz ki, ezek a konzervatív angolok ragaszkodnak az akár kétszáz éves, idő próbálta, bevált receptekhez. Tegyük hozzá, az ilyen politikai fogások segítették a birodalmat nagyhatalmi státusba. Mi bezzeg csak az ötlet felét hoztuk haza. Kerestünk barátokat, szereztünk révükön ellenséget, közben valahogy háttérbe szorultak az érdekeink, elfeledtük érvényesíteni a jussunkat. Mindez abban gyökerezhet, hogy nekünk nem voltak évszázadokkal korábban hasonlóan okos mondásokat kreáló egyéniségeink? Bizony voltak. De az is meglehet, sőt nagyon valószínű, hogy nehezen tanulunk, sőt leggyakrabban nem is tanulunk, és ami még rosszabb, sajnos könnyen felejtünk… Na, mindegy, az angolok megoldják a problémáikat, eddig is azt tették, ők ezt sem bízzák sem barátra, sem ellenségre, járják a maguk útját. Tovább figyelve az uborkaszezon híreit, tartalmaztak azok kellemesebb kitételt is. Focimeccseken izgulhattunk minden mértékben. Eb-rangadók zajlottak hatalmas nyilvánosság és még nagyobb biztonsági intézkedések közepette. Mi abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy két vasat is tarthattunk a tűzben. Dupla lehetőség, dupla esély győztesekhez tartozni. Kezdetekben jól alakultak a dolgaink, de végül kiporolták a nadrágunkat a németek és a belgák. Hát ez kellemetlen hír volt, akkor már maradjon inkább a kutyaharapás története, gyógyításának mifelénk is megvan a hagyománya, már több mint kétszáz éve. 

Gazdag József, Jányok

Emlékünnep Borsiban

II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésnapjának megünneplésére idén a húsvét miatt áprilisban került sor. Először a Magyarországi Ruszinok Szövetsége koszorúzott 200 ember részvételével, majd A történelem kerekein a Bodrogközben címmel egy rövid kalandozásra hívták a Borsiba érkező vendégeket. 340 évvel ezelőtt Fejedelem született Borsiban címmel zárt körű konferenciát tartottak, beszámoltak a Rákóczi európai kulturális útvonal létrehozásáról. Délután az ünnepi lovas felvonulás a kultúrotthontól indult hagyományőrzők részvételével, tárogató hangjára több mint 400 ember kísérte. Amikor a református templomhoz ért a menet, megkondult a harang, itt keresztelték meg ugyanis a gyermek Rákóczit. Több neves vendég köszöntését és a bodrogszerdahelyi asszonykórust is nagy tapssal jutalmazta a közönség. Az ünnepség fő szervezője Lackó Lajos, a II. Rákóczi F. Polgári Társulás elnöke és a borsi önkormányzat polgármester asszonya. Hagyománya van községünkben, hogy akárhány résztvevője legyen az évfordulónak, mindenkit szeretettel várunk és megvendégelünk. Az idén disznótoros káposztával kedveskedtünk a vendégeknek. Köszönet a szervezőknek, a társulás férfi és női tagjainak fáradságos munkájukért, akik szabad idejük feláldozásával jutalmazás nélkül vállalják minden évben ezt a munkát.

Figura Katalin, Borsi

Tardoskeddi mozaik

Tardoskedden se szeri, se száma a különféle rendezvényeknek. Minden hétre jut belőlük, néha több is. A farsangban minden szombaton nagyszabású bálok voltak. Február végén volt a községi disznóölés az azzal együtt járó érdekes látnivalókkal és finom, messzire illatozó csemegékkel. Volt pálinkakóstoló nagy részvétellel, díjakkal, finom vacsorával. Ugyanúgy borkóstoló. Remek alkalom a találkozásra és kellemes szórakozásra. Március 15., mint mindig, most is szentmisével kezdődött, és az 1948/1949-es vértanúink emlékművének megkoszorúzásával ért véget. Ebben a hónapban volt a felújított faluközpont átadása, a háborús hősök új nevekkel kiegészített márványtábláinak felszentelése, de a holokauszt emlékművén is ott van azoknak a neve, akik a gázkamrákban végezték. No és a szépen megszervezett tanítónapi ünnepély, ahol a köszönő szavakon kívül minden aktív és nyugdíjas pedagógus egy szál rózsát kapott az önkormányzattól, a jubilánsok külön ajándékot is. Áprilisban volt a Csemadok évzáró taggyűlése, ahol a 60. évforduló alkalmából a régi és jelenlegi aktív tagok oklevelet kaptak. Volt kocogóverseny és motorostalálkozó sok érdeklődővel. A Rokkantszövetség évzáró gyűlése az elmúlt évi tevékenységén kívül a sportolásban elért sikerek értékelésével foglalkozott, de volt gazdag tombolázás, és aki még bírt, a végén táncolhatott is. Május 1-je előestéjén a Faluház előtt májusfát állítottak, érdekesség volt a gúlába rakott fából fellobbanó és messzire világító tábortűz. A Vasutas Zászló Egyesület autóbuszos kirándulást szervezett Zsolnára, ahol május elsején stílszerűen ünnepelték a munka ünnepét, majd rendkívül izgalmas és nagyon szép tutajos utazást tettek a Vág folyón Sztrecsnóig. A nyugdíjasklub vezetősége ismét csodálatos anyák napi ünnepélyt rendezett, köszöntötték a község összes édesanyáját és nagymamáját. Május 7-én a szentmise után a hősök szobránál ünnepélyesen emlékeztünk az I. és II. világháború áldozataira, akik valahol idegen földben pihennek. Meghaltak a hazáért, de minthogy a „határon túlról” voltak, az anyaország megfeledkezett róluk és árváikról is. Május 15-én tardoskeddiek egy csoportja utazott testvérvárosunk, Bonyhád meghívására, ahol a kitelepítettek napja alkalmából emlékeztek azokra az évekre, amikor családokat szakítottak szét erőszakkal. Mindez már rég mögöttünk van, de emlékezni kell. Egyre kevesebben vagyunk, akik gyerekként átélték azokat a borzalmakat. A bonyhádiak – és más testvérközségek-városok kultúrcsoportjai és küldöttségei majd augusztusban jönnek el hozzánk a Szent István-napok rendezvényeire. Lesz mit megmutatni. Tardoskedd egyre szépül. A felújítás folytán a faluközpont új kövezetet kapott. Teljesen megváltozott. Csodaszép a Faluház előtti színes szökőkút. Új pihenőhelyek vannak, sok-sok fa, bokor, virág. De nemcsak a központ szép. Az utcák is rendezettek, tiszták. A Föld napja alkalmából már 6. alkalommal volt brigád, ahol több mint 300 segítő szándékú ember vett részt a takarításban, szépítésben. Tóth Marián mérnök, a polgármesterünk elégedetten mondta: „Lassan már nem lesz mit eltakarítani. Megszűnnek a fekete szemétlerakatok a bekötőutaknál, az utcákon rend van, tisztaság és sok-sok virág.”

Csomó Magda, Tardoskedd

Jászberényi jubileum

Fennállásának 15. évét ünnepelte a Keresztény Értelmiségi Szervezet. Erre voltunk hivatalosak, az ipolybalogi hagyományőrző Bukréta asszonycsoportja. Az ünnepi szentmise reggel 9-kor kezdődött, az áldozás alatt az oltáriszentségről énekeltünk, és mivel Szűz Mária szombatja volt, egy őhozzá illő könyörgő Mária-énekkel fejeztük be, ami aktuális ma is, és holnap is: Közbenjárónk legyél most és egykor odafönn. A szentmise utáni ünneplést dr. Suba György, az egyesület elnöke nyitotta meg, nagy szeretettel fogadott mindenkit. Jeles elöljárók számoltak be az elmúlt 15 év munkájáról, ami gazdag programokat tartalmazó rendezvények sorozatát tárta elénk, folyamatosan mutatva a kivetítőn is. A jászberényi templom tornyán büszkén néz ránk a Szent Korona mása, mint ahogy az ipolybalogi templom tornyán is, tehát közös nevezőnk a Szent Korona. Büszkén őrizzük továbbra is keresztény hitünket, amit nekünk Szent István megalapozott, és a Szűzanya oltalmába ajánlott. Tegyük a jót, ahol csak tudjuk, hitünket megtartva és megtalálva. A jászberényiek vendégszeretetét nem felejtem el, míg élek.

Lintner Éva

Elveszett kincs

Csillogott, amikor elért szívemig,

Nem éreztem, hogy beköltözik.

Minden pillanat, elveszni látszott,

Nélküle a hang már más volt.

Eltelt kis idő, míg megéreztem,

Hogy miért jött, sosem kérdeztem.

De minden pillanat áthatolt belém,

Már az eszem sem volt a helyén.

Érezni kell, hogy keres s játszik,

Jött a meleg, testem nem fázik.

Langyos fuvallat kísérte léptét,

Sosem árulta el léte miértjét.

Megmaradt igaznak s hűnek,

Nem engedett a könnyelműnek.

Hitt, bízott benne s bennem,

S egyszer így szólt, „el kell mennem”.

Szívem vérzik még ma is utána,

Lelkem s elmém csak őt kívánja.

Mit egyszer felépített bennem,

Mára abból falatnyit sem leltem.

Elhagyott, érzem a hiányát,

Magamban mélyen keresem a hibát.

Minden hiába, sem én, sem ő,

Pedig tudtam, Ő volt a megmentő.

Konkoly Erika, Pozba

Ad Toldozzák-foldozzák a nyugdíjakat

A Vasárnap június 7-i számában olvastam, hogy mert kevés az aktívan dolgozó, kevés a nyugdíjjárulékot fizető ember. Meg hogy sok az idős ember. De hát arról nem írnak, hogy mennyien dolgoznak külföldön, akik természetesen nem ebben az országban fizetnek nyugdíjjárulékot. A másik dolog, hogy az ország keleti részében nagyon sok a munkanélküli, akik szintén nem fizetnek egy centet sem. Ugyan miből is fizetnének. Sajnos, a külföldön dolgozók között vannak olyanok is, akiknek itthon is volna bőven munkájuk. Itt főképpen az egészségügyben dolgozókra gondolok. A másik baj, hogy kevés gyerek születik. Az arányokkal van a baj, nem annyira az idősek vannak sokan, inkább a fiatalok vannak nagyon kevesen. De hát hogyan, mikor az állam nem támogatja a családosokat úgy, ahogy kellene. Például ha az anyuka szülni megy, a kórházban mindenért fizetnie kell. Még egy fájdalommérséklő injekciót sem kap térítésmentesen. Holott az anyuka fizette a betegbiztosítást. Az anyasági szabadság idején megszabott járadék is lehetne több. Ezen kívül, az anyukák sokkal nagyobb megbecsülést érdemelnének a jelenlegitől. Csak így lehet ezen a negatív folyamaton változtatni. Jó lenne, ha az egész nemcsak kívánság volna. Mert ha az egész így marad, idővel nagyon nagy bajok lesznek.

Vass Tibor, Köbölkút

Ad Mire megöregszünk, megrokkanunk

A Vasárnap 17. számában nagyon felkeltette érdeklődésemet Vrabec Mária írása, de gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Nagyon elszomorít az a tény, hogy a drága képviselő urak még meg sem melegedtek a székükben, még az egymás iránt való veszekedést (ki kivel lépjen koalícióra), gyűlöletet sem hagyták abba, máris azon törik a fejüket, hogy a szegény munkásembereknek a nehéz életét hogy keserítsék meg. Itt van például a nyugdíjtörvény. Addig tologatják a nyugdíjkorhatárt, amíg nekik jólesik. Nem akarják figyelembe venni, kinek milyen a munkája. Nem tudják megkülönböztetni a nehézipart a könnyűipartól. Nem gondolják az urak, hogy ezekkel a rossz döntéseikkel saját utódaikat is veszélyeztetik? Ugyanis mindannak, amit eldöntenek, nem csak mi, dolgozók isszuk meg a levét, de az ő kései leszármazottaik sem fogják megköszönni. Ne úgy teremtsék meg a nyugodt Európát, hogy más országokra mutogatnak, hanem azt is nézzék meg, azok a vezetők ezt hogy érték el. Ott egy munkavállaló 40–45 ledolgozott év után nem 250-260 euróval megy nyugdíjba, hanem az ottani kormány megteremti számára a nyugodt öregkort. Nálunk egy nyugdíjas vagy enni vesz, vagy gyógyszert. Hiába fizette egész életen át a betegbiztosítást, hiába dolgozta le a sok évet, a nyugdíja a megélhetéshez kevés, az éhenhaláshoz pedig sok. Azzal terelik el az állampolgárok figyelmét, hogy kevés a gyerek, de ha egy kicsit is körülnéznek, az a kevés is más országnak adózik, mert a jobb élet reményében itt hagyják hazájukat, és családostul elvándorolnak. Azoknak, akik már a szociban az életük java részét ledolgozták, a csillagos égig emelnék a nyugdíjkorhatárát, függetlenül attól, ki mennyire terhelte túl magát fizikailag. Törvényhozóink gondolkodjanak el a nyugdíjtörvényen, mielőtt érvénybe léptetik. Ne hagyják, hogy az utódaik is erre a sorsra jussanak. Inkább büszkeség töltse el őket apáik, nagyapáik iránt, mint lehajtott fejjel szégyenkezzenek.

Varga Zsuzsanna, Tardoskedd

Kedves Vasárnap!

Minden héten kapcsolatban vagyok Önökkel. Már többször gondoltam, hogy tollat ragadok, és megköszönöm ezt a terjedelmes, szép Vasárnapot, de valami miatt sajnos ez nem történt meg. Most nagyon megerősödtem egy olyan kellemes, „míg élek, nem felejtem” élményben, úgyhogy köszönöm eddigi munkájukat, és a továbbiakhoz sok sikert, főleg erőt, jó egészséget és egyre több olvasót kívánok.

Juhász Józsefné, Nagymácséd

*

Tudom, sok a nem megválaszolt..., de hátha érdemesre veszi levelem, és lesz belőle egy Vasárnap-bevezető. A téma, április 23., Duna tévé, Magyarország szeretlek, Asbóth Józsi, az itteni, dunamocsi származású fiú. Szuper két testvérét is személyesen ismerem, és mi itt, olykor oly távol az anyaországtól, nagyon büszkék vagyunk az ilyen emberekre. Minden szereplő a Józsi feladatmegoldását várta, mert zseniként oldott meg mindent. A játék csúcsa pedig az lett, hogy az ő gyűjtött pontjaival győzött végül az ellenfél. Más kérdés, hogy nincs-e egy kis intelligenciahiány-érzete az anyaországnak? Ezt sokszor tapasztaljuk a Maradj talpon-ban is. Eszembe jut ezzel – közvetve vagy közvetlenül, ki tudja – kapcsolatban egy Márai-gondolat (Vasárnap vagy Új Szó): Kassa nem 1945-ben vesztette el magyarságát, hanem 1938-ban, mikor az első republika aránylag demokratikus irodistáit felváltották a „pökhendi, nagyságos uramista, kéremszépen, őfőméltósága” magyar irodisták. Hát ennyi.

Jankó Gyula Komárom

HELYREIGAZÍTÁS

A Vasárnap június 28-i számában mutattuk be lapunk hűséges olvasóját, a jókai Szűcs Magdolnát. Tévedés folytán Ilonának kereszteltük és azt írtuk, hogy Jóka a Dunaszerdahelyi járásban található, holott a Galántai járás települése. A hibákért az érintett és olvasóink elnézését kérjük. A jókai hűségesünk tehát Szűcs Magdolna.