A szabadság ára

A Vasárnapot is kiadó Petit Press Részvénytársaságban a múlt héten ez történt. Miután valószínűvé vált, hogy a cég részvényeinek ötven százalékát megvásárolja a Penta pénzügyi csoport, a Sme napilap egész vezetősége és a munkatársak nagy része benyújtotta felmondását. Indoklásuk szerint ilyen társtulajdonos mellett nem látnak garanciát arra, hogy továbbra is szabadon írhatnak, nem kell attól tartaniuk, hogy az olvasó minden mondatuk mögött a Gorilla árnyékát látja majd. Az ország legnagyobb és máig kivizsgálatlan lehallgatási botrányának ugyanis a Penta volt az egyik dicstelen, politikusokat megvesztegetni, majd a leleplezést követően a Sme újságíróit megfélemlíteni próbáló főszereplője. Még a megjelenés előtt bírósági úton akarta letiltatni a Gorilla-ügyről szóló könyvet és lefoglaltatni a szerkesztőség számítógépeit, sőt a lehallgatási jegyzőkönyvek terjesztéséért a legnagyobb internetes közösségi oldalakat is beperelte. 

A Sme újságírói már két évvel ezelőtt kóstolót kaptak abból, hogyan képzelik el az ország legbefolyásosabb üzletemberei a sajtószabadságot, és most, hogy közelebbről kellene megismerkedniük a módszereikkel, azt üzenik: nem kérnek belőlük. Sok szempontból elhamarkodottnak is ítélhető a lépésük, mert a cég vezetősége és a pénzügyi csoport között még folynak a tárgyalások, s van rá esély, hogy a Penta végül a szerkesztőségek működésébe nem szólhat bele. Másrészt a kialakult helyzet komoly újságírói kihívás is: épp most lehet majd megmutatni, kiállunk-e saját véleményünk mellett, amíg csak lehetséges, míg a szemünkbe nem mondják, hogy nem engedik. Mert akárhány százalékuk lesz is, a Penta székházából nem fognak letelefonálni a főszerkesztőknek, hogy ez meg az jelenjen vagy ne jelenjen meg a lapban. A nyomásgyakorlásnak sokkal kifinomultabb módjai is vannak: Az első maga a tudat, hogy ki a tulajdonos, és az ebből eredő önkontroll vagy akár túlzott bizonyítási kényszer. A másik annak a veszélye, hogy a tulajdonos bármely üzleti, politikai tárgyalásán aduként veheti elő, hogy lapjai vannak, amelyekben megírathat ezt-azt, ha akar. Nem biztos, hogy megteszi, elég, ha mindenki ezt hiszi róla, mert a látszat és a lehetőség a nagy bizniszek világában gyakran többet ér, mint a valóság.

Ilyen körülmények között újságíró csak úgy maradhat szabad és független, ha minderről nem vesz tudomást – amíg tényleg nem jön az a bizonyos telefon. Utána már nem lehet maradni, de addig nekünk, a magyar lapok újságíróinak és szerkesztőinek kötelességünk, hogy tulajdonosra való tekintet nélkül a lelkiismeretünk szerint, az olvasóinkért dolgozzunk. Minden tiszteletünk és elismerésünk azonban azoké a szlovák kollégáké, akik felálltak, és vállalják a bizonytalanságot, mert a tapasztalataik alapján számukra ez elvi kérdés. Sme lesz ezután is, ha nem is azokkal a szerzőkkel, akiket a mi olvasóink nagy része is ismert és kedvelt. Valószínűleg a most távozók nevével is találkozik majd valamilyen új sajtóorgánumban, mert a többségi piacon, ellentétben a kisebbségivel, lehet még hely és esély. De bárhogy alakulnak is a dolgok, a Sme ezzel az összefogással történelmet írt. Az, ahogy a lap munkatársai felsorakoztak a főszerkesztő mögött, sokat elárul a szerkesztőségen belüli hangulatról. Arról, hogy a lap huszonkét éven át hű tudott maradni azokhoz az elvekhez, amelyeken a mečiari önkény ellenében létrejött, és arról, hogy akik önmaguk iránt igényesek, azok egymást is meg tudják becsülni. De főleg arról, hogy mindent meg lehet venni, csak az öntudatos, szabad lelkű embereket nem.

„Meghatott a kollégák egységes kiállása”

Matúš Kostolný 1994-ben tizenkilenc évesen lett a Sme munkatársa, 2006 óta a lap főszerkesztője. Amikor kiderült, hogy a Penta pénzügyi csoport társtulajdonos lesz a Sme kiadójában, azonnal benyújtotta a felmondását. Mind a négy helyettese és a lap hatvannégy munkatársa követte őt.

Ma legfeljebb béremelésért tudnak a munkatársak összefogni, ezt is csak addig, amíg az állásuk nincs veszélyben. A Smeben elvekért mondana le biztos megélhetéséről a jelentős többségük. Ez a példátlan egység a lap történetének köszönhető, vagy azoknak a kritériumoknak, amelyeket nyolc év alatt főszerkesztőként ön szabott meg?

Remélem, mindkettőnek része van benne. Engem is meglepett és meghatott ez az összefogás, hiszen minden munkatársam számára rendkívül bonyolult volt a döntés, elvi, erkölcsi szinten és gyakorlati szempontból is. Gyermekeik vannak, jelzálogkölcsönt fizetnek, és egy pillanatig sem tétováztak. Csak annyit mondhatok, nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen jellemes emberekkel dolgozhattam.

Az első volt, aki felállt, és azt mondta: nincs tovább. A családjából hozta ezt az elvhűséget, határozottságot?

Nyilván a neveltetésemnek is része van abban, hogy nem tudok megalkudni, de a Smeben értem újságíróvá, szakmailag ez a közeg formált. A történtek ellenére nem látom annyira drámainak a helyzetet: egyszerűen megtettem, amit főszerkesztőként meg kellett tennem. Fájdalmas döntés volt, de a Sme életében lezárult egy korszak, amely a nevemhez fűződött, nem maradhattam, mintha mi sem történt volna.

Nyilván ön is látja, hogy az éremnek több oldala van, a maradás mellett éppúgy szólnak érvek, mint amennyire elismerést érdemel a távozás.

Ha újságíró vagy szerkesztő volnék, fontolgattam volna a maradást, és a kollégákat is erre biztattam. Alexej Fulmek, a kiadó vezérigazgatója és Peter Vajda részvénytulajdonos eddig minden feltételt megteremtett számunkra, hogy szabadon dolgozhassunk. Ők maradnak, és személyük garancia arra, hogy ez a jövőben is így lesz. De a Penta belépése engem személyesen megfosztott természetes, feltétel nélküli szabadságérzetemtől, és ezzel a tudattal nem akartam tovább itt dolgozni.

A teljes bizonytalanságba távozik annak ellenére, hogy már bejelentette: internetes hírportált szeretne létrehozni.

Egyelőre ez minden, amit tudok, ezért nem is mertem volna arra buzdítani a beosztottjaimat, hogy jöjjenek utánam. Nem tudom nekik megígérni, hogy együtt maradunk, és megélünk ebből a kiállásból. Nincs kollektív hősiesség, mindenkinek a saját nevében kell döntenie, és viselnie a következményeket.

Úgy tűnik, a munkatársak többsége kész rá. Azt akarták ezzel a lépéssel üzenni, hogy lapot lehet venni, de embereket nem?

A Sme egyik legfontosabb üzenete az elmúlt húsz évben, hogy ebben a korrupt világban szinte minden megvásárolható, de emberek, akiket nem lehet megfizetni, mindig, mindenhol akadnak. Engedelmességet, félelmet lehet pénzért venni, megbecsülést, tiszteletet nem. Márpedig szabad, független lap csak olyan közegben készülhet, ahol nem a megfelelési kényszer és megtorlástól való félelem diktál.

Akkor is ilyen szigorúan ítélné meg a Pentát, ha nincs a Smet is érintő Gorilla-ügy?

Valószínűleg nem. De az akkor történtek az én szememben a politikai korrupció jelképévé emelték. Az a mód, ahogy kirobbanása után kezelték az ügyet, ahogy megpróbáltak elhallgattatni, sőt ellehetetleníteni bennünket, meggyőzött arról, hogy az ő viszonyuk a szólás szabadságához és a sajtó függetlenségéhez szöges ellentétben áll az enyémmel. Értem, és próbálok tekintettel lenni arra, hogy stressz hatására talán elhamarkodottan cselekedtek, de ugyanakkor hiszem, hogy ilyen krízishelyzetekben mutatkozik meg az emberek valódi jelleme.

Mindezek figyelembevételével és a történtek után milyen lehet a Sme?

Minden attól függ, milyen lesz a Penta. Nem gondolom, hogy az én távozásommal mindennek vége. De nehéz dolguk lesz azoknak, akik maradnak, mert egy nehezékkel a vállukon kell majd dolgozniuk. Annak a Smenek a története, amely a hatalommal szembeni ellenállásból született, és az alapítók bátorsága, szabadságvágya tette hitelessé, véget ér. 

Szomorúbb, de egyben méltóbb történetet el sem lehet képzelni.

A Sme története számomra a rendszerváltás óta eltelt huszonöt év egyik legnagyobb története. Azt bizonyítja, hogy ebben az országban jó dolgok is születhetnek, és csak remélni tudom, hogy nincs az a hatalom, amely mindazt, amiért huszonkét évig dolgoztunk, teljesen tönkre tudja tenni. 

Kronológia

* A Sme napilapot 1993 januárjában alapította az állami ellenőrzésű Smenából kilépett 18 szerkesztő válaszul arra, hogy Vladimír Mečiar leváltotta a kiadó és a lap vezetőit

* Első száma 1993. január 15-én jelent meg; ugyanabban az évben létrejött a honlapja is, amely ma az egyik legolvasottabb szlovák hírportál

* A Sme alapító főszerkesztője az 1998-ban tragikus körülmények között elhunyt Karol Ježík volt, 2006-ig Martin M. Šimečka vezette, őt követte Matúš Kostolný

* Az elmúlt huszonkét évben a lap véleményformáló sajtóorgánummá vált, több országos jelentőségű botrányt tárt fel és hozott nyilvánosságra, mint pl. az ifjabb Michal Kováč elrablása, az SDKÚ gyanús gazdálkodása, az SNS faliújságtendere, a Ficóéhoz hasonló hang pénzszerzési módszerei vagy a Gorilla-ügy.