A piacokról

<p>Amikor a piac szót hallom, a következő kép ugrik be: kicsi asztalok, kofák kínálják portékájukat. Mivel faluról származom, piacot először Érsekújvárott láttam, iskolás koromban. Csodálkoztam is rendesen. Azon, hogy ami nálunk otthon van a kertben, azt ott kinn a kis zöld asztaloknál meg lehetett venni. Ott láttam először, hogyan kell egy piacon viselkedni.</p>

Megfigyeltem, hogy aki ad magára valamelyest, annak fonott kosara van az áru hazaszállítására. Azt is láttam, hogy kóstolgatni is lehet. Válogatni, néha alkudni. Akkoriban még azon is csodálkoztam, hogy falatozók voltak ott, szendvicset, lángost, később hot dogot árultak bennük. Minek kell itt enni, ha az előbb jöttek csak el otthonról, és közel laknak a piachoz? Ekkoriban észleltem először a különbséget falu és város között. Honismereti órán is tanultuk, de ezek a felfedezések olyan élők és meglepőek voltak, hogy felfigyeltem rájuk. Szépen, mutatósan elrendezett zöldségek, friss gyümölcs, kerti virágok, hatalmas választék. Komoly fejtörést tud okozni, mit válasszunk, melyikből vegyünk. A piacon járkálunk, válogatunk, összehasonlítunk, s nem utolsósorban beszélgetünk, kérdezünk, válaszolunk, véleményt mondunk, tanácsot kérünk. Azért is jó, mert ott mindig sokan vannak. Rengeteg érdekes ember. Az árusok tudják, hogy van igény a friss árura, de nagy igény van a közvetlen kapcsolatra, az emberi szóra. A piaci árusok kicsit lélekgyógyászok is. Szerintem.

Azóta sok piacot végigjártam. Láttam halpiacot Velencében és Skóciában (a fényképekről ismert egzotikus választék a helyszínen erős, nem túl kellemes illattal párosul), zöldség- és gyümölcspiacot Isztambulban (az árusok ijesztően hangosan és a legváratlanabb pillanatokban kínálták a portékájukat, viszont a legszebben elrendezett, geometriai alakzatokat megszégyenítő formákban rakták ki az árut). Barcelona piaca hatalmas élmény. A színes kavalkádban órákat töltöttünk el, kóstolgatva ismert és ismeretlen ételt, italt. És Brooklynban, vasárnap reggel, a szomszédos utcában megvehettük reggelire a közeli kistermelők szombaton megsütött kalácsait, a finom, friss kecskesajtot, meg amit csak megkívántunk.

Az érsekújvári piac után mégis az egyik legnagyobb élményem a londoni Camden Town volt, ahol nem is igazán zöldséget és gyümölcsöt árultak, hanem valamiféle városi termékeket. A több piacból álló, rendkívül színes városrész nyüzsgő forgataga engem egészen megbabonázott, és titokban ilyesmire vágytam itthon is…

… mostanában pedig, igaz, jó néhány évvel londoni látogatásom után, ilyenen veszek részt. Mint árus, itthon, Pozsonyban. Nem zöldséget, nem gyümölcsöt, de még csak nem is halakat árulunk. Nonprofit szervezetünk tevékenységét mutatjuk be a nagyközönségnek, kapcsolatokra teszünk szert, együttműködő partnerekre, lelkes érdeklődőkre, és itt találnak meg bennünket a későbbi önkénteseink is, akik segítik munkánkat, a város népszerűsítését. Mellettünk kézművesárut, alternatív ruhákat, táskákat kínálnak. De van otthoni rétes, házi méz, antikvárium, régi lemezek, rég elfelejtett tárgyak, amelyek új gazdára találhatnak itt. Majdnem, mint Londonban… Jó pozsonyinak lenni.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?