A lájkolás másfél évtizede

Ha azt mondjuk, közösségi média, a legtöbben azonnal a Facebookra gondolnak. Nem csoda, hiszen mintegy 2,3 milliárd felhasználója van, és sokak számára egyet jelent magával az internettel, és fordítva, hiszen egy rakat lehetőséget és funkciót foglal magában, vagy ha azok nem képezik is szerves részét, könnyen elvezet hozzájuk. Görgetés és lájkolás, tájékozódás, tartalomfogyasztás és kommunikáció – és a cég egyre csak növekszik, mind több profitot termel. Pedig egyre több a bírálója, a felhasználók egy része elfordul tőle, és ekkora monstrumoknál már felmerül annak a lehetősége is, hogy egyszer csak kipukkan.

Kezdetben vala…

Amikor 2004. február 4-én az a Mark Zuckerberg, aki mind a mai napig megdönthetetlenül áll a cég élén, egy kollégiumi szobában útjára indította a közössége oldalát – akkor még Thefacebook néven –, nyilván nem is gondolta, hogy milyen mélyreható változásokat okoz majd ezzel az emberiség életében, és persze a sajátjában is. A kezdeti oldalon egyetemisták jelölhették be egymást ismerősnek, kommunikálhattak, és még nyilván előszele sem volt annak a számtalan lehetőségnek, amely ma már minden felhasználó számára elérhető, és annak sem, hogy mostanra mennyi adatot halászhatnak majd össze a regisztráltak tömegéről. Merthogy fokozatosan, de viszonylag öles lépéseket téve a Facebook oda jutott, hogy egy végtelenített folyamba kombinálja elénk a felhasználók személyes lenyomatait – tehát a megosztott képeket, szövegeket, linkeket – a hírekkel és más tartalmakkal együtt, és ezzel olyan hatást igyekszik kelteni, mintha minden lehető információval ellátna bennünket, nem is kell tehát máshova elkóborolnunk. Közben pedig minden egyes bejegyzés, hozzászólás, a tetszik gomb használata adatokat termel rólunk, amelyek alapján a továbbiakban még inkább a személyünkre szabott tartalmak jöhetnek velünk szembe. Mi ez, ha nem a hirdetők álma?

Forgalomterelő központ

Oda jutott ez az oldal, hogy a történelemben nem látott mértékben tud hatást gyakorolni az emberek informálására. Ekkora elérés esetében azokéra is, akik valamiért nincsenek fenn az oldalon – soha nem is merült fel ez bennük, vagy hátat fordítottak neki. A felhasználók 68 százaléka a Facebookon olvassa a híreket, 59 százalékuk anélkül osztja meg saját oldalán, hogy tüzetesebben átböngészné, 43 százalék pedig rá sem hederít a forrásra – sorolhatjuk a statisztikai adatokat, amelyek kihatással vannak a külső oldalak tartalomgyártására is. Mert igazodniuk kell, ha elérésre számítanak a Facebookról.

És persze idővel jöttek azok is, akik nemcsak elérésre vágynak, hanem többre: a modern kor politikai kampányai már nagyban építenek a közösségi oldalra. Márpedig ha itt nem számít a forrás, akkor lehet nagyokat mondani – ami ugye nem áll távol a politikusi magatartástól (tisztelet a tudjuk, kinek). Lehet manipulálni? Akkor fognak is!

Alakulunk mi is

Nehéz nem észrevenni egy kinézetbeli változást, ha mondjuk, másmilyen lesz a like gomb. Azt már könnyebb, ha hirtelen megváltoznak az elénk rakott tartalom arányai (pl. több hír vagy reklám, kevesebb fotó az ismerősöktől), és vannak a háttérben megbúvó, lassú átalakulások. A szakértők szerint ilyen változáson esett át az önképünk, hiszen valahol arról is szól ez az egész, hogy fotókat és információkat osztunk meg magunkról, aztán várjuk a visszajelzéseket, számoljuk a lájkokat. De az is a Facebook szándéka szerint változott, hogy mivel kötik le magukat a felhasználók: talán az a leginkább szembetűnő, hogy amíg a kezdeti időkben a játékok (a Farmville és társai) szórakoztatták a legtöbb embert, később háttérbe szorult ez a tartalom. Sikeres az lehet, aki igazodni tud a Facebook által éppen diktált irányhoz. Az lesz híres, aki videót oszt meg, ha az épp a menő, de képet, ha arra koncentrálnak, és szövegben is ki tudja fejezni magát szükség esetén. Iparágaknak már nehezebb alakulni, ezért amikor leáldozott a játékoknak, bedőlt a gyártójuk. Napjainkban úgy tűnik, az online sajtó szívhatja a fogát.

Aki nem lép egyszerre

Akinek sikerül időben felfedezni a Facebook éppen aktuális tendenciáját, jócskán profitálhat belőle. De ha a következőt nem veszi észre, esetleg képtelen megküzdeni az átállással, pórul járhat. Azok az oldalak, amelyek kvízek és listák gyártásával igyekeztek az oldal algoritmusával összhangban működni, komoly sikereket értek el. Úgy tűnik azonban, hogy ennek lassan eljött a vége.

A Facebook háttérbe szorította a vállalati tartalmakat, és azok a külső oldalak, amelyek eddig innen nyerték az olvasóikat, most nagyokat nézhetnek; és szélnek ereszthetik a dolgozóik jelentős hányadát, mert nem tudják őket eltartani. Úgyhogy most aztán lehet vizsgálódni, hogy mi az újonnan bevett irány, s biztosak lehetünk benne, hogy vannak, akik ezt már meg is tették. Maga a cég pedig főleg odafigyel arra, mit lájkolnak épp a leginkább a felhasználók.

Dilemmák

A közösségi oldal használatáért nem kell fizetni. Mármint direkt, pénzzel. Fizetünk ehelyett az információinkkal, amelyek felhasználása azonban profitot termel, sőt olyanról is hallottunk már, hogy kiszivárgott külsősökhöz. Az adatvédelem alig tud lépést tartani a technika rohamos fejlődésével, az emberek pedig a jelek szerint könnyen szemet hunynak afölött, hogy kire is bízzák az adataikat, különösen addig, amíg nem teljesen látják át, mi mennyit ér ebből, vagy amíg fel nem használják (ellenük).

Az oldal által előtérbe helyezett másik nagy dilemma a szólásszabadságot érinti; mind több kritika éri őket amiatt, hogy nem korlátozzák eléggé, milyen tartalmak jelenhetnek meg. Márpedig nem is olyan egyszerű határt húzni az elfogadható és a problematikus megosztások, véleménykinyilvánítások között. De egyelőre ezt a folyamatosan bugyogó botrányt is sikerült túlélni, túlharsogni, és a bevételek folyamatos növekedése tavaly sem állt meg, sőt.

Elpártolók és maradók

A Facebook történetének egyik nagy kérdése volt, hogy meg tudja-e tartani a számítógép előtt a felhasználóit. Kiderült, hogy nem, viszont a mobilképernyőkön keresztül is eléri őket, és mára a lehívások mintegy fele applikációban történik. Vannak, akik kiábrándulnak belőle, és törlik a profiljukat, esetleg más platformokon keresnek maguknak tartalmakat, a fiatalok pedig állítólag gyakran azért pártolnak el tőle, mert már elöregedett a felhasználók köre, és nem olyan érdekes ez számukra úgy, hogy a szüleik és a nagyszüleik is ugyanott lájkolgatnak. Ennek ellenére jelenleg a föld ún. online populációjának nagyjából 26 százalékát magáénak tudhatja az oldal, és nagy azoknak a száma is, akik ugyan nem használják, de együtt élnek valaki olyannal, aki igen. A felhasználók átlagosan a napjuk húsz percét szánják a görgetésre, eléjük pedig több mint 60 millió aktív üzleti oldal próbál tartalmakat betolni, a legtöbbször úgy, hogy ezért fizetnek a Facebooknak. Nyilván megéri nekik, különben nem tennék. És nekünk?

Lehallgat a Facebook?

Egyre több történet kering arról, hogy a Facebook olyasmiről tesz reklámot a felhasználói elé, amiről csak élőszóban beszéltek, sem posztban, sem üzenetben nem említették. Ebből kifolyólag pedig fel-felmerül a gyanú, hogy a telefonok mikrofonjait hallgatózásra használják fel. A Facebook persze cáfol, és annyi bizonyosan mellette szól, hogy ilyen módon elképesztő mennyiségű adatot kellene feldolgoznia: huszonnégy órányi beszédből kiszűrni az érdemleges információkat. Hozzáértők pedig megjegyzik: nincs is erre szükségük, annyira kifinomult ugyanis az algoritmusuk, hogy enélkül is pontosan személyre tudják szabni a tartalmakat. Melyik az ijesztőbb összeesküvés-elmélet?

Szülinapi ajándék: visszavonható üzenetek

A születésnapjára időzítve jelentette be a Facebook, hogy már lehet törölni az elpostázott üzeneteket a Messenger nevű alkalmazásában. De nem ám bármikor, hanem csak a küldés utáni tíz percben. Utólagosan is lesz tehát idő arra, hogy hirtelen felindulás idején elszámoljunk tízszer hatvanig, és persze eggyel több az esély a félreírások korrigálására is.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!