A jó komjátiak

Szűk családi körben

Nem csodálkoznék, ha nemsokára „komjáti módszer” névvel országos program indulna, egyrészt azoknak a magánszemélyeknek, akik be akarnak kerülni az államigazgatásba, másrészt azoknak az önkormányzatoknak, amelyek uniós támogatásokra pályáznak. Sok időt nem venne igénybe a tanfolyam, mindössze azt kellene egyszer s mindenkorra fejükbe vésniük a résztvevőknek, hogy minden a kapcsolatokon múlik, és a legeslegjobb, ha ezek egyenesen vérségi kötelékek.

Ahogy lapunk múlt heti számában Michal Vašečka szociológus is kifejtette, Szlovákia máig törzsi alapokon működik. A kisebbségekkel és bevándorlókkal szemben nemzeti indíttatásból fog össze a többség, egyes állami hivatalokban szinte csak egy régió nyelvjárását lehet hallani, mert a főnök onnan származik, máshol régi kollégákkal, iskolatársakkal veszik körül magukat, akik megtehetik, és ami minden nemzettudatot, lokálpatriotizmust, haverságot felülír, az a rokonság. Mert ugyan kiben bízhatna meg jobban egy országos terheket hordozó miniszter, mint a saját komájában, sógorában, édes atyjafiában, akiről mindent tud, aki nem csak a beosztottja, hanem hálás, hűséges szolgája is. A pénz, amelyet úgyis el kell költeni, így legalább biztosan jó helyre kerül, a szűkebb pátriába és a még szűkebb családi körbe.

EU-pénzekről magunk között

Tudjuk, hiszen Móricz is megírta, ezen a tájon régóta így megy ez. A kommunisták idejében a kelet-szlovákiaiak voltak divatban, Mečiar honosította meg a közéletben a jó közép-szlovákiaiak fogalmát, most pedig itt vannak a komjáti atyafiak annak látványos illusztrációjaként, mennyire nem kell huszonnégy évvel a rendszerváltás után már a látszatra sem adni. Merthogy Jahnátek keresztfiai és unokahúgai nem a hátsó bejáraton sündörögtek be a minisztériumba, hogy ott jól megbújjanak egy aktatologató hivatalnoki állásban. Az egyik unokaöccse az EU-alapok sorsáról dönt, a másik a regionális fejlesztési programokért felel, az unokahúga a regisztrációs osztályt vezeti, a keresztfiai jól fizető idénymunka keretében néztek körül a nyáron, hová jönnek majd dolgozni, ha lediplomáznak, és akad még egy-két szegről-végről rokon komjáti atyafi abban a nagy irodaházban. Persze mind versenypályázatra jelentkeztek, úgy kapták meg a helyet, és mind annyira jó szakemberek, hogy senki más nem is mert jelentkezni a meghirdetett állásra. Mondjuk, nehéz is lett volna, mert csak a minisztérium berkein belül hirdették meg, ott meg már biztosan mindenki tudta, hogy a helyet azelőtt betöltötték, hogy a pályázat kikerült valamelyik faliújságra. Ez sem titok, maga Viera Tomanová, a szociális érzékenységéről híres volt miniszter asszony mondta el, hogy minden kormányban mindig minden álláspályázat eredménye már azelőtt ismert, hogy egyáltalán meghirdetnék a pályázatot. Ő már csak tudja, hiszen annak idején egyenes adásban a tévékamerák előtt kérte meg Robert Ficót, hogy szóljon a szociális biztosító leváltott igazgatója érdekében.

Mi sem vagyunk különbek…

Jó esetben a kiválasztott nemcsak rokon, barát vagy osztálytárs, hanem szakember is. Rosszabb esetben még azt sem tudja, amikor a látszat kedvéért megrendezett meghallgatáson megjelenik, milyen állásra is jelentkezett tulajdonképpen. Ez sajnos, nem poén, magyar berkekben is megtörtént, amikor a 2002-es megyei választásokon Nyitrán túlnyerte magát az MKP, és hirtelen több volt hivatalban a betöltendő poszt, mint a szakember. Még szerencse, hogy rokon, barát, lekötelezett akadt elég, és a pályázati bizottságokban is volt, aki behunyta a szemét.

Most se gondoljuk, hogy csak a mezőgazdasági minisztérium van tele atyafiakkal, legfeljebb máshol nem csinálják ilyen feltűnően a dolgot. A közeli rokonokat vagy a szülőhely, lakhely szerint könnyen beazonosítható földieket ma már a minisztérium fennhatósága alá tartozó intézményekben rejtik el, vagy még kifinomultabb módon egymás protezsáltjait alkalmazzák az egyes miniszterek. Kiskapu, lehetőség mindig akad, az egyetlen korlát a legfelsőbb posztokat betöltő állami hivatalnokok tisztessége lehetne, csakhogy többnyire ők sem szakmai kvalitásaiknak, hanem a pártok befolyásos támogatóinak köszönhetően kerültek a helyükre. Szinte minden miniszterről tudni lehet, melyik érdekcsoportnak az embere és kiszolgálója. Jahnátek éppenséggel Juraj Širokýnak köszönheti, hogy a Plastika igazgatójából gazdasági, majd mezőgazdasági miniszterré avanzsált – holott a kőolaj- és gázexporthoz legalább annyira nem ért, mint a kukoricatermesztéshez, de nem is ez a lényeg. Még csak az sem, sikerül-e lecsapnia a lengyel „élelmiszermaffiára”, megfékezni a telhetetlen áruházláncokat, bevezetni a szégyentáblákat azokban az üzletekben, ahol lejárt szavatosságú élelmiszert árulnak.

Rokonok vagyunk

Ez mind csak a felszín, ami a mezőgazdasági minisztériumban még érdekes, azok az EU-támogatások. Aki ezek szétosztásáról dönt, az nem mondhatja és nem is gondolhatja komolyan, hogy romlott joghurtok és megzöldült virslik forgalmazói akarják őt lejáratni. Még ha így volna is, a tény, hogy a mezőgazdasági minisztériumban túl magas a komjátiak aránya, és a község az EU-pályázatok terén is feltűnően sikeres, cáfolhatatlan. Itt már nem az a kérdés, ki súgta meg a sajtónak, hanem az, hogy miért. Mert hogy bosszúról van szó, az biztos, ebben Jahnáteknek igaza van. De nem az élelmiszer-forgalmazók és áruházláncok forralták, hanem az övéi. Azok, akiknek nem jutott pénz az alapokból vagy szék és íróasztal valamelyik minisztériumi irodában, esetleg azok, akik úgy gondolják, hogy ők jobban el tudnák osztani azt a rengeteg pénzt, és a rokonaik is sokkal jobb szakemberek. Hogy a végén ki győz, az nem a sajtón és nem is a köznép felháborodásán múlik, hanem Ficón, meg azokon, akik mögötte állnak. Itt már csak így megy ez, a miniszterelnök is függ valakiktől, és ilyen módon olykor saját magának is kénytelen ellentmondani. Még szerencse, hogy a szlovákiai választópolgár elnéző és rövid emlékezetű. Mindannyian rokonok vagyunk, és ezért haragudni sem tudunk igazán egymásra. Rég kitapasztalták ezt a politikusok, ezért nincsenek gátlásaik. Azon kívül, hogy nevetségessé válnak, semmi bajuk sem eshet, néhány millióval a bankszámlájukon pedig már ez sem igazán érdekes.