Munkái egyediek, nem lehet úgy elmenni mellettük, hogy ne rántana magával a képek hangulata. Műtermébe érve hígító- és festékillat fogad. Itt beszélgetünk Vámos Jánossal, a Szlovák Műszaki Egyetem Formatervezési Intézetének végzős hallgatójával. A formatervezésen kívül leginkább festészettel foglalkozik. Épp az érkezésemkor fejezett be egy festményt, amelyet egy Csehy Zoltán-vers inspirált.
Hol tartasz a tanulmányaiddal?
Ahhoz, hogy ezt a formatervező szakot elvégezzem, írnom kell egy munkát, és meg kell valósítanom valamilyen projektet/alkotást. Az írásbeli munkámban azt a kérdéskört feszegetem, hogy a kortárs művészetnek (beleértve a formatervezést) milyen új/alternatív felhasználási területei lehetnek. Néha úgy érzem, szakadék van a kortárs művészet és az átlagember közt. Ezt sajnálom.
Úgy érzed, a kortárs művészet csak egy szűk rétegnek szól?
Pontosabban csak egy szűk réteg érdeklődik iránta, és ez nemcsak az átlagemberek hibája. A képzőművészeknek is nyitniuk kellene, több platformon megmutatkozniuk. Persze ezen nem azt értem, hogy ki kellene szolgálni a közízlést, vagy esetleg az igénytelenség, túl könnyen fogyaszthatóság irányába menni, inkább azt, hogy a művészetet más nézőpontból is meg lehet világítani.
A munkádra visszatérve…
Arra próbáltam rájönni, milyen alkotás lenne az, amely sokat adna egy átlagembernek is, aki nem ismeri a művészet mechanizmusát, nem érdeklődik iránta. Így lyukadtam ki a művészetterápiánál és -pszichológiánál. Rájöttem, hogy a személyiségfejlődésben nagyon fontos szerepet játszik a lelki komfort. Munkámmal egy olyan objektumot szerettem volna létrehozni, amely segít megteremteni a testi és lelki komfort érzését, elősegítve a személyiségfejlődést.
Hogyan képzelted el ezt a tárgyat?
Egyfajta ülőalkalmatosságként. Az alapgondolat egy fészekhez köthető. Fakonstrukcióban elhelyezett babzsákok, és ebben a keretben egy rajzdeszka, hogy a „fészekben” ülő kirajzolhassa magából, ami bántja. Ez egy művészetterápiás módszer.
Miért pont fészek?
Abban az időben, amikor megszületett az ötlet, sokat vonatoztam, figyeltem magát a jelenséget. Sok-sok vonatbelsőt rajzoltam a vázlatfüzetembe, ez a füzet mindig velem van, és ha valami olyat látok, ami megfog, lerajzolom. Eleinte én magam sem értettem, miért csinálom. Magával ragadott a gondolat, hogy vonatban ülve úgy érik impulzusok az embert, hogy közben nem hagyja el az egyfajta védelmet jelentő kocsit. Utazás közben egy-egy villanásnyi impressziót kapunk a vonatot körülvevő tájból, egy út alatt számtalan ilyet látunk. Szerintem a modern ember azon az elven működik, hogy nem akarja elhagyni a komfortzónáját ahhoz, hogy megismerje az őt körülvevőt, inkább csak a villanásnyi képekből, információkból táplálkozik. Egy vonatút során rengeteg térnek leszünk a részesei. A tájban, amelyet az ablakon keresztül látunk, lehetnek vadállatok, rossz emberek, akik bánthatnának, de a vonat védelme miatt nem tudnak. Ezek alapján próbáltam meg felidézni azokat a tereket, amelyek nekem fontosak, és ezek közrejátszottak abban, hogy sikerüljön megteremtenem a saját lelki komfortomat. Megpróbáltam úgy lefesteni őket, ahogy gyerekként láttam. Született például egy egész sorozatom tele ovis mászókákkal.
Milyen meghatározó tereid vannak még?
A vidék. Szeretem a vidéki esztétikát. Szőgyénben nőttem fel. Egy ideig éltünk a nagyszüleimnél is. Mindig csodáltam, hogy a nagypapám pénz nélkül képes bármit összerakni. Nem volt neki fontos a kinézet, csak a funkció, amelyet a kis szerkezetei mindig tökéletesen elláttak. A régmúlt, a család jelenti számomra a fészket.
És a műtermed?
Ez az a hely, ahol leginkább szeretek alkotni. Minden falon található foltnak ismerem a történetét, tudom, hogyan keletkezett. Komfortosan érzem itt magam, tudom, hogy ezek itt az én nyomaim. A tér kommunikál velem.
Mikor döntötted el, hogy ezt akarod tanulni?
Már egész kicsi koromban beírattak művészeti alapiskolába. Aztán a nyolcéves gimi elején döntöttem el, hogy a későbbiekben is ilyesmit szeretnék tanulni. Eleinte autótervező akartam lenni. Az volt az álmom, hogy tervezek egy saját sportautót. Gondolkoztam még az építészeten is. Végül azért is döntöttem a formatervezés mellett, mert tudtam, hogy az egyetemem együttműködik a Škodával. Az ügyes diákokat elviszik szakmai gyakorlatra, és ha jól teljesítenek, felveszik őket a céghez. Be is kapcsolódtam a projektbe, de rájöttem, hogy ez nem az én világom. Nem volt olyan alkotói szabadság, mint amire vágytam.
És a festészet?
15-16 éves lehettem, amikor elkezdtem festeni. Eleinte tájképeket, szerettem kijárni a természetbe, megörökíteni azt, amit látok. Aztán koncepciók alapján kezdtem dolgozni. Sokat segített, hogy a művészeti iskolában megtanultam az alapokat, és jó pár technikát is volt lehetőségem kipróbálni.
Van valamilyen különleges, amit még nem próbáltál, de szeretnél?
Tűzoltó készülékkel festeni. Megtöltik festékkel, és mivel nagy benne a nyomás, hatalmas vásznakra festenek vele. Vonz a monumentalitás. Nagyon jó érzés lehet méretileg valami igazán nagyot alkotni. Ha ekkorában fest az ember, szerintem még inkább átérzi az alkotás energiáját.
A már kipróbáltak közül melyiket szereted a legjobban?
Általában kombinált technikákat használok. Nagyon ritka az a festményem, mely például csak olajjal, akrillal vagy épp festékszóróval készült. Szívesen vegyítem az anyagokat. Legújabban szeretek festékszóróval alkotni, de az olajrudakat és az olajfestéket is szívesen használom. Mostanában a hagyományosabbnak számító akrilos, ecsetes festés kissé háttérbe szorult.
A képzőművészeten kívül melyik művészeti ág áll hozzád legközelebb?
Nagyon szeretem a kortárs irodalmat, például Závada Péter írásait, de a zenéjét is. Alkotás közben gyakran hallgatok zenét, bár a zenész barátaim sokszor mosolyognak rajtam, szerintük nem is zene az, amit én hallgatok, inkább zaj. Nemrég fedeztem fel Csehy Zoltán verseit, azok közül is sok megérintett.
Van olyan film- vagy regényhős, akivel azonosulni tudsz?
Nemrég olvastam Thomas Mann Tonio Krögerjét. Bennem is harcol egymással a bohém és a polgári lét. Sokszor a polgári énemnek lelkiismeret-furdalása van a bohém énem miatt, azonban épp ez segít, hogy ne merüljek el túlságosan a bohém szabad művészet kínálta életérzésben. Nálam ez a kettősség a formatervezés és a festészet párhuzamában is megjelenik. A formatervezés valahol kötöttebb, néha racionálisabb is. A tárgyaknak van funkciójuk, míg a festészet nagyobb teret ad, ott a funkció nem fizikai. Régebben a formatervező és a festő énem sokkal könnyebben szétválasztható volt, most már egyre inkább összemosódik a kettő.
Mi lenne a te saját definíciód a művészetre?
Picasso mondta, hogy „ha tudnám, mi a művészet, akkor sem mondanám el”, ezzel én is így vagyok…
Van olyan képed, ami különösen közel áll hozzád?
Van egy festményem, a címe Kiút. Nagyon erős érzelmi hatás alatt készítettem, saját magamnak üzentem vele, hogy szedjem össze magam, ne lássam borúsan a dolgokat. Ezt nem adtam el, és nem is szeretném. Több helyen is laktam már Pozsonyban, de ezt mindig magammal viszem, és kiteszem az ágyam fölé.
Mit tartasz az eddigi legnagyobb sikerednek?
Ősszel volt egy közös kiállításunk az Umelkában. Megtisztelő volt, hiszen oda tényleg csak a „jobbak” kerülnek be. De volt már több ilyen pillanat is. 18 évesen néhány képemet kiállították a tatai várban, akkor is úgy éreztem, hogy azt a mindenit, ez már valami… De mindig sikernek könyvelem el, ha megveszik valamelyik képemet. A vásárló megtisztel azzal, hogy odaad érte valamilyen más értéket. Egy pénzcentrikus világban ha valaki valami olyasmiért ad pénzt, amire nem úgy van szüksége, mint például orvosi ellátásra vagy ételre, amely nélkül meghalna, nekem ez is nagyon jól tud esni. Az alkotás akkor teljesedik ki, ha valakinek ad valamit, vagy akár az életének a részévé is válik. Jó érzés, ha valaki beengedi valamelyik alkotásomat a saját kis intim szférájába.
Mit tartasz az arc poeticádnak?
Azt hiszem, az őszinteséget. Szeretnék valami emberit és őszintét alkotni. Az őszinteség nem mindig kellemes vagy szép, sőt… Véleményem szerint az őszinteség az, ami előrevisz, az őszinte út a helyes út. Fontos nevükön nevezni a dolgokat.
Szászi Fanni
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.