Zuzana Čaputová: „Az együttérzés az egyetlen esélyünk”

Nemcsak szakmai felkészültségből, politikai kultúrából és elvhűségből mutat példát, hanem együttérzésből, a választók iránti tiszteletből is. A mostani kaotikus, koronavírusos időkben is ő az, aki a nyugodt erőt képviseli, és nem csak mondja, hitelesen közvetíti, hogy ezt is legyőzhetjük. Zuzana Čaputovával az elnöki palotában a vírustagadókról, a hazai politika vulgarizálódásáról és a magyar kisebbség helyzetéről is beszélgettünk.

A koronavírus második hullámát éljük, és mint kiderült, nemcsak hogy nem tudtunk rá felkészülni, de jobbá, együttérzőbbé sem tett bennünket a tavaszi tapasztalata. Egyre több ember hisz az összeesküvés-elméletekben, sokan feledkeznek meg a mások iránti felelősségről. Mit gondol, összefügg mindez a műveltség értékvesztésével és azzal, hogy nálunk annyi csalás következmények nélkül marad?

A koronavírus második hulláma olyan számunkra, mintha csak az első lenne, mert mindent újra meg kell határoznunk. Tény, hogy a helyzetet nagymértékben nehezítik az összeesküvés-elméletek, amelyek természetesen nemcsak a koronavírussal kapcsolatban léteznek. Ez összetett probléma, összefügg az oktatás színvonalával és a szakmai tudás iránti tisztelet elvesztésével. Nem csak mi szembesülünk ezzel, gyakran beszélek az összeesküvés-elméletek elleni küzdelem lehetőségeiről más államfőkkel és politikai vezetőkkel is. Valamennyien próbálunk olyan intézkedéseket hozni, hogy tiszteletben tartsuk a véleménynyilvánítás szabadságát, ugyanakkor figyeljünk oda, hogy a demokrácia önvédelme ne sértse mások jogait. Mi is ennek a folyamatnak a részesei vagyunk, most tartunk ott, hogy meghatározzuk, hogyan bánjunk az összeesküvés-elméletek terjesztőivel, miközben az emberi élet védelme a tét.

Az emberek sokkal türelmetlenebbek, sokkal kevésbé szolidárisak, mint tavasszal, olykor a hivatalos információk is csak a káoszt növelik. Hogyan lehet így küzdeni az egyre hatalmasodó válság ellen?

A védekezés egyik pillére, hogy a kormány és a felelős személyek bölcs, előrelátható, indokolt, logikus és hihető döntéseket hozzanak, és a megfontolt, jól előkészített döntéseket érthetően kommunikálják. Hiszen a megfelelő kommunikáció a híd a döntéshozó szerv és a polgárok között, akiktől a végrehajtást várjuk. Csak ha mindez működik, akkor várhatjuk el az emberektől, hogy együttműködjenek és szolidárisak legyenek – ez a második pillér. Nagyon kérek mindenkit, hogy legyen tekintettel az idősekre és a betegekre, mert ha azok, akik ezt a fertőzést könnyen átvészelnék, fegyelmezettek és együttérzők, megmenthetik azok életét, akik számára a megbetegedés végzetes lehetne. Ez az egyetlen módja, hogy minél kisebb veszteségekkel vészeljük át ezt az időszakot.

Beszélgetésünk napján szavazott a parlament az abortusztörvényről, és obstrukció miatt elnapolta. Hogyan látja, lehetséges ezekben a kultúretikai témákban, ahol az egyik félnek küldetéstudata és szilárd meggyőződése van, a másik fél pedig gyakran nevetségessé teszi ezt a meggyőződést, valamiféle egyezségre jutni?

Elvből hiszek a megegyezés lehetőségében, de ehhez szükséges, hogy meghallgassuk és megértsük egymást. Pont az említett kultúretikai témák esetében gyakran hiányolom a társadalmi és a szakmai párbeszédet, sokkal inkább azt látom, hogy politikai kártyaként használják és hatalmi eszközökkel próbálják érvényesíteni. Ezt rossznak tartom. A párbeszédre akkor is törekedni kell, ha más a véleményünk, mert ha bizonyos értékeket illetően közös nevezőre jutunk, ez már alapja lehet a megegyezésnek.

A Globsec legújabb felmérése szerint Szlovákia állampolgárai egész Kelet- és Közép-Európában a leginkább hajlandók feladni a szabadságukat és a jogaikat a jobb anyagi helyzetért és nagyobb biztonságért. A vizsgált államok polgárai közül leginkább hisznek abban, hogy identitásukat és értékeiket a nyugati társadalmak, a migránsok, az LGBTI emberek veszélyeztetik, és hogy a világot a zsidók uralják. Mit árul el ez rólunk?

Őszintén szólva megleptek ezek az adatok. Megértem, hogy azok az emberek, akik szociális szükséghelyzetben vannak, többre tartják az anyagi stabilitást, mint az emberi jogokat. A tolerancia hiányának a jele, amely a másságtól való félelemből ered, viszont megdöbbentett. Lehet, hogy ez összefügg a kommunista múltunkkal, amikor a külvilágtól elszigetelten éltünk, és szinte semmiféle tapasztalatunk nem volt a sokszínűséggel, de biztosan nagy szerepe van az előítéleteinkben az alacsony tájékozottsági és műveltségi szintnek is. Hiszem és remélem, hogy a fiatal generáció ezen a téren magabiztosabb lesz, és nem fog mindent, ami más, mint amilyenek mi vagyunk, automatikusan veszélyesnek tartani, mert ez nagyon téves nézetnek tartom.

Egy elnök sokat utazik, sok külföldi vezetővel találkozik. Ezek alapján kritikusabban látja Szlovákiát?

A külföldi szolgálati útjaimról az a legfontosabb benyomásom, hogy büszke lehetek Szlovákiára. Mi ugyanazon kihívások előtt állunk a jogállam megerősítését és az igazságszolgáltatás minőségét illetően, mint a többi V4-es ország, ez bizonyára a múltunkkal is összefügg. Valamennyien másként állunk elébe ezeknek a kihívásoknak, de azt gondolom, hogy mindannyiunk hasznára válna a tapasztalatcsere, mert a jogállamiság és a hatalommegosztás elve a demokrácia alapja.

Vagyis azt lehet mondani, hogy külföldről nézve sokszor jobbnak látszunk, mint azt itthonról hinnénk?

Azt gondolom, igen. Vannak itt bizonyos gondok és kihívások, de a Szlovákiáról külföldön alkotott kép jobb, mint azt az itt élők gondolnák.

A V4-es államok között is Szlovákia megítélése a legjobb?

A jogállamiság kérdéseit illetően biztosan Magyarországot és Lengyelországot illetően a legtöbb az Európai Unió fenntartása, de mi sem lazíthatunk az igazságszolgáltatás reformját illetően. Örülök, hogy ez a folyamat elkezdődött.

Nem titkolta, hogy önt is sokkolta a Kuciak–Kušnírová-gyilkosság ügyében hozott felmentő ítélet, amely sokakban csak megerősítette a bíróságok függetlenségével és szakmai felkészültségével kapcsolatos kételyeket. Nem lesz ezek után még nehezebb visszaszerezni a polgárok független igazságszolgáltatásba vetett bizalmát?

Szlovákiában komoly téma az igazságszolgáltatásba vetett bizalom, e tekintetben tényleg az utolsók között vagyunk Európában. Ez a bizalmatlanság nemcsak a bíróságokon belüli korrupcióval függ össze, ami iránt az utóbbi időben indokoltan érdeklődnek a bűnüldöző szervek, hanem az egyes ügyekben hozott ítéletekkel is. Ide tartozik a Kuciak–Kušnírová-ügyben hozott felmentő ítélet. Ugyanakkor nincs semmilyen arra vonatkozó információm, benyomásom vagy kételyem, hogy ezt az ítéletet korrupció befolyásolta volna, ezért hangsúlyozom, hogy meg kell várni a Legfelsőbb Bíróság döntését.

A bíróságokba vetett bizalom annyira megingott, hogy az emberek már azt is a gyávaság vagy korrupció jelének vélik, ha a bírák csak következetesek, esetleg túlságosan szó szerint értelmezik a bizonyítékokat?

Igen, ez lehetséges, és ha egy skálán kellene illusztrálnunk a lakosság bizalmát, akkor a bírósági határozatok értékelése a korrupció gyanújától az elvont, adminisztratív felfogáson át egészen addig terjed, hogy az ítélet bár váratlan, de tökéletesen indokolt volt. Meglátjuk, mit hoz a szóban forgó esetben a határozat indoklása és a Legfelsőbb Bíróság döntése.

Mit gondol, még ha lezajlik is a tervezett reform, mennyi időbe telik, amíg a bírák visszaszerzik az elvesztegetett bizalmat?

Ez hosszú folyamat, mert a bizalom törékeny dolog, és mindig emberek közti kapcsolatok, nem pedig emberek és intézmények közti személytelen folyamatok kérdése. Ezért is hívom fel mindig az újonnan kinevezett bírákat, hogy a sajtón keresztül kommunikáljanak a nyilvánossággal, mert ez sokat segíthet a bizalom visszaszerzésében. Nagyon bízom abban, hogy az a felelősségrevonási folyamat, ami most a bíróságokon belüli korrupcióval kapcsolatban zajlik, végső soron megtisztuláshoz, és a fegyelmi eljárásokkal együtt megújuláshoz vezethet. És természetesen nagyon fontos lesz a bírák új generációja. Hiszem és remélem, hogy tudatában vannak, milyen időszakban, milyen társadalmi körülmények között foglalják el a helyüket.

Nemsokára új főügyészt kell kineveznie. Egyelőre nagy a bizonytalanság a jelölteket illetően, az eddigi, biztosnak vélt nevek közül mindenki visszalépett vagy kiesett a rostán. Nem tart attól, hogy ezúttal is politikai háttéralkuk eredménye lesz a főügyész megválasztása?

Figyelemmel követem ezt a folyamatot, és meggyőződésem, hogy Szlovákiában vannak olyan neves jogászok az ügyészek körében, akik el tudnák látni ezt a feladatot.

Amióta hivatalban van, sokkal több témában foglalt állást, mint elődei, legyen szó a Kuciak-ügyben hozott ítéletről, a miniszterelnök és a parlament elnökének plágiumbotrányáról, vagy az átláthatatlan járványügyi intézkedésekről. Fontosnak tartja hangsúlyozni értékrendjét, vagy inkább együttérzésből teszi?

Ez a kötelességem, az általam vállalt szolgálat része. A kampány során nyíltan beszéltem arról, miről mit gondolok, és elnökként is ezt szeretném tenni – érzékenyen, kultiváltan, de nyíltan, mert nagyon fontosnak tartom, hogy értékrendbeli kérdésekben a politikus olvasható legyen a választók számára. A tét nem kisebb, mint a polgároknak a demokrácia intézményébe vetett hite, ami az ellentéte a konspirációs elméleteknek. Ezt a bizalmat a politikus és a nyilvánosság között akkor lehet építeni, ha a kapcsolat nyitott, ha én magam egyértelmű vagyok abban a tekintetben, hová tartozom. Ezért igyekszem a társadalmi jelenségekkel és történésekkel kapcsolatos véleményemet mindig a megfelelő időben és a megfelelő módon közzétenni.

Olykor meglepően határozott és szókimondó. Minek alapján dönti el, mikor és hogyan szólal meg, hogy se túl sok ne legyen, se túl kevés?

Ez valóban komoly dilemma. Általában elég határozott vagyok, de tiszteletben kell tartanom, hogy a többi politikust is a polgárok választották. Lehet, hogy valamiben nem értünk egyet, de mindig a kölcsönös tisztelet kell, hogy meghatározza a kommunikációnkat. Épp ezért csak akkor szólalok meg, amikor úgy érzem, hogy ez az adott témában előreviszi a társadalmi párbeszédet, és az ügynek segít.

Az utóbbi időben egyre többször vagyunk tanúi politikusok közönséges megnyilvánulásainak, legyenek azok kifejezetten vulgáris kifejezések, a saját félrelépéseik bagatellizálása, vagy mások becsmérlése. Mit gondol, amikor ezeket hallja, olvassa?

Ez nem az én stílusom, az én világomban teljesen összeegyeztethető a természetesség a kimondott dolgokért vállalt felelősséggel. Tudom, mekkora súlya van a szónak, és mekkora súlya van a komoly jogkörökkel bíró politikus szavának, mert ezt az emberek már összekötik az intézménnyel is, amelyet képvisel. Ezért kell jól megfontolnunk minden nyilvános megszólásunkat.

Igor Matovič kormányfő időnként elég éles megjegyzésekkel illeti önt. A külső megfigyelőnek úgy tűnik, csak idő kérdése, mikor éleződik ki a konfliktus kettejük között.

A kormányfővel való együttműködésünk alapja az, hogy ezt az országot akarjuk szolgálni. Hatékonyan kommunikálunk egymással, ugyanakkor mindketten tudatában vagyunk annak, hogy a politikai stílusunk különböző. Ez a különbség egyelőre nem vezetett konfliktushoz.

Több embertől is hallottam, aki személyesen találkozott önnel, hogy mindig harmóniát sugároz, és mindenkit őszinte érdeklődéssel hallgat. Dolgozott valahogy ezeken a tulajdonságain, vagy ezzel születni kell?

Azt, hogy milyen benyomást teszek másokra, nem tudom megítélni, de az emberek valóban érdekelnek. Tetszik egy idézet, amelyben valaki felteszi a kérdést, mi a legfontosabb a világon. A figyelem, hangzik a válasz. És mi az, ami még fontosabb? A figyelem. Úgy vélem, két ember találkozásakor is az a legfontosabb, hogy a figyelmünkkel ajándékozzuk meg a másikat – legyen szó államférfiról, vagy egy idős néniről az utcán. Ez azt jelenti, hogy aktívan hallgatom azt az embert, aki hozzám beszél, teljes lényemmel jelen vagyok, hogy érzékeljem, mit akar elmondani, és azt milyen érzelmektől áthatva mondja. Számomra ez a hozzáállás ad értelmet annak, miért találkoztam és elegyedtem szóba valakivel. A hivatalom betöltésénél is a szolgálat részének tekintem, hogy mindig odafigyeljek az emberekre.

A személyiségétől sem lehet idegen ez a tulajdonság, egyébként terhet jelentene.

Valószínűleg így van, ami nem jelenti azt, hogy nem válogatom meg, kivel beszélek és kinek szentelem a figyelmemet.

Hogyan lehet ilyen fontos pozícióban az embernek úgy megőriznie a saját személyiségét, hogy közben mégis felülnézetből szemlélje a dolgokat? Hogy ne reagáljon minden sértő megjegyzésre és bejegyzésre, vagy pont akkor és úgy tegyen meg egy lépést, amikor és ahogy kell? Gondolok itt olyan gesztusokra, mint a jelbeszédes videója, az, hogy a tavaszi karantén alatt idős embereket hívott fel, vagy az, hogy az ítélethozatal után lerótta kegyeletét Ján Kuciak és Martina Kušnírová pozsonyi emlékhelyénél. Elég, ha az ember a saját elveihez és értékrendjéhez ragaszkodik?

Eddig nem történt meg, hogy a hivatalomból kifolyólag olyasmit kellett volna megtennem, amit Zuzana Čaputováként ne akartam volna. Nem is szeretném ilyen mértékben korlátozni a saját szabadságomat, ugyanakkor tudatában vagyok a kötelezettségeimnek. Ez nem jelenti azt, hogy néha ne részesíteném előnyben a magánéletet a hivatali teendőkkel szemben, de tudom, mit vállaltam, és ennek köszönhetően tudok összhangban lenni önmagammal. Sokat segít az is, hogy nem csak az adott helyzetet figyelem, amelyben épp vagyok, hanem saját magamat is abban a helyzetben. Mintha kívülről nézném magam, hogyan hatnak az érzelmeimre, a gondolataimra és az egómra az emberek és történések. Ez nagyon hasznos olyankor, amikor azon kapnám magam, hogy az egóm döntene. Abban, hogy ne veszítsem el saját magamat ezen a poszton, komoly kapaszkodó számomra ez a megfigyelői pozíció.

De abban, hogy nem kellett olyasmit megtennie, amit magánemberként nem szeretett volna, nyilván az is benne van, hogy képes meghallgatni mások érveit, engedni az álláspontjából.

Próbálok önkritikus lenni és olyan emberekkel venni körül magam, akiknek a véleményére adok. Fontosnak tartom azt is, hogy közvetlen a kapcsolatom a munkatársaimmal, jó hangulatban tudunk együtt dolgozni, és őszintén beszélhetünk egymással.

Épp a közvetlensége az, amit a választók leginkább értékeltek a kampány során, és nagyra értékelik most, a hivatali ideje alatt is. Nem veszíti el az ember ezt a tulajdonságát, amikor folyamatosan szem előtt van, minden mozdulatát, minden ruhadarabját, frizuráját figyelik és minősítik? Nem lesz ettől mégiscsak egy kicsit merevebb, távolságtartóbb?

Úgy fogom fel a dolgot, hogy a hivatalommal együtt járnak bizonyos szertartások és aktusok, amelyeknek megvan a pontos rendje, és adottak a szabályai. Ez a személyiségemből és temperamentumomból kifolyólag sem okoz nehézséget, mert nem úgy fogom fel, hogy természetellenes, hanem hogy a munkám része. Sokkal nehezebb volt megszokni, mennyire mélyen érinti az ember magánéletét az, hogy ilyen magas posztot tölt be. Voltak elképzeléseim, mennyire más lesz minden, de a valóság még sokkal színesebb. Magánéletem tulajdonképpen csak a házam falai mögött van, de ezt is meg lehet szokni. Igyekszem nyitott lenni, és korrekt a kapcsolatom a sajtóval, ez az egyetlen módja annak, hogy az életem egy részét megőrizhessem magamnak.

Az elnökválasztáson a magyar nemzetiségű állampolgárok nagy része is önre voksolt. Kicsit már ismeri a közösségünket, több magyar rendezvényen, intézményben és településen is járt. Milyenek voltak a benyomásai? Érzékelte azt is, mennyire megosztott ez a közösség?

Nagyon tartalmas tapasztalat számomra, ha olyan régióba látogatok, ahol többségben élnek a magyarok. Mindig művelt, intelligens, rátermett emberekkel találkoztam, és ezek az alkalmak nagyon kellemesek, közvetlenek és inspiratívak voltak. Jártam magyar tanítási nyelvű iskolákban is, és az volt a tapasztalatom, hogy ezek a gyerekek nagyon ügyesek, életrevalók, sokat adott nekem, hogy megismerhettem őket. Igen, érzékelem, hogy a magyar nemzetiségű állampolgárok közössége is megosztott, vagy inkább sokszínű, de a többségi nemzethez tartozók sem egységesek. Mindenkinek megvan a maga fontossági sorrendje véleményben és értékrendben is. A magyar kisebbség megosztottsága azzal is összefügghet, hogy a politikai képviselete sem egységes. Tudjuk, hogyan végződtek a választások, ezért pozitívan értékelem a magyar pártok egyesülésére irányuló igyekezetét. Azt gondolom, jó lenne, ha a következő parlamenti választások után a magyar kisebbségnek lenne képviselete a parlamentben.

Érzékeli azt is, mekkora befolyással bír Budapest az itteni magyar közösség életére?

Természetesen, rendelkezem erre vonatkozó információkkal, főleg ami az anyagi támogatásokat illeti. A nemzeti kisebbség igényeinek finanszírozását legitim dolognak tartom, az a fontos, hogy a felek betartsák az államközi egyezségeket.

Németh Ilona képzőművész, a magyar tanácsadója beszélt arról egy interjúban, hogy Gombaszögön sokkal tartózkodóbban fogadták önt a fiatalok, mint a Pohodán. Máshol is ilyen távolságtartást tapasztalt a magyarok részéről?

Bevallom, nem éreztem ezt ilyen erősen. Tény, hogy Gombaszögön sokan nem tudták, hogy odalátogatok, ezért inkább a meglepetést láttam az arcokon, mint valamiféle távolságtartást. Egyébként mindenhol nagyon szívélyesen és barátságosan fogadtak a magyarok.

A trianoni döntés 100. évfordulóján a magyar kisebbségnek üzent a közösségi oldalán, június 12-én az ukránokat köszöntötte nemzeti ünnepükön. Ezek a gesztusok fontosak a kisebbségek számára, mert nagymértékben befolyásolják a társadalmi elfogadottságukat, azt, ahogy beszélnek róluk. Ez volt a célja?

Egyrészt a sokféleség iránti tisztelet vezérelt, másrészt az a szándék, hogy megadjam az alaphangot. Valóban a szívemen viselem, hogy a nemzeti kisebbségek tagjai otthon érezzék magukat Szlovákiában, és tudom, hogy ez nem mindig lehetséges. De fontosnak tartom, hogy a többség és a kisebbség – bármilyen kisebbség – között minél több kapcsolódási pont legyen, és a többség mindent megtegyen azért, hogy a kisebbség ne érezze magát kirekesztve. Ez elengedhetetlen, ha összetartó társadalmat, működő államot akarunk.

Onnan, hogy a magyarokat a Duna túloldalára küldözték, a vélt vagy valós követeléseikkel riogattak, már elmozdultunk. De látja esélyét annak, hogy úgy, ahogy ön, a többségi társadalom más tagjai is értéknek tartsák a kisebbségi közösségeket?

Nagyon szeretném, és a hivatali időm alatt mindent megteszek azért, hogy ezt a folyamatot segítsem. Olyan hatalmas kihívásokkal állunk szemben – a koronavírustól kezdve a gazdasági válságon át a klímaválságig –, hogy ha nem tudatosítjuk, hogy ezeket csak együttműködéssel győzhetjük le, akkor veszíteni fogunk. Valamennyien emberek vagyunk, ugyanazon gondokkal, félelmekkel, de ugyanazon megértő és együttérző képességgel is. Az összefogás az egyetlen esélyünk a válságok leküzdésére.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 42. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Kulisszatitkok az interjúról