Zoom-fáradtság. Fejfájás a videókonferenciák után

Ingrid Meňkyová neurológus szerint ennek az az oka, hogy amikor a képernyőn keresztül beszélgetünk valakivel, túlságosan összpontosítunk. „Nincs, ami elterelje a figyelmünket, a beszélgetőtárs arcába, szemébe kell néznünk, és mellette folyamatosan látjuk a saját arcunkat is. Önkéntelenül ellenőrizzük a mimikánkat, még a szemünk rebbenését is, mert egy oldalra pislantás is tűnhet úgy, hogy bennünket egyáltalán nem érdekel, amit a főnökünk mond, holott csak a szomszéd szobában alvó gyereket ellenőriztük fél szemmel. Ez a folyamatos készenlét rendkívül stresszelő, minél kevesebb emberrel beszélünk és minél nagyobb a képernyőn az illető arca, annál inkább. Az agyunk ilyenkor hiperkészültségi állapotban van, teljesen elfárad, és az érzékenyebbeknél ez fejfájásban mutatkozik meg. A szakemberek már szakkifejezést is találtak ki erre a jelenségre, Zoom-fáradtságnak hívják” – mondja a doktornő.

Folyamatosan koncentrálni a feladatra

Az ellenszere pedig az enyhe fejfájás-csillapító mellett leginkább a monitormentes pihenés, séta a természetben és a testközeli emberi kontaktus. A képernyős beszélgetéseknél ugyanis olyan kollégák, üzlettársak, ügyfelek is a személyes zónánkba kerülnek, szó szerint az arcunkba másznak, akiket a valóságban sosem engednénk ilyen közel magunkhoz.

„Az egyik betegem azt mondta, hogy már a munkahelyi megbeszélések reggelén elkezd fájni a feje, mert a főnöke folyton fürkészi a tekintetével, mintha kétkedne a szavaiban. A másik páciensemnek az volt a gondja, hogy miután értékelték a múlt évi teljesítményüket, neki azt írták, hogy a videókonferenciákon nem volt elég aktív, pedig csak igyekezett úgy kommunikálni, ahogy élőben szokott. A képernyőn keresztül azonban ez nem elég, élénkebben kell gesztikulálni, sokszor egymás szavába vágni, folyton érdeklődő, értelmes arcot vágni. Egy elbambulást sem engedhet meg magának az ember, mert minden szem rá figyel. Amikor egy irodában ülünk a munkahelyünkön, akkor nem ilyen koncentrált a figyelem, mert minden egyes személyen több látnivaló van, nem csak az arca. Lehet jegyzetelni, felállni, szemléltetni valamit egy táblán, bejön a titkárnő egy kávéval, el is terelődik a szó erre-arra, nem munkahelyi dolgokra. Amikor videókonferencián, előre megszabott időben zajlik a munkahelyi megbeszélés, minden kötöttebb. Mindenki tudja, hogy ez erre kiszabott idő, nincs helye a locsogásnak. Koncentrálni kell a feladatra, egymás reakcióira, és ha ez naponta többször, vagy heti három-négy órán ismétlődik, rendkívüli módon leterheli az agyat” – magyarázza Meňkyová.

Fárasztó szemkontaktus

A fejfájás ilyenkor a fáradtság következménye, az ember úgy érzi, mintha kiszívták volna az agyát, nincs egy ép gondolata sem. De másnap újra videóértekezlete lesz, megint teljesítenie kell, és miközben a főnököt hallgatja, nem nézhet ki az ablakon. Jeremy Bailenson, a Stanford Egyetem tanára a Technology, Mind and Behaviour, azaz Technológia, Tudat, Viselkedés című tudományos folyóiratban publikált tanulmányában foglalkozott a Zoom-fáradtság okaival, és megoldásokat is javasolt. A folyamatos szemkontaktus helyett azt ajánlja, hogy ha csak egy-két emberrel beszélünk, ne az egész képernyőn nézzük az arcukat, hanem próbáljuk lekicsinyíteni, és jegyzeteljünk, vagy csak tegyünk úgy, mintha jegyzetelnénk, mert ilyenkor legalább letekinthetünk a papírjainkba. Legalább 60 cm-re üljünk a monitortól és beszélgetés közben igyunk, változtassunk pozíciót, esetleg ha erről meg tudunk egyezni a többiekkel, hosszabb értekezlet esetén iktassunk be olyan részt, amikor csak hangban vagyunk jelen és a képet kikapcsoljuk. Ekkor járkálhatunk, pihen a szemünk és az agyunk egy része, új gondolatokra ébredhetünk.

Kép nélkül könnyebb

Az, hogy egy értekezlet során folyamatosan nem csak a kollégákat, hanem önmagunkat is látjuk, épp annyira nem természetes, mintha a munkahelyi megbeszéléseket egy tükörteremben tartanánk. Ha az ember látja, akkor értékeli is önmagát, sokszor kritikusabban, mint a környezete. Erre csak egy megoldás van: ha az applikáció megengedi, kikapcsolni a saját képünket – ekkor a kollégák látják, de mi magunkat nem. A legtöbb videóplatformon ez nem lehetséges, itt megegyezés kérdése, beéri-e mindenki a kép nélküli hanggal.

Az ember nem csak szóban kommunikál, de a személyes találkozások alkalmával észre sem vesszük, mennyi mindent mondtunk el egy szemöldökrándítással vagy kézmozdulattal. Ezek a jelzések a videós kommunikációban nagyobb hangsúlyt kapnak, mindenki minden gesztusra jobban figyel. Amikor valaki ezt tudatosítja, elkezdi figyelni, ellenőrizni magát, és ismét ott van, ahol a part szakad: az agyát terheli. Bailenson szerint megint csak az a megoldás, hogy időnként ki kell kapcsolni a képet, és csak szóban kapcsolódni be az értekezletbe. Ilyenkor lehet egy kicsit sétálni, mozogni, belekortyolni a kávéba/teába, hiszen számos vizsgálat igazolta, hogy mozgás közben az agy is jobban működik.

Állásinterjú a kamera előtt

A járványidőszak specifikuma, hogy az új kollégákat is online felvételi beszélgetések során válogatják ki a munkahelyekre. Aztán bedobják őket a mély vízbe anélkül, hogy személyesen megismerhetnék a munkatársaikat és a cégkultúrát. Elmaradnak a közös kávézások, ebédelések, az elmúlt időszakban új munkahelyre szerződött alkalmazottak egyetlen kapcsolata a munkaadójukkal gyakran csak annyi, hogy aláírták a szerződést és átvették a számítógépet.

Réka a Mátyusföldön, egy banknál pályázott meg egy állást márciusban, és több online-meghallgatáson is részt vett. „Ezek a szakmai végzettségemre, tapasztalataimra vonatkoztak. Voltak kérdések, amelyeknél az is nyilvánvaló volt számomra, hogy megnézték, mit posztoltam a közösségi oldalamon, kivel barátkozom, miről mi a véleményem. Majd küldtek egy tesztet, amit ki kellett töltenem és záros határidőn belül visszaküldenem. Ez könnyű volt, de az, hogy kosztümben ültem a kamera előtt és három ember kérdezett, nagyon zavart. Igyekeztem fejben ráállni, hogy ha akarom ezt a munkahelyet, ez az ára. Végül ide nem vettek fel, de egy másik cégbe, ahol ugyancsak a pénzügyeket kell intéznem, igen. Itt az volt a szerencsém, hogy személyesen tudtam találkozni a tulajdonossal, így valószínűleg meggyőzőbb vagyok” – mesélte.

Előny a gyakornoki múlt

Horváth Bianka kolléganőnk szintén online felvételizett a Vasárnapba, bár azzal az előnnyel, hogy három éve már gyakornokoskodott a szerkesztőségben, és a kollégák többségét ismerte. Azokat is, akik a felvételi meghallgatáson kérdezték. „Ennek köszönhetően sokkal barátságosabb és közvetlenebb volt a légkör, bár így is nagyon izgultam. De a személyes megjelenésnél is jobban aggasztott a technikai háttér, az interjú előtt kétszer is ellenőriztem, megfelelően fel van-e töltve a gépem. A kamera és a technika használata számomra nem volt újdonság, mivel több barátom is külföldön él, a járvány idején velük csak így tudtam tartani a kapcsolatot. De egy felvételi beszélgetés mégis más, itt nagyobb volt a tét. Adtam arra, hogyan jelenek meg a kamera előtt, mert ezzel a kollégák és a munka iránti tiszteletemet is kifejeztem” – mondja Bianka, aki gyakornokként ugyan már sokat tanult a szerkesztőségben, de most azt kellett bizonyítania, hogy a tanultakat szerkesztőként alkalmazni is tudja. „A főszerkesztőtől kaptam szövegeket, amelyeket meg kellett szerkesztenem, ezeket a felvételi beszélgetésen értékelték ki. Mivel ismertek, valamennyire tudták, mire számíthatnak, a betanulás részénél pedig levonták a további következtetéseket.” A betanítást volt kollégánk, Rizsányi Attila végezte ugyancsak online. „Sok videóbeszélgetést folytattunk, bármikor hívhattam, írhattam neki. Személyesen biztosan jobb lett volna feltenni azt a kérdést, ami épp eszembe jut, de Attila így is kitett magáért” – mondja Bianka, aki március 15-e óta a Vasárnap új szerkesztője. Ez a tény pedig azt bizonyítja, hogy nemcsak a felvételi beszélgetésen, hanem a gyakorlatban is megfelelt.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/19. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Nők hátrányban

A németországi Magdeburgi Egyetem oktatói által kidolgozott tanulmány szerint a női hang a videókonferenciákon kevésbé kompetensnek és karizmatikusnak tűnik. A tudósok a Zoom, a Skype és a Teams applikációit vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy a programokból hiányoznak a magas hangfrekvenciák, ezért a női hangok kevésbé érzelemdúsak, színesek. A való életben épp ennek az ellenkezője jellemző a női beszédre, ezért az internetes kommunikációban kevésbé képesek érvényesülni a nők – már amennyiben macsó típusú a főnökük, vagy ilyen kollégákkal vannak körülvéve.

A közvetlen találkozások során a nők nagy előnye a nonverbális kommunikáció is: gesztusok, pillantások, arckifejezések, egy-egy mozdulat. Ez a képernyőn elmarad vagy felfokozódik, más hangsúlyt, nagyobb jelentőséget nyer. Ezzel magyarázható, hogy a nőket jobban fárasztják a videókonferenciák, mint a férfiakat – egyszerűen mert ők sokkal inkább figyelik saját magukat a képernyőn. A Magdeburgi Egyetem kutatói azt ajánlják nekik, hogy már öt perccel az online értekezlet előtt üljenek a képernyő elé, és mondjanak el hangosan néhány mondatot. Ezzel felkészülnek, megnyugszanak, és remélhetőleg megtalálják az internet számára megfelelő hangfekvést is.