Min spórol Ön? Válaszol: Bárdos Ágnes, Jozef Hašto, Tomáš Holúbek

Vasárnap

Hétről hétre ismert személyiségeket kérdezünk meg, hogyan takarékoskodnak ők


 

Bárdos Ágnes televíziós szerkesztő-riporter

Nem vásárolom köbméterszámra a tűzifát, de nem is fagyoskodom, mert vannak jó meleg szvettereim. Az élelmiszer-vásárlásra sem kell jobban odafigyelnem, mint eddig, mert mindig az volt az alapelvem, hogy ételt nem dobunk ki. Ami megmarad, abból készítek valami mást, a húslevesben főtt húsból például fasírtot, rizottót. A kultúráról viszont semmilyen körülmények között nem leszek hajlandó lemondani.

Vasárnap

Jozef Hašto pszichiáter

Igyekszem kevesebb könyvet vásárolni. Már a pandémia idején megbeszéltük a kollégákkal, barátokkal, ki milyen könyvet vesz meg, és kölcsönözzük egymás között. Ez nagyon bevált, azóta csak a nagyon fontos szakirodalmat vásárolom meg, ami jó, ha ott van a könyvespolcon, mert bármikor belelapozhatok. Úgysincs hol tárolni ennyi könyvet, ezért a meglévők nagy részét is elajándékozom.

Tomáš Holúbek, a nyitrai polgármester szóvivője

Kevesebbet járok kávézóba, étterembe, és jobban meggondolom, mennyi élelmiszert vegyek a hétvégére, hogy biztosan elfogyjon. Mivel nyáron háromzsáknyi ruhát ajándékoztam el a barátaimnak, megfogadtam, hogy kevesebbet vásárolok, és mostanáig még sikerült is betartanom. Az autózásról nem mondtam le teljesen, de igyekszem a városon belül tömegközlekedni, ha a munkám megengedi.

Vasárnap
Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/41. számában jelent meg 

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?