Min dolgozik a Vekker Műhely?

Vasárnap

2013 óta számos hazai iskolába és színpadra vitték el a színházi nevelés módszereit, arra tanítva a gyerekeket, hogy fogalmazzák meg saját véleményüket. Munka, pontosabban felkészülés közben szerettük volna meglátogatni a Vekker Műhelyt, a járványhelyzet azonban közbeszólt. Soron következő pénteki tréningjüket elhalasztották, így az online térben kérdeztük a csapat néhány tagját: Benes Tarr Csillát, Czuczor Nórát, Kuklis Katalint és Romada Rakottyay Katalint.

Miről szólt volna a mai tréning, és miért van szükségetek ilyesmire?

Kuklis Katalin: Gyepes Bianka jött volna Budapestről, hogy színpadi mozgást tanítson nekünk, de már másodszor kellett lefújni. Volt már zenei, bábos vagy „színészmesterség” tematikájú workshopunk, most a mozgás következett volna. Számunkra ezek az edzések fejlődési lehetőséget és inspirációt is jelentenek.

Czuczor Nóra: Csillának továbbá van egy álma, nem tudom, el szabad-e mondani, de ahhoz például nagyon fontosak a mozgástréningek.

Benes Tarr Csilla: A tréningeket saját kezdeményezésből indítottuk, de nyitottak külsősöknek is. Szeptemberben a RÉV Színház színész-drámatanárai tartottak improvizációs tréninget nekünk, januárra egy beszédtechnikai tréning van betervezve. Ami pedig az álmomat illeti, azt vettem észre, hogy egyre több olyan óvodai csoportba járok, ahol az osztályban nyelvileg vegyesen vannak a gyerekek, például magyar oviba járnak szlovák gyerek, és persze van ez fordítva is. Az álmom pedig az, hogy csináljunk egy műsort, amely semelyik gyereknek nem jelent nyelvi szempontból gondot, mert elsősorban mozgáson alapul. Persze azért valamilyen dramaturgiai cselekményvázzal rendelkezne, de nagyon kevés szöveggel.

Az utóbbi négy évben több mint száz iskolában, illetve óvodában jártatok, több mint ötszáz programot valósítottatok meg, és közel tízezren látták őket. Mi adja meg a munkátok dinamikáját?

KK: Alapvetően az motivál bennünket, hogy azt érezzük, tapasztaljuk és szűrjük le a visszajelzésekből, hogy igény van az ilyen jellegű foglalkozásokra az iskolákban. Amikor indítottuk, akkor főleg a középiskolásoknak készültek foglalkozások, mert valahogy azt éreztük, hogy ők azok, akik gondolkodásban is közelebb állnak hozzánk, van véleményük bizonyos témákról, és erre mi tudunk építeni. Aztán fokozatosan készültek programok a fiatalabb korosztályoknak is, azóta pedig zömében már az alapiskolás közönséget szolgáljuk ki. Ez összefügghet azzal is, hogy az alapiskolákból több a megkeresés, ami természetes, hiszen abból van a legtöbb.

CzN: Azért is hívnak talán olyan gyakran alsó tagozatra, mert az alsó tagozatosokat célzó ilyen típusú program viszonylag kevés. Eljárnak színházba, de egyébként nem igazán állnak rendelkezésre hasonló fejlesztő foglalkozások.

Melyek azok a témák, amelyekkel ma az alsó tagozatosokat szóra lehet bírni?

CzN: Ennél a korcsoportnál azok a témák működnek, amelyek az ő életükben is jelen vannak vagy lehetnek. Nemrég készült el a harmadikosok és negyedikesek számára az Omár és a dzsinn című bábelőadás, amely az igazmondás kérdését járja körbe: őszintének kell-e lenni minden helyzetben, vagy nem? Látszik, hogy van az ilyen helyzetekről saját véleményük, és saját példákkal is tudják illusztrálni az érveiket.

KK: Vagy megközelítjük például a másság kérdését, a féllábú ólomkatona példáján. El tudom-e mondani, miben vagyok én más mint a többiek?

BTCs: Nekünk fedősztorink van, és az adott történet dilemmáján keresztül közelítjük meg a válaszokat. Nem azt kérdezem a tanulóktól, hogy ti mit gondoltok a másságról, hanem azt, hogy mit gondolhat a féllábú ólomkatonáról például a testvére.

A felső tagozatos előadások milyen témákkal dolgoznak?

KK: Most például a zaklatás vagy a kirekesztés. A tanárok is jelezték korábban, hogy ez mindig aktuális. Felső tagozaton a pályaválasztás is fontos, ezért az első előadásunk, a Mi a pálya?! nyolc év után is műsoron van.

A középiskolásokkal milyen kérdéseket feszegettek?

BTCs: Említhetjük a xenofóbiát, hogy miért reagálunk olyan érzékenyen az idegenekre. A párkapcsolaton belüli manipuláció kérdésköre szintén nagyon megmozgatja őket. Ezt a Viadukt című előadásunk dolgozza fel, amely Háy János Völgyhíd című kisregénye alapján készült. Van egy Zsófi és egy Péter, akiken keresztül bemutatjuk a nem egyensúlyi helyzetben működő párkapcsolatot.

KK: A Viadukt egyik jelenetében például a találkozóra Zsófi kirúzsozott szájjal érkezik, és a barátja, Péter azt mondja, hogy „szerintem ez annyira nem illik, a múltkori jobb volt”. Ezért Zsófi letörli a rúzst, mert bár neki tetszett, inkább Péter véleményének rendeli alá magát, aki segítségképp még egy zsebkendőt is ad a lánynak. Megvizsgáljuk, ki hogy gondolkodik erről a helyzetről. Mi az előbbre való, hogy a lány úgy rúzsozza ki magát, ahogy ő jónak tartja, vagy fontosabb, hogy a fiúnak tetsszen? Ennél a témánál előfordul, hogy egy diák hajlandó szembe menni a másik huszonhárommal, ha úgy gondolja, más véleményen van.

Milyenek a pedagógusok visszajelzései?

BTCs: Értékelik, hogy a gyerekek egymás előtt önálló véleményt fogalmazhatnak meg, és hogy közösségi élményt kapnak. Ami tehát alapvető pluszt jelent nálunk egy sima színházlátogatással szemben, hogy mi mindig egy adott osztállyal foglalkozunk, vagyis kisebb létszámú csoporttal. Ennek következtében sokkal intimebb, sokkal közvetlenebb és közösségépítés szempontjából is hatékonyabb.

A diákoktól milyen válaszreakciók jönnek?

KK: „Nagyon kedvesek voltak a színészek és a szereplők.” „Nagyon megszerettük őket.” Sok ilyen visszajelzést kapunk. Mindebből pedig számunkra nyilvánvaló, hogy érzik: van egy nyitás feléjük, ami nem a szokásos tanár-diák viszonyon alapul, mert abban benne az autoritás. Nem azt mondjuk nekik, hogy mondd vissza a tartalmát és fogalmazd meg, mi a tanulság, ettől le tudnak fagyni. Mi azt mondjuk, hogy ha van gondolatod ezzel kapcsolatban, akkor azt most elmondhatod. Persze, nem minden csoporttal lehet ezt megcsinálni, voltunk olyan osztályban, ahol éreztük, hogy kéne még idő a ráhangolódásra, mert nincsenek ilyesmihez szokva.

Romada Rakottyay Katalin: Néha a diákok válaszreakcióiból az is visszakövethető, hogy éppen milyen témák hangsúlyosak a televíziós vagy rádiós hírekben. A Varieté X című műsorunkat például az ihlette, hogy az elmúlt években érezhetően lecsökkent a világban az elfogadás és a tolerancia. Az egyik kollégánk, Tóga, vagyis Tóth Gábor szokta mondani, hogy nagyon látszik a gyerekek kérdésein, milyen az aktuálpolitikai helyzet, mert annak alapján ragadnak ki dolgokat, amikre aztán a beszélgetésnél rákérdeznek. Ilyen volt néhány éve a migránskérdés, az utóbbi időben pedig az LMBTQ-téma.

A járványhelyzettel kapcsolatos korlátozások hosszú időre ellehetetlenítették az iskolai foglalkozásaitokat is. Mire használtátok ezt az időszakot?

KK: Igyekeztünk alkotásra használni a felszabadult időt. Három előadásunk készült el idén, a Nem csináltam semmit, az Omár és a dzsinn, továbbá egy hangjáték, a Mély levegő, Halász Rita regényének adaptációja. Szeretnénk egy újabb hangjátékot létrehozni, illetve egy múzeumpedagógiai projektet a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában található Grendel-szobában.

RRK: Pályázatokat is írtunk, határon átnyúló együttműködéseket kötöttünk, például a budapesti Káva Kulturális Műhellyel, vagy a győri RÉV Színházzal. Októberben Celldömölkön léptünk fel a SLOSzT-on, a Soltis Lajos Országos Színházi Találkozón, a Nem csináltam semmit című előadásunkat mutattuk be. Előtte Inárcson jártunk, a 10. Színkavalkád Közösségi Színházi Fesztiválon az Omár és a dzsinnel. Ezen a héten Linzbe készültünk, az ottani magyar közösséghez, de a járványhelyzet miatt ezt is el kellett halasztani.

A Varieté X rengeteg olyan poént és utalást tartalmaz, ami csak a szlovákiai magyar közeg ismeretében érthető. Magyarországi közönség számára ezek mennyire működnek?

BTCs: Konkrétan ezt még nem játszottuk magyarországi közönség előtt. De a többi előadásból tudok mondani példákat: itt az összes gyerek érti például a Nélküled-et, a DAC-himnuszt, ami a Háy-féle Völgyhídban eredetileg nincs benne, de mi beleépítettük. Vagy amikor Kati az egyik előadásunkban felhívja a rendőrséget, és hirtelen átvált szlovákra. A SLOSzT közönsége ezeken másképp nevetett, de ez is természetes. Tény az is, hogy tudták, honnan jövünk. Picit tehát jobban játszunk a hazai közönségnek. Nemrég egy drámainstruktor szakon tanuló illető is megnézte az előadásainkat, és azt mondta, a mi előadásaink egyik sajátossága, védjegye a „szlovákiai magyar”.

Képek A Vekker Műhely archívuma és Göndör László fotói

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/48. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?