Megrendelik és visszaküldik. Trükkös internetes vásárlások

Vasárnap

A karácsonyi nagybevásárlások idején azok a kereskedők jártak legjobban, akik már e-shopot is működtetnek, vagyis a vevők interneten is rendelhettek tőlük. Különösen Szlovákiában igaz ez, ahol a lakosság fele nincs beoltva, a boltok többségébe viszont csak az oltottak mehettek be. Csakhogy az e-shopokban vásárolt áru korántsem jelent biztos nyereséget a vállalkozóknak, mert a vevők visszaküldhetik, aminek egy részét meg is kell semmisíteni.

A többség már nemcsak, hogy megtanulta, mire kell vigyázni az internetes vásárlásnál, de megtalálta a módját is, hogyan élhet vissza a törvény adta lehetőségekkel. Az internetes kereskedelemről szóló jogszabály szerint az átvételtől számított tizennégy napon belül jogában áll indoklás nélkül visszaküldeni az árut, a kereskedő pedig köteles visszafizetni a vételárat. Erre azért van lehetőség, mert a vevő nem láthatta, nem próbálhatta ki a portékát, viszont feltétel, hogy azt még ne használja, eredeti csomagolásban legyen, és sértetlen. Ezt főleg ruhaneműk esetében könnyű teljesíteni, így aztán nem meglepő, hogy a közösségi oldalakon sokan dicsekszenek azzal, hogyan villantottak méregdrága ruhában egy rendezvényen, aztán visszaküldték. Csak a címkét kellett jól elrejteni, egy-két diszkrét öltéssel rögzíteni, kibírni, hogy csiklandoz. Utána elég a ruhát kiszellőztetni vagy átöblíteni, és mehet is vissza a boltba, a vevő pedig visszakapja az árát, amiért új cuccot rendel.

Csak a címkét kell elrejteni

Hogy ne fogjanak gyanút, időnként valamit meg is vásárolok, és nagyon ügyelek arra, hogy a visszaküldött ruha mindig kifogástalan legyen. Sajnos, cipőt nem lehet így visszaküldeni, azon meglátszik, hogy viselték, de ruhákkal, táskákkal, kabátokkal évek óta ezt csinálom. Csak a címkét kell jól elrejteni, ennyi az egész” – írta a közösségi oldalán Réka, akire egy olvasónk hívta fel a figyelmünket. A csallóközi lány szívesen beszélt arról, hogyan öltözik ingyen a legújabb divat szerinti drága ruhákba, de neve elhallgatását kérte, és azt sem akarta elárulni, melyik e-shopokból rendel. „Nem akarom, hogy felfigyeljenek rám, a Facebookon is álnéven szerepelek, de sok követőm van, és sokan írják, hogy náluk is bevált ez a módszer. Vétek lenne két-háromszáz eurót kidobni egy ruháért, amit úgyis csak egyszer-kétszer viselünk. Én mindig ügyelek arra, hogy csak egyszer legyen rajtam, amit vissza akarok küldeni, és lehetőleg ne fényképezzenek le benne. Ha ez megtörténik, akkor is megkérem az illetőt, hogy ne tegyen fel az internetre. Azt hiszik, nem szeretek szerepelni, pedig csak arra vigyázok, ne szúrják ki, hogy viselem a ruhákat, amelyeket visszaküldök.”

Visszakapják és megsemmisítik

Réka azt mondja, nem viszi túlzásba az ilyen rendeléseket, évente négy-öt ruhát küld vissza egy e-shopba, de nagyjából ugyanennyit meg is tart. Több helyről is rendel, így az öt év alatt, amióta ezt a gyakorlatot folytatja, még egyikben sem fogtak gyanút. Ez azért is lehet így, mert tudatosan nagy forgalmat lebonyolító és inkább külföldi e-shopokból rendel, ahol nem foglalkoznak az egyes vevőkkel személyesen, az árudömpingben elvész a sok visszaküldött darab. Szó szerint elvész, mert a nagy e-shopok többsége a visszaküldött ruhaneműket már nem értékesíti. Nem azért, mert nem lennének rendben, hanem mert az osztályozásuk és újracsomagolásuk olyan idő-, munka- és költségigényes, hogy a forgalmazóknak jobban megéri megsemmisíteni, vagy jobb esetben karitatív szervezeteknek adományozni őket.

A Szlovák Kereskedelmi Felügyelet adatai szerint a hazai e-shopokba általában az áru tíz-tizenöt százalékát küldik vissza a vevők, de ennek egy része már nem kerülhet az újra teljes áron eladható áru közé, mert hiányzik róla a címke, vagy nincs meg az eredeti csomagolás. Az ilyenekre új címkéket ragasztanak, újracsomagolják, és vagy „kicsomagolt, használatlan áruként” kétéves garanciával, vagy használt áruként jelentős árengedménnyel és garancia nélkül értékesítik. További lehetőség, hogy second handeknek adják el, vagy jótékonysági szervezeteknek ajándékozzák – utóbbit titokban, mert az áfát ez esetben is a kereskedőnek kellene megfizetnie.

Hiányzó tartozékok

Gyakran megtörténik, hogy a vevők más e-shopokban vásárolt árut küldenek vissza, vagy az áruból hiányzik egy-egy tartozék. Az elektromos fogyasztók esetében kábelek, távirányítók, alkatrészek, elemek, melyekről a vevő azt állítja, hogy nem is voltak a csomagolásban. A kereskedők nem tudják az ellenkezőjét bizonyítani, de az ilyen áru helyreállítása annyira költséges, hogy a nagyobb üzletláncok nem is fáradoznak vele.

Külön fejezetet képeznek a cipősdobozok. A törvény szerint a doboz nem a termék része, enélkül is köteles az eladó visszavenni, viszont újra nem tudja eladni, ha nincs az eredeti csomagolásban. Emiatt főleg a cipőket forgalmazó e-shopok nem állják a visszaküldés költségeit. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha a vevőnek kell fizetnie a visszaküldésért, jobban meggondolja, mit és mennyit rendel, mert egyébként elterjedt az a gyakorlat is (angolul bracketingnek hívják), hogy egy bizonyos lábbeliből több nagyságot is rendelnek, és próba után a nem megfelelőt vagy akár az összeset visszaküldik. Ez a kereskedőnek dupla kár, mert lehet, hogy a potenciális vevő emiatt épp a neki megfelelő méretet nem találja, amikor keresi, és mint írtuk, a visszaküldött áruval gond van, sőt pénzbe kerül. Azok az e-shopok, amelyek a visszaküldés költségeit is állják, fizetik a futárszolgálatot, a raktárat, az osztályozó és újracsomagoló alkalmazottakat – mindezt úgy, hogy nem tudnak tervezni, mert fogalmuk sincs, mennyi áru érkezik vissza, vagyis számukra ez egyáltalán nem éri meg. A nagyobb internetes kereskedőknek (például az Amazon) ezért jobban megéri, ha az árat anélkül fizetik vissza, hogy az árut is kérnék. Nyilván az a tapasztalatuk, hogy ezzel a vevők nem élnek vissza. Nálunk ezt még csak kevés e-shop gyakorolja, előre pedig egyáltalán nem hirdeti, de például a svetla.sk internetes lámpabolt a nem megfelelő karácsonyfaégők árát úgy küldte vissza, hogy az égőket is meghagyhatta a vevő (más kérdés, mit kezdett velük).

Mobilok adatokkal

Minél kevesebbe kerül az áru, annál költségesebb a visszavétele, ezért külföldön már bevált az a gyakorlat, hogy nem is kell visszaküldeni. Nálunk még nem terjedt el, a kereskedők joggal tartanak attól, hogy sokan visszaélnének vele.

A mobiltelefonokat, számítógépeket árusító e-shopok számára nagy gond az is, hogy sokan úgy küldik vissza az árut, hogy már beregisztráltak rajtuk valamilyen szolgáltatásra. „Ilyenkor mi keressük fel őket, hogy jelentkezzenek ki, de egyszerűbb lenne, ha az áru visszaküldése előtt mindenki minden személyes adatot törölne és visszaállítaná a gyári beállításokat” – mondja Tomáš Dresler, a Datart elektronikai cikkeket árusító üzlethálózat menedzsere. Az elektronikai cikkeket árusító kereskedők nagy többsége a visszaküldött árut nem adja el újra, hanem elektronikai bazároknak, használt áruval kereskedő vállalkozóknak adja tovább. Ez jobban megéri nekik, mint osztályozni, kipróbálni, újracsomagolni, így a vevőik is biztosak lehetnek abban, hogy mindig csak új, senki által nem használt cikkeket vásárolnak.

Újraértékesítő e-shopok Angliában

Ez sokak számára a ruhavásárlásnál is fontos, főleg ha drága, márkás termékekről van szó. Az ilyen ruhaneműt forgalmazó e-shopok nem is szokták bevallani, hogy a visszaküldött árut second handeknek vagy jótékonysági szervezeteknek küldik. Első hallásra ez tűnhet úgy, mint nemes, marketing szempontból is hasznos gesztus, de hozzáértők szerint csökkenti a márka értékét. Végeredményben logikus: az interneten böngésző vevő egyre kevésbé lesz hajlandó több száz eurót kifizetni azért az áruért, amelyről tudja, hogy mások olcsóbban vagy ingyen is megkaphatják.

Bár kezdünk rákapni az internetes vásárlásra, ennek az egésznek a gyakorlata, kultúrája még alakulóban van. A bőség zavarától el kell jutnunk oda, hogy nem muszáj mindent megvásárolni csak azért, mert házhoz hozzák, és hogy amit már használtunk, azért nem követeljük vissza a pénzt. A megoldás az lehet, ami Angliában már elterjedt gyakorlat: az e-shopokba visszaküldött árut külön erre szakosodott internetes oldalakon értékesítik, kizárólag szezon után, amikor már megjelent az új kollekció, az új típusok. Akit ez nem zavar, az jó áron juthat hozzá egy-egy termékhez, de akinek a legújabb kell, az kénytelen megfizetni a teljes árat. Feltehetően ott keveseknek jut eszébe, hogy olyan ruhában menjenek társaságba, amelynek a hátulján még ott lóg a címke.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/1. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?