Lefelé a lejtőn, avagy a Kuciak-gyilkosságtól napjainkig

Vajon mi tudna most tömegeket mozgósítani, hogy tiltakozzanak az ellen, ami itt folyik? Alighanem semmi. Lassan, mint ahogy a békát főzik, megszoktuk, hogy a politikusok észérvek és koncepciók helyett performanszokkal, Facebook-bejegyzésekkel szórakoztatnak és hergelnek minket. A tisztességesebb Szlovákiáért tüntetve nem sejtettük, hogy jöhet még rosszabb is, mint a legutóbbi Fico-kormány idején. Ján Kuciak és jegyese foroghatnak a sírjukban, hogy az a tömeg, amelyik a nevükben követelt és ígért változást, milyen könnyen hagyta újra félrevezetni magát.

Kezdődik az újratárgyalás

Kezdetben még úgy tűnt, lesz elég erő, akarat és elszántság, hogy tényleg felelősségre vonják a gyilkosokat és mindazokat, akik ezt a velejéig korrupt és gátlástalan masinériát működtették, a rendőröktől az ügyészeken és bírákon át egészen a politikusokig. El is kezdődtek a letartóztatások, kihallgatások és perek, sokan beismerő vallomást is tettek, de igazán jelentős szereplő máig sincs a jogerősen elítéltek között. Marián Kočnert és Alena Zsuzsovát 2020 szeptemberében azzal mentette fel a Speciális Bíróság a kettős gyilkosság megrendelésének vádja alól, hogy az ellenük szóló bizonyítékokat nem látja elég meggyőzőnek. Ezt az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság 2021 júniusában semmisnek nyilvánította, és újratárgyalásra visszaadta az ügyet a Speciális Bíróságnak. Az indoklás szerint a szenátus egyes fontos bizonyítási eljárásokat el sem végzett, másokat nem vett figyelembe, vagy tévesen értelmezett, mint például azt, hogy a Threema-üzeneteket szó szerint kell venni.

Meglátjuk, hogyan birkózik meg a feladattal a szenátus második nekifutásra: mert ideje volt rá, hogy az egész ügyet újra áttanulmányozza. A szenátus összetétele is változott, Ivan Matel hosszantartó betegsége miatt Ružena Sabová és Rastislav Stieranka mellé az a Pamela Záleská ül be harmadikként, aki annak idején előzetes letartóztatásba küldte Milan Lučanský volt rendőrfőkapitányt, és jogerősen tizennégy év szabadságvesztésre ítélte Dušan Kováčik volt speciális ügyészt. Remélhetőleg legalább ő más nézőpontot visz a február 28-án újrakezdődő tárgyalásba, és ott is meglátja az összefüggéseket, ahol kollégáinak eddig nem sikerült.

Mindent szabad, amit lehet?

Erre már csak azért is nagyobb az esély, mert az ügyet újra összekapcsolták a Daniel Lipšic, Maroš Žilinka és Peter Šufliarsky ügyészek ellen tervezett merényletek ügyével. A vádlottak azonosak, annak idején egy ügyként kezelte a nyomozó az egészet, majd 2019 februárjában Denisa Saková belügyminiszter az ügyészek ellen tervezett gyilkosságokat elvette a Peter Juhás vezette nyomozócsoporttól, és a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztályára bízta. Most a Speciális Bíróság együtt fogja tárgyalni a két ügyet, s ez sokat nyomhat a latban az ítélet meghozatalakor is.

Arra tehát van még remény, hogy a Kuciak–Kušnírová gyilkosság ügyében igazságos ítélet születik, de közben az ország pont az ellenkező irányba indult el, mint ahogy azt Ján Kuciak szerette volna. Kezdetben csak azt láttuk, hogy miközben a tereken emberek százezrei tüntetnek, a kormány külföldről szervezett puccsról beszél, a letartóztatott bűnözőket üldözött mártíroknak nevezi, az ellenzék pedig tervek és programok helyett viccekkel és videókkal kampányol. Mint kiderült, így is lehet, mert a nép egyre fogékonyabb arra, ami könnyen érthető, és ugyan ő maga sem érti hogyan, de 2020-ban Igor Matovič nyeri a választásokat. Sokat ígér, de a tartalom és a forma alapján már sokan sejtik, hogy mindebből alig valami válhat valóra. Inkább csak tovább csúszunk lefelé a lejtőn, mert közben arról is megfeledkeztünk, hogy politika felsőfokú művelésének formális követelményei is vannak. Mondjuk olyanok, hogy a parlamentben illik úriemberek módjára viselkedni, vagyis korántsem szabad mindent, amit lehet.

Fico és a fasiszták

Ezt a határt lépte át az elmúlt hetekben a szlovákiai politika, amikor a fasiszták síppal, dobbal, szirénával zavarták az USA-val kötendő védelmi szerződésről szóló tárgyalást, majd az azt megszavazó képviselőket nemzetárulóknak nevezték, a közösségi oldalakon arra buzdítottak, hogy a nép „köszönje” meg nekik az árulást. A végső stádiumba jutottunk, mikor a járvány miatti korlátozások és a növekvő árak miatt frusztrált polgárokat nagyon könnyen lehet hergelni, addig manipulálni, hogy a gyűlölet maradjon az egyetlen motivációjuk.

Látszatra a védelmi szerződésről volt szó, de ne hagyjuk magunkat félrevezetni, az egész csak mondvacsinált indok, hogy Robert Fico a fasisztákkal szövetkezve a kormány ellen uszíthasson. Ezt gátlás nélkül meg is tette, tekintet nélkül arra, hogy ugyanezt a védelmi szerződést évekkel ezelőtt még az ő kormánya kezdte előkészíteni. Akkor még ő is a szlovák nemzeti felkelés üzenetéről beszélt, és nem tűnt úgy, hogy képes lesz holokauszttagadókkal szövetkezni. Mostanáig, mert február közepén már bejelentette, hogy a Kotlebától elszakadt fasisztákkal, a Republikával el tudja képzelni a kormányzást. Nagyobb baj, hogy ezt a közvélemény-kutatások szerint a választók is el tudják képzelni, és ha a dolgok így folytatódnak, a nemrég még megengedhetetlen valósággá válik.

Hová tartozunk?

Fico ismét mindent megtehet – a tisztázatlan lakásügyei, a Léva melletti vadászházban készült leleplező felvételek és a hozzá vezető rengeteg közvetett bizonyíték ellenére. Mindent meg is tesz, mert számára a lét a tét, és mert rájött, hogy elég a legalantasabb ösztönöket felkelteni és szítani. Ez már sikerült neki, hiszen a szlovákiai társadalom a mečiari idők óta nem volt ilyen megosztott, mint most, azóta nem volt ilyen bizonytalan az sem, hová is akar tartozni. 1998 óta abban a hitben ringattuk magunkat, hogy nyugati elköteleződésünk végleges és megváltoztathatatlan, huszonnégy év alatt pedig oda jutottunk, hogy még az EU és a NATO tagjai vagyunk, de már a többség akarata ellenére.

Az Eurobarometer legutóbbi felmérése szerint uniós tagságunkat csak Szlovákia lakosságának 39%-a tartja jó dolognak, 50%-a sem jónak, sem rossznak, 10%-a pedig ellenzi. Ez a legrosszabb eredmény az egész unióban, és még tovább árnyalja az a tény, hogy a megkérdezettek 72%-a véli hasznosnak az EU-tagságot. Vagyis amíg küldik a támogatásokat, addig jó, de amikor már abba is beleszólnának, hogy ezeket hogyan és mire költsük, ne adjʼ isten milyen értékrendszer mentén éljünk, már nem kérünk belőlük. Ugyanez érvényes a NATO-ra is: elfogadjuk, hogy az amerikaiak pénzt adnak hadifelszerelésre, de ide ne jöjjenek, tőlünk semmit ne várjanak el, és még azt is nyeljék le, hogy közben a főügyésszel az élen az oroszoknak udvarolunk. Ha olyan lesz a közhangulat és a népakarat, csak idő kérdése, meddig maradunk a Nyugat szövetségesei, márpedig ha nem történik csoda, olyan lesz.

Olcsó poénok, könnyű pofonok

Lehet, hogy Fico most még taktikázik, és azt hiszi, hogy a szélsőségeseket felhasználja, majd miután visszaszerzi a hatalmat, bedarálja őket, de ez még senkinek sem sikerült. Neki sem fog, mert közben ő is szélsőségessé vált. Aki szelet vet, vihart arat, és lehet, hogy egyszerűen csak nem fogta fel, milyen veszélyes játszmába kezdett, de sokkal valószínűbb, hogy tudja, csak mindegy neki. Az, hogy újra a kormányhivatalban üljön, ne a hűvösön, sokkal fontosabb számára, mint Szlovákia jövője, és ennek megfelelően is viselkedik. Ami február 8-án a parlamentben történt, az nagyrészt az ő felelőssége, de nem csak az övé. A nemzetgyűlésből évekkel ezelőtt Igor Matovič csinált cirkuszi porondot. Ő emelte érvek rangjára a pofonokat, tette a politikai harc eszközévé az olcsó poénokat és sértegetéseket. 2012. február 2-án megütötte Rafael Rafaj SNS-es képviselőt, 2012. szeptember 11-én fecskendőket szórt Martin Poliačik SaS-képviselő fejére, 2013. szeptember 18-án egy Ficót ábrázoló bábu miatt összeverekedett a Smer képviselőivel. Ő volt az, aki tömegekkel hitette el, hogy a politikának a lehető legalacsonyabb szintre kell süllyednie, hogy érthető legyen, most pedig koalíciós társaival ölbe tett kézzel nézte, hogy szirénáznak, sípolnak az ország házában a fasiszták, és hogyan szólít fel a smeres Ľuboš Blaha a védelmi szerződést megszavazó képviselők elleni pogromra.

Mi ez, ha nem leszámolásra, erőszakra való uszítás, és mikor kellene a rendőrségnek cselekednie, ha nem most? Vajon Maroš Žilinka főügyész most miért nem érzi azt, hogy nem hallgathat? Miért nem olyan karakán, mint amikor nemrég kijelentette, hogy szerinte a szovjetekkel az 1968-as invázió idején kötött szerződés korrektebb volt, mint az, amit most az amerikaiakkal kötöttünk? Akkor ugyan tehetetlen túszok voltunk, az oroszok emberekre lőttek az utcákon, most meg önkéntes szövetségesek vagyunk, de ez őt nem érdekli, ha hozhat valamit a politikai konyhára.

A közösség közönye

Érdekes lesz követni, merre indul el Maroš Žilinka politikai pályája, mit nem átall a céljai érdekében megtenni. Tíz éve a Radičová-kormányban még belügyi államtitkár volt, közben Kočner állítólagos célpontja, mára pedig úgy tűnik, egy tervezett merénylet lehetséges áldozatából Ficóék legmegbízhatóbb szövetségese. Az sem kizárt, hogy mindig is az volt, és trójai falóként juttatták a posztjára úgy, hogy áldozatot kreáltak belőle, de a lényeget tekintve ez már mindegy. Most csak az fontos, hogy a szlovákiai közélet olyan mélyre süllyedt, mint még soha, és van még lejjebb is. A gyűlölet gyűlöletet szül, az erőszak erőszakot, csak idő kérdése, mikor fajulnak a tüntetések utcai verekedésekké, a verbális erőszak valós támadássá, gyilkossággá. Gondoljunk Róbert Remiášra, Malina Hedvigre, Ján Kuciakra és menyasszonyára. Ők mind a hatalom mérhetetlen arroganciájának, de a közösség közönyének is áldozatai. Mert minden hatalom csak annyit enged meg magának, amennyit a választók megengednek neki. Most a legnagyobb baj az, hogy a választók többségét is vagy a dühe vezérli, vagy már teljesen közönyös. Vagy azt hiszi, hogy akit megtámadnak, az meg is érdemli, vagy azt, hogy ő úgysem változtathat semmin, jobb tehát, ha meghúzza magát. Pont ilyen megfáradt, megfélemlített tömegre van szükségük azoknak, akik most hatalomra törnek.

Ján Kuciak és Martina Kušnírová nagymácsédi házát a közeljövőben lerombolják, és Nagyszombat Megye Önkormányzata emlékművet emeltet a telken. A pályázatot már kiírták, az értékelő bizottság tagja lesz Ján Kuciak édesapja és Martina Kušnírová bátyja is. Idén talán megszületik az ítélet, és elhelyezhetik az emlékszobrot. Csak ne látogassa majd több vandál, mint ahány kegyelettel emlékező. Mert itt tartunk, látják?

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/8. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene