Kalendárium

Vasárnap

Napról napra a Vasárnappal

November 16.

1869, felavatják a Szuezi-csatornát, amely a Földközi-tengert összeköti a Vörös-tengerrel. A mesterséges víziút hossza 163 km.

1889, megszületik Kéthly Anna szociáldemokrata politikus, a magyar nőmozgalom egyik vezetője, aki a parlamentben felszólalt a zsidótörvények ellen. A Horthy-korszakban az a mondás járta: „Egyetlen férfi van a parlamentben – és az is nő.” A kommunizmust zsákutcának tartotta, ezért az ÁVH bebörtönöztette. Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. 1956-ban emigrált, Belgiumban hunyt el.

1922, megszületik José Saramago portugál író, az 1998-as év irodalmi Nobel-díjasa. Legjelentősebb regénye: Vakság.

 

November 17.

1231, meghal Árpád-házi Szent Erzsébet. Menedékhelyet alapított árva gyerekek részére, kórházat rendezett be. Maga is segített a betegápolásban és a szegények élelmezésében. 1235-ben avatták szentté. Róla nevezték el a kassai dómot.

1989, a bársonyos forradalom kezdete Csehszlovákiában. A kommunisták kénytelenek átadni a hatalmat, az államelnök Václav Havel lett.

2006, meghal Puskás Ferenc, minden idők egyik legjobb futballistája, olimpiai győztes (1952), vb-ezüstérmes (1954); az Aranycsapat kapitánya. 1956-ban emigrált Spanyolországba. A Honvéddal ötszörös magyar bajnok, a Real Madriddal hatszoros spanyol bajnok. Bartók Béla és Márai Sándor mellett a legismertebb magyar. Róla van elnevezve a budapesti nemzeti stadion: Puskás Aréna.

 

November 18.

1664, vadászat közben, vadkantámadás következtében meghal Zrínyi Miklós horvát bán, hadvezér és politikus, a Szigeti veszedelem című hősi eposz szerzője. Halála kapcsán sokan politikai gyilkosságról beszéltek, a császári udvar merényletéről.

1922, meghal Marcel Proust francia regényíró, Az eltűnt idő nyomában című regényciklus szerzője. Elhatalmasodó asztmája miatt élete utolsó három évét elzárkózva, parafával bélelt hálószobájában töltötte. 51 évesen hunyt el.

1928, a Walt Disney Company bemutatja az első Mickey egér rajzfilmet.

 

November 19.

1855, meghal Vörösmarty Mihály költő és drámaíró, a Szózat szerzője. Temetése az önkényuralom elleni tüntetéssé vált.

2007, kilencvenévesen meghal Szabó Magda, a legtöbb nyelvre lefordított magyar író. Főbb művei: Abigél, Az ajtó, Ókút, Régimódi történet, Für Elise.

2017, meghal Benkő Géza szlovákiai magyar színész, 48 évesen.

 

November 20.

1910, nyolcvankét évesen meghal Lev Tolsztoj orosz író. Hazulról menekülve rosszul lett a vonaton, az asztapovói állomáson leszállt, s az állomásfőnök lakásán hunyt el, tüdőgyulladásban. Főbb művei: Háború és béke, Ivan Iljics halála, Kreutzer-szonáta, Anna Karenyina.

1945, Nürnbergben megkezdődik a náci háborús bűnösök pere.

2000, meghal Peterdi Pál sportújságíró, humorista, a kocogómozgalom magyarországi elindítója, aki szlogenjével („A láb mindig kéznél van!”) a testmozgás és az egészséges életmód fontosságára hívta fel a figyelmet. Dolgozott a Népsport, a Képes Sport és a Labdarúgás újságírójaként, évekig ő írta a Füles magazin interjúrovatát, állandó szerzője volt a Ludas Matyinak és a Rádiókabarénak. Ismert rovata volt a Tücsök és bogár, amelyben nyelvileg hibás, groteszk újságcikkeket és apróhirdetéseket adott közre.

 

November 21.

1811, harmincnégy évesen, elszegényedve meghal Heinrich von Kleist német író, drámaíró, a Kohlhaas Mihály című kisregény szerzője. Előbb a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő barátnőjével végzett, majd főbe lőtte magát.

1905, megszületik Kozmutza Flóra gyógypedagógus, József Attila utolsó szerelme, Illyés Gyula felesége.

1965, megszületik Björk izlandi énekesnő.

 

November 22.

1877, megszületik Ady Endre, a 20. század egyik legjelentősebb magyar költője.

1878, a szamosújvári fegyházban meghal Rózsa Sándor, az egyik legismertebb magyar betyár.

1963, John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök merénylet áldozata lesz a texasi Dallasban. A hivatalos verzió szerint az elkövető Lee Harvey Oswald, őt azonban nem sokkal a letartóztatása után szintén meggyilkolják.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/46. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?