Kalandos sorsú, titkokat rejtő koronánk

Az évszázadok során nemcsak a magyar királyokat legitimálta, a nemzetet is összetartotta, napjainkig a magyar államiság legfőbb jelképe. Története azonban még mindig számos titkot rejt – ezek feltárásán dolgozik a Szent Korona Kutatócsoport. Vezetőjével, Pálffy Gézával beszélgettünk.

 

A magyar koronát Szent István koronájaként szokták emlegetni. Viselte első királyunk?

Ez a korona jelen formájában biztosan nem lehetett a fején, legfeljebb egy része kötődhet hozzá, hiszen Szent István koronája feltehetően elveszett. A tudomány mai állása szerint ennek pótlására készíttették a Szent Koronát, amelyet az alsó, görög és a felső, latin koronából illesztettek össze Magyarországon. A két rész eredetéről és arról, hogyan kerültek hazánkba, sajnos keveset tudunk, ám az bizonyos, hogy a görög bizánci eredetű, és a nagyobb mérete alapján eredetileg női korona lehetett – ugyanis a hajkoronát takaró fejfedőre helyezték.

 

A Hartvik-legenda szerint Szilveszter pápa ajándékozta Istvánnak. Ennek van valóságalapja?

A legendákat úgy kell olvasni, hogy abban a korban, amelyben születtek, aktuálpolitikai vetületük is volt. István király be akart lépni a keresztény Európa uralkodóinak sorába, aminek érdekében tárgyalásokat kezdett Rómában II. Szilveszter pápával és Ottó német császárral is. Szinte biztosan kijelenthető, hogy a pápa valóban küldött koronát Istvánnak.

 

Nemcsak hatalmi jelkép, az államiság szimbóluma is. Ez hogy alakult ki?

A Szent Korona jelentőségét mutatja az az általánosan elfogadott szokásjog, mely szerint csak az lehetett Magyarország törvényes uralkodója, akit három feltétel teljesítésével avattak királlyá: a Szent Koronával a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában az esztergomi érsek koronázta meg. Ez később módosult, mert miután Székesfehérvárt 1543-ban az oszmán-törökök elfoglalták, a magyar rendek úgy döntöttek, a koronázás helyszínét áthelyezik Pozsonyba, az akkori magyar fővárosba. Változás történt a korona felhelyezését illetően is, mert elsőként 1527-től, majd véglegesen 1687-től az esztergomi érsek, vagy annak híján a rangidős főpap a mindenkori magyar nádorral együtt tette fel a király fejére. A magyar világi rendek ezzel is kifejezték hatalmi és reprezentációs törekvéseiket egy elsődlegesen egyházi szertartáson, sőt a 17. századtól már a rendi nemzetet is azonosították a felségjelvénnyel. A Szent Korona azonban pótolhatatlan maradt, akié volt, azé volt a trón és a hatalom.

 

Hány koronázást tartottak összesen Pozsonyban?

A királyné-koronázásokkal együtt tizennyolcat, az első Habsburg Miksáé volt 1653. szeptember 8-án, az utolsó V. Ferdinándé 1830. szeptember 28-án.

A királynékat más időpontban koronázták, mint férjeiket, hiszen az ifjú királyoknak koronázásukkor gyakran még nem volt feleségük. De ha volt, akkor is néhány nappal később tartották a királyné szertartását. Csak a két utolsó koronázást abszolválta együtt a királyi pár: 1867-ben Ferenc József és Erzsébet, 1916-ban pedig IV. Károly és Zita. A Szent Korona a királynék szertartásán is jelen volt, de nem a királyné fejére helyezték – arra egy házi korona került –, hanem a jobb vállához érintették, hogy az uralkodónak támasza legyen.

 

A koronázás ceremóniája is változott az egyes városokban? Más volt Pozsonyban, mint előtte Székesfehérvárott, majd utána Budán?

A bécsi levéltárban megtaláltuk a pozsonyi koronázások forgatókönyv-tervezetét, amelyet a magyar tanácsosok, mondhatnánk a „miniszterek” jegyeztek. 1561-ben, amikor már tervezték Miksa főherceg koronázását, a magyar politikai elit mesteri módon örökítette át a székesfehérvári tradíciókat az új koronázóvárosba. 1563-tól minden magyar királyt csaknem ugyanazon ceremoniális elemek alapján koronáztak meg Pozsonyban, mint annak idején Székesfehérvárott.

 

A pozsonyi koronázások egyházi részének helyszíne a Szent Márton-dóm, az akkori társaskáptalani templom volt. Hol zajlott a világi rész?

A koronázási menet a vörös posztóval letakart utcákon a főtérre, onnan a ferences templomba vonult, ahol a király arra érdemes személyeket ütött aranysarkantyús lovaggá. Ezt követően a menet a Szent Mihály-kapun át elhagyta a várost, ahol egy emelvényen a király letette a koronázási esküt, majd a koronázódombon a négy égtáj felé suhintott kardjával. A világi ceremónia utolsó eleme az ünnepi lakoma volt, többnyire a királyi várban.

 

Koronázódombot kerestek, vagy emeltek?

Ez alkalmanként változó. Székesfehérvárott legkorábban még egy templom tornyából hajtották végre, majd dombot emeltek, ahogy Pozsonyban is. 1625-ben, III. Ferdinánd szertartásán Sopronban nem kellett dombot építeni, mert a város felett magasodott. Utóbb Budán és Budapesten pedig az ország különböző részeiről összehordott földből emelték a koronázódombot. A ceremónia után elbontották, és a földjét ajándéktárgyként eladták. A modern korban a koronázás már üzleti vállalkozásnak is számított, amelynek alkalmából különféle dísztárgyakat árusítottak.

 

A koronázáskor használt országzászlók és egyházi kellékek is külön erre az alkalomra készültek?

A 16. századtól minden koronázáson felvonultak a magyar korona országainak zászlói. Ez összesen tíz zászlót jelentett, és a főúri családokban nagy versengés folyt a zászlóvivői posztért. Akit ez a megtiszteltetés ért, az utána haza is vihette a zászlót. Emiatt minden koronázásra új zászlók készültek. Kutatásaink során az egyik legkedvesebb felfedezésünk volt a Magyar Királyság azon zászlaja, amelyet Esterházy Miklós vitt 1618-ban II. Ferdinánd pozsonyi koronázásán, és máig a fraknói Esterházy-kincstárban őrzik. Ez a legkorábbi olyan koronázási zászló, amelyet már a Szent Korona ékesít, és a legkorábbi olyan kincsünk, amelyen ugyanaz az országcímer látható, mint minden magyar állampolgár személyigazolványán és útlevelén. Az egyházi kellékeket – a csókkeresztet, eskükeresztet, kelyheket és papi miseruhákat – viszont az esztergomi érseki kincstárból hozták el minden szertartásra. Más világi tárgyakat pedig, mint például az udvarmester pálcáját vagy a koronázási érméket, amelyeket a meghívottaknak reprezentatív ajándékként osztottak ki, a zászlókhoz hasonlóan minden alkalommal újra legyártották.

 

Gyakran használt az a szófordulat, hogy felkent király. Valóban felkenték a magyar királyokat?

Szentelt olajjal kenték meg királyaink karját. A Bibliából is jól ismert felkenés a koronázásnak eredetileg legalább annyira olyan fontos része volt, mint a korona felhelyezése vagy a trónra ültetés.

 

A koronázási ünnepségek után hová került a korona?

1608-tól egy vasalt ládában őrizték, sokáig a pozsonyi várban. A napjainkban a Nemzeti Múzeumban látható koronaládában a koronán kívül a jogart, az országalmát, a koronázási kardot és a palástot is elhelyezték. A klasszikus koronázási jelvények mellé a korona alatt viselt sipkát, sarukat, cipőket, kesztyűket is a ládába tették, ám ezek a textiltárgyak tönkrementek 1849 után, amikor a ládát Orsovánál, a Duna árterében elásták. Kutatócsoportunk két koronázási cipőt megtalált, ezek azért menekültek meg, mert az 1920-as évek végén kiemelték őket a ládából, és elhelyezték a Nemzeti Múzeumban.

 

A ládában őrzött jogar, az országalma és a kard egykorúak a koronával?

Minden tárgy más időszakban keletkezett és került be az együttesbe, de ez nem magyar sajátosság, más nemzeteknél is előfordul. Mire kialakul egy koronázásijelvény-kollekció, az hosszú folyamat, és mindig kerülnek bele olyan tárgyak is, amelyek személyre szabottak. Ma is Szent István koronájáról és Szent István kardjáról beszélünk, de ez csupán szimbolikusan igaz. A legkorábbi jelvényünk a jogar, amelyet jóval korábbról eredeztetnek Szent Istvánnál. Ami biztosan István-korabeli, az a palást, mert abba az 1031-es dátumot beleszőtték, bár eredetileg nem koronázási palástnak, hanem miseruhának készült. Az országalma a 14. században készülhetett, a kard pedig biztosan 15. század végi észak-itáliai darab, de feltehetően csupán valamelyik 16. századi pozsonyi szertartáson került be az együttesbe.

 

A magyar koronát különféle helyeken őrizték, vagy éppen menekítették. Ki döntött arról, hogy nincs biztonságban?

A végső döntést mindig az uralkodó hozta, a végrehajtás pedig katonatársaikkal a koronaőrök feladata volt. Ezt a tisztséget két főnemes látta el, ők őrizték annak a teremnek a kulcsát is, amelyben a láda volt. Ilyen koronaőr volt a 17. század elején Révay Péter, a De Sacrae Coronae regni Hungariae ortu… című, 1613-ban kiadott könyv szerzője, amely elsőként foglalta össze nemzeti ereklyénk históriáját és jelentőségét. Vészhelyzet esetén általában a két koronaőr szorgalmazta a jelvények biztonságba helyezését. A koronaláda kulcsa viszont a 17. századtól mindig az uralkodónál volt, ezért felnyitni még ők sem tudták.

 

Milyen okból menekítették leggyakrabban a koronát?

A legtöbb esetben háborús események, külső ellenség támadásai indokolták a korona biztonságba helyezését. Ilyen volt a tatárjárás (1241), a nagy török háborúk (1663, 1683), a kuruc felkelés (1703), a napóleoni háborúk (1805, 1809). 1848–49-ben a császári hadak elől menekítették, majd 1945-ben a szovjet csapatok elől. De előfordult belső trónviszály is, ez történt például 1440-ben, amikor Luxemburgi Erzsébet, Habsburg Albert özvegye lopatta el a koronát Visegrádról fia, az utószülött V. László számára. Ennek a történetét pontosan ismerjük, mert udvarhölgye, Kottanner Jánosné Wolfram Ilona visszaemlékezéseiben leírta, miként szervezte meg a rablást, és vitte a koronát szánon Komáromba, ahol hamarosan megszületett a királyné fia.

 

1608-ban a Magyar Országgyűlés elfogadott egy törvényt, melynek értelmében a Szent Koronát nem szabad kivinni Magyarországról. Hogyhogy a koronaőrök segédletével mégis több alkalommal is elvitték?

Az 1551-et követő fél évszázadban a Habsburg uralkodók felváltva tartották nemzeti kincsünket Bécsben és Prágában, attól függően, hol rendezték be udvarukat. Amikor a magyar és az osztrák rendek 1608-ban lemondatták a magyar trónról II. Rudolf császárt, és helyébe öccsét, Mátyás főherceget ültették, a Szent Koronát is hazahozták Prágából Pozsonyba. II. Mátyás új vasládát adományozott a koronázási jelvényeknek, a ládát a pozsonyi vár legvaskosabb, úgynevezett Koronatornyának mélyén őrizték egy címeres vasajtó mögött. Ekkor született az a törvénycikk is, mely szerint a koronát nem szabad kivinni az országból, de mivel erre a török hadjáratok alatt mégis szükség volt, 1715-ben úgy módosították, hogy végveszély esetén a nádor, később a miniszterelnök tudomásával lehetséges a menekítése. Ez mindig így is történt, 1944 végén Szálasi Ferenc is tudott a korona elszállításáról.

 

1849-ben pedig Szemere Bertalan, Kossuth miniszterelnöke ásatta el.

Szemere Bertalan politikusként és jogászként jól ismerte a koronázási jelvények jelentőségét, ezért úgy döntött, hogy inkább elrejti őket, mintsem hogy megpróbálná átcsempészni török földre. 1849 augusztusában keresett egy biztos helyet Orsova határában a koronának, és ott elásták. A császáriak Ferenc József parancsára már 1849 őszén keresni kezdték, hasztalan. 1853 tavaszán Wargha István, az 1848-as magyar külügyminisztérium titkára kettős ügynökként kijátszotta a londoni magyar emigráció tagjait, és mivel úgy vélték, hogy Kossuth bízta meg őt a korona kimenekítésével, átadták neki azt a Kossuth-nótát, amelyben kódolták a korona rejtekhelyének koordinátáit. Wargha ezt hatvanezer forint ellenében szolgáltatta ki a bécsi rendőrségnek.

 

Hányszor került a föld alá a magyar korona?

Jelenlegi tudásunk szerint legalább háromszor: 1849-ben Orsovánál, a második világháború alatt 1944-ben a budai várban, majd az országból való kimenekítése után, 1945 áprilisában az ausztriai Mattseeben. Itt nem a ládában ásták el, hanem egy benzineshordóba rejtették a jogarral és az országalmával. Az amerikaiak először a ládát találták meg, de az üres volt, a korona rejtekhelyét a koronaőrök árulták el nekik. 1945 júliusában először Augsburgba, majd egy frankfurti banktrezorba szállították, végül 1953-tól a Kentucky állambeli Fort Knox katonai támaszponton őrizték.

 

Harminchárom év után 1978 januárjában tért haza a korona. Miért nem volt egyértelmű az amerikai magyar emigránsok számára, hogy Magyarországon a helye?

Attól tartottak, hogy a hazatérés legitimálja a Kádár-rendszert. Részben így is történt, de legalább ekkora szerepe volt a rendszer bomlasztásában is. Ezt követően ugyanis egy szocialista országban mindenki egy szent tárgyról kezdett beszélni, több könyv is született a koronáról, és megindult az érdeklődés a magyar történelem nem kommunista interpretációja iránt.

 

Eszmei értéke felbecsülhetetlen. Ötvösműtárgyként is értékes?

A világ egyik páratlan műkincse. Ilyen görög zománclemezekkel díszített tárgy csak néhány tucat van a világon, ilyen különleges sorsú pedig ez az egyetlen. Aranylemezekből készült, drága- és féldrágakövek, igazgyöngyök díszítik, ám ez utóbbiakkal kapcsolatban szisztematikus kutatás még nem folyt. Elsősorban azért nem, mert a koronát csak néhány ritka alkalommal láthatták tudósok. 1880-ban vizsgálták meg először, 1938-ban a Szent István-év kapcsán láthatta néhány órára egy-egy tudós, majd 1978-ban az Amerikából való hazahozatalt követően vizsgálhatta több kutatócsoport. Teljeskörű ásványtani feltárása azóta sem történt meg, mert túl fontos tárgy ahhoz, hogy mindennap más-más kutatói csoport vizsgálgassa. Számunkra a Szent Korona titkaival és sérüléseivel, ferde keresztjével és különleges kalandjaival együtt az, ami. Sőt, története és sérülései jól mutatják a magyar állam esendőségét, történelmünk sorsfordulóit. Vagy akár a trianoni tragédiát is, hiszen a történeti magyar államról pont úgy szakadtak le országrészek, mint ahogy a koronáról gyakran esett le egy-egy drágakő…

 

Melyik a legsúlyosabb sérülése? Az elferdült kereszt?

A felső rész aranypántjai is nagyobbrészt töröttek, de a kereszt rejtélye foglalkoztatja legjobban a közvéleményt. A korona első részletes hiteles ábrázolása Augsburgban készült az 1550-es évek közepén, ezen a kereszt még egyenes, ahogy Hunyadi Mátyás pecsétjein, de még az 1620-as évekig készült uralkodóportrékon is, azaz valamikor 1625 után görbülhetett el. Azt korábban is feltételezték, hogy a láda valamelyik erőszakos felnyitásakor történhetett a baleset, de kutatócsoportunk a Magyar Országos Levéltárban megtalálta Pálóczi Horváth György országgyűlési követ naplóját, aki 1638. február 14-én szemtanúja volt, hogyan feszíttette fel Esterházy Miklós nádor a koronaládát. Az eset III. Ferdinánd király felesége, Mária Anna királyné koronázása előtt történt, amikor a pozsonyi dóm sekrestyéjében ki akarták nyitni a ládát, ám kiderült, hogy Bécsből rossz kulcsot hozott a császári főudvarmester. Az idő sürgetett, ezért Esterházy nádor lakatosokat hívatott, felfeszíttette a ládát, a koronát óvó réztokot pedig ő maga nyitotta ki egy késsel. Feltételezésünket, hogy a kereszt ekkor ferdült el, alátámasztja, hogy a koronázás után a Szent Korona tizenkét napig nem került vissza a ládába, azaz bizonyosan javításra szorult, és III. Ferdinánd egy új réztokot is készíttetett a tönkrement helyett, amely azután a 19. századig sértetlenül megvolt.

 

Rengeteg legenda is fűződik ahhoz, hol mindenhol rejtegették, merre vitték a Szent Koronát. Ezeket a kutatók hogy kezelik?

Ezeknek egy része nem, vagy csak részben igaz, de mind azt mutatják, hogy a Szent Korona tisztelete sok helyen él. Függetlenül attól, hogy egy tradíció igaz-e, hozzátartozik koronánk kultuszához. A tényleges történet és a hozzá fűződő eszmeiség együtt alkot különleges egészet!

 

Mi, magyarok úgy beszélünk a koronáról, mintha személy lenne. Miért?

Mert a történelem megszemélyesítette. Annyi viszontagság után tizenegyszer hazatért, nem került hódítók kezére, nem sérült meg végzetesen. Ebben még az isteni gondviselést is láthatjuk, ahogy talán abban is, hogy a világhódító Szulejmán szultán is kétszer visszaadta. Persze, nem jószándékból, hanem mert tisztában volt azzal, hogy a magyarokat akkor tudja megosztani, ha hagyja, hogy veszekedjenek a koronán.

 

Még Bethlen Gábor erdélyi fejedelem is visszaadta, pedig ő magyar volt, sőt az országgyűlés 1620-ban magyar királlyá is választotta.

Bethlen Pozsonyban kaparintotta meg 1619-ben, és 1622-ig valóban a birtokában volt. Kiváló politikusként elsősorban politikai adunak tekintette. Ezért soha nem tetette a fejére, viszont addig-addig alkudozott II. Ferdinánddal és a magyar rendekkel a visszaadásáról, hogy cserébe megszerezte Magyarország területének csaknem negyedét.

 

Sok titkot őriz még a korona?

Minél többet kutatunk, annál inkább azt látjuk, hogy még mindig vannak fehér foltok. Nem tudjuk például pontosan, hogy az 1540-es években hol őrizték Erdélyben, folyton kerülnek elő újabb dokumentumok arról, mit őriztek a koronaládában, hogyan zajlottak a koronázások, mikor készültek róla fotók. Ami viszont valószínűleg örök titok marad, az a pontos keletkezése. De a Szent Koronához ez a titokzatosság is hozzátartozik.

 

A nyomtatott Vasárnap 34. számában megjelent írás teljes, bővített változata!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene