Jobban fognak keresni az orvosok

Orvosok fizetésemelése

December elsején mégsem omlott össze a szlovák egészségügy, az orvosok maradtak, az ellátás színvonala is a régi. Mert attól, hogy a személyzet végre annyit fog keresni, amennyit megérdemelnek, senki ne várja, hogy egy csapásra jobb lesz a betegellátás is.

Ha csak azok maradtak, akik már itt voltak, még mindig kevesen lesznek, a kórházak, rendelők felszereltsége sem lesz jobb, és nem fog elmúlni egyik napról a másikra az az évtizedes beidegződés sem, hogy a beteg hálapénzt ad az orvosnak. Még akkor sem, ha már a beteg is tudja, hogy az orvos jól keres, mert a hálapénz nem fizetéskiegészítés, hanem előre megvásárolt törődés. Nálunk évek óta senki nem hisz abban, hogy egy kórházban rendesen ellátják, ha nem fizet és nem intézkedik ismerősökön keresztül.

Korrupt zsarolók?

Ezen nem fog azonnal változtatni sem a béremelés, sem a stabilizációs juttatás, de elkezdődhet általuk egy folyamat, amikor az orvosok úgy érzik, hogy a társadalom megbecsüli őket, a betegnek joggal lesznek elvárásai, és mindketten méltatlannak érzik, hogy borítékok cseréljenek köztük gazdát.

Épp elég méltatlan volt a hosszú hetekig tartó tárgyalás is az orvosok szakszervezetének vezetői és Igor Matovič pénzügyminiszter között. Végül zsarolóknak nevezte az orvosokat, felállt az asztaltól, ahova Eduard Heger kormányfő ült le helyette, és az utolsó pillanatban megszületett a megállapodás, amelyet még november 30-án a parlament is jóváhagyott. Ennek alapján a szakvizsga nélküli orvosok kezdő fizetése 1816 euró lesz (az átlagbér másfélszerese), és évente az átlagbér 0,015-szörösével emelik. A szakvizsgázott orvosok bére az átlagbér 2,5-szeresével emelkedik, és minden ledolgozott évért az átlagbér 0,025-szörösével. 2025-től a szakvizsgával rendelkező orvosok évente az átlagbér 0,03-szorosának megfelelő béremelésben részesülnek. Az évenkénti fizetésemelés harminc, gyakorlatban töltött évig jár, eddig egy szakorvos a különböző pótlékok és túlórák nélkül csaknem 4000 eurót kereshet.

Beteg a rendszer is

A vonatkozó törvényt a parlamentben jelen lévő 139 képviselő közöl 138-an megszavazták, egyetlen független (eredetileg ĽSNS-es) képviselő tartózkodott. A vitában a javaslatot csak Igor Matovič ellenezte, miután a tárgyalásokon nem tudott megegyezni az orvosokkal, telhetetlennek és korruptnak nevezte őket. A jogszabályt tiltakozása ellenére jóváhagyták, és már érvénybe is lépett, de az egészségügy átalakítására vonatkozó intézkedések sorsa bizonytalan, mert finanszírozásukat a pénzügyminiszter hónapokig is blokkolhatja.

Az orvosok követeléseinek és az aláírt megállapodásnak is fontos része volt, hogy az alulfinanszírozott, rosszul szervezett hazai egészségügy több pénzt, nagyobb figyelmet kap az államtól. Ha nem így lesz, hiába keresnek az orvosok többet, úgyis csábítóak maradnak számukra a jobban, hatékonyabban működő csehországi kórházak. A beteg pedig végeredményben semmit nem fog érezni abból, hogy az orvosoknak már jobban megy a soruk.

A nővérek is kapnak

Egyelőre fellélegezhetünk, a több mint kétezer orvos nagy többsége maradt, és minden remény megvan arra, hogy maradnak a nővérek, ápolók, szülésznők, mentők, laboránsok és gyógytornászok is – összesen vagy 39 500 egészségügyi dolgozó huszonöt szakmában. A kormány a múlt héten jóváhagyta a nekik járó stabilizációs juttatást is, ami a nővérek esetében 5000, a szociális otthonokban dolgozó nővérek és gyógytornászok számára 4000, a gondozók számára 3000 euró. A stabilizációs juttatás azoknak is jár, akik részmunkaidőben dolgoznak, ők a hányadra jogosultak.

Ennél az egyszeri juttatásnál nem veszik figyelembe a ledolgozott éveket, mindenki megkapja, aki december 19-ig aláírja a szerződését. Ez arra kötelezi, hogy még legalább három évet ledolgozik az egészségügyben – ha nem így lesz, akkor a pénz egy részét vissza kell fizetnie. Aki közben szülési, gyermekgondozási szabadságra megy, annak a szerződést meghosszabbítják, tehát a három év mindenképp feltétel. Az is jogosult a juttatásra, aki most van szülési vagy gyermekgondozási szabadságon. A szerződést akkor is meghosszabbítják, ha valaki 45 napnál hosszabb ideig munkaképtelen vagy ápolja a családtagját. A Szlovák Nővéri Kamara elnöke, Iveta Lazorová szerint a nővérek körében nagy lesz az érdeklődés a juttatás iránt, már csak azért is, mert az átlagéletkoruk 54 év és többségük már úgysem váltana munkahelyet.

Kimaradtak a rendelők

Ha minden egészségügyi dolgozó aláírja az új szerződést, az államnak ez 200 millió euróba fog kerülni, plusz a szociális otthonokban dolgozó nővérek, gyógytornászok és ápolók számára további 60 millió euróval kell számolni – ők csak januárban kapnák meg a pénzt. Ezen kívül januártól, a még szeptemberben jóváhagyott törvény szerint a ledolgozott évek alapján is növekszik az egészségügyi dolgozók bére. Egyelőre csak a mentősök jelezték, hogy elégedetlenek, ugyanúgy évről évre az átlagbér együtthatója alapján növekvő béreket és rendszerszintű változásokat szerettek volna, mint az orvosok.

De joggal elégedetlenek az ambuláns orvosok és nővérek is, mert róluk mindenki megfeledkezett. Sem a kormány és az orvosi szakszervezet tárgyalásán nem volt róluk szó, sem az egészségbiztosítók nem növelték a nekik járó kifizetéseiket, így maradnak a rangsor végén – annak ellenére, hogy Szlovákiában az ambuláns orvosokból a legnagyobb a hiány. Köztük is körzeti orvosokból van a legkevesebb, az ország 79 járásából csak hatban (Zólyom, Kassa, Bártfa, Mezőlaborc, Sztropkó, Puhó) kielégítő a helyzet, a gyermekorvosokat illetően pedig mindenhol kritikus.

Érdekes

Ötszáz orvos hiányzik

Az egészségügyi minisztérium által idén készíttetett elemzésből az is kiderül, hogy a körzeti orvosok átlagéletkora 59 év, a gyermekorvosoké 61, vagyis a rendszert nyugdíj előtt álló idős orvosok tartják életben. Összesen legalább ötszáz körzeti és gyermekorvosra lenne még szükség, de mivel ők az egészségbiztosítók kifizetéseitől függnek, a rendelőket nehéz fenntartani.

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter egyelőre annyit ígért nekik, hogy tárgyalni fog velük és az állami Általános Egészségbiztosító vezetőivel is. Az ambuláns orvosok képviselői a kifizetések egyharmaddal való emelését követelik, ellenkező esetben tömegesen fogják az energiaárak emelkedése miatt bezárni a rendelőket. Akkor pedig a betegnek nem marad más választása, mint minden bajával a kórházi ügyeletre menni.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/50. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?