Hogyan építik le a közösségi oldalak a demokráciát?

Tech

Bevezetés a 21. századba: a nagy Facebook-csapda.

Sorozatunk második részéből kiderül, mindenki hazudik-e a közvéleménykutatóknak a szexről, mitől foszt meg bennünket a lájkfüggőség, igazságszérumként működik-e a Google-kereső, és miért érdeke a nagy techcégeknek, hogy az emberek egymást hergeljék a közösségi oldalakon.

Online illúziók, offline valóság

A közösségi média – nevével ellentétben – sem közösségeket, sem emberi kapcsolatokat nem épít. Azt hisszük, összeköt bennünket a barátainkkal és az ismerőseinkkel, valójában azonban annyi történik, hogy órákon át meredünk a képernyőre, egymagunkban. Így néz ki ma a közösségi élet: valódi emberi kapcsolatok helyett virtuális világ és társas magány (alone together). S egy idevágó statisztikai adat: a magyar felnőttek egynegyedének nincs egyetlen barátja sem. Mármint a való életben. A virtuális világban nyilván sok van. Csak épp vajmi keveset tudunk róluk. S amit a Facebookon/Instagramon látunk, az is önprezentáció csupán, nem az emberek valódi énje.

Facebook

A közösségi oldalak nem kötik össze az embereket, sokkal inkább az mondható el, hogy megmérgezik és tönkreteszik a társas kapcsolatokat. Szakértők szerint minél több időt tölt valaki a közösségi oldalakon, annál valószínűbb, hogy gyengül a párkapcsolata. A Facebook hangsúlyos szerepet játszik a házasságok szétesésében is: egy 2019-es tanulmány szerint az Egyesült Államokban a válóperes esetek 66%-ában a Facebookról származtak a másik fél hűtlenségét alátámasztó bizonyítékok.

Tari Annamária pszichológus írja az Online illúziók – offline valóság című könyvében, hogy azok a generációk, amelyek már beleszülettek a digitális korszakba, jobban érzik magukat a virtuális világban, mint a valóságban. Miért? Mert a virtuális világ gyorsabb és színesebb, s mert ott minden azonnal elérhető. Azonnaliság és gyorsaság: ezek a kulcsfogalmak. A levélnek és a képeslapnak már régebben leáldozott, de a mai fiatalok már emailt sem küldenek, mert lassú.

A való világból már csak az érdekli a fiatalokat, amit azonnal meg tudnak mutatni online – ma már nincs kirándulás, családi akció vagy meccsnézés az éterbe kilőtt szelfi nélkül. Csakhogy, írja Tari, a pillanat megörökítése nem igazi élmény. A közösségi oldalak által diktált folyamatos közlési kényszer éppen attól foszt meg bennünket, hogy valóban átélhessük a pillanatot.

A lájkfüggőség olyan erős, hogy már nem az esemény átélése a fontos számunkra, hanem az eseményről készült fotóknak a közösségi oldalon való megosztása és az arra érkező visszajelzések. Még le sem ültünk a karácsonyi vacsorához, de már lefotóztuk az ünnepi asztalt, s a képet megosztottuk a közösségi oldalunkon, vacsora közben pedig oda-odasandítunk a telefonunkra, hogy érkeznek-e a lájkok. Ezt nevezi a szakirodalom énprezentációs kényszernek.

Facebook

Teljesen természetes, hogy érdekel bennünket a másik véleménye, s főleg az, hogy mit gondol rólunk. Az viszont már kevésbé természetes, hogy csak az nyugtat meg bennünket, ha szívecskék meg lájkok formájában gyors egymásutánban kapjuk a visszaigazolást. Ennek ugyanis én-torzító hatása van, mert akkor már olyan képet vagy szöveget posztolunk, amiről sejtjük, hogy lájkokat fog kapni – és ehhez igazítjuk a viselkedésünket. S itt jutunk el a Facebook első csapdájáig: akik a közösségi média világában szocializálódtak, azok számára a kommunikáció értelme a megtévesztés: kiszínezni a valóságot, valamivé lenni helyett valaminek látszani.

Mindenki hazudik

A közösségi oldalakon mindenki a lehető legelőnyösebb színben tünteti föl magát, s a hiper-szuper életével henceg. A valóság azonban egészen másként fest, írja a Mindenki hazudik – Az vagy, amire klikkelsz című könyvében Seth Stephens-Davidowitz amerikai közgazdász, aki azt vizsgálta meg könyvében, hogy a Google-elemzések, a Facebook-profilok és a pornóoldalak keresései alapján milyen kép rajzolódik ki rólunk, a homo sapiensről.

A 21. századi társadalomtudomány ugyanis nagyrészt ezeknek a digitális nyomoknak az értelmezése: a Big Data bepillantást enged az emberi pszichébe. Amit azonban ott látunk, véli Davidowitz, az a legkevésbé sem szívderítő: a felgyülemlett (és a közösségi oldalak által egyre csak gerjesztett) indulatok kitörésre várnak, akár egy vulkán.

Amikor Barack Obamát az Egyesült Államok elnökévé választották, sokan ezt úgy értelmezték, hogy lám, a szavazók nagy többségét már nem érdekli az elnök bőrszíne, vagyis az amerikai társadalomban minimális a rasszizmus. Davidowitz azonban kielemezte a Google-kereséseket, s ezekből az derült ki, hogy rengeteg amerikait érdekelnek a rasszista tartalmak.

Facebook

- Tari Annamária: Online illúziók - offline valóság. Tericum, 2020

- Seth Stephens-Davidowitz: Mindenki hazudik - Az vagy, amire klikkelsz. Fordította: Szieberth Ádám. Athenaeum, 2019

A társadalom, amelyben élünk, a valóságban nagyon különbözik attól, amit a tudósok és az újságírók a közvélemény-kutatások alapján gondolnak róla – állítja Davidowitz. Mert ha egy közvéleménykutató kérdez tőlünk valamit, válaszainkban jobbnak mutatjuk magunkat. Hazudunk arról, hogy nézünk-e pornóoldalakat, elolvastuk-e a legújabb könyvet, hazudunk a családi boldogságról és a szexuális életünkről, elhallgatjuk kínos szokásainkat. A Google előtt azonban nem alakoskodunk, és arra keresünk rá, ami érdekel bennünket. Így néz ki a modernkori igazságszérum.

A közösségi oldalak alapján ugyanis úgy tűnhet, egy átlagos felnőtt boldog párkapcsolatban él, tengernél nyaral, az ordításmentes gyereknevelésre esküszik, életvezetési tanácsokat oszt, minden problémát megold, környezettudatosságot hirdet, színházba jár és komoly filozófusok könyveit olvassa. A digitális lábnyomokból azonban az derül ki, hogy ugyanő valójában a bulvársajtó szaftos híreinek a fogyasztója, családi problémáit nyugtatókkal kezeli, hitvesével pedig évek óta nem hál együtt.

Facebook

A Facebook világában a családi élet tökéletesnek tűnik – a valóságban meglehetősen zűrös. A Facebook világában a fiatalok szombatonként jól érzik magukat egy menő buliban – a valóságban otthon ülnek, és Netflix-sorozatokat néznek orrvérzésig. A Facebook világában a lányok olyan képeket posztolnak, hogy kiruccantak valahová a párjukkal, és úsznak a boldogságban – sokkal valószínűbb azonban, írja Davidowitz, hogy a valóságban a lány közvetlenül a fotók posztolása után beírja a Google-keresőbe, hogy „a barátom nem akar szexelni velem”, hátha ott választ talál párkapcsolati gondjaira, miközben a barátja éppen pornót néz.

Hová tűntek a szavak?

A digitális platformokon csak a figyelemfelkeltő, rövid szövegek érvényesülhetnek, az összetett gondolatok árnyalt kifejtésére se hely, se idő. Csakhogy a fontos témákról alkotott tömör vélemény könnyen félreérthető, és ellenségeskedést szít.

A közösségi média platformjai ráadásul a társalgási szokásainkat is átalakították, a meghitt beszélgetéseket felváltotta a limitált karakterszámú üzenetváltás és a szűkszavú csetelés, ahol már nem törődünk a nyelvtani szabályokkal, érzelmeinket pedig emojikkal fejezzük ki. Nyelvünk elszegényedik, szókincsünk szűkül, rászoktunk az egyszavas, tőmondatos kommunikációra.

Már nem tudjuk árnyaltan kifejezni magunkat, ahhoz idő kellene és szókincs, a szókincshez pedig olvasottság. Sőt: a szavakat lassan (vagy nem is olyan lassan) felváltják a képek, ezért is olyan népszerű például az Instagram. A pszichológusok azonban arra figyelmeztetnek, hogy a nyelv egyszerűsödése, a mimika és a gesztikuláció eltűnése érzelmi elsivárosodáshoz vezet. S mivel az udvarlás elsődleges terepe is az online cset lett, az érintőképernyő – paradox módon – mintha az emberi érintést is száműzte volna.

Facebook

- Steven Levy: A közösségi oldal titkai. Fordította: Kádár Pál. Könyvmolyképző Kiadó, 2021

- Jaron Lenier: Miért töröld magad azonnal a közösségi oldalakról? Fordította: Harasztos Ágnes. Európa, 2020

Rabul ejteni az agyat

Tristan Harris, a Google korábbi alkalmazottja 2020 januárjában az amerikai szenátusban beszélt arról, hogy az okostechnológiák hogyan vették birtokba az emberi agyat. A nagy techcégek egymással versengenek azért, hogy melyiknek sikerül megszerezni és megtartani a figyelmünket. Harris ezt úgy nevezte: „verseny az agyért”. Ki tudja hamarabb meghekkelni, rabul ejteni, manipulálni az emberi elmét – anélkül, hogy a kísérleti alanyok (azaz mi mindnyájan) ezt észrevennénk.

Az aszimmetrikus hatalmi helyzetből adódó láthatatlan manipulációnak többféle eszköze is van. Ami közös bennük, hogy mindegyik az emberi gyarlóságainkra épít: az irigységre, a hiúságra, a nárcizmusra, a tetszeni vágyásra.

A ma emberének folyamatosan jelen kell lennie az online térben, különben úgy érzi, hogy „lemarad valamiről” – ezt az érzést a pszichológia a FoMO mozaikszóval jelöli (Fear of Missing Out). S miközben jelen vagyunk az online térben, digitális lábnyomokat hagyunk, az algoritmusok pedig ezek alapján kiértékelik és lemodellezik a viselkedésünket.

A közösségi oldalakkal mindent megosztunk. Nevezhetjük ezt bizalmi viszonynak is – ilyen hozzáállást várunk el a papoktól, az orvosoktól és a jogászoktól. De vajon tetszene-e nekünk, ha a papok vagy az orvosok jó pénzért értékesítenék a gyónásainkat, a legféltettebb titkainkat vagy az egészségügyi kartotékunkat?

A techcégek ebből élnek: a Facebooknak közel 3 milliárd, a YouTube-nak pedig 2 milliárd aktív felhasználója van, az algoritmusok tehát ennyi ember „gyónását” dolgozzák föl, s ezek alapján egyre pontosabban meg tudják jósolni viselkedésünket, reakcióinkat, vásárlási hajlandóságunkat, politikai szimpátiánkat, fogékonyságunkat bizonyos jelszavak vagy témák iránt.

Irány az őrültekháza?

Hogyan tudja a mesterséges intelligencia manipulálni az emberi elmét? Tegyük föl, hogy meg akarunk nézni egy rövid YouTube-videót, és két órával később arra eszmélünk, hogy ott ragadtunk, s egyik videót nézzük a másik után. Mi történt? Csupán annyi, hogy egy mesterséges intelligencia vette kezelésbe az agyunkat – és a személyiségprofilunk alapján pontosan tudta, milyen tartalommal marasztalhat bennünket a képernyő előtt.

Facebook

Az algoritmusnak arra kell törekednie (hiszen ez volna a közösségi oldalak üzleti modelljének lényege), hogy a figyelmünket minél tovább fenntartsa, s ez általában sikerül is neki: a YouTube-on megnézett videók 70%-a ugyanis felkínált tartalom, tehát nem a mi választásunk, hanem csupa olyasmi, amit az algoritmus csaliként tett elénk – mi pedig gyanútlanul ráharaptunk.

Tristan Harris szerint a YouTube-ot olyan spektrumként kell elképzelni, amelynek az egyik szélén található a higgadt és értelmes szekció, a másikon pedig a teljes őrültekháza, a laposföld-hívőkkel, az acsarkodókkal, az uszító tartalmakkal. A rendszer bármelyiket ajánlhatná nekünk, a higgadt szekciót éppúgy, mint az őrültekházát, de mivel a YouTube célja a minél nagyobb nézettség elérése (s ezáltal a minél nagyobb profit), ezért soha nem a racionális, józan tartalom felé navigálja a felhasználókat, hanem a szélsőségek felé – így generálva még több interakciót.

Harris szerint ez olyan, mintha egy hatalmas hangyakolóniát megbillentenénk, és a nagyobb profit reményében hagynánk, hogy egyre többen sodródjanak az irracionalitás és az összeesküvés-elméletek irányába. Ugyanez történik a közösségi oldalakon, ahol emberek milliárdjai vannak kitéve a hergelésnek.

Gyűlöletbiznisz

A Facebook a legrosszabb tulajdonságainkat erősíti föl, nemcsak a nárcizmust és a hiúságot, hanem az agresszivitást is: kommentáradatai tele vannak rosszindulatú, érzéketlen, gyűlölködő hozzászólással. Az emberek kivetkőznek önmagukból, és törzsi fogalmakban gondolkodnak, falkaként.

Az algoritmusnak pedig éppen ez a célja. A negatív érzelem ugyanis nagyon addiktív, s a folyamatos hergelés, a gyűlölködés szítása hozzátartozik ehhez az üzleti modellhez. Ez termeli ugyanis a profitot. Így talán érthetőbb, hogy a techóriásoknak miért áll érdekükben fenntartani a társadalmi megosztottságot.

Social Dilemma

Jeff Orlowski 2020-as, The Social Dilemma (Társadalmi dilemma) című dokumentumfilmjében a nagy techcégek alapítói vagy egykori vezető beosztású munkatársai – pszichológusok, mérnökök, marketing-szakemberek – mondják el, hogy a Facebook és a YouTube miért jelent fenyegetést a demokráciára. Ők belülről látták a rendszer kiépülését, ezért állítják, hogy soha nem álltak még rendelkezésre hatékonyabb eszközök a tömegek manipulálására, és soha nem volt még olyan könnyű hergelni az embereket, mint a közösségi médiában, ahol zavartalanul terjeszthetők az álhírek és a dezinformációk, nincsenek „kapuőrök”.

A Facebookon egy információhiányos, alulművelt, ám annál harsányabb hordószónok véleménye éppolyan súllyal esik latba, mint az adott szakterülettel évtizedek óta behatóan foglalkozó tudósé – a közösségi média ugyanis kiiktatta az ilyen jellegű szűrőket.

S míg annak idején azt lehetett hinni, a közösségi oldalak a demokrácia élharcosai lesznek, mára sokkal inkább úgy tűnik, hogy a demokrácia sírásóivá váltak. Az általuk gerjesztett gyűlöletspirál ugyanis olyan örvény, amely a filmben megszólaló szakértők szerint előbb-utóbb polgárháborús állapotokat idéz elő, és teljes társadalmakat ránthat a mélybe. Az értelmesebbje pedig jobban teszi, ha menekül a közösségi oldalak csapdájából, hogy védje gondolkodási képességét és személyisége integritását.

***

Függőséget okoz és megbetegít bennünket a digitális technológia? Mit jelent az, hogy pszichológiai értelemben a Facebook pontosan úgy működik, mint egy Las Vegas-i nyerőgép? Kijelenthető, hogy a közösségi oldalak túlzott használata ugyanolyan addikciót alakít ki, és ugyanúgy eltorzítja a személyiséget, mint a legkeményebb kábítószerek? Miért tiltják a nagy techcégek vezetői a saját gyerekeiknek az okostelefonok és az érintőképernyők használatát? Tudnak valamit, amit mi nem? Erről lesz szó sorozatunk következő részében – tartsanak velünk!

A cikk a nyomtatott Vasárnap 2022/06. számában jelent meg.

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?